Czike László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csillagközi mag a földi Grálban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vác, 2009. május

I. rész

Csillagközi mag a földi Grálban

(esszé Jim Marrs könyve nyomán és idézeteivel)

 

1. Bevezetés „A titkos uralom”-hoz

 

Most Jim Marrs könyvéről, „A titkos uralom” címűről fogok írni.

Barátommal - aki éppúgy elolvasta, mint én - megpróbáltam egészen röviden át-tekinteni a KAPU Kiadónál évekkel ezelőtt megjelent mű tartalmát; és hogy ‘medrében tarthassam’ a beszélgetés folyamát, szakaszokra bontottam a könyv lényegi mondanivalóját. Úgy, mint: (1) A titkos társaságok „Új Világrendje”avagy van-e szerves kapcsolat a pénzoligarchia, az illuminátusok „világállama”, illetve a klasszikus értelemben vett szabadkőművesség között? (2) A Templo­mosok, a Rózsakeresztesek és a szabadkőművesek (a Sioni Perjelség) legendá­riuma, avagy mi lehet a Szent Grál, illetve mire akarják felhasználni modern ko­runkban Jézus feltételezett, és a Meroving-dinasztia „valódi” vérvo­nalát? (3) Az „An­nu­naki” őstörténelem, avagy honnan származik a földi emberiség?

 

Amikor a telefonban idáig jutottam a könyv tartalmának rendszerezésében, a ba­rá­tom türelmetlenül közbevágott: ne folytassam, mert azt még „problémamen­te­sen” el tudná (tudja) képzelni, hogy a titkos uralom középkorból eredeztethető okkult társaságok révén, illetve azok szakrális együttműködésével valósul meg, de nagyon szépen kér, hogy földönkívüliekről mégse beszéljek neki, mert azt már nem hiszi el! Hát igen! Barátom számára a 3. pontba sűrített „témakör” tartalma jelentette „a megálljt”, a kritikus pontot, amelynél már elfogyott a tü­rel­me, és nem törődve „a következményekkel” így kiáltott fel: “Hazudsz bitang! - mármint Jim Marrs, a könyv írója - a mindenségit!”

 

Pedig Jim Marrs, a modern kor – sokak szerint - „Münchhausen bárója” csep­pet sem vic­celt…

 

A könyv szerkezete pontosan az elmondott „telefon-szindróma” ügyes kivédését szolgálja. Látszólag semmi logika nincs ugyanis abban, hogy az író az újkori (mai) politikai történések leírásával, korporációs magyarázatával kezdi, a kö­zép­kori legendáriummal folytatja, majd az emberiség földönkívüli eredetével fe­jezi be újszerű „történelem-oktatását”. Pedig okos megoldás! A „pragmatiku­sok” elolvassák a modern részt, kielégülnek, és a maguk részéről befejezték a könyvet. Akik pragmatikusságuk mellett egy kevés (nagy!) misztikumra, okkul­tiz­musra is vágynak, azok folytathatják a középkorból származó legendárium­mal. Képzeljük el: ha a szerző a valós „időrendi sorban” meséli el „az újtípusú történelmét”, mindenki letenné a könyvet, szinte azonnal.

Így viszont legalább a harmádáig-feléig eljutnak...

 

Márpedig az író a történelem időrendjének „összekeverésével” megengedhetet­len engedményt tesz; totálisan felborul az ok-okozati összefüggések logikai lán­ca, és az olvasó soha nem érti meg sem a könyvet, sem a történelmet - hacsak a könyv teljeskörű elolvasása után nem lát hozzá a saját fejében és a saját fantá­ziájával „újravágni”, majd újra egybeszerkeszteni az egész kapott tényanyagot; mert a mű legnagyobb erénye, hogy tulajdonképpen minden szükséges kelléket hi­ánytalanul tartalmaz, ami a megértéshez szükséges. Csak hát – jó alaposan „összekavart” idő­rendben! Az író a kezdeteket, a Genezist teszi a könyv végére, mintegy szemérmesen takarva, hogy akit ez „idegesít”, hát ne olvassa el. Pedig az emberiség hajnalával kellett volna elkezdeni a történetet, majd az ókorral és a középkorral folytatni, és befejezni a mai kor magyarázatával. Magától össze­állt volna, ami összetartozik. A könyv írója, Jim Marrs (szándékosan?) ugyanazt a hibát követi el a kiszivárogtatásban, az idő mélységében, vertikálisan, mint amit a magyar Drábik János követ el, a földrajzi-geopolitikai térben tagoltan, horizontálisan. Drábik János könyörtelen pontossággal, a legapróbb részletek kínosan finomművű taglalásával tárja elénk a nagyvilág (Magyarország szem­pont­jából a komplett külvilág) társadalmi ellentmondásait, a globalizált szupra­nacionális hatalom korporatív felépítését, hálóját; sőt, „hálózatát”: a nagybetűs HÁ­LÓZAT-ot - ám hirtelen megáll Magyarország határainál, s csupán igen hal­vány célzásokkal (pl.: Magyar Atlanti Tanács tagjai, stb.) mer utalni arra, hogy bizony a mi országunk is a háttérhatalom egyik kedvenc játszótere. Marrs e „hibát” az időrendiség megszakításával és összekeverésével követi el, miáltal az egész egybefüggő történet egymástól látszólag elszakítható legószerű „mesék­re” osztódik, esik szét, amelyek tetszés szerint rakosgathatók össze, vagy szed­hetők széjjel. Az igazság azonban kegyetlen! Az emberiség történelme, újkori története térben és időben egy és oszthatatlan cselekmény, selyemfonat a se­lyem­övezetben, minden történés szervesen összefügg, a Genezistől a Végíté­letig, a Föld és az Univerzum minden szegletében, az egész globalizált világban - Hencidától Boncidáig! A jövő és főleg a jelen a régmúltból nőtt ki; s a meg nem szakadó lánc könyörtelensége éppúgy igaz Magyarországra, mint a Világ­egyetem legeldugottabb zugára. Ám a kiszivárogtatás „törvénye” (titkos, íratlan szabályzata) előírja, hogy a mérget apránként kell adagolni, csepegtetni; s azt is úgy, hogy eleinte csak a vájtfülűek, a beavatottak értsék...

 

Ha meglévő tudományos, történelmi és egyéb ismereteinket átrendezzük, „egy­bedolgozzuk” a Jim Marrs könyvében felvázolt új történelemszemlélettel és vi­lág­képpel, akkor a következő história bontakozik ki a szemünk előtt:

 

1. Az ősgenezis, az Annunaki korszaka: a homo sapiens faj megjelenéséig

2. Az első magasan fejlett, az atlantiszi civilizáció kialakulása a Földön

3. Az ószövetségi özönvíz, az atlantiszi civilizáció elpusztulása

4. Az Ószövetség kora a Földön (Maya, Egyiptom, Sumér, Hellász, Róma)

5. Jézus Krisztus születése, az Újszövetség (a Halak) korszaka

6. A középkor: a kereszténység és a gnosztikus világnézet harca

7. Az újkor: „felvilágosodás”, szabadkőművesség, polgári forradalmak

8. New Age, Új Világrend, illuminátusok - az Antikrisztus évadja

9. Jézus Krisztus második eljövetele - a Végítélet kora (a Vízöntő nyitánya)

 

Elolvasva a teljes könyvet megerősödött bennem a meggyőződés, hogy ahány erő - hatalom, háttérhatalom, politika, vallás, gnózis, kultúra, tudomány, egyház, állam, szupranacionális korporációk, titkos társaságok, stb. - működik ezen a vi­lágon; épp annyi különböző világkép és történelemfelfogás (csonka vagy kerek életfi­­lo­­zófia) létezik, amelyek mind-mind legfeljebb egy-egy részigazságot bir­to­­kolnak, egy-egy parciális összefüggésre világítanak rá. Egyre égetőbb szük­ségszerűség, hogy egy olyan egységes világképet alakítsunk ki, amely nemcsak összeötvözi, de sokkal inkább közös nevezőre is hozza mindazokat a legkülön­félébb nézeteket, amelyeknek az egységes felfogás megteremtése szempontjából autentikus részigazság-tartalmuk, használható és az összképbe beleillő monda­ni­valójuk van. Kétségbeejtő tény, hogy a legkülönbözőbb tudományos elméle­tek mennyire nem illenek egybe, mennyire ellentmondanak egymásnak is, de leg­főképpen a Biblia genezis-történetének, az intelligens emberiség kialakulását illetően a Földön. Ám legalább ennyire kétségbeejtő az is, hogy az emberiség a saját múltját és jövőjét, megszületését és kollektív célját tekintve legalább há­romféle nézetrendszerrel - vallásossal, gnosztikussal és tudományossal – ren­del­kezik, illetve él ma is együtt, mely nézetrendszereknek jószerivel még közös (tám)­pontjaik is alig vannak! Mintha az emberiség többféle, ballasztszerű szel­lemi örökséget, mint értelmetlen koloncot cipelne magával egész eddigi törté­nelme során, amelyek keresztbe-kasul zavarják és dezinformálják egymást s az igazságot hasztalanul kereső embereket. Mintha csak többféle gigászi kozmikus erő vívna élethalál-harcot egymással az emberek halhatatlan lelkeinek megszer­zé­séért, örök rabszolgaságba döntéséért, ahelyett, hogy egy viszonylag kiegyen­súlyozott földi élet után találná meg mindenki a neki megfelelő (testhezálló) „érvényesülést” a túlvilági örökkévalóságban is. Akinek a Pokol tetszik jobban - kerüljön a Pokolra; aki pedig az örök világosságra vágyik - hadd jusson fel a Mennyországba. Csak ne itt a Földön folytassanak öldöklő-vad háborúságot a földi mennyország eleve reménytelen projektjének realizálására, amivel fur­csa­mód épp a poklot építik „fel” mindannyiunk számára, már itt a Földön! Nem hagy­hatjuk figyelmen kívül (és okvetlenül szóba is kell hoznunk!) a Káosz Her­cegének dezinformáló és dezorganizáló szerepét, ami talán ama kettősségnek a negatív oldala (és okozója!), ami az emberi történelem valós mélységeinek fel-tárását ma a leginkább akadályozza. A pokol felé vezető út csupa jóindulattal kikövezése ugyanis „mindkét oldalra” egyaránt igaz. A gnosztikusok ősi gyöke­rekre és „tudás”-ra, az ember „istenségére” hivatkoznak és apellálnak; s mi­közben „tiszta” szándékuk az ember felemelése, valójában az Istent igyekeznek letaszítani. Az Egyház megtiltja „az okkult gyökerek” megismerését; s ahelyett, hogy felkészítené hívőit a Sátán és az Antikrisztus elleni hatékony védekezésre vagy harcra, századok óta „struccpolitikát” folytat, úgy tesz, mintha komolyan hin­­né, hogy az ördögűzés egyetlen célszerű és jogos „technikája” a ráolvasás, a fohász és az imádság. (Megjegyzésem: Amorth atya, a Vatikán hivatalos exor­cis­tája is panaszkodik: a püspökök egyre kevesebb ördögűzőt neveznek ki.)

 

Jim Marrs a könyvében tehát egymástól időrendiségében és ok-okozati össze­függésében is elszakítja a következő három tézist (tételt), amelyek pedig na­gyon is összetartoznak, sőt, egymás következményei, s mint ilyenek, egymás nél­kül épphogy azt a zavaros és áttekinthetetlen (se füle, se farka) történelem-szem­léletet tükrözik, ami a korunkra oly jellemző. Nincsen jövője annak, aki a múltját eltagadja, vagy kellőképpen nem ismeri; sőt, talán éppen azért nincs az emberiségnek követhető, racionális jövőképe, mert a meghamisított múltat saj­nos nem adhatja vissza, és nem is pótolhatja a legrózsaszínűbb, álszent teleoló­gikus eszmerendszer sem. Mintha éppen az lenne „a negatív erők” célja, hogy a származását nem ismerő ember céltalanul vesszen el az apokaliptikus káoszban, s úgy tűnjön el az Univerzum galaktikus enciklopédiájából, nyomtalanul, mint­ha soha nem is létezett volna.

A 3 összefüggő tézis:

 

• A ma élő emberiség nálunknál sokkal fejlettebb csillagközi lények (a Su­mér Annunaki) kísérleti terméke. Ilyenformán „az őstörténetünk” hamis.

• Az ismert emberi történelem a degenerálódás és a magunkra találás furcsa egymásutánja, időbeli és térbeli szintézise. Korántsem egy „sikertörténet”.

• A fennmaradásunk „szakrális” ára pedig az áteredő bűn, s általa a földi háttérhatalom minden józan mértéken felüli koncentrációja.

 

Kérem kedves olvasómat: vagy fogadja el, hogy ezt a könyvet egy nagy kép­ze­lőerővel megáldott (vagy megvert!?), ám talpig becsületes, igazság-és Isten-ke­re­ső ember írja, aki az élete elmúlt 40 éve során minden elérhető és szükséges isme­retet feldolgozott agya „komputer”-ében, és noha tételesen bizonyítani min­dent természetesen nem tudhat, de mostanra elég messzire jutott az összes is­meretek legkisebb közös többszörösének a megtalálásában. Vagy pedig - ha nem bízik bennem, vagy nem akar több vagy „jobb” fikcióval megismerkedni - itt és most fejezze be az olvasást..!

 

 

2. Az Annunaki és a Kígyókirályok

 

2.1. A világegyetem: az anyag, az élet és az ember genezise

 

Az úgynevezett tudomány önmagában a mai napig nem képes megmagyarázni a Világegyetem keletkezését az isteni teremtés - vallási - elmélete nélkül. A Tá­guló Univerzum elméletéből könyörtelen vaslogikával következik, hogy a nul­ladik időpillanatban még minden „későbbi anyag” egyetlen elméleti mértani pontban sűrűsödött össze, vagyis ekkor még a teljes Univerzum nem volt több fikciónál, a teremtő Isten evolúciós terveiben. (Ebből is láthatjuk, hogy a fikció – „a platóni ló ideája” - mindennél előbbre való.) Azután jött a cselekvő-alkotó vég­­rehajtás: a vakító fényrobbanás, melyből a fokozatosan felépülő anyag, a tér és az idő is keletkezett, s évmilliárdok alatt kialakult a téridő mai szerkezete. A tudomány ismét csak „bajban van”, amikor az élet megszületését próbálja meg­ma­gyarázni a Földön, vagy bárhol másutt. Vagy feltételezi, hogy az élet az Uni­verzumot alkotó „anyag” legbensőbb funkcionális törekvése, vagy a szervetlen evolúció alkalmas pillanatában segítségül hívja Istent, hogy „támassza fel” a ha­lott anyagot. Ugyanígy vagyunk a szerves evolúció csúcsán megjelenő állati ösz­tönnel és az öntudattal, mely utóbbi már a legfejlettebb (fő)emlősök és leg­főképpen az ember sajátja. Az öntudat az életnek az a csodálatos és furcsa meg­nyilvánulása, amivel a teremtés „visszatükrözésére” törekszik, mintegy megkö­szön­ve Istennek: íme, ilyen lettem! Isten nélkül teljességgel értelmetlen, érthe­tetlen és megmagyarázhatatlan ez a „tükör”-funkció; - nem csoda, ha a sebészek az agyban sehol nem lelik az öntudatot. Ám a legdöbbenetesebb az a kettősség, ami az embert jellemzi! Az ember nem csupán öntudattal rendelkező (a te­rem­tést visszatükrözni képes) biológiai lény, hanem független személyiség, akinek magasabb rendű önálló akarata van, amellyel alkotni és pusztítani egyaránt képes. Alkotni és szeretni tud, abszolút szépségre és végső igazságra törekszik; - ugyanakkor mérhetetlenül kapzsi és hatalomvágyó, féktelen kevélységében te­rem­tője ellen tör, gyűlöl és rombol, ha az agya elborul. Az ember ostoba, álnok állat és zseniális isteni géniusz egy személyben: isteni lélek lakik a tökéletlen porhüvelyben! A tudat = többé-kevésbé adekvát visszatükröződés; a lélek vi­szont önálló isteni funkció. A pszichológia nevű áltudomány összekeveri a sze­zont a fazonnal, a tudatot a lélekkel; - és olyan megnyilvánulásokat méricskél, illetve elemez, amelyek döntő hányada nem anyagi természetű. Ennél is na­gyobb a gond - olvasom a Leleplező című könyvújság 2003. V/4. számában, Drá­­bik János: „Az agy feletti uralom megdöbbentő új világrendje” cikkében, hogy kvázi-sátánista szellemiségű, indíttatású titkos laboratóriumokban és klini­kákon már nagyjából 60 éve (!) kísérleteznek aktív tudatbefolyásolással, és már a magzati korban, az édesanya méhében beleavatkoznak az embrió tudatának a fejlődésébe; elektrosokkal és egyéb fájdalomokozással rekeszeket hoznak létre az agyban, amivel részekre osztják „a személyiséget”, kódolt utasításokat rejte­nek el (titkos kódra ébredő alvó ügynököket képeznek ki), hollywood-i produk­ciókat (Óz, a csodák csodája, Alice csodaországban, Pocahontas, Harry Potter, stb.) használnak fel rejtjeles tananyag rögzítésére, mesterségesen előidézett (ha­mis) tudatállapotokat fixálnak pszichedelikus szerekkel, stb. Amikor ezek az ál­tudományos, megátalkodott „szakemberek” sarlatán módjára „belepiszkálnak” a tu­­dat­ba (amely csak tükörkép: ti. a külvilágot érzékelő, kívülről jövő, és legbe­lül­ről, a személyiség legmélyéről is érkező tükröződések összetett, összefüggő rend­szere), akkor istentelenségükben, Istentől való elrugaszkodottságukban azt kép­zelik, hogy gonosz eszközeikkel és módszereikkel már a valódi lelki folya­matokat (pszichológia) manipulálják. Mivel a lélekben valójában nem hisznek, azt gondolják, hogy a tudat = a lélek. Pedig a lélek Istentől, közvetlenül a világ teremtőjétől való, így „földi módszerekkel” – teljességgel elérhetetlen...

 

De honnan való az ember testét, illetve az annak (a földi anyagból való) felépí­tését meghatározó genetikai kód? A földhözragadt, szűk látókörű „tudós” erre habozás nélkül rávágná: “Hogy honnan? Hát nyilván a földi evolúcióból ered.” Azonban vannak, akik merőben más nézeteket vallanak magukénak; - mégpedig éppenhogy a „tudomány” legmodernebb kutatási eredményei alapján. A szcien­tológia hívei úgy gondolják, hogy az ember a csillagok közül jött a Földre, és ezt egyáltalában nem szimbolikus értelemben értve hirdetik. Jim Marrs köny­vének utolsó része olyan kutatási irányok eredményeivel foglalkozik, melyek mű­velői fejükbe vették, hogy összeegyeztetik egymással az ember ősgenezisét leíró Ószövetséget, az őskori és ókori UFO-rajzokat illetve észleléseket és leí­rásokat, a paleontológiai-antropológiai és régészeti tudományos leleteket, stb., stb; tehát „mindent mindennel”, ami ismeret a rendelkezésünkre áll. A bibliai Ó­szö­vetség szerint például valamikor az őskorban „óriások” is éltek a Földön. Ádám és Éva, mint a bibliai ősgenezis emberpárja, az Isten által teremtett első emberek - 900-1000 évig éltek; sőt, a gyermekeik és az unokáik között is töb­ben elérték a 700-800 éves életkort. Az élettartam ezután rohamosan csökkeni kezdett, bár néhány nemzedéken belül még akadtak jó páran, akik 200-300 évig is eléltek. Vagy: amikor az ember a Húsvét-szigeti kőszobrokat, az arcok mére­te­it látja - szintén óriásokra gondol. Igen sok hasonló rejtély megoldása utalhat ar­ra, hogy az Ember megjelenése a Földön, törzsfejlődése és szellemi evolúció­ja, technikai civilizációja, társadalmi kibontakozása egyáltalán nem egy folya­ma­tosan felfelé ívelő, egyenes vonalú és töretlen sikertörténet. Jim Marrs köny­ve szerint az első lépés az lehetett, amikor valamilyen galaktikus telepítő brigád leszállva a Földre, kvázi „beleoltotta” az életet a szervetlen/szerves fejlődés ré­vén addig kialakult „őstelevénybe”, miáltal megkezdődhetett az élővilág diffe­ren­ciált törzsfejlődése. Azután vártak, csak vártak - milliárd és millió évekig. Egé­szen addig, amíg megjelentek azok a főemlősök, amelyek közös ősei a mai emberszabású majmoknak és az embernek. Ennek az ősfajnak a testi adottságai (a központi idegrendszere, az agya, stb.) már lehetővé tették előbb az öntudatra ébredést, majd az isteni lélek befogadását. A két extrém esemény semmi­képpen nem következhetett be egyidejűleg, vagyis egy lépcsőben - sőt, a történelmi, val­lástörténeti mérföldkövek is alátámasztják: e két döntő történés időben „éle­sen” elvált egymástól. Az Annunaki – ősi, sumér elnevezés, mely a rovásírással vésett kőtáblákon szerepel - az űrlényeknek egy olyan csoportját jelöli, akik ná­luknál is magasabb rendű/rangú űrlényektől, de semmiképpen nem Istentől, kap­ták az utasítást s a feladatot, hogy a Földön a szerves (ön)fejlődés során létrejött emberszerű-emberszabású lényekből „génmanipulációs kísérleti úton” embert, tehát öntudattal, önálló akarattal bíró, önálló cselekvésre képes gondolkodó lé­nyeket fejlesszenek ki. Az Annunakik mintegy rutinfeladatot oldottak meg, me­lyet akár emberszabású androidok, pszichorobotok vagy biorobotok is végre­hajt­hattak, magasabbrendű emberszerű galaktikus intelligenciák személyes rész­vétele nélkül. Az őskori Földet mint egy „embergenetikai laboratóriumot” hasz­nál­ták, vélhetőleg évezredeken keresztül - főként Közép-Amerikában, Kis-Ázsi­ában, Kelet-Afri­kában, Mezopotámiában. A genetikai (génsebészeti és génma­ni­pulációs) eljárás lényege abban állt, hogy az emberszabású földi lények gén­jeit a magukkal hozott (magukból vett?) mintákkal „forrasztották össze”, mely műveletek eredményeként mindenfajta kevert lények, „ős-homunkuluszok” ala­kultak ki és népesítették be a Földet, rendkívüli fajtabeli sokféleséget produ­kálva. Voltak óriások és törpék, dínó-és sárkányemberek, kentaurok, vörösek, zöldek és szür­kék; egyszeműek, két­szeműek és háromszeműek, madár-emberek, tigris-és oroszlán-em­be­rek, farkasemberek, minotauruszok, stb. Egyesek kom­mu­nikáltak, mások viszont nem. (Gondoljunk csak az emberiség tudatalatt­i­já­ban még ma is élő, legkülönbözőbb „képzeletbeli lényekre”, a mondavilágok óri­ásaira és manóira, az őskori barlangrajzok szkafanderes ufonautáira, egyes né­pek legendáriumában megjelenő ember-állat hibridekre, az Ószövetség furcsa alakjaira, stb.) Azután az Annunaki képviselői elrepültek - magára hagyták az igencsak megkavart földi állatvilágot. A „természetes szelekció” – Darwin fel­fe­dezése: A fajok eredete - újabb hosszú évezredei, netán százezredei (milliói?) követ­keztek. Az űrlények időnként vissza-visszatértek, mintákat is vettek, meg-figyeltek, vizsgálatokat végeztek; majd újra elrepültek. A szelekció során azok a lények, amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni, fennmaradni – kipusztul­tak. Ami az ún. „értelmes előembereket” illeti - valamennyien az Annunaki törzsből „kitenyésztett” populáció génjeit vallhatták magukénak; igen ám, de a különböző kísérletekből többfajta, egymástól jelentősen eltérő génállomány jött létre, melyek abban is különböztek egymástól, hogy eltérő arányban képvisel­ték a földi és a földön kívüli evolúció génjeit. Két ígéretes fajta alakult ki 150-200 ezer évvel ezelőtt: a neandervölgyi és a cro-magnoni ősök, amelyek a mai Izrael területén egymás mellett is éltek - ám nem tudtak egymással szaporodni, mert két külön fajt (!) jelenítettek meg. Mert a primitívebb, csak önmagán belül szaporodóképes neandervölgyi populáció mellett „kifejlődött” az intelligensebb cro-magnoni, amelyet az Annunaki intergalaktikus törzzsel (hyperintelligens „dí­nóemberek”) való folytonos „visszakeresztezéssel” nemesítettek ki, majd mi­kor már elérkezettnek látták az időt, újabb génmanipulációval lehetővé tették, hogy a cro-magnon-i ne csak fajtársaival, de a neandervölgyiekkel is képes le­gyen továbbszaporodásra alkalmas utódokat nemzeni. Így a primitívebb nean­der­völgyiek fokozatosan beolvadtak az emberi evolúció fősodrába, a cro-mag­noni ágba, amely innen már egyedül képviselte a homo sapiens fajt. Igen ám, de a leírtak alapján erőteljesen különböző testi felépítésű, tudati alkatú, illetve el­térő intelligenciájú és szellemiségű emberfajták alakultak ki - alapvetően attól füg­gően, hogy melyik törzsben milyen arányt képviselt az eredeti (csillagközi) Annunaki-vér, más szóval az intergalaktikus génállomány!

Annunaki részről leg­alább 5 génmanipulációs beavatkozás történt:

 

(1) Előember-ősállat hibridek létrehozása, kísérleti céllal

(2) Ősember-Annunaki keresztezés; „más állatfajok” beoltása Annunakival

(3) Saját fajon belül önállóan szaporodni képes, értelmes, „emberi” tudattal ren­delkező neandervölgyiek és cro-magnoniak „kifejlesztése”

(4) A neandervölgyiekkel kereszteződni is képes cro-magnoniak „előállítása”

(5) A homo sapiens visszakeresztezése Annunakival, elit fajta „kinemesítése”

 

Az Annunaki többszörös beavatkozásai is mutatják, hogy egyrészt nem volt va­lós és kialakult koncepciójuk; másrészt, hogy a projekt részsikerei alapján dön­töttek a kísérlet magasabb szinten való továbbfolytatása mellett. Az is lehet, hogy néha beszámoltak eredményeikről egy magasabb fórumon,s onnan kaptak utasításokat a folytatásra. A könyvben leírt – illetve az 500 ezer sumér kőtáblára (a kőtáb­lák az iraki háború óta a Rockefeller-alapítvány tulajdonában vannak) vésett - történet szerint az Annunaki alapvetően rabszolga-célra tenyésztette ki a földi embert, azért, hogy neki dolgozzon. Arról nem szól a fáma, hogy mit. Le­he­tett ez bányászat, gyűjtögetés, vagy bármi más; ámde a legvalószínűbb mégis az - tekintettel a sokoldalú genetikai kísérletekre -, hogy maga az újonnan kikí­sérletezett emberi génállomány, annak elképesztő változatossága volt a Föld ne­vű Annunaki-laboratórium legfontosabb terméke, amelyet aztán az egész Tejút­rendszerbe, netán a teljes Univerzumba tőlünk exportáltak a lakható bolygókra. Az mindenesetre biztos, hogy a földi emberiség öntudatra ébredése és önerejű ci­vilizációs fejlődése, intelligencia-hányadosának gyors növekedése, saját tech­nikájának (termelő-és hadieszközeinek) rohamos kifejlesztése nem szerepelt az An­nunaki legfontosabb céljai között. Az ember civilizációja öntörvényűvé vált; úgy is lehet mondani, hogy az ember szelleme - terven felül - kiszabadult a pa­lackból, és akkor Föld-szerte elszabadult a pokol.

 

 

 

2.2. Az Annunaki génmanipulációs embergyára

 

Maga a könyv így ír „a folytatásról”: “Az összes titkos társaság titokban őrzi ma is a tudást erről az egyetlen Istenről, aki az embert teremtő Annunaki fajt is megteremtette, valamint őrzi azt a bizonyosságot, hogy az életnek nem csak anyagi oldala van. (...) A teremtésnek és az emberi faj eredetének ez a sumér magyarázata lenyűgöző. Nemcsak önmagában alkot egységes egészet, de a világ minden tájáról származó bizonyítékok is kellően megerősítik. Ezen kívül hihető magyarázattal is szolgál a Földön mindenütt tapasztalható meglepő sza­bálytalanságokra, titkokra. Egyszerűen több értelme van, mint a tudomány sok eddigi próbálkozásának arra, hogy ezeket megmagyarázza. Elérkeztünk a Titkok Titkához, a misztikus iskolák és a titkos társaságok által évezredeken keresztül továbbadott rejtett tudáshoz: nemcsak, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, de megteremtésünkben minden bizonnyal szerepet játszot­tak a nem emberi értelmes lények. (...) Erich von Däniken 1998-ban így írt er­ről: „Ahogy a földönkívüliek óriás űr-anyahajója belépett a naprendsze­rünk­be, a fedélzetén tartózkodók a legkülönbözőbb életformák gazdag változatos­ságára bukkantak, köztük a mi primitív őseinkre. A földönkívüliek fogtak ezek közül egyet, és módosították a génjeit, ami ma már egyáltalán nem el­képzelhetetlen.”

 

Egyes szerzők, például Charles Fort, William Bramley, David Icke és R. A. Boulay szerint az emberiség alig több, mint idegen urak által irányított állat-csorda. „Úgy tűnik, az emberiség csak egy szolgafaj, amely egy kis galaxis el-dugott bolygóján tengődik - jelentette ki Bramley 1989-ben. – „Az emberi fajt egy földönkívüli civilizáció egykor munkaerőként használta fel, és még ma is a tulajdonának tekinti, teljes joggal. Hogy meg is tartsa tulajdonában, s hogy a Földet mintegy börtönként tartsa fenn, ez a másik civilizáció (a „Börtö­n­őrök”) végeérhetetlen ellentéteket szított az emberi lények között, elősegítette szellemi hanyatlásukat és biztosította, hogy az embernek szüntelen és kegyet­len fizikai nehézségekkel kelljen megküzdenie a Földön. Már évezredek óta ez a helyzet, és ma sincs ez másképp.” – „Összefoglalásként elmondhatjuk - írta Icke 1999-ben -, hogy egy kevert vérvonalú (egy gyíkféle és ember keresztező­désével létrejött „királyi”) faj lakott az őskorban a Közel-Keleten, és az azóta eltelt évezredek alatt az egész bolygóra kiterjesztette uralmát; olyan intézmé­nyeket (vallásokat) hozva létre, amelyek értelmileg és érzelmileg gúzsba kötik a tömegeket, illetve háborúkba sodorják őket.” - Boulay véleménye szerint: „évezredek óta csak arra kondicionálják az emberiséget, hogy tagadja le va­lódi származását, mi pedig csillapítószerként az amnézia egy kényelmes for­máját fejlesztettük ki. Vagyis elfogadtuk a saját befolyását újra meg újra gon­dosan átörökítő papság és egy – vele, és a pénzügyi-politikai elittel dinasz­tikusan is összefo­nódott! Cz. L. - tudományos közösség történelemma­gya­rá­za­tát.” Charles Fort újságíró 1941-ben eme következtetésre jutott: „Szerintem mi valaminek a tulajdona vagyunk. Azt hiszem, valamihez tartozunk. Vala­mikor régen a Föld senki-földje volt; ám azután más világokból valakik meg­érkeztek és gyarmatosították, harcoltak egymással a birtoklásáért, és most va­laminek a tulajdonában van.” Alan F. Alford eltöprengett, hogy vajon a régi istenek hogyan próbálhatják meg ma is fenntartani uralmukat. „Bárki fel­bukkanhat, és azt állíthatja magáról, hogy Jézus vagy Jahve - írta. - Épp ezért nem lenne sok haszna, ha az istenek közvetlenül a népnek jelentenék ki ma­gukat. A visszatérésük hírét csak azokkal tudatnák, akiknek ez valóban hasz­nos információ, és csak néhány magas rangú vezető találkozhatna velük. Úgy tűnne, hogy az élet a szokott mederben folyik tovább, ám változás történne a politikában. Jelenlétüket tehát megmagyarázhatatlan eseményekben, a kor­mány­zati politika megváltozásában, továbbá értelmetlen háborúkban lehet felfedezni, valamint talán a megnövekedett kormányzati titoktartásban.” Más szerzők, így például a szabadkőműves Hall és Mackey, s a keresztény Webster is Mezopotámiát jelölték meg a titkos tudás forrásaként, de az emberi és nem emberi lények közötti választóvonalat a fény és a sötétség metafizikus küzdel­me­ként értelmezték. Webster a ‘20-as években feltette a kérdést: „Hogyan is lehetne a világban működő Okkult Hatalom létezését figyelmen kívül hagyni? A rombolás gyakorlati munkáját (pl. Irak lebombázását!) világuralomra törő emberek, szekták vagy emberfajták végezték el, de a mögöttük álló hajtóerő a sötétség valóságos hatalma, amely örök küzdelemben áll a fénnyel.” Mackey megállapította, hogy az ősi tudás két nagy vallási igazságot foglalt magában: Isten egylényegűségét és a lélek halhatatlanságát. Rámutat, hogy régi szabad­kőműves „Alkotmányok” ezt a rejtett tudást vagy tudományt, ahogy mindig nevezik, Lámechtől (Noé vízözön előtti apjától) Nimródig (a legendás sumér vezérig) vezették le, aki Bábel tornyának építésekor meglelte, vagyis feltalálta a Kőművességet, tőle pedig Euklidész görög matematikusig, aki azt Egyip­tomban megalapította, ahonnan az izraeliták Júdeába vitték, ahol viszont a Templom építésénél Dávid és Salamon alapította meg (...); eljutott Francia­országba (...), Franciaországból pedig Angliába vitték.” Hall szerint e tudás­sal „át lehet lépni az igazat a hamistól, a szellemit az anyagitól, és az örökké­valót a múlandótól elválasztó vonalon.” Szerinte az ősi tudást az ember „elő­deitől, a Kígyókirályoktól kapta, akik a Földet uralták. Eme Kígyókirályok alapították meg a misztikus iskolákat (...) és az ősi okkultizmus más formáit.” A tudást birtokló, vérvonala és gondolkodásmódja révén a régmúltba vissza-nyúló elit hihetetlen mértékű ősi hatalma az, mely az emberi képességek teljes kibontakoztatására tett összes jelentős kísérletet megpróbálta elbitorolni vagy ellenőrzése alá vonni, már jóval a kereszténység megjelenése előtti időtől fog­va, egészen a New Age-ig. Mivel egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez a tu­dás (vagy világnézet) még mindig szigorúan el van zárva a titkos társaságok belső szentélyébe, úgy tűnik, csak három lehetőség áll fenn:

Az első az, hogy a kis létszámú belső elit megpróbálja még jobban megnövelni vagyonát és hatalmát, hogy kapcsolatba lépjen ősi teremtőinkkel (a nem em­beri értelmes lényekkel). A második az, hogy már kapcsolatba is léptek velük, és jelenleg e nem emberi lények segítik vagy irányítják őket. A harmadik pe­dig az, hogy ők maguk az ősi teremtők, az Annunaki, a Kígyókirályok. (Meg­jegyzésem: Mintha a globalizáció ma épp mindezt jelentené... Nem? - Cz. L.)

 

Ha az emberi történelemnek a sumér változata az igaz, akkor lehetséges, hogy az Annunaki lények még mindig itt vannak, fejlett technikájuk segítségével kü­lönféleképpen álcázva magukat (ők lehetnek például akár az UFO-k is, a rej­télyes repülő csészealjaikkal). Végeredményben: amíg Szodoma és Gomorra elpusztítása a mi időszámításunk szerint már több mint négyezer éve történt, Annunaki mércével mérve alig több, mint egy év telt el azóta. (...) A múltban a háborúkat és a vallást igen sikeresen használták fel irányító mechaniz­mus­ként. Mostanában viszont, amikor a nukleáris fegyverek kizárják a nagyará­nyú háborúkat, a vallási intézmények napja pedig már leáldozóban van; - a gazdaság, vagyis a pénz hatalma lett a titkos társaságok belső elitjének esz­köze a tömegek kézben tartására. (...) Ahogy belépünk a III. évezredbe, úgy látjuk, hogy az új gondolatok, új nézetek és az új tudásanyag egyre növekvő sebességgel löknek minket előre. Azon vesszük észre magunkat, hogy e ké­t­ség­telenül rendkívüli korban világképünk és gondolkodásmódunk folyton a megértés újabb és újabb útjaira tér. Egyedül 1999. első hónapjaiban számos olyan programot láthatott az amerikai televíziók közönsége, amelyek kor­mány­zati összeesküvésekről, ufókról, és velünk kapcsolatba lépő földönkí­vü­liekről, a nagy piramisban felfedezett új termekről és alagutakról, vagy épp a fejlett őskori civilizáció egyre bizonyosabb lehetőségéről szóltak, és még to­vábbi titkok feltárását ígérték. (...) A valamikor tiltott témák ma - közhelyek. (...) A tudás valóban hatalom. Ideje, hogy akik igazi szabadságra vágynak, erőt vegyenek magukon, és felvegyék a harcot azon hatalmak ellen, kik félel­met és széthúzást keltve akarnak uralkodni. (...) Az igazságot mindenkinek meg kell tudnia, nem csak a titkos társaságok manipuláló elitjének. (...) Akik hatalomra és mások fölötti befolyásra törnek, általában el is érik azt, és meg is akarják tartani. Ám a nyers erőszak már nem alkalmazható. Ma már csak félrevezetés és titkolózás segítségével tudnak a 6 milliárd főnyi emberiségen uralkodni. A titkolózás ideje lejárt. Ahogy János evangéliuma (8,32) írja:

„Meg­ismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket”.”

 

 

 

 

 

2.3. Degenerálódás és a magunkra találás a történelemben

 

„Alan F. Alford brit szerző írta „Az új évezred istenei: hús-vér istenek létének tudományos bizonyítékai” című könyvében: „Örökségül kaptunk egy kövek, térképek és mítoszok formájában létező homályos őstörténetet, aminek a meg-értését csak most kezdi lehetővé tenni huszadik századi technikánk.” Kik vol­tak hát ezek az emberek, és hogyan tettek szert technikai fejlettségükre? Le­het-e, hogy az Atlantiszról és Múról szóló legendák egy ilyen fejlett ősi civili­zációra vezethetők vissza? (...) Az a nézet, hogy az emberiség eredete az idő múlása és a titkolózás miatt még mindig ismeretlen előttünk; természetesen felzaklatja azokat, akik hosszú munkásságuk folyamán máson sem fáradoz­tak, minthogy az emberiség történetét a vademberből civilizált lénnyé válás igencsak lassú folyamataként mutassák be. Azonban a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján egyértelműnek látszik, hogy az emberiség csak most kez­di visszanyerni a tudást, amit évezredekkel ezelőtt elvesztett.” (Megjegyzésem: homályos történeti „ismereteink” szerint 5-6 ezer évvel ezelőtt létezett a maga­san fejlett su­mér (és inka?), erős városállamokat alkotó, matematikával és csilla­gászattal foglalkozó, bonyolult közműveket építő és üzemeltető civilizáció – ez előtt „pár héttel” viszont még ősemberek bóklásztak kvázi céltalanul a „paradi­csomi” őserdőben, illetve almát szedni a Tudás Fájáról, fel és le. Az Ószövetség szerint pedig az egész Teremtés – amely 6 nap alatt zajlott le – mindössze 4 ezer éves. Miközben a feltételezett atlantiszi civilizáció (Mú) már kb. 12 ezer évvel ezelőtt elsüllyedt az Atlanti-óceánban… – Cz. L.)

 

Az őskori emberi civilizáció tehát mind a génjeit, mind a tudását és technikáját, sőt gondolkodó, társadalomépítő képességét is egy intergalaktikus telepítő faj­nak, az Annunakinak köszönhette. Nem állítom, hogy a földönkívüliek ezt ere­de­ti­­leg is így tervezték volna el. Sokkal valószínűbb, hogy az első génmanipulá­ciós kísérleti cél egy rabszolgafaj létrehozása volt, „munkáskézként”, valami­nek a kitermelésére. Ám a kísérletek meglepő sikerrel jártak - immár a génma­­ni­pulációs „műhelymunka” vált a földi projekt meghatározó tevékenységévé -; ugyanakkor még azt is vélelmezhetjük, hogy innen kezdve a génmanipulálás, a fajkeresztezés, majd a visszakeresztezés kézzelfogható eredményeinek ellenőr­zése fokozatosan kicsúszott az Annunaki kezéből. Az emberiség fejlettsége bi­zonyos szintjén „öntörvényűvé” vált. Az Annunaki eleinte megpróbálta megnö­velni az inváziós erőit, hogy úrrá legyen az „öntudatra-ébredési láncreakción”, majd „oszd meg és uralkodj” fondorlatokkal, háborúk szításával is igyekezett kordában tartani a rá nézve egyre veszélyesebbé váló földi populációt. Ám ami­kor a helyzet végképp „túl forróvá”, taktikailag pedig tarthatatlanná vált; távoli bölcsei jobbnak látták, ha a csillagközi földi különítmény legalábbis ideiglene­sen „illegalitásba” vonul. Egy szakrális „háttérhatalmat” hoztak létre - ennek tag­jai/képviselői a történelem kezdetétől a sámánok, a varázslók, „a főpapság”, a leviták, a gnosztikusok, a templomosok és a szabadkőművesek, illetve néhány mai okkult titkos társaság; a pénzoligarchia alkotta illuminátusok vezetésével, akikről majd később lesz szó -, amely tulajdonképpen az Annunaki földi helytar­tósága, más szóval „leányvállalata”. Mióta a földi világpolitikát képesek helyi megbízottaikon - a beavatottakon - keresztül gyakorolni, azóta már az effektív je­lenlétükre sincsen szükség; elég, ha alkalmi ellenőrzéssel őrzik hatalmi pozí­ci­óikat. Ezek után az Annunaki - flying saucerekkel - el is repült...

 

A földi civilizáció pedig „önállóan” felvirágzott. Az emberiség lélekszáma ugrásszerűen megszaporodott; magasan fejlett városállamok, ipar, mezőgazdál­kodás és kereskedelem alakult ki. Sőt, ez az első (?) felvirágzás mindjárt erős köz­pontosított állam szerveződéséhez is vezetett; olyanhoz, amely megvalósít­hatta volna akár már az első világbirodalmat is. Ezt az államot úgy hívták, hogy Atlantisz, más néven: Mú. Az Annunaki terveivel semmiképpen nem egyezett a földi világállam „túl korai” megalakítása. Ezért i.e. 12500-11500 évvel globális vízözönnel árasztották el a Földet, hogy megsemmisítsék (kipusztítsák) az álta­luk létrehozott emberiséget; azt a rendkívül veszélyes fajtát, amely tanulékony­ságával, elképesztően gyors fejlődésével perspektivikusan már az Annunaki stratégiai érdekeit is veszélyeztette. Özönvíz után a valaha élt emberiségnek csak egy picinyke töredéke, csekély populációja maradt életben; - ez már csak recesszív variábilis génjeiben őrizte meg azt a fajtabeli sokféleséget, amely az Annunaki korában legfőbb jellegzetessége volt. E gének azonban továbbra is őrizték az Annunaki, a csillagközi civilizáció örökségét, és szunnyadva várták a pillanatot, hogy soha nem látott mutációk formájában újból benépesítsék és bir­tokukba vegyék a Föld nevű bolygót. Hogy, hogy nem - az ősi tudás, a gnózis is fennmaradt; annak ellenére, hogy a lassan magára találó Ember civilizációja, tár­sadalmi szervezettsége, kreativitása és kultúrája meg sem tudta közelíteni a korábbi, özönvíz előtti színvonalat. A Földre visszalátogató Annunaki kvázi „be­letörődött”, hogy egyfajta elkorcsosult fizikumú, agyú és gondolkodású, visszafejlődött (retardált), tehát összességében egy degenerált emberiség mégis csak fennmaradt; és egyelőre stratégiailag elvetették a földi ember végleges megsemmisítésének korábbi tervét. Civilizációnk pedig újra csak felvirágzott. Annak ellenére, hogy az általános degenerációt természetszerűleg csak fokozta az a „beltenyésztés”, amit a kis létszámban megmaradtak egymásközti újrasza­po­rodása idézett elő. A bibliai Noé leszármazottai volnánk, mi, vala­mennyien...

 

Amiről most beszélünk, az már az ókorban, vagyis vallási értelemben a bibliai Ószövetség korában történt. Jim Marrs így ír erről: “Úgy tűnik, hogy az őskori tudás apró morzsáit titkos társaságok, például az egyiptomi misztikus iskolák és Pithagorasz iskolái őrizték meg különböző ezoterikus formákban. Ezek a kevéssé ismert csoportok nem csak vallási elképzeléseket őriztek meg és adtak tovább - például a reinkarnáció és a lélekvándorlás fogalmát -, de építészeti, szerkezettani, csillagászati, agrártudományi és történelmi tárgyú gyakorlati tudást is. E korai csoportok elgondolásainak egyik közös alapeleme a mono-teizmus, az egyetlen egyetemes, teremtő istenben való hit (volt). A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes fel­jegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükről. (Mi is következhet ebből?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizá­ció építette; vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak.)

 

Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám és Mózes pát­riárkáktól származott. Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki őket, de ő volt az is, aki a törvények és társadalmi előírások hosszú listáját átadta nekik. Az eddigiekből világosan következik, hogy a régi és modern tit­kos társaságok által rejtegetett tudás az ősi Egyiptomból származik. A Biblia szerint Mózes volt az, aki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az ál­talunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet. Webster szerint Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedő tu­dását, és ezt tovább is adta az őt követő zsidó vezetőknek. Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ószövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján. Több gondolkodó is megkérdőjelezi Mózes származását és beszámolóit. Sigmund Freud 1939-es könyvében, a „Mózes és a monoteizmus”-ban felvetette, hogy Mózes valójá­ban nem is zsidó, hanem előkelő egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány „törvénytelen” fia) volt, és Eknaton (Akhenaten) fáraó uralmához kötődött. Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott tör­vények nagy része egyiptomi eredetű. A Tízparancsolat és az egyiptomi Halot­tak Könyve közötti hasonlóságot említettük. Freud felteszi a kérdést: ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást (ti. a Tízparancsolatot) megtar­ta­ni, ha már megszabadult a rabszolgaságból?!

 

Nem Freud volt az első, aki kételkedett Mózes héber eredetében. Az Egyiptom története című művében a Manetho nevű pap írja, hogy Mózes magas rangú egyiptomi pap volt, aki Heliopolisz misztikus iskolájában tanult. Gardner még ennél is merészebb feltevéssel állt elő. (...) Meggyőzően érvelve kifejtette, hogy Mózes nem más, mint Eknaton, vagyis hivatalos nevén IV. Amenhotep fáraó. Ez nem volt teljesen új gondolat, hiszen már a XVIII. századi rózsakeresz­te­sek is ezen a véleményen voltak. (...) Tény, hogy Eknaton és Mózes gyermek­kora között számos párhuzamot találunk. (...) III. Amenhotep második fia csak úgy menekült meg, hogy a bábák összefogtak az anyával, és a gyereket nádból font kosárba tették, amelyben leúsztatták a folyón. A fiút héberek nevelték fel, majd vallásos nevelést kapott Heliopoliszban, és később feleségül vette féltestvérét, Nefertitit, miáltal számíthatott a trónra. A sásból készített ko­sárban menekült gyermek története egészen a sumérokig vezethető vissza. (...) Eknaton nevét sem volt szabad kiejteni, ami csak növelte az életét körül­vevő titokzatosságot. Gardner szerint Eknaton fia volt a híres gyermekfáraó: Tutenkámen. (...)

 

Eknaton akkor lép újra a bibliai (ószövetségi) történetbe, amikor „testvéré­vel”, Áronnal, a levitával - a „levita” szóról jut eszembe, nyilván belőle ered a „levitál” ige! - együtt visszatér Egyiptomba, hogy „Ábrahám Istenének” a pa­rancsára megszabadítsa a zsidókat. Egyiptomi varázslókkal vívott mágikus párbaj után a megmaradt zsidókkal együtt elhagyják az országot. (...) Gardner arra is rámutatott, hogy Eknaton követői még mindig őt tartották a jog sze­rinti trónörökösnek, és Moze, Mezes, vagy Mozis néven szólították, ami „örö­kös”-t vagy „valakitől született”-et jelent. Így tehát lehetséges, hogy a Mózes nem is név, hanem rang. (...) A Mózes-Eknaton elméletet támogatja Miriam alakja is - ő volt a prófétához legközelebb álló asszony; nagy szerepet játszott az egyiptomi kivonulásban és az azt követő eseményekben. Gardner megálla­pí­totta: „Minden feljegyzés arra mutat, hogy Eknaton uralkodásának vége felé Miriam lett a fő királynő Meri-Amon („Ámon kedveltje”) néven. Kettős királyi örökséget őrzött: egyiptomit és mezopotámiait. Később ő volt az, aki száműzetésbe vonult Mózes-Eknatonnal, és akit az izraeliták Miriam (Mária) néven ismertek meg (...), s az ő királyi vére volt az, ami lányán, Tutenkámen testvérén keresztül biztosította az utódlást Júda uralkodóháza számára.” Ha Mózes valóban azonos személy volt Eknatonnal; ez sokkal szorosabb kapcso­latra utal az ősi egyiptomiak és a héberek között, mint amit eddig sejtettek, és megmagyarázza a héber teológiába beolvadt egyiptomi elemeket. De még ha Mózes és Eknaton nem ugyanaz a személy volt is, rendelkezésünkre állnak fel­jegyzések, melyek szerint Mózes igen jártas volt az ősi tudásban és magas rangra jutott Egyiptomban. Az újszövetségi Apostolok Cselekedetei (7,22) meg­állapítja: „Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben is egyaránt hatalmas volt.” A bibliai történet szerint Mózes azután lett a héberek pátriárkája, hogy a Sínai-hegyen üzeneteket és pa­rancsolatokat kapott Istentől. Míg Jehovával találkozott, követői biztos távolból figyeltek. Amit láttak, az Mózes második könyvében így van leírva (19,18): „Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, és az egész hegy hevesen megrendült.” A leírás összecseng Illés próféta későbbi elbeszélésével, aki leírja, hogyan találkozott Jahvéval (Királyok első könyve 19, 9-13). Illés elmondja, hogy amikor a Hóreb szent hegyén állt, az Úr hatalmas, homokot és szikrákat fújó szélvész és földrengés közepette haladt el mellette. „A föld­rengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben - így Illés. - A tűz után szelíd suttogás hallatszott.” Ezután a próféta beszélt Istennel. (Mint a bibliai jövendölésekből tudjuk: Illés próféta nem halt meg, hanem „tüzes szekéren” – űr­hajón? - elvitték a Földről. Soha nem tért vissza; illetőleg a végítélet közeled­tét jelzi, amikor majd visszajön.) Mikor Mózes visszatért a szent hegyről, kő­táblák voltak nála. Itt ismét felmerül a fordítás kérdése. Mivel mindez az írott héber nyelv megszületése előtt ezer évvel történt; Knight és Lomas szerint „ezeken a táblákon csak egyiptomi hieroglifák állhattak, hiszen Mózes semmi más írást nem tudott volna elolvasni.” (...) A Jehova szó a héber Jahve (Úr vagy Isten) átírása; - ezt a szót kezdetben csak a YHWH mássalhangzókkal je­lölték, annak megakadályozására, hogy valaki ok nélkül a szájára vegye. „A születő héber kultúra hajnalától azonban minden megváltozott; Jehovát egyre inkább abszolút individuumként fogták fel, aki mindenek fölött egyoldalúan uralkodik - mondta Gardner. - A zsidók Jehovát végül már teljesen elvontnak tekintették, így minden fizikai kapcsolatát elvesztette az emberi nemmel.” - „A zsidó vallásban, s csak a zsidó vallásban elveszett az ember és a természet közti ősi kapcsolat - magyarázta Henri Frankfort, a Közel-Kelet szakértője. - Akik Jehovát szolgálták, le kellett mondaniuk a nagy földi és égi ciklusokkal összhangban mozgó (értsd ezen: a Nílus évente rendszeresen ismétlődő életadó kiáradásait, amelyek a földművelés és a mezőgazdálkodás alapfeltételét jelen­tet­ték) élet nyújtotta gazdagságról, kiteljesedésről és vigaszról.” Mózes Jehova törvényeivel teleírt táblákat adott át népének, akik sürgősen megszegtek pár törvényt - ugyanannak az Istennek a parancsára. Miután felszólította Mózest és népét, hogy ne öljenek, ne lopjanak és ne kívánják más tulajdonát; - Jeho­va arra utasította őket, hogy menjenek be az amoriták, hettiták, kánaániták és más népek földjére, öljék meg a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, s ve­gyék el a földjüket és minden tulajdonukat. Ez a kegyetlen parancs nem tűnik méltónak egy szerető és kegyelmes istenhez. Lehet, hogy az egyiptomi pap, Ma­netho találta meg a magyarázatot rá, ugyanis szerinte „a csodák, amik Mózes szerint a Sínai-hegyen történtek vele, azt az egyiptomi beavatási sze­r­tartást írják le rejtjelesen, amit Mózes továbbadott a népének, amikor körük­ben megalapította az Egyiptomi Testvériség (ősi szabadkőműves, rituális pá­holy?) egyik ágát.” Más szóval a parancsok nem valamiféle szellemtől, hanem egy hús-vér személytől érkeztek. Dr. Joe Lewels, az El Pasoi Texasi Egyetem újságírói szakának volt tanszékvezetője még az előbbinél is meglepőbb ma­gya­rázattal állt elő. „Az Isten-hipotézis” könyvében kifejti, hogy Jehova való­já­ban hús-vér lény (egy Annunaki?) volt, aki tüzet, viharos szelet és zajt keltő repülő járművel (űrkomppal, csészealjjal?) közlekedett. Eme járművel vitte fel Mózest a Sínai-hegy tetejére, ahogy meg is van írva Mózes második könyvé­ben (19,4): „Láttatok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mint sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz.” Lewels arra is rámutat, hogy Mózes és az izraeliták sohasem láthatták Jehova arcát. Lehetséges – kér­di -, hogy ez az arc annyira nem emberi lett volna; félelmet és undort keltett volna bennük? „Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem új gondolat” – ír­ta, megemlítve a korai zsidó mandeánus szektát, akik a dualista világegye­temben hittek, amely két egyenlő részre, a fény és a sötétség világára van osztva. „Szerintük a fizikai világot, így a Földet is a Sötétség Ura, hüllőszerű lény teremtette és kormányozta, akit Kígyónak, Sárkánynak, Szörnynek és Ó­ri­ásnak is hívtak, és aki szerintük az emberiség igazi teremtője volt.” R. A. Boulay kutató ugyanezt az elképzelést hirdette. Feltűnt neki, hogy világ összes kultúrájából maradtak fenn olyan történetek, amelyek az emberekkel együtt élő - vagy akár az embereket megteremtő - sárkányokról, hüllőkről szólnak. E hüllőknek különös erővel bíró ékköveik vagy kristályaik voltak, lábon jártak és repültek a levegőben, területekért harcoltak egymással, és az emberek „is­ten”-ként tisztelték őket. „Az, hogy világszerte leírták a repülő hüllőket, egy­értelmű bizonyítéka, hogy teremtőink és őseink nem az emlősöktől származ­tak, hanem földönkívüli gyíkfélék (szerintem: értelmes, földi származású dino­zaurusz-félék is lehettek! - Cz. L.) voltak.” - vonta le a következtetést Boulay „Repülő kígyók és sárkányok - az emberiség hüllő-eredetének története” című könyvében.

 

Lewels, Boulay és más kortárs szerzők úgy gondolják, hogy a bibliai Jehova valójában valamely ősi sumér „isten” volt, aki különösképp érdeklődni kez­dett a mezopotámiai pátriárka, Ábrahám leszármazottai iránt. „A héber nép­pel való kapcsolatában Jehova kezdettől fogva minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedett, hogy hatalma és ellenőrzése alatt tartsa (választott!) népét.” - mondja Lewels. A Mózes első könyvének 17. fejezetében leírt, Áb­rahám és Jehova közötti szerződés egyik feltétele az összes férfi körülmetélése volt. Lewels szerint ez arra hasonlít, mint amikor az állattenyésztő gazda a fülön ejtett bevágással jelöli meg saját (tulajdonát képező) állatait (azonosít­hatóság céljából). (...) A mítoszoknak nevezett allegóriák adják a nyugati világ korai vallásos és filozófiai hiedelmeinek gerincét. Bár általában úgy gon­dolják, hogy az ősi nagy kultúrák „égi istenei”, mitikus alakjai kultúránként külön panteonokat alkotnak, az alaposabb tanulmányozás megvilágítja közös eredetüket. Amikor a minószi kultúrából származó legkorábbi szöveget le­for­dították, kiderült, hogy egy mezopotámiai sémi nyelvjárásban íródott. Azt pe­dig már régebben megállapították, hogy a nyugati civilizáció alapjául szolgáló görög kultúra a Kréta szigetén élő korai minósziaktól eredt. (...) Az igazi kér­dés az, hogy Mózes és az egyiptomiak hogyan szerezték meg az Ősi Misztériu­mokra vonatkozó tudásukat. Úgy tűnik, nagy részét Izsák és Ábrahám pátri­árkák adták tovább nekik. (...) A Biblia felsorolja Ábrahám összes ősét; - ap­ján, Terachon keresztül majdnem kétezer éven át vissza lehet őket követni Noé fiáig, Sémig: így pedig egészen Ádámig. Fontos momentum, hogy Ábra­hám a káldeus Ur városából, a Perzsa-öböl északi részén fekvő sumér város­ból származott. Mózes első könyvének elején még csak mint egy 318 fős kép­zett hadsereggel rendelkező héber férfi szerepel, akit a titokzatos Melkizedek megáld. Később, a 24. fejezetben ez az Ábrahám már gazdag ember, hatalmas csordái és nyájai vannak, aranya és ezüstje, tevéi, háztartása pedig szolgákkal van tele. Nyilvánvalóan nem valami egyszerű nomád volt, hanem Sumér jó­módú és befolyásos polgára. Miután Ur városát kb. Kr. e. 2000-ben egy há­bo­rú során lerombolták, Ábrahám családja északra, Háránba ment. Ezt a vá­rost Ábrahám testvéréről nevezték el, aki a Szodoma és Gomorra történeté­ből is­mert Lót apja volt. A XX. század elején a régészek számos olyan várost ta­láltak Mezopotámia északi részén, amelyeket Ábrahám családtagjairól ne­vez­tek el, ilyenek például: Hárán, Terach, Náhór, Serug és Peleg.

 

„Egyértelmű, hogy ezek a pátriárkák nem egy hétköznapi családból származ­tak, sőt, igen befolyásos dinasztiát alkottak.” - jegyezte meg Gardner. Ez a di­nasztia adta tovább az ősi sumér hagyományokat Ábrahámtól Mózesig. A vi­lág legmélyebb titkai mind a mezopotámiai Sumérba, az első ismert nagy ci­vilizációba vezetnek, ami a Perzsa-öböl torkolatánál, a Tigris és az Eufrá­tesz fo­lyók között terült el. A bibliai időkben Káldeának vagy Sineárnak hív­ták ezt a területet - ma pedig Iraknak. A sumér kultúra mintha a semmiből bukkant volna elő, több mint hatezer éve, és mielőtt titokzatos módon eltűnt volna, a hatása hatalmas területre kiterjedt: kelet felé egészen az Indus-folyó­ig, ami a Himalájából Pakisztánon keresztül az Arab-öbölig folyik, nyugaton pedig a későbbi egyiptomi királyságok központjáig, a Nílusig. Kb. Kr. e. 2400-ban a sumér birodalmat sémita törzsek támadták meg nyugatról és északról. Nagy Sargon alapította meg a sémi akkád dinasztiát, ami a Perzsa-öböltől egé­szen a Földközi-tengerig uralkodott. További harcokkal és kitelepítésekkel töltött évek után a sumér területeket a babilóniai Hammurábi egyesítette, aki­nek a híres törvénygyűjteménye, lehet, azért született, hogy féken tartsa a ka­taszt­ró­fákat követő népvándorlásokat. Alan F. Alford rámutatott, hogy a gö­rög Szan­torini-sziget pusztító kitörése, valamint a Kréta-szigetén és Mohend­zso­dáróban (az Indus-völgyi kultúra központjában) történt titokzatos pusztítás (atomháború?!) mind nagyjából Hammurábi alatt következett be. Alford sze­rint az események kapcsolatban állnak a Húsvét-szigetek népességének elván­dor­lásával, Andok-beli civilizációk megszületésével s a maják megérkezésével Közép-Amerikába, hiszen ezek mind nagyjából egy időben történtek. (...) A su­mérokról semmit nem lehetett tudni kb. 150 évvel ezelőttig, amikor a korai XVII. századi utazó, Pietro della Valle írásain fellelkesülve a régészek el­kezd­ték felásni az Irak déli részén sűrűn található különös mesterséges dom­bokat. Miután a francia Paul Émile Botta 1843-ban megtalálta II. Sargon palotáját a mai Khorszabad alatt, a régészek eltemetett városokat, romba dőlt palotákat, műtárgyakat és agyagtáblák ezreit tárták fel, amik a sumérok éle­tének min­den részletét leírták. A XIX. század végére elismerték, hogy a sumér önálló nyelv, és már nagyjából le is tudták fordítani. A mára felhalmozódott tudás ellenére a nagyközönségnek mindmáig igen keveset árultak el az első nagy civilizációról, ami egyszercsak megjelent Mezopotámiában. Érdekes mó­don lehet, hogy többet tudhatunk meg erről a hatezer éves civilizációról, mint amennyit valaha is tudni fogunk a később élt egyiptomiakról, görögökről vagy rómaiakról. Ennek a sumér ékírás az oka. Míg más régi civilizációk papiru­szai idővel szétmállottak vagy háborúk tüzei emésztették el őket, addig a su­mér ékírás jeleit íróvesszővel nedves agyagtáblákra vésték, amiket aztán meg­szárítottak, kiégettek és hatalmas könyvtárakban tároltak. Kb. ötszázezer ilyen ékírásos táblát találtak, és ezek a mai kutatóknak felbecsülhetetlen értékű in­formációval szolgálnak a sumérokról. (...) A régészeti kutatások feltárták, hogy nem sokkal Kr. e. 4000 után a Tigris és az Eufrátesz völgyében mocsa­ra­kat csapoltak le, csatornákat, gátakat és töltéseket építettek, bonyolult öntö­zőrendszert alakítottak ki; hatalmas, pompás városokat építettek. Az első ti­zenkét nagy városállam, oly egzotikus nevekkel, mint Ur, Nippur, Lagas, Ak­kád és Kiss, mind egy-egy zikkurat („szent hegy”), vagyis egy lépcsőzetes, toronyszerű templom köré épült. Mindegyik várost a saját „istene” uralta. A zikkurat körül gyűrűkben helyezkedtek el először a középületek, majd a pia­cok és a lakóházak. A városokat nagy földterületek vették körül, amik szintén a helyi „isten” uralma alatt álltak. Ahogy e városállamok fejlődtek, egy-egy király uralma alá kerültek, aki a helyi „istennek” tartozott számadással. (...) „A tudósok mindeddig megkerülték a kínos kérdést: hogyan is figyelhettek meg, jegyezhettek fel a sumérok egy 25.920 évig tartó csillagászati ciklust, hogyha az egész sumér civilizáció mindössze 2000 évig állt fenn?!” - kérdezte Alford. Továbbmenve feltehetjük a kérdést: a majdnem 6000 évvel ezelőtt, kis csoportokban vadászó-gyűjtögető életmódot folytató primitív emberek hogyan váltak egyik napról a másikra képessé egy teljes, még mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására?! Az új Enciklopédia Britannica is elismeri, hogy a sumér történelem körül még sok a súlyos és tisztázatlan kérdés. (...) A válasz pedig az, hogy minden, amit a sumérok elértek; állításuk szerint az is­teneiktől származott. (...) „Ezeket a történeteket sohasem vették komolyan, hi­szen a tudósok kezdettől fogva mítosznak bélyegezték őket.” - írta Sitchin. Fon­tos rámutatni, hogy a sumérok sosem tartották „istenek”-nek a lényeket, akiktől tudásukat kapták, és nem is utaltak így rájuk. Ez csak a későbbi görög és római értelmezés volt, akik a saját „isteneiket” a korábbi szájhagyományok alapján képzelték el. (Mondom, hogy a történelem a leépülésünk története!) A sumérok ezeket a lényeket egyszerűen úgy hívták: Annunaki, vagyis „Akik a Földre a mennyből jöttek”.”

 

Nyilvánvaló, hogy az emberiség ókori történelme alapvető kettősséget mutat.

Az Annunaki „távozása” (vagy illegalitásba vonulása) óta az emberi civilizáció nagyrészt folyamatosan degenerálódik; - ugyanakkor jelentős (elsősorban tech­ni­kai természetű) felismeréseknek és fellendüléseknek, sőt, „megvilágoso­dá­soknak” is a tanúi lehetünk, ami újra meg újra a társadalmi haladás illúzióját kel­ti. Azonban a látszólagos szellemi fellendüléseket, rövid ébredési szakaszo­kat mély depressziók követik, amelyek egyrészt kétségessé teszik, hogy az em­beriség végül is képes-e önállóan megállni a lábán és végre békét kötni Istennel és önmagával, másrészt ezek a hullámvölgyek sajnos nyilvánvalóvá (kétség­te­lenné) teszik, hogy az ember jobbik erői felett minden esetben, kivétel nélkül az a mérhetetlenül önző, a titkok monopóliumát kizárólagosan élvező rejtőzködő elit győzedelmeskedik, amelyik semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy az ebül szerzett (orozott) földi hatalmát mindörökre megőrizze. Kérdés: kik ezek?

Egy idegen, bitorló fajta, vagy maguk, a Kígyókirályok?!

 

Azt hiszem, most már kezdjük megérteni, hogy valójában milyen célt is szolgált a nemrég lezajlott Iraki háború! Elsődlegesen azért kellett sürgősen lebombázni, elfoglalni és kifosztani az egykori Mezopotámia földjét; - nehogy kiderülhes­se­nek az ősi titkok, ismeretek, amelyek „haszna” pedig az egész emberiséget meg­illetné. Hogy soha senki ne tudhassa meg: honnan is származik az emberiség. A múltunk ismerete megvilágíthatná előttünk lehetséges jövőnket, de azt is el­veszik tőlünk. Irak elpusztítása így nagyban hasonlít a középkori keresztes-had­járatok céljához: akkor és ott a Szentföld titkait és örökségét akarták (és fogják) megsemmisíteni. Kísért a múlt; az Annunaki, vagy a Kígyókirályok múltja.

Lehet, hogy rejtőzködve ma is közöttünk élnek...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. Isten új esélyt ad a gyári hibás emberiségnek

 

Furcsa az a történelemszemlélet, amely nagyjából a nagy birodalmak bukásá­hoz, illetve az új világrendek születéséhez köti az egymás utáni történelmi kor­sza­kok időszámítását. Kétségtelen tény, hogy a kereszténység, mint új világval­lás színre lépése felgyorsította a Római Birodalom felbomlását; - ám a történel­mi középkor mégsem 476-ban, a Birodalom bukásával, hanem Jézus Krisztus születésével kezdődött. Szilárd véleményem, hogy a Megváltó, Isten Fia meg­szü­­letése az emberek történetében mindmáig a legfontosabb korszakváltás; - amely­­hez képest a megnyitó és „lezáró” időpont (1492: Kolumbusz Kristóf fel­fedezi Amerikát, vagy 1642: angol polgári forradalom) jelentősége elenyészően csekély. Meggyőződésem, hogy a Krisztussal kezdődő korszak az emberiség igazi újkora - hozzá képest mind a felvilágosodás, mind a polgári forradalmak, mind a New Age jelentéktelen epizódok csupán! -; és ez az új kor egészen addig tart, ameddig újra el nem jön, ítélni eleveneket és holtakat...

 

Jim Marrs „Titkos uralom” című könyvének tartalmával összefüggésben vado­natúj értelmezést szeretnék adni; olyat, amely választ ad „az Isten választott né­pe”, „a szeplőtelen fogantatás” és „az eredeti bűntől való megváltásunk” prob­lémájára, amelyekre mindmáig részben, mint „isteni kinyilatkoztatásokra”, rész­ben mint a legkevésbé sem érthető vagy megmagyarázható egyházi dogmákra tekintettünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy az avatatlan józan eszemmel meg­kí­sérlem a könyv igen széleskörű és tendenciózus ismeretanyagát összeegyez­tetni mai tudományos és gnosztikus, valamint vallási világnézetünkkel, tehát a tudás legkisebb közös többszörösét keresem. Korántsem állítom, hogy minden­ben igazam van, csak azt, hogy amit leírok, az lehetséges és logikus magyarázat.

 

Induljunk ki abból, hogy az Annunaki a Földön meglehetősen „kontár munkát” végzett. Génmanipulációs kísérleteikkel az eredeti cél szerint „egy rabszolga­fajt” akartak teremteni, viszont ehelyett végső kimenetelében egy olyan hibrid-fajt hoztak létre, melynek végtelen szerénysége állatias indulatokkal, vad ösz­tönökkel, isteni becsvággyal ötvöződött, s mindennek tetejébe „kitenyésztődött” egy, a széles néptömegek nyakára ülő elit garnitúra is, melynek génjei túlsúly­ban a rejtélyes „Kígyókirályoktól” származtak. Magyarán: arra gondolok, hogy az ún. eredeti bűnt egyáltalán nem az emberek követték el, hanem az Annu­naki, mikor olyan, többszörös visszakeresztezéseket is végrehajtott, minek foly­tán egy genetikusan inhomogén faj jött létre, amelynek önfejlődése tendenciá­jában előrevetítette, hogy a földi társadalom kasztrendszerré fog alakulni. Olyan társadalommá, amelyben a hatalom koncentrációja végletekig növekszik; - és végeredményében áthidalhatatlan szakadék keletkezik a beavatott irányító elit, illetve az egészből mit sem értő tömegek között. Az Annunaki leírás alapján „ki­derül”, hogy Jahve egy repülő szerkezeten, tüzes szekéren közlekedett, dob­hártya-szaggató égi robaj kíséretében, mint hús-vér élőlény. Ebből következik az is, hogy aki „mannagyártó gépével előállított” mannát hajigált az égből, Mó­zes varázsvesszejével szétválasztotta a Vörös-tenger hullámait, illetve még ko­rábban testvérgyilkos háborúkra uszította „választott népét” - az nem lehetett Isten. Legalábbis annyi biztos, hogy nem volt valamennyi teremtett ember azo­nos egy Istene... Az eredeti bűnt az Annunaki követte el, azáltal, hogy a te­rem­tés isteni tervével szöges ellentétben nem egyenszilárdságú, hanem kasztoso­dásra hajlamos fajt „teremtett”: vagyis a génmanipulációs technológiáját kiszá­mít­hatatlan viselkedésű, „skizofrén személyiségű” intelligens lények létrehozá­sá­ra, abszolút „szabálytalanul”, vagy „amatőr” módjára - használta fel. Tovább folytatva a dogmák feloldását, valószínűsíthető, hogy az eredeti bűn lényege, mi­szerint az Annunaki önmagát helyettesítve Isten helyébe, azt akarta elérni, hogy a „teremtett” földi faj Isten helyett csak neki szolgáljon. Ám amikor „ez a szabálytalan genezisű faj” a fejére nőtt; - tetézve a bűnt, olyan hibridet állított elő (a bizonyos Kígyókirályokat), melyet csak saját uralma alá rendelve, a földi faj féken tartására (vagyis önmagával szemben) igyekezett felhasználni. Ezt az elitet az uralkodáshoz szükséges minden szükséges tudással megismertették, így aztán nem is csoda, ha a beavatottak még ma is féltékenyen őrzik az ősi „tit­kokat”. Ami „a szeplőtelen fogantatást” illeti; tudjuk, hogy annak dogmája nem egy, hanem két személyre: Szűz Máriára, a megváltó édesanyjára, és Jézus Krisztusra is egyformán vonatkozik. Nemcsak, hogy nem értjük, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy ez mit takar, mindössze annyit tudunk, hogy Mária és Jézus eredendően mentesek voltak az eredeti bűntől, amit „a fogantatás” visz át emberről emberre. Mégis, mi az, amit a fogantatás visz át? A genetikus örök­ség! Teljesen felesleges még valami különös, irracionális és szürreális lelki „ö­röklődést” is feltételezni, amikor kézenfekvő, hogy az emberiség az Annunaki­tól „szabálytalanul kapott” és szabálytalanul is működő génállományával „volt megverve”, saját bűnök nélkül is. Magyarán: az eredeti bűn az Annunaki gén­ma­nipulációjának „áteredő következménye”, és ez a bűn csak úgy hozható hely­re, ha maga Isten Fia száll le a Földre, s a helyére tolja az idő kizökkent kerekét. A Megváltónak genetikusan két feltételnek kellett maradéktalanul megfelelnie: (1) A földi törzsfejlődésből kellett származnia, ezért a teste maradéktalanul föl­di anyagból vétetett. (2) Kétszeresen is mentesnek kellett lennie az Annunaki „til­tott génmanipulációitól”; sem ő, sem édesanyja nem hord(hat)ta magában a Kígyókirályok génjeit, vagyis „az eredeti bűnt”. A génjeiken nem volt rajta a ge­netikus szeplő; ezért volt a fogantatásuk „szeplőtelen”... A megváltás az Isten személyes beavatkozása - Deus ex machina -, utolsó „kétségbeesett” akciója an­nak érdekében, hogy az egyébként halálra ítélt (kiselejtezendő), vagy önma­gát halálra ítélő (öngyilkos) emberiséget minden génhibás eredeti bűn ellenére megmentse, önmaga és az isteni teremtés sikeres befejezése érdekében. Krisztus tehát azért jött a Földre (Isten azért áldozta fel egyszülött fiát érettünk), hogy az Annunaki által elkövetett eredeti bűnt, összes következményével együtt eltöröl­je, és visszatérítse az elbitangolt emberiséget az Atya nagy, közös nyájába vagy, ha úgy tetszik: a Galaxis és az Univerzum „normális csillagközi népeinek” sorá­ba. Magától értetődik, hogy a megváltás megszünteti „a hamis kiválasztott­sá­got”, elveszi a csalárd módon szerzett kiváltságokat; és egyformán Isten gyer­mekévé avat mindenkit, aki elfogadja, magáénak vallja és betartja az igaz Is­ten Tízpa­rancsolatát és Jézus Krisztus szeretet-törvényét.

Krisztus nem tesz kivételt senkivel!

 

Jézus tanításai - miután és mivelhogy életében is, és kereszthalála után is szinte mindenki gyökeresen félreértette azokat - azonban még jobban megosztották ezt a degenerált (gondolkodású) emberiséget, mint valaha. A szereteten alapuló hit­re hamarosan „rátelepült” az egyház és a pápaság nagyon is evilági hatalma, mellyel szemben pedig az egész középkort végigkísérő, mindig újabb formában támadó gnosztikus világnézet „épült ki”, javarészt (ősi) titkos társaságok keretei között. A gnózis alaptétele szerint az ember isten lehet kvázi Isten nélkül is; a megváltást pedig semmiképpen nem kell komolyan venni, - Krisztus nem az Isten Fia volt, hanem egyszerű tanító (messiás), aki nemhogy elvette volna a világ bűneit, de éppen ellenkezőleg: „a saját bűnei miatt” feszítették keresztre. Róma gyűlölte, mert forradalmár volt, - saját atyafiai pedig megutálták, mert a főpapi és a királyi méltóságokat (mindkettőt) egyszerre ragadta magához. Magánvélelmemként fejtem csak ki, hogy Krisztus áldozatának, küldetésének, a megváltásnak a megsemmisítésére irányuló kísérlet mindenképpen „a Kígyóki­rá­lyok” malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha nem ez „az eredeti” célja. Egy­szerű ostobaság, hazugság és félrevezetés, miszerint az ember Isten nélkül is is­teni lény lehetne! Az emberek csak Isten által, vele és érte képesek üdvözülni. Más kérdés, hogy valóban lehet (és volt) létjogosultsága valamiféle ezoterikus tudásnak - ami legalábbis emlékek formájában a gnózis ontológiai alapja -, ami­re „a Kígyókirályok kapzsi utódai”, a világot a háttérből irányító elit, mint kizá­rólagos tulajdonára, „ráült”, és a titkokkal rémisztgeti, provokálja, kihasználja, kisemmizi, és nyomorba, rabszolgaságba taszítja a Föld sokmilliárdos lakossá­gát; mintegy a csillagok küldötte képében tetszelegve.

Nézzük, hogyan látja mindezt a könyvében Jim Marrs, az író!

 

“A Bibliát, amely kétségkívül a legnagyobb hatással bíró könyv valamennyi között - olyan emberek írták, akiknek rengeteg eltitkolnivalójuk volt mind a római és a zsidó hatóságok, mind a velük versengő szekták elől. (...) Immár világos, hogy a Biblia, akármennyire is Istentől ihletett, a különböző kultúrák mítoszainak, legendáinak és példabeszédeinek némi történelemmel és filozófi­ával összefoltozott keveréke. (Kivétel: Jézus szavai, tanításai és példabeszédei; - amelyeket a négy evangélista jegyzett le az Újszövetségben. Krisztus szeretet-tanítása annyira eredeti és újszerű, hogy semmilyen határozott előzménye nincs a vallás-és kultúrtörténetben. - Cz. L.) Sok helyen eredetileg titkos jeligék sze­repeltek, amelyek jelentése idővel elhomályosult, és ez téves magyarázatokhoz vezetett. Másutt egyszerűen megváltoztatták a szöveget, valamilyen akkor e­l­terjedt egyházi tantétel vagy politikai gondolat előtérbe helyezése érdekében. (...) Amit a biblia-tudósok finoman „szerkesztés”-nek neveznek, valójában át­dolgozás. A Biblia szövegének ilyen átdolgozása félreértésekhez és téves for­dításokhoz vezetett, - így a Szentírás számos üzenete titok maradt a be nem avatottak előtt. E titkokat gyakran maga a római katolikus egyház tartotta vissza, mert ellentmondtak a hivatalos dogmának. Az Újszövetségben meg­döb­bentő utalások vannak arra, hogy még magának Jézusnak is voltak titkai. A Máté 13,10-ben ezt olvassuk: Ekkor odamentek Jézushoz tanítványai, és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik (értsd: a tömegnek) példabeszédekben?”. „Nek­tek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte Jézus -, de nekik nem. Akinek van (tudása), még adnak, hogy bőségesen le­gyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.”. Márk 4,33 hozzáteszi: „Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az isteni tanítást, hogy megértsék. Példabeszéd nélkül nem ta­nított. Mikor a tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.”. Mindent megmagyarázott? Mit is magyarázott meg Jézus? Mivel az Újszövetségben csak a példázatok vannak leírva, egyértelmű, hogy nem min­den titkát osztotta meg mindenkivel. (Márk honnan tudta ezt?! - Cz. L.) A bib­liai időkben számos titkos társaság és szekta létezett, melyek azt állították magukról, hogy az ősi tudás birtokában vannak. Akár a mai vallások, e cso­portok is küzdöttek egymással az ősi titkok megszerzéséért, megtartásáért. A későbbi „Láthatatlan Kollégium”-hoz hasonló társaságokat összefoglalóan „misztikus iskolák” néven emlegették, és olyan ezoterikus tudás tárházai vol­tak, ami a köznép számára jórészt érthetetlen, felfoghatatlan és így félelmetes volt. Írásaikat gondosan úgy szerkesztették, hogy fel is fedje, de titokban is tartsa tudásukat. „Az ókorban majdnem mindegyik titkos társaság filozófiai és vallási jellegű volt. A középkorban főleg vallási és politikai, bár néhány fi­lozófiai iskola továbbra is fennállt. Mostanában a nyugati társadalmakban fel­lelhető titkos társaságok nagy része politikai vagy karitatív, bár néhányuk­ban (pl. a szabadkőműveseknél is) tovább élnek az ősi vallási és filozófiai elvek.” - írta Hall. Eddy szerint: „Hogy az olvasó teljesen megértse, miért is változtatgatták Jézus kijelentéseit, meg kell értenie a kereszténység első-szá­zadi főszereplőinek gondolkodásmódját. A változtatások nem véletlenszerűen történtek, nem afféle intellektuális falfirkák voltak. Rendszer volt bennük, és ez a lényeg.”. (...)

 

A második évezredre teljesen kiépült, megszilárdult római katolikus egyháztól a Jézus idejéig „visszavezető út” göröngyös: telis-tele volt ellentétekkel, egy­ház-szakadásokkal és vitákkal. Még Jézus keresztre feszítése előtt komoly el­lentét támadt Jézus hívei és Keresztelő Szent János követői között. Ennek eredménye lett a johannita eretnekség, amely szerint az igazi megváltó nem Jézus, hanem János volt. Bár a korai egyház nagyrészt megsemmisítette ezt a szektát, az elképzelés egészen a modern időkig tovább élt, él a szabadkőmű­vesség bizonyos csoportjaiban és az iraki mandeizmusban. A keresztre feszítés után fölerősödött a szembenállás a zsidó közösség és a korai keresztények kö­zött; sőt, magának Jézusnak a követői között is. (...) Jakab és Mária-Magdol­na, a jeruzsálemi egyház vezetői magával (Szent) Pállal sem értettek egyet, aki az északon élő pogányoknak is hirdette az igét. A lényegtelenebb kérdések is óriási civakodást váltottak ki. „Az első zsidó keresztények úgy gondolták, hogy a megváltáshoz szükséges az összes szigorú zsidó vallási törvényt (is) betarta­ni, beleértve a körülmetélkedést és a nem kóser ételek fogyasztásának tilalmát - írta Eddy. - Pál ezzel szemben azt hirdette, hogy a megváltás alapja a hit, és nem szabad hagyni, hogy a zsidó törvények bárkit is visszatartsanak attól, hogy keresztény legyen. Végül is Pál nézete győzött, ahogy egyre több pogány tért meg. A III. századra már jóval többen voltak, mint a zsidó keresztények; a kereszténységet Pál teológiája alapján határozták meg, és üldözni kezdték a zsi­dó keresztényeket, mint eretnekeket.”. (Némi iróniával megjegyezhetném, hogy ezzel Saul-Pál megvetette egyrészt „a zsidó antiszemitizmus”, másrészt a hasonlóképp irracionális „zsidó-keresztény kultúrkör” alapjait. Ha ugyanis elfo­gad­juk Jim Marrs könyve alaptéziseit, akkor nyilvánvaló, hogy a zsidó egyisten­hit - Jahve - az Annunaki-hoz kötődik, Jézus Krisztus viszont a minden ember szá­mára egyformán mindenható, egy-igaz Isten Földre szállt Fia! A megváltás éppen arról szól, hogy Isten, a világ teremtője „helyrehozza”, amit a magát Is­tennek képzelő Annunaki elrontott. Az Annunaki, Jahve és Krisztus „egy, közös hitbe és kultúrkörbe való összemosása” éppolyan elvetélt, és kissé „perverz” in­tellektuális kísérlet, mint az a manapság egyre terjedő, terjesztett szabadkőmű­ves idea, miszerint a központi Világállam létrehozása elkerülhetetlen, mind­annyiunk érdekét egyformán szolgáló szükségszerűség, mert nélküle a Föld és népességének a létfenntartása kerülne végveszélybe. Vagyis - ez ezt jelenti! - mindannyiunk, 6-7 milliárd ember „jól felfogott” érdeke, hogy hagyja magát a ka­matrabszolgaság „szupranacionális jogintézménye” által maximálisan kizsák­má­nyol­ni és tönkretenni, mert ez „a legkisebb rossz”. Csak nem azért, hogy tel­jesüljön „a Kígyókirályok” és az Annunaki ősi egyezsége? A zsák megtalálta a foltját: ideológia a világállamát - és vice versa. - Cz. L.) (...) Dr. Elaine Pagels, a Columbia Egyetem Barnard College vallástudományi tanszékének volt ve­zetője írta: „Kezdetben a kereszténységnek számtalan formája létezett és vi­rágzott. Egymással versengő tanítók százai állították, hogy „Jézus Krisztus igaz tanítását” hirdetik, és egymást kölcsönösen csalónak nevezték. A Kisá­zsia, Görögország, Jeruzsálem és Róma egyházaiban szétszórtan élő korai ke­resztények a vezetőség kérdésén marakodó csoportokra szakadtak. Mind azt állították, hogy ők képviselik „az igaz tanítást”.”

 

4. A kereszténység és a gnózis harca a középkorban

 

“Az egymással civakodó helyi egyházak fölött jó magasan ült a római egyház: aggodalom nélkül, zavartalanul, és valószínűleg mit sem értve az egészből” - írta Eddy. (...) Amikor a barbárok (a germán törzsek) megtámadták Rómát, a római egyházat megkímélték.” Ámbár a barbárok nem pusztították el; - az egyháznak meg kellett birkóznia számos szektával, melyeknek megvolt a sa­ját(os) elképzelése a kereszténységről. A gnosztikusok voltak az egyik ilyen csoport. Azt állították, hogy intuitív módon megértik Isten és a Föld misztéri­u­mait. Ez a megértés nem csupán értelmi tanulás, hanem szigorú kiképzés, beavatás és intuitív élmények eredménye volt. A római egyház a gnosztikuso­kat különösen veszélyesnek találta, mivelhogy Isten szavának értelmezéséhez szükségtelennek tartották az egyházi tisztviselők hierarchiáját. (...) A gnoszti­cizmust, amely a görög „gnószisz”, vagyis „tudás” szóból származik, állítólag az első században alapította Simon mágus, Jézus kortársa, akit később mint „minden eretnek atyját” emlegettek. Görög filozófusok, pl. Szókratész gondo­la­tait népszerűsítette, aki szerint az emberi lélek a testen kívül lakozik, így hozzájuthat az egyetemes tudáshoz, valamint hogy a bölcsességet (Gnószisz) a mennyből hozták le a Földre. A gnoszticizmus másik fontos képviselője Bazil­idesz volt; egy korai egyiptomi (kopt) keresztény, aki alexandriai kultuszában a kereszténységet Mezopotámia ősi misztériumaival akarta ötvözni. Az ale­xan­driaiak abban hittek, hogy az „eon”-nak nevezett különös földönkívüli lények a hírvivők a mennyország és a Föld között. A perzsa Zoroaszter Jézus előtt körülbelül 500 évvel alapította a saját gnosztikus vallását; a zoroasztriz­musként ismert mozgalom széles körben elterjedt, amíg a hódító mohame­dá­nok a VII. században el nem söpörték. (...) Andre Nataf okkult szerző sze­rint a gnoszticizmus Mezopotámiából ered: először Irán területén jelent meg, az­után elterjedt Kisázsiában, Szíriában, illetve Babilóniában is, ahol az izrae­li­ta foglyok is megismerkedtek vele, s magukkal vitték Palesztinába és Egyip­tom­ba. „Bizonyos adatok azt bizonyítják, hogy a (kumráni és Nag Hammadi-beli) gnosztikus szent könyvek olyan régiek, hogy esetleg magát a kereszténységet is tekinthetjük csupán „a gnoszticizmus egyik ágának” - írta Nataf. - De a gnoszticizmust ugyanilyen joggal hasonlíthatjuk bármelyik másik valláshoz. Végül is minden vallásos ismeretnek valamilyen ősi, az idők ködébe vesző pri­mitív eredete van.”. (Nem csoda, ha a gnózis ősibb, mint a kereszténység. Me­zo­potámiai eredete is arra vall, hogy a sumér civilizáció az Annunaki-génekkel együtt „megörökölte” az isteni származás intuitív vallását, ami a gnosztikus vi­lágnézet, mint „ezoterikus tévhit” ősi gyökereinek tekinthető. - Cz. L.) A zsidó Kabbala szerint a gnosztikusok Isten titkait kutatják, valamely általuk elfo­gadott vallás szent könyveiben keresve a válaszokat. A létezést úgy próbálják megérteni, hogy a vallásos irodalom jelképrendszerében felfedezni vélt mé­lyebb értelmet próbálják megfejteni. „A gnoszticizmus egyfajta vallási egzisz­ten­ci­alizmus.” - jegyzi meg Nataf. A gnoszticizmus addig virágzott, amíg 325-ben a római egyház püspöki zsinata eretnekségnek nem nyilvánította. A gnoszticizmus az Ősi Misztériumok szerves része volt, hiszen mindkettő szerint csak a személyes belső megvilágosodás vezethet el a tudásig. Manly P. Hall szabadkőműves filozófus szerint az ókori titkos avagy ezoterikus tan összes­sé­ge nem más volt, mint az a tudás, hogy az ember sokrétű lelki alkatát hogy lehet a lehető leggyorsabban és legteljesebben megújítva a szellemi megvilá­go­sodásig eljuttatni. Hall szerint ezt a megvilágosodást és tudatosságot félté­kenyen kellett őrizni az „avatatlan” emberek elől, akik visszaélhettek volna a tudásukkal, vagy rosszul használták volna fel azt. Így hosszú beavatási idő­szakokat vezettek be, és az ősi tudás legkényesebb részét szimbólumokba és allegóriákba rejtették. „A kereszténység maga is példa erre - írta. - Az egész Újszövetség valójában az emberi megújulás titkos folyamatainak zseniálisan álcázott leírása.” (Semmi különös nincsen abban, hogy a gnózis és a keresz­tény­­ség szimbólumrendszerei olyan nagyfokú hasonlóságot mutatnak egymás­sal. „Mind­összesen annyi” a különbség a kettő között, hogy amíg a gnózis a Kígyókirályok önhitt-önhitű, Annunaki eredetű hamis istenség-képzetén alapul, addig a kereszténység valódi istenhit, mivel nem önimádaton (a Kígyókirályok szolgálatán), hanem az egy-igaz Istenbe vetett hiten alapszik. - Cz. L.) Gardner szerint e megújuláshoz, egész pontosan az emberi szellem vagy energia meg­újulásához emelkedett tudatra van szükség, amely fokozatosan jelenik meg a gerincoszlop harminchárom csigolyáján keresztül. „Ennek a megújulásnak a tudománya a szabadkőművesség elveszett kulcsainak egyike - magyarázta -, és ezért alapult az ősi szabadkőművesség 33 fokozatra.” A tudás elsajátítása közben a gnosztikust bizonyos felsőbbrendűség-érzet és önelégültség töltötte el. (...) A gnoszticizmus erősen befolyásolta még az európai gondolkodást is, egész a középkorig, sőt, utána is. Alapvető gondolkodásmódja valószínűleg ha­tással volt és van más titkos társaságokra is, melyeknek a tagjai igencsak meglepődnének, ha erről tudnának. A gnoszticizmus fontos szerepet játszott egy korai aszkétikus zsidó szekta, az esszénusok történetében is. (...) A kö­zösség tagjai nappal dolgoztak, éjjel imádkoztak. A lélek halhatatlanságát ta­nították, és a dualista világkép felé hajlottak: a jóság avagy fény, és a gonosz avagy a sötétség szellemében hittek. Lehetséges, hogy az esszénusok a titkos hermészi görög tanok továbbvivői voltak. (...) Érdekes módon talán a pontos jóslatairól híres Pithagorasz volt az, aki elsőként megjövendölte egy „Új Vi­lágrend” eljövetelét. Ezt néhány kutató a Messiás eljöveteleként értelmezte. Az „esszénus” szót a görög „esszaiosz” (titkos vagy misztikus) és „esszénoi” (or­vos) szóból származtatják. Gardner szerint az esszénusok a „Gyógyító Nagy Fehér Testvérisége” egyiptomi misztikus iskola későbbi ágaként ezoterikus gyógyító hagyományok folytatói voltak. „Esszénus szerzetesek és gyógyítók eme Fehér Testvériségébe - vagyis az eredeti Rózsakeresztesek közösségébe - avatták be később Jézust, aki egyre magasabb fokozatokra jutott el, és előkelő helyének köszönhette a gyakran használt „Mester” megszólítást.” - tette hozzá Gardner. Más szerzők is megerősítik, hogy Jézus esszénus volt. Hall megjegy­zi, hogy szülei, Mária és József is azok voltak, csakúgy, mint a „testvére”, Jakab. Legtöbb mai fundamentalista elutasítja ezt a feltevést, mert Jézusnak az esszénusokkal és a gnoszticizmussal való kapcsolata nem fér bele a merev dogmatikába. (Ez a módszer tipikus szabadkőműves selyemgombolyítás, érthe­tőbben: intellektuális pókháló-szövés. Aki nagyon sokat tud, aki nagyon jó és feddhetetlen - mint Jézus - az „gnosztikus”, vagyis szabadkőművesnek kell len­nie. Másként nem lehetséges; pontosabban nem maradhat életben. Vagy belép, aminek a kikényszerítésére attól sem riadnak vissza, hogy rákenjék: „már tag”; s ha mégsem lép be, ellenséggé válik és el kell tűnnie a képből. - Cz. L.) Még inkább megzavarná őket, ha hallanák Gardner állítását, miszerint a biblia­fordítók értelmezésével ellentétben Jézus nem Názáretből származott. Szerinte a „názáreti” (illetve „nazarénus”) szó és változatai a héber „nozrim” szóból származnak, amely „a szövetség megtartói” jelentésű „nazrie ha-brit” kifeje­zésből eredő többes számú főnév, ami viszont a Holt-tenger melletti Kum­ránban élő esszénus közösség egyik neve volt. „Igen elterjedt feltevés, hogy az esszénusok ezoterikus tudás őrzői voltak, valamint Jézus beavatói és tanítói - írta Hall. - Ha valóban így van, akkor Jézust kétségtelenül Melkizedek temp­lo­mában avatták be, ugyanott, ahol 600 évvel azelőtt Pithagorasz is tanult.” Úgy tűnik, ezt a Biblia is megerősíti, amikor ezt mondja (Zsidók 6,20): „(...) ahova elsőként lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való fő­pap.” Gardner szerint Melkizedek neve - aki a Biblia egyik legtitokzatosabb szereplője – a Mihály arkangyal és Cádók zsidó főpap nevéből való esszénus összetétel, tehát: Mihály-Cádók. A téma szerzői közül legalább egy úgy gon­dol­ja, hogy Melkizedek valójában maga a sumér istenség, Enki. „Az esszé­nusokat a műveltebb zsidók között tartották számon. - mondta Hall. - Az a tény, hogy olyan sok kézműves volt köztük, megmagyarázhatja, miért tartják őket a modern szabadkőművesség elődeinek.” A szabadkőművesekhez és a Pithagorasz követőihez hasonlóan az esszénusoknál is fontos jelkép volt a vakolókanál. Ugyancsak a szabadkőművesekhez hasonlóan az esszénusok irodalma is bonyolult kódokat és allegóriákat tartalmazott, hogy megvédjék a tudásukat a be nem avatottaktól és a római hatóságoktól. (...) Számos újkori kutató az esszénusok és a kabbalisták nyomait követve úgy gondolja, hogy a Biblia maga egy kódolt üzenet. Michael Drosnin, a Washington Post és a Wall Street Journal volt munkatársa nem kis feltűnést okozott 1997-ben „A Biblia kódja” címen kiadott könyvével. Drosnin szerint egy izraeli matema­tikus, dr. Eliyahu Rips egy keresztrejtvényhez hasonló rejtett kódot talált a Bibliában, ami pontosan megjósolt számos fontos jövőbeli eseményt. (...) C. L. Turnage írja: „Akár a legegyszerűbb szó szerinti értelmezést, akár a gemátri­át, a jelképrendszert, vagy a rejtett számítógépes kódot nézzük, a Biblia nagy­ban eltér bármelyik másik könyvtől. Az évszázadok során mindig attól füg­gően értelmezték az emberek, hogy a műszaki fejlettség épp milyen szintjén álltak, és mennyire értették meg a zsidó vallás mezopotámiai eredetét.” Tur­na­ge szerint a bibliai kód több istenségre utal jelképesen. „E kódolt üzene­tekből végül azt lehetett leszűrni, hogy a Bibliában szereplő Istenek, vagy Elo­him, olyan lények voltak, akiket a sumérok kezdtek el tisztelni, és egy másik világból származtak.” - írta. (Ez kifejtve azt jelenti, hogy a zsidó vallás is köz­vetve az Annunaki-istent, vagyis a rejtélyes Kígyókirályokat „isteníti”. Milyen messze van ez a keresztény egyisten-hittől! Íme az Ószövetség és az Újszövet­ség áthidalhatatlan ellentéte. - Cz. L.)

 

Az esszénusok voltak az egyik leghatékonyabb ősi titkos társaság. Szomszéda­ik kétségtelenül tudtak létezésükről, mégsem esik szó róluk az Újszövetségben, - vagy később kivágták a vonatkozó részeket. Néhány kutató az esszénusokra mint a „misztikus kereszténység” őrzőire utal, ami a kereszténység legkorá­b­bi, az Ősi Misztériumokon alapuló formája. Az esszénusokról alig lehetett valamit tudni addig, amíg 1947-ben fel nem fedezték a holt-tengeri teker­cse­ket. Mindössze két évvel azután történt ez, hogy a felsőegyiptomi Nag Ham­madi-hoz közeli hegyi barlangokban gnosztikus „könyvtárat” fedeztek fel. 1947 és 1960 között tizenegy barlangban összesen körülbelül 800 kéziratot ta­láltak, amelyek közül 170 ószövetségi könyvek részlete. Az esszénusok a Kr. u. 70-ben kitört zsidó lázadáskor menekülhettek el Kumránból a római csapa­tok elől, de előbb agyagkorsókba zárt szent szövegeiket elásták a közeli bar­lan­gokban. Ezt az irodalmi értékű kincset két beduin pásztor találta meg, s né­hány tekercset eladtak egy régiségkereskedőnek. (...) „... a többi tekerccsel a­zonban nem így történt. - írja Eddy. - A palesztinai Rockefeller Régészeti Mú­­zeum nemsokára közbelépett és megszerezte őket a jordán kormánytól (...), akik kikötötték, hogy zsidó kutatók nem férhetnek hozzá az ősi zsidó szöve­gekhez. Ma a tekercsek Izrael tulajdonában vannak.” (...) A holt-tengeri te­kercsek esszénus szerzői óriási hatást gyakoroltak az első jeruzsálemi keresz­tényekre, akik teológiai kérdésekben nemsokára eltértek (Szent) Páltól és Pa­lesztinán kívüli követőitől. Ezt bizonyítja, hogy a tekercsekben található Ószö­vetség-értelmezések igen hasonlítanak Jakab és a jeruzsálemi keresztények értelmezéséhez. (...)

 

Constantinus római császárnak a kereszténység elfogadtatására tett kísérlete Kr. u. 325-ben, a niceai zsinaton sikerült tökéletesen. (...) Ekkor tiltották be az ariánus szektát és fogalmazták meg a niceai hitvallást, mely Istent mint há­rom egyenrangú és együttlétező részből - az Atyából, Fiúból és Szentlélekből vagy Szent Szellemből - álló istenséget határozta meg. (...) „Ekkor történhet­tek a leglényegesebb változtatások az Újszövetség szövegében, és Jézus ekkor kapta azt a kiemelt szerepet, amit azóta is élvez.” - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Az új felfedezések olyan ősi szövegeket tártak fel, mint „Az igazság evangéliuma”, „Tamás evangéliuma”, „Az igazság bizonyságtétele”, „Mária evangéliuma” és „A tudás magyarázata”. Ezeknek köszönhetően a kutatók ma már sokkal pontosabb képet tudnak alkotni a bibliai időkről, mint azelőtt bármikor - annak ellenére, hogy e tudás nagy része még így sem érte el a nagyközönséget. Nesta Webster, a szenvedélyes keresztény író már 1924-ben, jóval az említett felfedezések előtt feltárta Jézus és az esszénusok közötti kapcsolatot, csakúgy, mint tudásuk forrását. „Az esszénusok tehát nem ke­resztények voltak, hanem egy titkos társaság (...), akiket szörnyű eskük kötöt­tek, hogy el ne árulják a rájuk bízott titkokat - írta. - És vajon mik lehettek e­zek a titkok, ha nem annak a titkos zsidó hagyománynak a misztériumai, amit mi ma Kabbalá-nak nevezünk? (...) Nyilván az az igazság, hogy az esszénusok kabbalisták voltak, bár kétségkívül magasabbrendű kabbalisták. Az esszénu­sok fontossága abban rejlik, hogy ők az első titkos társaság, amelynek ha­gyománya egészen a mai napig leszármaztatható.” (...) Gardner rámutatott: „Hi­tük, aminek semmi köze nem volt a római birodalom összetákolt keresz­ténységéhez, közelebb állt Jézus eredeti tanításához, mint bármi más.”(...)

 

A főleg héber eredetű Kabbala „hagyomány”-t jelent, és e könyvről is állítot­ták, akárcsak mostanában a Bibliáról, hogy rejtett jelentéssel bír. Ilyen ügye­sen kódolt tudást véltek találni a Tórában és más régi héber iratokban is, pél­dául a ”Sefer Yezirah”-ban (A Teremtés Könyve) és a „Sefer ha-Zohar”-ban (A Fény Könyve). E könyvek korábban keletkeztek a Talmudnál, a régi zsidó törvények és hagyományok először a Kr. u. V. században leírt gyűjteményénél, és évszázadokkal megelőzték Jézus korát. A „Fény Könyve” szerint Isten Á­dám­nak „a bölcsesség misztériumait” adta át, még a legendás Édenkertben. Ezeket az ős-titkokat azután Ádám utódai továbbadták, egészen Noéig, majd Ábrahámig, jóval ezelőtt, hogy a zsidó nép, mint különálló népcsoport létrejött volna. Nataf úgy véli: „A titokzatos Kabbala a gnoszticizmus egy formája, a­mely szerint az ember saját magában próbálja megtalálni az istenséget.” A „Fény Könyvé”-nek szerzője szerint „az emberi dimenzióban benne van min­den dolog, és minden, ami azzal összhangban létezik. Az emberben minden megvan, ami fent a mennyben és lent a földön létezik”. Ezzel a Kabbala eg­y­értelműen kötődik az egyiptomi Thot istenként ismert Hermész Triszme­gisztosz híres kijelentéséhez: „Amiképpen odafent, azonképpen idelent is”. (Épp, mint a Jézus „Hegyi beszéd”-jében reánk hagyott Miatyánkban: „Mi­képpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is.”) (...) Eliphas Levi erősen tá­mo­gatta azt a nézetet, hogy a legkorábbi időkből származó titkok eljutottak Mó­zesig is. „Létezik egy hatalmas titok, ami egyszer már fenekestül felforgat­ta a világot. Ezt mutatják az egyiptomi vallási hagyományok, amelyeket Mó­zes jelképesen összefoglal a Genezis első fejezeteiben”. - írta Levi, aki szerint a Kabbala olyan ősi tudást tartalmaz, amit még Ábrahám hozott magával a su­mérok földjéről. „Ábrahám volt Énókh titkainak örököse, és a beavatási szertartás bevezetője Izraelben”. Ábrahámnak, a bibliai pátriárkának, aki su­mér származású volt, és eredetileg Ábrámnak hívták, egyes hagyományok szerint a tulajdonában volt egy Noé idejéből származó, jelképekkel teli tábla, ami az emberiség teljes tudását tartalmazta. Ez az a tábla, amit a sumérok a Sors Táblájaként, a korai zsidók pedig Raziel könyveként ismertek, és amely­ből állítólag Salamon király a hatalmas bölcsességét merítette. (...) Jóval ké­sőbb a XVII. századi Stuart- korabeli Brit Királyi Társaság (Royal Society) foglalkozott komolyan e szent tudás elemzésével és alkalmazásával, - a temp­lo­mos lovagokkal és a rózsakeresztesekkel kapcsolatban.” - magyarázta Gard­ner. (...) A Kabbala misztikus tanítása Mezopotámiából Palesztinán keresztül eljutott a középkori Európába, ahol először a XIII. század végén foglalta í­rásba egy spanyol zsidó, Moses de Leon. (...) Icke meglátása szerint „olyan történelmi fordulóponttal állunk szemben, ami mind a mai napig meghatá­rozza és irányítja a világot. Azt a tudást hívjuk Kabbalának, amit a héber léviták Egyiptomból csempésztek ki és babilóniai tartózkodásuknak köszönhe­tően továbbfejlesztettek (...). A Kabbala az Ószövetségben és más szövegekben elrejtett titkos tudás, a júdaizmus pedig a szó szerinti értelmezése”. A kabba­lista tudást a templomos lovagok hozták a Szentföldről Európába a keresztes háborúk idején, majd a rend és a kőműves-céhek szövetségén keresztül adták tovább. Szabadkőműves írók elismerték, hogy a „zsidó-keresztény misztériu­mok” először éppen ekkor jutottak be a szabadkőművességbe. Arról is szólnak a dokumentumok, hogy a Kabbalába rejtett titkos tudást hogyan használta fel a századok során majdnem mindegyik titkos társaság, - a szabadkőművesektől kezdve a rózsakereszteseken és az illuminátusokon át egészen a mai csoporto­kig. (...)

 

Az ipari forradalom, illetve Charles Darwin evolúciós elmélete következtében az emberiség nagy része hinni kezdett „az ember fejlődésében”, abban, hogy a fáról lemászó főemlősökből fejlődött ki (vö.: Friedrich Engels) a mai, modern technikával rendelkező emberiség. Ma ezzel szemben az újabb felfedezések, va­lamint az ősi iratok és műtárgyak új értelmezése alapján sokan arra a kö­vet­keztetésre jutottak, hogy az emberiség éppenséggel nem felemelkedett, ha­nem „lesüllyedt” az Aranykorból a barbárságba, és csak most kezdi vissza-nyerni elveszített tudását. Még a Föld népességére vonatkozó adatok is arra u­talnak, hogy nem növekedés, hanem korai hanyatlás következett be az emberi faj lélekszámában. „A Föld népességének Kr. e. 6000 és a modern kor kezdete közötti számadatai igen jelentőségteljesek. - írta Tomas. - 2000 éve kb. 250 mil­lió ember élt a Földön, Kr. e. 4800-ban pedig 20 millió. Kr. e. 5000-ben az összes kontinens lakossága összesen 10 millió volt. Ezer évvel azelőtt, Kr. e. 6000-ben csak 5 millióan lakták bolygónkat. Ezek alapján Kr. e. 10000 körül a Föld lakossága jóval kevesebb, mint 1 millió volt. Ez hihetetlenül alacsony szám! Ha az ember főemlősként, majd értelmes lényként már legalább 2 mil­lió éve élt a Földön, hogyan lehet, hogy ilyen kevés volt belőle?” (Hát úgy, hogy az Annunaki „génmanipulációs embergyártó kapacitásából” csak ennyire fu­totta. - Cz. L.) Az ősi sumér és egyiptomi feljegyzések szerint már több mint 500000 éve él civilizált emberiség a Földön; ugyanakkor a régészeti leletek arra utalnak, hogy az emberiség tudása és képességei minden valószínűség szerint egyre hanyatlottak, amíg úgy 13000 évvel ezelőtt (amely időszak egy­beesik a Vízözön feltételezett időpontját - i.e. 12000 körül - követő évezred­del. - Cz. L.) lassú fejlődés nem indult meg. Egyértelmű, hogy új történelem-mo­dell szükséges. Hall szabadkőműves filozófus szerint „amikor megszületett a Naprendszer, bölcs lények szellemei érkeztek hozzánk más naprendszerekből és bölcsességre tanítottak minket, hogy meglegyen veleszületett jogunk a tu­dáshoz, amit Isten minden teremtményének megad. Azt mondják, ezek a lé­nyek alapították az Ősi Bölcsesség Misztikus Iskoláit. Fokozatos meghasonlás támadt a Misztériumok iskolái között. A papok buzgósága, amivel a tanaikat hir­dették, úgy tűnik, sok esetben meghaladta intelligenciájukat. Ezek a pallé­rozatlan elmék lassanként hatalmi pozícióba kerültek, és végül képtelenné vál­tak arra, hogy fenntartsák a bölcsesség intézményét. (...) Így eltűntek a misztikus iskolák, ám a hatalmas világi szervezetek, amik már minden kap­csolatot elvesztettek isteni forrásukkal, s körbe-körbe jártak, egyre inkább be­lebonyolódtak a rituálékba és jelképekbe, amiket többé már nem tudtak értel­mezni.” (...)

 

A sötét középkorban, 1208 és 1244 között, több tízezer ember életét oltotta ki a Vatikán által a délnyugat-franciaországi Languedoc tartományba küldött pá­pa­i hadsereg. A tartomány régóta a templomosok és néhány, az egyház szá­má­ra teljesen elfogadhatatlan tan otthona volt. Az említett pápai támadás cél­pont­jai a katarok voltak, az illuminátusokra később oly nagy hatást gyakorló olasz és skót karbonári mozgalom elődei. A korai gnosztikusokat követték, akik inkább a szellem dolgai, mint az anyagi jólét mellett kötelezték el magu­kat. A katarok neve „tiszták”-at jelent, mivel úgy vélték, hogy az ő vallási né­ze­teik „tisztábbak”, mint a katolikus egyházéi. Languedoc tartománya, koráb­bi nevén Okcitánia - magában foglalta a Marseille-től nyugatra eső földközi-tengeri partvidéket, a Noire- és a Corbieres-hegységet és a Pireneusokat, me­lyek Spanyolországtól választják el a vidéket. A régió független államot alko­tott, és jobban kötődött a spanyol határvidékhez s a régi Septimania királyság maradványaihoz, mint az éppen alakulóban lévő francia nemzethez. Langue­doc volt a gócpont az olyan utazók számára, akik a Közel-Keletre vagy onnan visszafelé igyekeztek, érintve az Ibériai-félsziget muzulmán területeit és a ten­gert. (...) Languedoc számos ősrégi városnak adott otthont, közülük sok a gö­rög, illetve a kora római korig vezette vissza eredetét. (...) Talán éppen a kü­lönféle eszmék és hagyományok találkozásának köszönhetően Languedoc ki­fi­nomultabb és fejlettebb volt, mint szomszédai. (...) A katarok jó viszonyban voltak a ciszterci szerzetesekkel, akik a katolikus egyházat a legnagyobb szám­ban képviselték azon a vidéken. Miután Picknett és Prince ellátogattak a la­nguedoc-i Rennes-le-Chateau-ba, azt írták: „bizonyítékot találtunk rá, hogy a terület sűrű hálót alkotó szálakkal kötődik a gnosztikus hagyományokhoz. A hely mindig hírhedt volt „eretnekjei” - a katarok, templomosok vagy az úgy­nevezett „boszorkányok” – miatt”. Costen szerint a katarizmus volt „az eret­nek mozgalmak közül a legkomolyabb és a legelterjedtebb, amely a XII. szá­zadban kihívást jelentett a katolikus egyház számára”. A közelmúltig mégis keveset lehetett tudni róluk azon kívül, hogy eretneknek mondták őket. Ennek oka, hogy a velük kapcsolatos adatok csakis esküdt ellenségüktől, az Egy­háztól származtak, amely viszont gondoskodott róla, hogy a katarok igazát alátámasztó anyagok megsemmisüljenek. (...) „Jelentős hasonlóság fedezhető fel a katarok és a buddhisták között - írta dr. Arthur Guirdham pszichiáter, aki mélyrehatóan tanulmányozta a csoportot. Mindkét vallás tagjai hisznek a reinkarnációban, a húsételektől való tartózkodásban, a passzív rezisztenci­á­ban és abban, hogy bűn elvenni bármilyen élő teremtmény, még egy állat éle­tét is’. – „Az életmódjukkal megpróbáltak Jézus tanítása szerint élni – magya­rázza Picknett és Prince. - Minden megkeresztelt egyháztag lélekben egyen­lő­nek és egyben papnak számított. Talán még meglepőbb, a kort tekintve, hogy hangsúlyozták a nemek közötti egyenlőséget. (...) Ezen kívül vándorpré­diká­torként is működtek, párokban járták a világot, a legnagyobb szegénységben és egyszerűségben éltek, - és mindenhol megálltak segíteni és gyógyítani, ahol kellett. A „jó emberek”, úgy tűnt, senkinek nem jelenthetnek fenyegetést - csak az Egyház számára”. Costen szerint helytelen lenne minden további nél­kül elfogadni a hivatalos nézetet, miszerint a katarok veszélyes eretnekek vol­tak. ”Inkább úgy kell felfogni, mint tudatos választást olyanok részéről, akik­nek megadatott a szokatlan lehetőség, hogy új teológiai tanokról hallhattak (Jé­zus és Mária-Magdolna életéről akkoriban beszámolók keringtek Dél-Franciaországban); az egyházi és világi hatalom szétválásának köszönhetően megvolt a döntési szabadságuk” - írta Costen, majd hozzátette: „a középkori Egyház persze nem hagyhatta figyelmen kívül a kihívást, amivel saját terü­le­tén szembesült”. (...) A katarok ezen felül Jézust Isten szellemi értelemben vett Fiának tekintették. „Számukra Krisztus nem emberi, hanem szellemi test­ben létezett. Az inkvizíció ezt (hibásan) úgy értelmezte, hogy a katarok szemé­ben Krisztus valami fantom volt. A katarok nézetei ugyanakkor összhangban álltak a mai spiritiszták, és Rudolf Steiner híveinek nézeteivel, akinek munkássága erősen hatott a náci kultuszra” - írta dr. Guirdham. A katarok du­alista teológiája szerint a jó és a rossz ugyanannak a kozmikus erőnek vagy energiának a két ellentétes pólusa; a mennyországot egy jó isten teremtette és uralja, - míg az embert és az anyagi világot egy gonosz isten teremtette. „E hitből egyértelműen következett, hogy az Ótestamentumban szereplő Isten a Sátánnal egyenlő” - állította Costen, aki szerint a katarok úgy gondolták, hogy amikor az ember meghal, „(...) vagy igazi otthonába térhet (vagyis a menny­országba), - vagy ott marad, ahol volt, (...) és ahol hét, más források sze­rint kilenc reinkarnáción keresztül (...) szenvednie kell. Azután a lélek ment­hetetlenül elvész”. „Észrevettem egy rendszeresen visszatérő elemet, mely a történelmen végigfut - tette hozzá dr. Guirdham -: a manicheusokat, a Mith­rász-kultusz híveit, (a katarokat) mind lemészárolták, méghozzá igencsak a­laposan és többek közt éppen a reinkarnáció-téma miatt’. Más kutatók szerint a katarok egyetlen bűne az volt, hogy hiányzott belőlük az Egyház által elvárt engedelmesség. Picknett és Prince szerint „a katarok és az Egyház közti össze-ütközés legfőbb oka, hogy nem ismerték el a pápa hatalmát”. Arthur Gardner a fenti megállapítással egyetértve így írt: „a katarok nem voltak eretnekek; - egy­szerűen nonkomformisták voltak, akik engedély nélkül prédikáltak, s nem volt szükségük a mások által kinevezett papokra, sem katolikus szomszédaik gaz­dagon díszített templomaira”. Gardner azonban az Egyházra veszélyes kapcsolatot is felfedezett a katarok és a templomosok között. „A katarokat a Kabbala okkult szimbolizmusának beavatottaiként is számontartották; tudá­suk hasznára válhatott a templomosoknak, akik állítólag erre a területre hoz­ták a frigyládát és a Jeruzsálemből származó kincseiket”. Az ortodox elvektől eltérő nézeteket valló, de békés katarok valami miatt mindenképpen nyugtala­ní­tották a Vatikánt. Érdekes, hogy 1145-ben III. Jenő pápa nem mást, a temp­lomosok pártfogóját, Szent Bernátot küldte Languedoc-ba, hogy a katarizmus ellen prédikáljon. Gardner szerint Szent Bernát ehelyett arról számolt be, hogy „nincs az övéknél keresztényebb szertartás, és tiszta erkölcsűek”. Vajon ez azt jelenti, hogy Szent Bernát mit sem sejtett teológiai tanaikról? Vagy vé­delmező szavai épp azt a gyanút támasztják alá, hogy ő is, és a templomosok is titokban a katar tanokban hittek? A válasz lényegtelen, mivel az egyházi ve­zetés - akár jogosan, akár nem - már elkezdte kidolgozni a katarok kiirtásá­nak terveit. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a katarok néhány hitelve min­den tekintetben ellenkezett az Egyház nézeteivel.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. A Meroving-vérvonal: a középkorból az újkorba

 

A jelen és vele együtt természetesen a jövő is - a múltban, a régmúltban, a távoli őskorban gyökerezik. Az őskorból az Annunaki, illetve a repülő sárkánygyíkok, a Kígyókirályok „hite”, legendáriuma maradt fenn; - ötvözve a gnózissal, a tit­kos tanokkal és tudással, amely egyrészt a kereszténységgel szembeni kételke­dés és szembenállás (értsd: valamikor „maga az ember volt isteni!”), másrészt a mo­dern titkos társaságok és a szabadkőművesség eszmei alapja. Az ószövetség­beli Isten „egy isten” ugyan, de korántsem mindenkié, hanem csak a választott népé. Ezt a „fatális félreértést” eloszlatandó, s minden embert eredeti bűneitől megváltva, az egy igaz Isten hitében egyesítve - kötötte meg Jézus Krisztus, Is­ten egyszülött Fia az emberiséggel az Újszövetséget, amely semmiképpen nem az Ószövetség „jogfolytonos” továbbélése, hanem éppen ellenkezőleg: egy új korszak kezdete. Ám a történelmi középkor - mint láttuk - a világi hatalmat és a gondolkodást is kisajátító katolikus egyház háborúja a gnosztikusokkal, a kata­rok­kal, illetve a mindenfajta „eretnekséggel” szemben. A harc szempontjából meg­határozó jelentőségű korszak az 1100 és 1400 közötti kb. 200-250 év, mely­ben alapvető események történtek, „sűrűsödtek össze”, hogy meghatározzák az utat, trendet mutassanak a baljós jövő felé:

 

• 1090-1153. Clairvaux-i Szent Bernát élete

• 1095. Az első keresztes hadjárat kezdete. Jeruzsálemet 1099-ben meghódít­ják, 1187-ben elveszítik, 1229-ben visszaszerzik, majd 1244-ben ismét elve­szí­tik.

• 1119. A Templomos Lovagrend megalapítása

• 1140. Szent Malakiás jóslatai a pápákról és a végítéletről

• 1140-1150. Szent Hildegárd megírja a „Scivias”-t, jóslatát az Antikrisztusról

• 1143. A katarok feltűnése

• 1155-1190. Arthur király történetének középkori mondává alakítása a lovag­ság és a lovagi szerelem francia mintára történő hangsúlyozásával, valamint a Grál bevezetésével

• 1175. A „Széfer ha-Bahir” című kabbalista mű megszületése Provence-ban

• 1184. III. Luciusz pápa megalapítja az inkvizíciót

• 1200-1250. A languedoc vagy provanszál kultúra megsemmisítése

• 1209. Albigens keresztes hadjárat a katarok ellen

• 1272. Az utolsó keresztes hadjárat vége

• 1285. A „Széfer ha-Zohár”című kabbalista mű kiadása Spanyolországban

• 1307-1314. A Templomos Lovagrend feloszlatása

• 1314. A templomos nagymester, Jacques de Molay máglyahalála

 

Szent Bernát, a ciszterci szerzetesrend megalapítójának élete rányomja a bélye­gét az egész korszakra. Javaslatot tett a Templomos Lovagrend megalapítására; - de szerepe volt a keresztes hadjáratoknak a pápaság általi megszervezésében is. Az ír származású Szent Malakiás próféta jó előre megjósolta az összes római pápát, közvetett módon utalva származásukra, személyiségükre és jellemvoná­saikra. A jóslatok utolsó pontja így szól: “A Római (katolikus) Anyaszentegyház utolsó megmérettetésekor a római Péter ül a pápai székben, aki számos hata­l­mas lelki bánat közepette terelgeti a nyájat és midőn ők is eltávoznak, a Hét Domb Városa is elpusztul, a szörnyű Ítész pedig megítélteti az embereket.” A jós­latok szerint II. János Pál után még két pápa következik, az utolsó pápa ismét Péter lesz, mint az első. A katolikus egyház végzete beteljesül, s eljön az Apo­ka­lipszis. Az idők végezete feltartóztathatatlanul közeledik; - s Szent Hildegárd jóslatai szerint már ma is az Antikrisztus „utolsó inkarnációjának” korát éljük. Az emberi történelem kettős természete a végsőkig koncentrálódik: a Sátán „a saját fiát” ülteti a világállam trónjára - az Antikrisztus a valódi Krisztus képében tetszeleg, megtévesztő színészi alakításával maga mellé állítja a legszélesebb tö­megeket, hogy Krisztus keresztáldozatát, megváltó tervét végképp megsemmi­sít­se. A végső harc folyik az emberi lelkekért, amint azt igen szemléletesen írja le Drábik János a Leleplező 2003. V/4. számának 48. oldalán, „Project Mo­narch” címszó alatt: “A Monarch szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyed­séget, lebegést érez (vö.: kábító vagy pszichedelikus szerek, levitáció, stb.), mint egy repülő pillangó. De ezen túlmenően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd begubózva alvó, inaktív állapotba kerül (pl. a selyemgubó), míg végül visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az ok­kultizmus további jelképes értelmet adhat mindehhez, ha a lelket, amely szár­nyalni képes, a pillangóhoz hasonlítjuk. A reinkarnáció, vagyis a lélekván­dorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét. A gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosz­tikus művészetben „a halál angyalát” az összepréselt pillangóval ábrá­zol­ták. A tudatbefolyásoló programokban fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze.” (értsd: „biorobot” – mint például a két Clinton).

 

Nézzük, miként építette fel sátáni tervét a Gonosz, már a középkorban, hogy az idők végkifejletére uralma alá hajtsa az egész (ma már közel 7 milliárd élőt számláló) emberiséget, lerombolja Krisztus testét, a keresztény katolikus anya­szentegyházat és keresztülhúzza a teremtés isteni tervét!

Ismét Jim Marrs könyvét idézem:

“Nehéz meghatározni a katarok eretnek tanainak a kezdetét. A languedoc-i klérus néhány tagjának családfája egészen a kereszténység legkorábbi idejéig nyúlt vissza - talán ennek köszönhető, hogy úgy gondolták, az egyház eredete tisztább értelmezését nyújtják, mint a Vatikán. Mások szerint a templomosok adták át nekik a jeruzsálemi ásatásoknál szerzett tudásukat. Az is tény, hogy Franciaországnak e területén mind a mai napig megtalálhatók egy figyelem­reméltó hiedelem nyomai - eszerint Mária-Magdolna, akit Jézus feleségének vagy kedvesének tekintenek, a keresztre feszítés után Languedoc-ba vándo­rolt. Ráadásul a kataroknak állítólag tudomásuk volt egy olyan hagyomány­ról, ami Jézust férj és apa szerepében tünteti fel. A Mária-Magdolnát és Jé­zust házaspárként megjelenítő felfogást alátámasztják az egyiptomi Nag Ham­madinál 1945-ben talált gnosztikus írások is. A Fülöp evangéliumában, amely Fülöp apostolról kapta a nevét és valószínűleg a III. század második fe­lében íródott, a következő található: „És a Megváltó társa pedig Mária-Mag­dolna. Krisztus jobban szerette őt, mint mind a tanítványokat, s gyakran csó­kol­ta meg a száján. A többi tanítvány ezen megbántódott, és nemtetszésüket is kifejezték. Mondták neki: „Miért szereted őt jobban, mint bennünket?” Jézus hosszasan értekezve fejtette ki, hogy „Mily hatalmas is a házasság misztériu­ma!”, és hogy „oly nagy hatalom az”, amelyre szükség van a világ létezésé­hez. Fontos összefüggés van a csak 1945-ben megtalált evangéliumok, illetve az 1330-as években Katalin nővér név alatt kiadott értekezés között, melyet ál­lítólag a német misztikus, Eckhart mester jelentetett meg. Picknett és Prince szerint „ez a szokatlan és szókimondó traktátus (...) olyan állításokat tartal­maz Mária-Magdolnával kapcsolatban, melyek egyébként kizárólag a Nag Hammadi evangéliumokban találhatók meg. (...) Máriát úgy tünteti fel, mint aki Péter fölött áll, mert jobban érti és ismeri Jézust; és ugyanaz a feszültség húzódik Mária és Péter között, mint amiről a Nag Hammadi írások is beszá­molnak. Sőt, a Nag Hammadi szövegekben leírt egyes eseményeket is megem­lí­ti Katalin nővér traktátusa”. Picknett és Prince a traktátust bizonyítéknak tekintik arra, hogy a katarok ismerték a nemrég felfedezettekkel megegyező dokumentumokat, valószínűleg a templomos lovagok által tett felfedezéseken keresztül. A másik lehetőség az, hogy a katarok körében már élt a szájról száj­ra terjedő hagyomány, miszerint Jézust érzelmi szálak fűzték Máriához, azon­ban e hittételt nem tudták mivel alátámasztani, amíg a templomosok vissza nem tértek Jeruzsálemből a dél-franciaországi Languedoc-ba az újonnan ta­lált tekercseikkel. Tehát lehet, hogy a templomos felfedezések csupán egy már létező hiedelmet támasztottak alá és erősítettek meg. Újabb tényezőt jelenthet Baigent, Leigh és Lincoln munkája, a „Szent vér, Szent Grál”, mely feltárja az összefüggést a jézusi vérvonal és a dél-franciaországi Meroving királyok között. „Ha a feltevésünk helyes - írják -, Jézus felesége és gyermekei – már­pe­dig Jézus akár több gyermeket is nemzhetett 16-17 éves korától halálának feltételezett időpontjáig - a Szentföldről elmenekülve Dél-Franciaországban ta­láltak menedéket, és egy ottani zsidó közösségben fenntartották a jézusi vér­vonalat. Úgy tűnik, az V. században e között és a frank királyi vérvonal között házasság útján kapcsolat jött létre, megteremtve a Meroving dinasztiát. Kr. u. 496-ban az egyház megállapodott e dinasztiával, arra kötelezve magát, hogy fenntartja a Meroving vérvonal folytonosságát - feltehetőleg a vérvonal igazi eredetének teljes tudatában. (...) Amikor aztán az egyház közreműködött (...) a Meroving vérvonal későbbi elárulásában, olyan bűnt követett el, melyet nem lehetett sem megmagyarázni, sem meg nem történtté tenni. Csak egyvalamit lehetett tenni: elhallgattatni azokat, akik tudtak róla (...)”. Laurence Gard­nernek, az uralkodói és lovagi származástan nemzetközileg elismert szakértő­jének módjában állt tanulmányozni harminchárom európai királyi család ma­gánarchívumait. Ő is megerősítette, hogy a Merovingok rokoni kapcsolat­ban álltak Jézussal, csakhogy nem közvetlenül, hanem bátyja, Jakab révén, aki Gardner szerint Arimatiai Józsefnek felel meg. Gardner „A Szent Grál vér­vonala” című 1996-os könyvében amellett is meggyőző érveket sorakoztat fel, hogy Mária-Magdolna Jézus házastársa volt. „Soha nem volt titok (az európai királyi családok) többsége előtt, hogy Jézus házasember volt, és hogy utódai voltak, mivel ez nagyon sok családi archívumban megtalálható. (...). (Stuart) Mária, a skótok királynője kiadott írásaiban hosszasan taglalja. Az ang­liai II. Jakab, aki 1688-ig ült a trónon, írásaiban szintén hosszasan fog­lalkozik a kérdéssel. (...) Valójában alkalmam nyílt betekinteni (...) nagyon-nagyon régi iratokba, melyeket nemcsak hogy ezerhétszáz-valahányban vettek elő utoljára, de még annál is jóval előbb, több száz évvel korábban vetették papírra őket” - magyarázta Gardner, majd hozzátette: „Templomos iratokhoz is hozzáférhettem, mégpedig azokhoz a dokumentumokhoz, melyeket a lova­gok 1128-ban Európában bemutattak; szembesítették velük az egyházi vezető­ket, és halálra rémisztették őket, mert ezek a dokumentumok vérvonalakról, családfákról szóltak. (...) A korai keresztény egyház vezetői olyan szent ira­tokat és tanításokat fogadtak el, amelyek elhomályosították az igazságot Jézus vérvonalát illetően”. A korai egyház nemcsak Jézus leszármazottaitól tartott, de általában a nőktől is. A nőket eltiltották a tanítástól, és papnak sem mehet­tek, és ez a tiltás csak napjainkban látszik fellazulni. A lelkészeknek szüzessé­get és nőtlenséget kellett fogadniuk, annak ellenére, hogy Pál az 1 Timóteus 3:2-ben világosan azt tanácsolja: a püspököknek, egyházi vezetőknek legyen feleségük. Gardner és más mai szerzők szerint a korai egyház szándékosan becsmérelte a nőket, hogy megőrizze a bíborosok és püspökök alkotta benn­fen­tes „öregfiúk”-hálózat hatalmát és tekintélyét. (...) Hogy Mária-Magdolna jelentőségét minél jobban lekicsinyítsék, az egyházatyák Gardner szerint azon újtestamentumi részeket állították a figyelem középpontjába, amelyek Máriát „bűnös”-nek titulálják. (...) Egyes dél-franciaországi hagyományok, illetve Wil­liam Caxton 1483-as Legenda Aurea (‘Arany legenda’) című munkája (egyben az angliai Westminster egyik első kiadványa) szerint Mária-Mag­dol­na fivérével, Lázárral és nővérével, Mártával, Marcella nevű szolgálólányával és Jézus gyermekeivel együtt a franciaországi Marseille-be hajózott a ke­resztre feszítés után. Később a kis csapat nyugatabbra utazott s „az ott élőket megtérítette”. Szintén Gardner írta, hogy Mária „kilenc évvel fiatalabb volt Jé­zusnál. (...) Harmincéves volt (szimbolikus) Második Házasságkötésekor, s még ugyanabban az évben, Kr. u. 33-ban megszülte lányát, Tamart. Négy év­vel később hozta világra az ifjabb Jézust, majd Kr. u. 44-ben, negyvenegy éves korában megszületett második fia, József. Mária ekkorra már Marseille-ben (latin nevén: Massilia) tartózkodott, ahol a hivatalos nyelv a görög volt”. U­gyanezen beszámolók szerint Mária a mai dél-franciaországi Saint Baume-ban hunyt el Kr. u. 63-ban, 60 évesen. (...) „Halála után még évszázadokig a Mária öröksége maradt a leghatalmasabb fenyegetés a rettegő Egyház szá­má­ra, amely a messiási leszármazottak helyett az apostoli utódlást részesítette előnyben” - írta Gardner. „Magdolna kultusza végül a Languedoc régióban fekvő Rennes-le-Chateau-ban lett a legaktívabb”. Létezik egy arra vonatkozó megdöbbentő utalás, hogy a Magdolnáról szóló történeteknél kézzelfoghatóbb bizonyítékokat is lehetett találni egykor azon a területen. Baigent, Leigh és Lin­coln szerint ugyanez a Joinville leírta, hogy barátja, IX. Lajos elmesélte ne­ki: a katar vezetők régebben megkörnyékezték a pápai hadsereg parancsno­kát és titokzatosan megkérték, „jöjjön és vessen egy pillantást a Mi Urunk tes­tére, amely papjaik kezében hússá és vérré változott”. A Mária-Magdolnáról és a reinkarnációról szóló hagyományok mellett még a lyoni Valdez Péter ván­dorprédikátor tanai is nagy hatással voltak a katarokra. (...) Sokan gon­dol­ták úgy, hogy a katarok története igazából Bogomil bolgár pópával kez­dő­dött, akinek bogumil szektája a Bizánci Birodalom idején széles körben elter­jedt. A bogumilok az Egyház hagyományos igeszemléletéből sok mindent el­vetettek, például a misét, az oltáriszentséget, az ószövetségi csodatételeket és próféciákat, a keresztséget, a házasságot és a papságot. „Hitték, hogy a fizikai világ az Ördög műve, ezért belülről fakadóan rossz - írta Costen. – Fölépí­tettek maguknak egy gazdag és bonyolult mítoszrendszert a teremtés és a bűn­beesés köré, s ez helyettesítette a Biblia legnagyobb részét, amit elvetettek. Du­alisták voltak: elfogadták, hogy az anyagot a Jó Istene teremtette, de hitük sze­rint a világot és az emberek fizikai testét a Sátán formázta meg belőle, vagy úgy, hogy egy angyal lelkét anyagi testbe csalva megalkotta Ádámot, vagy úgy, hogy a Jó Istenével életet leheltetett az agyagba”. Ugyanakkor Picknett és Prince vitatta, hogy a katarok hitének teljes egésze a bogumiloktól szár­maz­na. Jurij Sztojanov kutatásait idézték, aki a következőket írta: „Az a taní­tás, mely szerint Mária-Magdolna Krisztus „felesége” vagy „ágyasa” volt, e­re­deti katar hagyománynak tűnik, melynek egyáltalán nincs megfelelője a bo­gumil tanok között”. Bármi legyen az igazság eredetükkel kapcsolatban, e ka­tar hiedelmek hosszú idő alatt fejlődtek ki - akárcsak az ellenük való fellépést megfogalmazó döntés. Akármilyen megállapodások születtek is korábban, a pápai hatóságok végül nyilván úgy döntöttek, hogy valamit tenni kell a bi­zonyára Languedoc-ban rejtegetett földi maradványok, kincsek vagy iratok ügyében.”

 

6. A titkos hatalom családfája

 

Ha még emlékszünk középiskolai és egyetemi történelmi tanulmányainkra; ab­ból memóriánkban a következő, nagyjából összefüggéstelen, diszkrét korszakok képe maradhatott fenn: (1) Őskor; - amelyben szőrös bundájú, majom kinézetű hordák csatangolnak a reménytelenül kopár jégkorszaki tájon, és időnként bar­langrajzokat készítenek bölényekről, dárdákkal ejtenek el óriási gyapjas mamu­to­kat, illetve kőbaltával hadakoznak egymás ellen, hogy megehessék a másik agy­velejét. (2) Ókor; - amelyben antik (maja, sumér, egyiptomi, kínai, föníciai, görög és római) civilizációk és kultúrák nőnek ki a semmiből, s hagynak ránk monumentális vagy kultikus építményeket és szobrokat (piramisok, Stonehenge, Szi­riát oszlopai, stb.), melyek nagy részét, jelentésüket nem értjük a mai napig. E korok csillagászata, technikája és művészete oly magas szintű, hogy egyrészt mindmáig irigyelhető vagy egyenesen utánozhatatlan, másrészt eredetében sem­mi összefüggést nem mutat az őskor kannibál, félállati lényeinek vegetatív éle­tével. (3) Középkor; - amelyben a világ „legcivilizáltabb” részében (Európá­ban) a kereszténységre épülő pápaság uralkodik; megtiltva és kiirtva mindenfaj­ta „evilági nézetrendszert”, amely vagy a technikai tudást (a tudományt), vagy az ezoterikus, gnosztikus ismereteket (a gnózist) helyezte előtérbe a vallási ta­nok­kal, az egyházi dogmákkal szemben. Ez a korszak „ismereteinkben” mint a sö­tét középkor szerepel, amelyben a pápai állam elnyomása folytán az emberi el­me - sem a tudás, sem a szellem - nem volt képes felemelkedni s kibontakozni, bár igen jelentős művészi alkotások születtek.

 

Minthacsak az egész emberiség (mint mi, kamasz gimnazisták a történelemórán) szinte visszafojtott lélegzettel csak arra várt volna, hogy végre jöjjön (a francia és olasz) „felvilágosodás”, amelynek eredményeként az ember kitörhet az „Isten ál­tal” felépített egyházi szellemi bunker betonkarámjából, s végre felvirágoztat­hat­ja az Istentől és az egyháztól megszabadított ember technikai civilizációját, a hatalom és a gazdagság földi paradicsomát, amit kicsivel később demokráciának nevez­tek el. Az emberiség korábbi történelmi korszakainak tökéletes ismeret­len­sége, össze­függéstelensége megalapozza a gyanúnkat, hogy az áltudományos ingoványra oly lelkesedéssel nagyhirtelen ráépített „szellemi felvilágosodás” e­rős fundamentum nélküli tákolmány lesz csupán, mely az emberiség felszabadu­lása helyett újabb eltéphetetlen gúzs és béklyók korszakát vetíti előre; olyanét, amelyben az Istennek tulajdonított rabság intézményét az ember ember általi kizsákmányolásának, rabszolga életmódba taszításának szisztémája és rend­szere veszi át, és amelyben olyan bűnök, tömeges erkölcsi és fizikai halál vár ránk, melyből csak a fejvesztett előre menekülés az egyetlen, ámde csak látszat-kilábalás. Újra csak a semmiből; - kinő egy láthatatlan, új hatalom, egy rejtőz­kö­dő elit, amely egyrészt „maga alá gyűjti” a Föld valamennyi eredeti és meg­termelt gazdagságát, másrészt magának követel minden ősi, illetve minden ú­jonnan felhalmozott tudást és jogot, hogy újra csak egy közös karámba terelje a sokmilliárd emberből álló „juhnyájat”. De most már nem közvetlenül az Isten „uralma alatt”, s neki szolgálva, - hanem az egy igaz Istent megtagadva bár, de „tradicionális hatalmát”, szakralitását önmaga legitimációja céljából használva fel. Mint Zelnik József egyik könyvében olvashatjuk: “A polgár képes úgy hi­tetlen és ateista lenni, hogy hatalma megőrzése érdekében hitre és vallásra sz­ó­lít fel.” Amiről beszélünk, a rejtőzködő háttérhatalom minden határon túli kon­cent­rációja, amelynek végeredményeként a világ minden vagyona, jóléte és kom­petenciája néhány tucatnyi dinasztia (néhány száz ember) kezében össz­pontosul, akik ősi származásukra, „jogfolytonosságukra” hivatkozással világál­la­mot, központosított világuralmat hoznak létre. Döntésüket, és világhatalmuk fokozatos kiépítését azzal indokolják, hogy a Föld ökoszisztémája, népessége, ci­vilizációja és lakóinak életminősége már csak a központi világhatalom révén őrizhető meg, - minden más esetben az anarchia, a káosz, a világháború, termé­szeti katasztrófák és ökológiai összeomlás következik. Valójában a rejtőzködő elit a saját életszínvonalát igyekszik óvni; - mindenki mástól, akik (például: a Távol-Kelet, Afrika lakói) már soha nem érhetik el ugyanazt az életszínvonalat, mert ahhoz a Föld lehetőségei már valóban korlátozottak. Ezért az uralkodó elit a Világállam nevű betonbunkerba, a tartós védekezésbe „vonul vissza”, ren­dez­kedik be, hogy hatalma végső és végleges központosításával védje ki az e­gyébként menetrendszerűen bekövetkező világforradalmat. A hatalom koncent­rá­ciójához azonban ősi, szakrális legitimitásra van szükségük; amelynek gyöke­rei a középkorból erednek, szökkennek szárba, majd a történelmi újkor kezdetén (1642-től) terebélyesednek és egyesülnek közös „elit-családfává”, a háttérhata­lom (pénzemberek, bankárok, királyi dinasztiák, politikusok, fekete ne­mes­ség) családfájává - Jim Marrs leírása szerint a polgári forradalmaktól egészen napjainkig.

 

David V. Barrett írja a „Titkos Társaságok” című könyvében: “Egy újabb ke­le­tű elmélet a templomosokat és a szabadkőműveseket egy rejtőzködőbb szerve­ze­ten keresztül köti össze. Baigent, Leigh és Lincoln sokat vitatott bestsellere, „A szent vér és a Szent Grál” az alábbiakat írja: “Volt a templomos lovagok mö­gött egy titkos rend, amely a templomosokat katonai és adminisztratív szer­vükké tette. Ez a rend, amely változatos neveken működött, leginkább Prieuré de Sionként („Sioni Priorátus”) ismert. A nagymesterek sorozata irányította, akiknek nevét megtaláljuk a nyugati történelem és a kultúra legkiválóbbjai között. Bár a templomosokat szétzúzták és feloszlatták 1307 és 1314 között, a Prieuré de Sionnak nem esett bántódása.”Michael Howard „Az okkult össze­esküvés - a misztikusok, templomosok, szabadkőművesek és az okkult társasá­gok titkos története”című munkája értelmesebb, mint az e tárgykörben írottak több­sége. Azon kevés alkalmakkor, amikor megemlíti a Prieuré de Siont, körü­l­tekintően az alábbiakhoz hasonlóan fogalmaz: “A Priorátus alapítása állítólag a gnosztikus adeptusig, Ormusig vezethető vissza, aki Kr. u. az első században élt”;vagy “azt kell hinnünk, hogy a Sioni Priorátus elősegítette annak az e­ret­­nekségnek az elterjedését, hogy Jézus túlélte a keresztre feszítést.” Lionel Fan­thorpe a kevés sci-fi írók közé tartozik, akik tagjai valamelyik szent rendnek. Ő még óvatosabb a Prieuré de Sionnal kapcsolatban: “Lehet, hogy a világ leg­régebbi, leghatalmasabb, legjelentékenyebb titkos társaságainak egyike; de lehet, hogy a templomos lovagok egy belső csoportjának legutolsó, töredékes nyoma; - vagy lehet egy tökéletesen ártatlan, tiszteletre méltó és prózai baráti tár­saság; és lehet, hogy egyáltalán nem is léteznek.” Talán érdemes meg­je­gyezni, hogy a templomosokról szóló komolyabb történelmi munkák közül egy sem említi meg a Prieuré de Siont, még futólag sem. Vezető szabadkőműves szak­értőként John Hamill az alábbiakat fűzi ezekhez: “Tudomásom szerint a Prieuré de Sionra sehol nem utaltak „A Szent vér és a Szent Grál” (idézett mű) megjelenése előtt. Bizonyosan mondhatom, hogy a szabadkőműves szaki­ro­dalomban nincs rájuk utalás.” Pusztán az, hogy tudjuk, vagy legalábbis erő­sen gyanítjuk, hogy az „ősi” templomos rendek, rítusok többségét egy végből szabták a XVIII. században, még természetesen nem jelent egyet azzal, hogy nem lehetett egy nagyon titkos társaság, amely a templomosok óta (vagy éppen Krisztus óta!) teljesen szem elől rejtve létezik. (...) De talán még gyanak­vób­bak­nak kell lennünk, ha a Rend nagymestereinek listái olyan nagyságokat tartal­maz­nak, mint: Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Victor Hugo és Claude De­bussy.”

 

“Az ispotályosok 1070-ben, az első keresztes hadjárat előtt kezdték meg mű­ködésüket. Néhány olasz kereskedő kórházat alapított Jeruzsálemben, Szent Jánosnak szentelve. Miután 1099-ben a keresztes lovagok elfoglalták a várost, - az ispotályosok renddé alakultak, nagymestert választottak. Eredetileg nem voltak katonai rend, ámde a Szent János Lovagjainak Rendje egyre inkább ka­tonai jelleget öltött, amint a templomosok befolyása növekedett. A Szentföld elvesztésével az ispotályosok (és a templomosok) Ciprus szigetére szorultak vissza. A templomosok szétverése (1307-1314.) után vagyonuk nagyrészt az is­potályosokhoz került, ami csak tovább erősítette az amúgy is befolyásos ren­det. Az ispotályosok ezután Rodosz szigetére kényszerültek költözni. Amikor a törökök 1522-ben, három ostrom után átvették az uralmat a sziget fölött; a rend Málta szigetére költözött, ahol pedig felvették a Máltai Szuverén és Ka­tonai Rend, egyszerűbben a Máltai Lovagrend nevet. Ma a máltai lovagrend központja Rómában található, és a pápa közvetlen fennhatósága alá tartozik. A rendet több mint negyven ország független nemzetnek ismeri el. A „Je­ru­zsálemi Szent János Lovagjai” nevű, különálló brit szervezet egy Londonban székelő protestáns rend, amelynek feje a mindenkori angol uralkodó. David Icke szerint: „A katolikus és a protestáns tagozat a legfelsőbb szinten ugyanaz a szervezet. Mind a három rend ugyanolyan tevékenységet folytatott, beleértve a banktevékenységet, és ugyanazokat a könyörtelen és gátlástalan módsze­re­ket alkalmazta, hogy elérje céljait.” A XX. századi jeles amerikai személyisé­gek közül olyanok álltak vagy állnak kapcsolatban a Máltai Lovagrenddel, mint a CIA két néhai igazgatója, a Chrysler elnök-vezérigazgatója, az USA vatikáni nagykövete, egykori külügyminisztere (Haig). Az Actio Catholica ve­ze­tőjét, dr. Luigi Geddát a Máltai Lovagrend kitüntette munkájának elisme­ré­séül, melyet a Vatikán, a CIA, az Európai Mozgalom (Joseph Retinger, „a Bilderberg-csoport atyja” szervezete) közötti együttműködésben végzett. „Ma a Máltai Lovagrendet a Vatikán és a CIA közti legfontosabb hírvivő csa­tor­nának tekintik.” - írta Baigent, Leigh és Lincoln: „Manapság nem ke­ve­sebb, mint öt szervezet létezik, mely valamilyen formában a templomosok köz­vetlen örökösének vallja magát. Az ispotályosok, a Máltai Lovagrend, a Szent János Lovagjai, a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek, és talán még néhány szer­ve­zet - ezoterikus tudásukat a Salamon temploma alól megszerző templomo­sokhoz vezetik vissza mind. Ahogy ezek a csoportok egyre inkább összefonód­tak, a tagságuk is egybemosódott. A templomosok vagyonának skóciai elhe­lye­zése „valami egészen szokatlan dologgal párosult, amit a történészek szinte teljesen figyelmen kívül hagytak. (...) Skóciában a XIV. és a XVI. század kö­zötti időszakban, több mint kétszáz évig a templomosok minden jel szerint e­gyetlen szervezetet alkottak az ispotályosok rendjével. Ennek következtében ekkoriban számos utalás található egy egyesült rendre, amely a „Szent János Lovagjai és a Templom Rendje” nevet viseli. A máltai lovagok éppen a Vati­kánnal kötött szövetségnek köszönhetően átvészelték a középkori üldözteté­seket, sőt néhol részt is vettek az Egyház ellenségeinek üldözésében. Hasonló­képpen Európa számos királyi családja, akik maguk is a Merovingok és más dinasztiák trónját bitorolták, együtt a Vatikánnal, közösen munkálkodtak a status quo fenntartásán. E királyi családokat néha a „Fekete Nemesség” név­vel illetik.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. A templomos lovagrend illegalitásba vonul

 

“Bár Jacques de Molay halála (1314.) a templomosok nyílt hatalmának végét jelentette, biztosnak tűnik, hogy a rend fennmaradt, és más titkos társaságok­ba olvadt. „A mai történelemkönyvek és lexikonok majdnem kivétel nélkül azt írják a rendről, hogy a XV. században véglegesen megszűnt. Csakhogy nincs igazuk - írta Gardner -, mert a „Jeruzsálemi Templom Lovagi Katonai Rend­je” (a templomosok legújabb megnevezése!), amely megkülönböztetendő a ké­sőbb megalakult szabadkőműves templomosoktól, mind a mai napig is virág­zik az európai kontinensen és Skóciában.”

Majd Jim Marrs így folytatja:

 

“Pick­nett és Prince egyetértett ezzel: „A templomos lovagok hatósági elnyoma­tá­sának sötét korszakát követően a lovagrend egy földalatti mozgalommá ala­kult, és számos szervezetre azután is jelentős hatást gyakorolt. Idővel nyilván­va­lóvá vált, hogy a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek neve alatt a templo­mo­sok - az általuk megszerzett tudással egyetemben - továbbra is fennma­rad­tak.” A templomosok mögött pedig a világ egyik legrejtélyesebb titkos társa­sá­ga húzódik meg, amely nem csak a politika iránt mutatott élénk érdeklődést, hanem az általánosan elfogadott vallási tanoktól eltérő nézeteket is vallott. Ez a csak kevéssé ismert társaság: a Sioni Rendház.(A név a „Cion Bölcsei”-re hajaz – Cz. L.) A Prieuré de Sion a világtörténelem egyik legősibb, legbefolyá­so­sabb titkos társasága. 1956-tól itt-ott újság és folyóiratcikkek számoltak be a Languedoc-ban található Rennes-le-Chateau nevű kisvárost körüllengő „rej­télyről”, ami elrejtett kincsekről szólt. A rejtélyben főszerepet játszott egy Fran­cois Bérenger Sauniére nevű katolikus pap, akit 1885-ben bíztak meg a városka plébániájának a vezetésével. Elhatározta: helyreállíttatja a templomot, amelyet még 1059-ben Mária-Magdolnának szenteltek. 1891-ben a templomban dolgoz­va elmozdította az oltár kövét és felfedezte, hogy egy üreges támasztéka négy per­gameniratot rejt. Megmutatta a dokumentumokat elöljárójának, Carcasson­ne püspökének, aki elküldte őt Párizsba, hogy keresse fel a Saint Sulpice pap­nevelde igazgatóját. Azóta kiderült, hogy a papnevelde korábban a hivatalos val­lási tanokat tagadó „Compagnie du Saint-Sacrement” nevű társaság köz­pont­ja volt, mely feltehetően a Sioni Rendház fedőszervezeteként működött. Ha ez valóban így történt, akkor már érthető, a Rendház tagjai hogyan ismerhették meg Sauniére felfedezéseit. Az iratok bármit is tartalmaztak, az életét gyökere­sen megváltoztatták. Párizsból való visszatérését követően munka közben újabb felfedezést tett: egy kis kriptára bukkant a templom alatt, amely csontvázakat rejtett. A sírkő-felirat lefordított változata szerint: “Ez a kincs II. Dagobert király és Sion tulajdona; ő holtan van ott.” A restaurált templomban Sauniére különös szobrot állíttatott Asmódeás démonnak, aki “a titkok és a rejtett kin­csek őrzője, és egy ősi zsidó legenda szerint Salamon templomának építője.”

A helyreállított templomot telezsúfolta különös festett táblákkal, melyek közül az egyik a Jézus testét a sírboltba vivő menetet ábrázolja. A képen látható telihold kapcsán azonban Baigent, Leigh és Lincoln szerint gyanítható: a festmény sok­kal inkább azt a jelenetet mutathatja, amikor is Jézus testét az éjszaka leple a­latt kicsempészték a sírboltból. 1917. január 17-én Sauniére hirtelen szívro­ha­mot kapott. Ez a nap volt a Saint Sulpice papnevelde hivatalos ünnepnapja (itt mutatta meg először szakembereknek a megtalált iratokat Sauniére); de ez a nap szerepelt a sírkövön is, és mindössze öt nap telt el azóta, hogy a házvezető­nője megmagyarázhatatlan okból rendelt egy koporsót. Egy környékbeli papot hívtak, hogy feladja az utolsó kenetet, ám az „megrendülve” megtagadta ezt, mi­után meghallgatta Sauniére gyónását, amit soha nem hoztak nyilvánosságra. Marie Denarnaud (házvezetőnő) visszavonult a Villa Bethaniába, és mélyen hall­gatott Sauniére viselt dolgairól. Élete vége felé járva eladta a házat egy em­bernek és megígérte neki, hogy megoszt vele egy titkot, mely gazdaggá, befolyá­sossá teszi majd. Sajnálatos módon vele is végzett egy szívroham, mielőtt átad­hatta volna titkát. Ezzel indult útjára a Rennes-le-Chateau-i rejtély. “A legpró­zaibb feltevés szerint Sauniére egy hatalmas halom kincset talált, míg mások vi­szont úgy vélik, valami sokkal döbbenetesebb leletre bukkant, pl. a frigyládára, a Jeruzsálemi Templom kincsére, a Szent Grálra - még inkább Jézus Krisz­tus sírjára. A Sioni Rendház szerint Sauniére a Meroving-dinasztia fenn­mara­dá­sát bizonyító genealógiai leírásokat tartalmazó pergamentekercseket is ta­lált.” - írta Picknett és Prince. Két dolog bizonyos: Sauniére nyilvánvalóan a bir­tokába jutott valaminek, amiért valaki vagy valakik hatalmas összegeket fi­zettek neki; - illetve láthatólag még ezt követően is kutatott valami után, a halá­láig. Az is egyértelműnek látszik, hogy egyházi feljebbvalói áldásukat adták te­vé­kenységére, bármi is volt az valójában. A Sioni Rendház egy tisztviselője sze­rint Sauniére-t magas rangú egyházfiak busásan megfizették erőfeszítéseiért és hallgatásáért. Egy másik beszámoló szerint Antoine Gelis, idős pap is közel állt Sauniére-hez, és szintén jelentős pénzösszegre tett szert. Bármit tudott is Gelis, az nem derülhetett ki, mert 1897. novemberében holtra verve találták meg az otthonában. A megölésének körülményeiről szóló feljegyzések nyomtalanul elt­űn­tek az egyházi nyilvántartásból, csak a rendőrségi és bírósági jelentésekből volt lehetséges rekonstruálni az esetet. Henry Lincoln, a brit BBC társaság tele­víziós dokumentumfilm-producere franciaországi szabadsága alatt olvasott a rejtélyről. Összeállt Richard Leigh regényíróval és Michael Baigent fényképész-újságíróval, hogy együtt megoldják a rejtélyt, minek eredménye: a történetről számos tévés dokumentumfilm készült, meg egy 1982-ben kiadott sikerkönyv „Szent vér, Szent Grál” címmel. A könyv megjelenésével a Sioni Rendház törté­nete a nemzetközi közönség látóterébe került. Kutatásaik Rennes-le-Chateau városából, a Blanchefort családtól a templomos lovagokon és a katarokon ke­resztül a Sioni Rendház nevű rendhez vezettek. Bizonyos Bertrand de Blanch­e­fort volt a templomos lovagok negyedik nagymestere, és egy Rennes-le-Chateau közelében lévő templomos birtokról irányította a szervezetet. Megállapították, hogy a Blanchefortok a katarok oldalán harcoltak, Bertrand pedig a templomos alapító, Andre de Montbard pártfogoltja volt. Baigent, Leigh, és Lincoln kide­rítette: Blanchefort vezetése alatt sok templomos érkezett Rennes-le-Chateau-ba, ahol kiterjedt ásatásokba kezdtek. Elméletük szerint ezzel az volt a céljuk, hogy a jeruzsálemi szállásuk alatt feltárt kincset biztonságos helyen elássák. A gyanújukat megerősíteni látszott, hogy megtudták: mikor IV. Fülöp király 1307-ben megindította a rend elleni országos letartóztatásokat, csak a Rennes-le-Cha­teau környékén tevékenykedő templomosok kerülték el a zaklatást. A II. vi­lágháború alatt a németek is kiterjedt ásatásokat folytattak Rennes-le-Chateau környékén, feltehetően szent relikviák után kutatva, amint ez a Steven Spielberg rendezte „Indiana Jones” kalandfilmekben szerepel. A 3 brit kutató rengeteg a­nyagot gyűjtött a Sioni Rendházról, többek közt a francia szerző, Gerard de Se­de által írt számos könyvet, aki, mint kiderült, kapcsolatban állt egy bizonyos Pi­erre Plantard de Saint-Clairrel, a mai Sioni Rendház tisztségviselőjével. A francia Nemzeti Könyvtárban tanulmányozták a „Titkos akták” dokumentumok mikrofilm-másolatait, amelyek tanúsága alapján a Sioni Rendház a keresztes háborúk koráig vezethetők vissza, és szoros kapcsolatban állt a templomos lo­va­gok rendjével. Az akták a Rendház részletes történetét és nagymestereinek ne­vét tartalmazták, és arról is beszámoltak, hogy Sauniére a Rend szolgálatában állt Rennes-le-Chateau-ban töltött évei alatt. (A dokumentumokat 1950-es évek­re keltezték, de csak az 1960-as évek közepén kerültek be az állományba, ezért a hitelességükről azóta is heves vita folyik.) A Rendház-sztori bírálói úgy vélik: a társaság nem is létezett azelőtt, s az egész dolog „végtelen nagyzási hóbortban szenvedő királypártiak” mesterkedése. Baigent, Leigh és Lincoln szerint a VII. Lajos által az „Ordre de Sion”-nak adományozott alapítólevél Orléans-ban még mindig fellelhető, valamint egy 1178-ból való, a Rendet vagyonában meg­e­rősítő pápai bulla bizonyíthatóan létezik. Szerintük a Rendet érintő dokumen­tumok jó része megsemmisült az 1940-es orléans-i német bombázások idején. Kutatásaik során a templomos lovagrenddel és a szabadkőművesekkel kap­cso­latban álló számos híres név került elő: Marie de Saint-Clair, a Rosslyn-kápolnához kötődő Henry Saint-Clair leszármazottja, aki állítólag házasságot kötött Jean de Gisors-ral, a Rendház első független nagymesterével; aztán Re­ne d’Anjou, aki másokkal együtt a „Jeruzsálem királya” címet viselte (mely a templomos Anjou gróftól származást jelölte), és 1418 és 1480 között a Sion nagymestere volt, a nagy Leonardo da Vinci (a Rendház nagymestere 1510 és 1519 között); Robert Fludd, Sir Francis Bacon és több angol király barátja (nagymester 1595-től 1637-ig); Johann Valentin Andrea, a hesseni szabad­kő­művességgel kapcsolatban álló lelkész, akit még a „Rózsakeresztes kiáltvány” szerzőjeként tartanak számon, és 1637-1654 között sioni nagymesterként sze­repel a listán; Robert Boyle, Bacon „Láthatatlan Kollégiumának” tagja, aki állítólag Sir Isaac Newtonnak tanított alkímiát, 1654-1691 között töltötte be e tisztséget; míg a köztudottan szabadkőműves Newton a beszámolók szerint őt követve, 1691 és 1727 között volt a Sion nagymestere. A „Titkos akták”-ban szereplő további nagymesterek jól mutatják a Rendház befolyásának a súlyát. Kö­ztük van Charles Radclyffe, Károly Eduárd trónkövetelő herceg unokatest­vére; Károly Sándor lotharingiai herceg, aki a templomos lovagrend ihlette né­met lovagrend nagymestereként is szolgált; sőt, Lotharingiai Miksa József bajor választófejedelem, Károly herceg unokafivére, Haydn, Mozart és Beethoven men­tora; Victor Hugo, a lotharingiai arisztokrata író; Claude Debussy, aki o­lyan írókkal és költőkkel barátkozott, mint Oscar Wilde, W.B.Yeats és Marcel Proust; Emma Calve, ünnepelt operaénekes és Bérenger Sauniére, a Rennes-le-Chateaui pap. Kutatásaira alapozva Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli, „meg­cá­folhatatlan történelmi ténynek” tekinthető, hogy a Sioni Rendház az idők fo­lya­mán más-más néven ugyan, de a templomos lovagok „háttér titkos társasá­ga­ként” működött, és túlélte a templomosok XIV. századi megsemmisítését. Legalábbis a „Titkos akták” szerint egyes rendházi tagok - a Gisors, Anjou és Sa­int-Clair dinasztiák tagjai, például Hugh de Payens és Gottfried Bouillon - a templomos lovagrend alapítói között voltak. A három szerző azt is feltételezi, hogy a Rendház ma is létezik, és „a színfalak mögül, az árnyékból működve szer­vezte meg a nyugati történelem bizonyos meghatározó eseményeit”. Azt a­zonban csak sejtetik, hogy a Rendház tagjai a szabadkőművesek, a Kerek-asz­talok és az illuminátusok szűkebb vezetésében is szerepet kaptak. „A Sioni Rend­ház nyílt és elismert célkitűzése a Meroving-uralkodóház és vérvonal vissza­helyezése nemcsak Franciaország, de még más európai államok trónjára is” - írja a szerzőhármas. Úgy tudják, hogy a Rendház tagjai a XIX. században a szabadkőművesség berkein belül tevékenykedve próbálták meg életre kelteni a Német-Római Birodalmat, amelyet a Habsburg-család és a megreformált Ró­mai Katolikus Egyház közösen irányított volna. A tervet, úgy tűnik, csak az I. vi­lágháború kitörése és az európai uralkodóházak bukása hiúsította meg. Évek során a Rendházat - mely gyaníthatóan örökölte a jeruzsálemi felfedezések ered­ményeit, ha ugyan nem maga kezdeményezte az ásatásokat - nemcsak ki­rályi vérvonalak foglalkoztatták, hanem a katarok, és a korábbi szekták eretnek tudása is. „Európa vargabetűs történetében drámai és összefüggő cselekményt fedeztünk fel - írta Vankin és Whalen. - A katarok egyházi üldöztetése, Róma közrejátszása a Meroving-dinasztiabeli Dagobert király meggyilkolásában, V. Kelemen pápa és a francia IV. Fülöp sikeres cselszövése a befolyásos temp­lomosok elnyomására - mindez Jézus vérvonalának az eltörlésére tett kísérlet volt. Mégpedig azért, mert nem volt más, mint egy rivális egyház, amely a Vati­kán­nál összehasonlíthatatlanul szorosabban kötődött Jézus Krisztus öröksé­gé­hez.” Korábbi munkájában Vankin amellett érvelt, hogy az Egyház eltitkolta a Jé­zus Krisztus életével kapcsolatos dokumentumokat, mint ahogyan erre a temp­lomosok és a Rendház beszámolói is utalnak. „Két magyarázat lehetséges, hogy nem léteznek máig fennmaradt szent feljegyzések Jézus korából - írta. - Az első szerint Jézus egyáltalán nem létezett, csak kitalált személy. A második, va­lószínűbb változat szerint aJézusról szóló korabeli írásokat az egyház cenzú­rázta azért, hogy az ismert feljegyzések közül egy se állhasson ellentmon­dás­ban Jézus „hivatalos” életrajzával, amely az egyház hatalmának alapot adott. Bármelyik változat igaz, Jézus élete veszélyes titkokat rejt.” Baigent, Leigh és Lin­coln idővel arra a meggyőződésre jutott, hogy a hírhedt Cion Bölcseinek jegyzőkönyve valóban a Sioni Rendházhoz tartozik.Hosszas kutatásukból azt a következtetést vonták le, hogya jegyzőkönyv egy létező dokumentumon a­lapszik, amelyet nem egy nemzetközi zsidó összeesküvés részeként alkottak meg, hanem „egy szabadkőműves szervezet, vagy a szabadkőművességhez kö­zel álló titkos társaság” adta ki, „amelynek a nevében benne volt a Sion szó, és könnyen elképzelhető, hogy olyan célokat fogalmazott meg, mint a hatalom átvétele, a szabadkőműves szervezetekbe való beszivárgás és a társadalmi, po­litikai, illetve gazdasági intézmények irányítása. Akár 1090-ben, akár 1099-ben alapították a Rendházat, Jeruzsálem bevételét követően a lovagok egy r­é­szét egy apátságban szállásolták el, melyet Bouillon egy bizánci templom rom­ja­i fölé emelt a várostól délre fekvő Sion hegyén. Ez lett később „Notre Dame du Mont Sion” apátság, amely után a Rend felvette a „Sioni Miasszonyunk Rend­jének Lovagjai” nevet. A „Sion” szót a „Zion” átírásának tartják, amely ma­ga is Jeruzsálem héber nevének átirata. Picknett és Prince szerint a Rendház és a templomosok rendje „gyakorlatilag egy és ugyanaz a szervezet volt, ugyan­az­zal a nagymesterrel az élén, amíg csak 1188-ban bekövetkezett szakadásukat követően útjuk szét nem vált”. A Sion Rendjét 1188-ban, egy évvel azután, hogy a muzulmánok újra visszafoglalták Jeruzsálemet s a tagok visszatértek Francia­or­szágba - átszervezték. Ekkor valamifajta szakadás következett be a Rend és a templomosok között egy Gisors nevű városban. Ettől kezdve a Rend inkább a fran­cia Merovingok vérvonalával foglalkozott, - míg a templomosok vissza­szo­rultak Ciprus és Rodosz szigetére, és inkább Angliával, Skóciával meg az ottani királyi vérvonallal törődtek. (Ha mindez igaz, akkor történelmileg ebből a szakadásból származtatható akár a francia Grand Orient és az Angol Nagy­pá­holy máig is fennálló történelmi rivalizálása és harca is - a világ „újrafelosztá­sáért”.) A rendházi dokumentumok tanúsága szerint Jean de Gisors volt a Rend első nagymestere a templomosoktól való különválásuk után, amelyet „a szilfa ki­vágásának” neveztek. A Sioni Rendház Johann Andrea révén ekkor már kap­csolatban állt a Rózsakeresztesekkel. Egy pap 1629-es feljegyzései szerint a „Rose-Croix Rendet” magaGisors alapította 1188-ban. Baigent, Leigh és Lin­coln utal rá, hogy ez a kapcsolat fellelhető a „Titkos akták”-ban is. Egyértel­műnek tűnik, hogy röviddel az első keresztes hadjárat után az eszmék, a teoló­giai elvek és az ősi titkok olyan keveredése zajlott le, amelyből a Rózsa-ke­resztesek, a Templomosok és a Sioni Rendház születtek. A templomosokkal tör­tént szakítás után, a XII. század közepén a Sion Rendje számára nagy rendhá­zat alapítottak Orléans-ban, VII. Lajos alapítólevelével. Történetének azóta eltelt időszakát titokzatos homály fedi. Újkori létezésének első nyilvános bizonyítéka 1956. júliusában látott napvilágot, amikor egy bizonyos „Prieuré de Sion” nevű szervezetet jegyeztek be a francia hatóságok, amely úgymond „a tanulás és a ta­goknak történő kölcsönös segítségnyújtás” szándékával jött létre. A bejegyzett cím azonban már ekkor is lenyomozhatatlan volt, s a csoportról keveset lehetett megtudni. Nagyjából ebben az időben a Rendház közel tízezres tagsággal bírt, különböző fokozatokra osztva, a nagymesterrel az élén. Újabb dokumentu­mok ke­rültek nyilvánosságra, de csak kisebb példányszámú magánkiadványokban. „Bármilyen céllal adták ki őket, bizonyosan nem a pénzügyi nyereség reményé­ben”- írta Baigent, Leigh és Lincoln, akik egyre inkább meg voltak győződve, hogy a Rendházzal kapcsolatos információk tudatosan adagolt kiszivárog­ta­tása „egy kiszámított taktika része, valamiféle döbbenetes, meghökkentő le­lep­lezés előfutára”. A három szerző írta: egy 1981-es, francia lapokbeli közlemény szerint nem mást választottak meg a Sioni Rendház nagymesterének, mint Pier­re Plan­tard-t és „ez döntő lépés a Rend felfogásának, a világhoz való viszonyá­nak fejlődésében, hiszen a Prieuré de Sion 121 tisztviselője a pénzügyi körök vagy a nemzetközi politikai, filozófiai társaságok szürke eminenciása; Pierre Plantard pedig II. Dagobert révén közvetlen leszármazottja a Meroving-di­nasz­tiának.” A néhai Plantard egész élete során közeli kapcsolatban állt a Si­oni Rend­házzal. Nemcsak, hogy egyes kiválasztott kutatók számára ő volt a Rendházat érintő információk forrása, hanem ráadásul Rennes-le-Chateau kör­nyékén volt egy birtoka, apja pedig állítólag jól ismerte Sauniére-t. Úgy tudják, a II. világháború idején részt vett a francia ellenállásban, és a háború vége felé a Gestapo több mint egy évig fogva tartotta. Érdekes módon a háború vége kö­rül Hitler ellen szőtt összeesküvés egyik tagjának fedőneve „Szürke eminen­ciás” volt. Már 1958-ban André Malraux francia miniszterrel együtt segítette megszervezni a mozgalmat, amely visszahelyezte Charles de Gaulle-t a hata­lomba. Plantard tehát nyilvánvalóan nem holmi átlagember volt. Állította, hogy a Rendház valóban birtokában van a Salamon-templom elveszett „kincsének”, és azt tervezi, hogy visszajuttatja „a megfelelő időben” Izraelbe. Azt is kijelen­tette, hogy a közeljövőben visszaállítják a királyságot Franciaországban és más országokban is. Robert Richardson a Gnosis Magazin 1999-es tavaszi számá­ban azt állította, hogy az egész Rendház-történet egy „szélhámosság”. Plan­tard-t szegről-végről kapcsolatba hozta a háború előtti ezoterikus szerveze­tek­kel és arra következtetett, hogy „a Sioni Rendház csalárd történetét, hamis vér­vonalát a könyvtárakban bárki által hozzáférhető temérdek ezoterikus írás fel­használásával alkották, saját irataikat ezek közé csempészve”. Bár Richardson is megerősíti, hogy egy „Sioni Rendház” nevet viselő katolikus monostori rend valóban működött a keresztes hadjáratok korában Jeruzsálemben; ez szerinte be­leolvadt a jezsuitákba, és 1617-re teljesen eltűnt. A véleménye szerint Plan­tard és az „Alfa Galatáknak” nevezett csoport más jobboldali tagjai ötlötték ki a Rendház történetét „azáltal, hogy hamisított történelmi beszámolókat helyez­tek el könyvtárakban, illetve hazugul kapcsolatba hozták magukat ősi ezoterikus csoportokkal; elbitorolták a háború előtt működő ezoterikus körök örökségét”. „A Rendház legtöbbet a Templom és a Grál Rózsakeresztjének Rendjétől lo­pott, amelyet Josephin Peladan alapított 1891-ben. Ez a csoport bensőséges kap­csolatban állt Rennes-le-Chateau igaz történetével.” - így Richardson. Pela­dan titkárát, a skótrítusú szabadkőműves Montit (Izrael grófját) elítélte a fran­cia Szabadkőműves Nagypáholy, mert jogtalanul viselte a nemesi rangot. Plan­tard-t ugyanezzel a kegyetlen váddal illette: „nagyon is elképzelhető, hogy az Al­fa Galaták (és így Plantard is) Monti csoportjának fedőszerve volt, és a cso­port fennmaradt, végeredményben egy olyan tervet léptetve életbe, amelyet az­tán a Sioni Rendház álcája alatt valósítottak meg”. Picknett és Prince, bár szin­tén nem adtak hitelt a Meroving-vérvonal fenntartásáról szóló történetnek, arra a következtetésre jutottak, hogy „az egyértelmű hazugságok, a köntörfalazás és a ködösítés füstfüggönye mögött végig ott húzódik egy nagyon komoly, hatá­ro­zott szándék”.”

 

Idézet Jim Marrs könyvének „A Merovingok” című fejezetéből:

“A frank Meroving-uralkodóházat a tradíció a mai Franciaország első királyi nemzetségeként tartja számon. Franciaország a nevét a frankokról kapta, és el­ső királyukat, Franciót Noé leszármazottjának tartották. Francio nemzetsége a legendás Trója városából vándorolt el, Északnyugat-Törökországból, magával hozva Galliába a királyi vérvonalat. A letelepedésük helyét - szülővárosuk után - Troyes-nak nevezték el. A „Meroving” szó Meroveusra (másképp Merowig vagy Merovech) utal, I. Childeric száli frank uralkodó atyjára. A kutató Gard­ner szerint Meroveus az apján, Chlodión és Arimateai Józsefen keresztül Jézu­sig vezette vissza családfáját. „A részletes korabeli feljegyzések ellenére Mero­ve­us király származása furcsán összekavarva jelenik meg a szerzetesek króniká­iban. - írja Gardner. Meroveus Chlodio törvényes fia volt, ámde Priszkosz Rhe­tor történetíró szerint mégis egy „Bistea Neptunis” (tengeri szörny) nevű rejté­lyes teremtmény nemzette. Meroveus királyban és papi örököseiben nyilvánva­lóan volt valami különleges, hiszen megkülönböztetett tisztelet övezte őket, és hí­resek voltak ezoterikus és okkult tudásukról.” Egyes szerzők azt feltételezik, hogy a „tengeri szörny” története annak a felfogásnak a hibás értelmezéséből fa­kad, hogy Meroveus félig hal volt, a hal pedig a Krisztust jelképező egyik leg­régebbi szimbólum. Gerard de Sede, francia szerző kijelentette, sokakat meg­döbbentve, hogy a Merovingok valójában földönkívüli teremtmények leszár­mazottai voltak, akik az ősi izraeliták egy kiválasztott csoportjával keveredtek. Ez a feltevés összecseng David Wood elképzelésével, miszerint a királyi vérvo­nal, és maga az egész emberiség egy földönkívüli „felsőbbrendű faj” leszár­ma­zottaiból áll. A Sioni Rendház „Titkos aktái” szerint a Merovingok ősei zsidók voltak. Picknett és Prince úgy tudja: a Merovingok valójában „Benjámin elve­szett törzse, akik először Görögországba, majd Németföldre vándoroltak, ahol sicamberekként váltak ismertté”. Mások kiemelik, hogy a térségben oly nagy volt a keveredés, hogy a „gót” és a „zsidó” kifejezés egyet jelentett. A „Titkos akták” szerint Jézus és Mária-Magdolna utódai Dél-Franciaországban letele­ped­ve házasságokat kötöttek a sicambriai frankokkal és így megalapították a Merovingok királyi nemzetségét. A Rendház tagjai szerint a Sauinére által Ren­nes-le-Chateau-ban megtalált papírtekercsek olyan genealógiai tényeket tar­tal­maztak, amelyekben a Meroving-nemzetség egészen az Európában ma élő leszármazottjaikig nyomon követhető (beleértve a titokzatos Pierre Plantard-t is). Septimania első királya egy zsidó születésű frank nemes, Theodorik volt (a Grálról szóló legendák „Aimeri”-ként említik), akit még „Kis Pippin és a bag­da­di kalifa is Dávid királyi házának magjaként ismert el”. Sokak szerint maga Theodorik is Meroving volt. “Jézus Júdea törzséből és Dávid királyi házából származott. Úgy mondják, Magdolna Franciaországba magával vitte a Grált: ti. a „Sangraal”-t, vagyis a „királyi vér”-t (mai francia nyelven a „Sang Ro­yal”-t)” - írta Baigent, Leigh és Lincoln, majd így folytatták: “És a VIII. szá­zadban Dél-Franciaországban volt egy Júdea törzséből és Dávid királyi házá­ból származó uralkodó (Gellone, Theodorik fia), akit a zsidók királyának ne­vez­tek. Ez az uralkodó nemcsak hithű zsidó, hanem Meroving is volt.” I. Khlod­vig 496-ban áttért a keresztény hitre, miután katolikus felesége, Klotilde ösztönzésére egy sorsdöntő és végül győzelmet hozó csatában Jézus segítségét kér­te. Ez akkor történt, amikor az ariánusokkal folyamatosan harcoló római egy­ház befolyása éppen hanyatlóban volt. Az arianizmusArius alexandriai papután kapta nevét, és azt tanította, hogyIsten teremtett mindent, beleértve Jézust is, aki ezért nem Isten, hanem mennyei tanító - Messiás. Ez a nézet, a­melyet a dél-franciaországi Magdolna-tradíció is megerősíthetett, jelentős nép­szerűségre tett szert abban az időben. Az arianizmus megfékezésére Nagy Con­s­tantinus római császár Kr. u. 325-ben összehívta a niceai zsinatot. Amikor Ari­us kiállt, hogy megvédje tanait, valaki ököllel arcába csapott. A római egyház szigorú ellenőrzése alatt álló zsinat kinyilatkoztatta, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szentháromsága; Ariust és követőit száműzték. „Most már csak két tárgya lehetett az imádatnak - írta Gardner -: az isteni Szentháromság, il­let­ve magaa császár, aki az új megváltóként lépett elő. Ha valaki ezt a legki­sebb mértékben is vitatta, rögvest eretneknek nyilvánították. Azokat a kereszté­nyeket, akik Jézust továbbra is „a Messiás Krisztusként” tisztelték - a birodalmi egyház pogányoknak bélyegezte.” A római rendeletek ellenére az arianizmus ez­­után is nagy hatású maradt Nyugat-Európában. “Ha a Khlodvig előtti korai Merovingok egyáltalán nyitottak voltak a kereszténységre, feltehetően a szom­szédos vizigótok és a burgundok ariánus kereszténysége állhatott a legközelebb hozzájuk” - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Majd amikor Khlodvig meg­­keresztelkedve a katolikus hitre tért át, katonáinak közel a fele követte pél­dá­ját. “Ezután egy nagy megtéréshullám vette kezdetét, ami megmentette a ró­ma­i egyházat az elkerülhetetlen összeomlástól - írta Gardner. Ha Khlodvig ki­rály nem keresztelkedik meg, könnyen elképzelhető, hogy ma a Nyugat-Euró­pá­ban uralkodó vallás az ariánus kereszténység lenne, és nem a katolicizmus.” A római egyház Khlodvigot az „új Contastinusnak” kiáltotta ki, hűséget fogadott neki és utódainak - igaz, ezt hamarosan megtagadta. Khlodvig 511-ben bekö­vet­kezett halálakor a birodalmán négy fia osztozott: Theodorik, Chlodomer, Chil­debert és Chlotar. A Meroving-királyok jelvénye a hal (itt is Jézus jelképe), Júdea oroszlánja (ami szintén a héber örökségre utal) és a liliom (a francia u­ralkodóház későbbi szimbóluma) volt. A testvérek közti viszályok ellenére a Me­roving-birodalom egyre csak terjedt: magában foglalta a földközi-tengeri part­vidéken a Provence valamint Spanyolország között fekvő Septimaniát, és észak­ra Szászországig, keletre pedig Bajorországig nyúlt. 561-re a birodalmat Khlod­vig unokái: I. Charibert, Guntram, Sigibert és I. Chilperich osztották fel maguk között. A testvérek elődeikhez hasonlóan intrikáltak egymás ellen, ami meggyengítette a birodalmat, és ezt a szomszédos államok hamar ki is használ­ták. I. Chilperich fiának, II. Chlotarnak sikerült a birodalom egységét valame­lyest visszaállítania 613-ra. Az ő fiát, Dagobertet viszont öt éves korában elra­bolták, és egy, az írországi Dublin közeli monostorba vitték. Itt taníttatták; ké­sőbb pedig nőül vette Matilde kelta hercegnőt. Miután váratlanul visszatért Fran­ci­aországba, elődeinél is hatásosabb lépéseket tett a Meroving uralom meg­szilárdítására; - ámde 679-ben egy vadászat alkalmával Heristali Pippin kí­séretének egy tagja meggyilkolta. Pippin Dagobert saját tisztviselője volt, aki szoros kapcsolatokat ápolt Rómával. A pápai hatóságok - Gardner szerint – szán­dékosan összezavarták a Merovingok történetét, hogy a saját hatalmukat és tekintélyüket megőrizzék. “Ez pedig elkerülhetetlenül ahhoz vezetett, hogy a Dagobert életéről szóló leírásokat úgy eltüntették, - szinte még a krónikákból is teljesen hiányzik. Életének a valóságos adatai még ezer évig rejtve maradtak a nyilvánosság előtt. Ekkor derült ki, Dagobertnek volt egy Sigebert nevű fia, aki 679-ben megmenekült Pippin háznagy karmai közül. Apja megöletése után Sigebertet anyja languedoc-i házába, Rennes-le-Chateau-ba vitték. Idővel a Sigeberttől származó trónfosztott Meroving-vévonalból megszületett a híres ke­resztes lovag, Gottfried Bouillon, a Szent Sír Védelmezője.” - írta Gardner. Itt egy újabb kapcsolat érhető tetten a Sioni Rendház, a templomos lovagok és a jézusi vérvonalról szóló korábbi hagyományok között. Ahogy Baigent, Leigh és Lincoln rámutattak: “Noha a Meroving királyi vértszentnek, csodás és isteni természetűnek tartották, egy helyen sem utaltak rá nyíltan, hogy az valójában Jézus vére volt.” Kétségtelen azonban, hogy a kapcsolat kimutatható; bizonyí­ték erre, hogy a zsidó frankok, illetve a Meroving-származású Dagobert és Gu­il­lem de Gellone között is létezik egy kapocs, mégpedig az, amely szerint Eusz­tách (Boulogne első grófja és Gottfried Bouillon nagyapja) egy bizonyos Hugh de Plantard-tól származott. “Gottfried-del pedig egy olyan uralkodóház és „ki­rályi tradíció” kezdődött, mely azáltal, hogy „a Sion sziklájára” építtetett, e­gyenlőnek számított a Franciaország, Anglia és a német birodalom felett u­ralkodó királyi családokkal.” - tette hozzá Baigent, Leigh és Lincoln. “Az ural­kodóházak között létrejött szövetségek és házasságok révén ehhez az ághoz tar­tozott Gottfried Bouillon is, és számos más, múltbéli és jelenlegi nemesi vagy királyi család: a Blanchefort, a Gisors, Saint-Clair (Angliában Sinclair), a Plantard és a lotharingiai Habsburg-ág.” Dagobert halála után új rivalizá­lás vette kezdetét. A fennmaradó Merovingoknak át kellett adniuk hatalmukat a háznagyi rangban lévő udvari tisztviselőknek, akik köztudottan a katolikus egy­ház befolyása alatt álltak. Kr. u. 750-ben az utolsó Meroving királyt, III. Chil­de­ric-et az egyik háznagy, Kis Pippin eltávolította trónjáról, és megalapította a Karoling-házat, amely apjáról, Martell Károlyról kapta nevét. “A Meroving-monarchia szigorú dinasztikus elv szerint működött - írta Gardner -, de ezt a hagyományt előrelátható módon, Róma azon nyomban eltörölte, amint lehe­tő­sége nyílt rá, hogy a pápai hatalomnál fogva királyokat válasszon. Az egy­ház régi terve vált így valóra, és ettől kezdve a királyok kizárólag a magát ki­váltságokkal felruházó Róma jóváhagyásával, koronájával uralkodhattak. A Meroving-uralkodók nem gyakorolták a hatalmukat országuk felett, nem vettek részt aktívan a politikában. Inkább azt tanulmányozták lelkesen, hogy az ősi tra­díciók szerint mi a helyes uralkodás gyakorlata, és Dávid fiát, Salamon ki­rályt tekintették példaképüknek. Elgondolásaikat túlnyomórészt az Ótestamen­tum­ra alapozták; a római egyház ennek ellenére hitetlennek nyilvánította őket.” Az eretnekség vádját figyelmen kívül hagyva is nyilvánvaló, miért félt a korai egy­ház a Merovingoktól. Ha örökségük valóban „Dávid királyi házához” és fő­képp Jézushoz kötötte őket, egyértelmű fenyegetést jelentettek az egyház és ké­sőbb az európai uralkodóházak által megfogalmazott teológiára nézve.

 

“A Thu­le Társaság célja kezdetben az volt, hogy Jézus valamelyik leszárma­zott­ját – „vagyis” egy Merovingot - Európa trónjára ültesse. Hitler azonban u­ralomra kerülése után leállította ezt a tervet.” - írta Henry. Számos mai író előtt a friss kutatások és kiadványok fényében a következő kép tárul ki, egyre világosabban: Jézus keresztre feszítését követően Mária-Magdolna, a felesége Dél-Franciaországban telepedett le Jézus gyermekeivel. Itt a nagy helyi zsidó közösségben élve megőrizték az eredeti vérvonalat, majd az V. században há­zas­ság útján bekerültek a frank királyi családba és megalapították a Mero­ving-uralkodóházat. A római egyház kezdetben hűséget fogadott a dinasztiá­nak, minthogy teljesen tisztában volt messiási eredetével. Ámde az egyház ve­ze­tői félelemmel és féltékenységgel tekintettek a közös papi és politikai vérvo­nalból származó uralkodóházra, ami Dagobert megöletéséhez és III. Childe­rich trónfosztásához vezetett, a célból, hogy Róma kiterjeszthesse uralmát a későbbi Franciaország egészére. E cselszövés során végig felbukkannak a Plan­tard-ok, a Bouillon-ok, a templomos lovagok és a Sioni Rendház is. A XII. századra ezek az ősi családok, a saját múltjuk teljes tudatában, expe­dí­ci­óra indultak Jeruzsálembe (ha ugyan nem éppen ők szervezték meg az egész el­ső keresztes hadjáratot), - azzal a céllal, hogy Salamon temploma alól meg­szerezzék a családjuk származását rejtő iratokat. Közben megalapították a tit­kos Sioni Rendházat, és fedőszerveként a templomos lovagok rendjét. Ekkor még valóban a Meroving-királyság visszaállítása lehetett a fő céljuk. A temp­lomosok minden jel szerint megszerezték a templom kincsét - lett légyen az csak néhány történelmi feljegyzés, vagy valami nagyobb jelentőségű lelet, mint például az ószövetségi frigyláda vagy akár Jézus mumifikálódott teste. Bármi is volt, hazaszállították Rennes-le-Chateau környékére, s a kincsek oly­annyira megerősítették a katarokat hitükben, hogy az életüket is készek voltak feláldozni meggyőződésükért. Mivel a templomosok kevésbé voltak áldozat­készek, vallási tanaikkal együtt inkább beleolvadtak más titkos társaságokba. Az évek során több kísérletet is tettek arra, hogy Franciaország trónját vala­mely Meroving-utódnak szerezzék meg, de csak egyszer, a XVIII. században jár­tak közel a sikerhez. Baigent, Leigh és Lincoln így írtak erről: “A Habsburg királyi családba való beházasodásával a lotharingiai uralkodóház (mely a Merovingoktól származott) megszerezte Ausztria, illetve a Nyugat-Római Bi­rodalom trónját, amely államképződmény csak 1806-ban szűnt meg végleg. Amikor Lotharingiai I. Ferenc német-római császár leánya, Marie-Antoi­net­te, Franciaország királynéja lett; a francia trón is már csak egy-két nemze­dék­nyi távolságra volt. Ha nem tör ki a francia forradalom, a lotharingiai Habsburg-ház az 1800-as évek elejére már közel kerülhetett volna ahhoz, hogy átvegye az uralmat egész Európa felett. A Habsburg-dinasztiát a Sioni Rendház szerves részeként tartották számon, és még a Rothschildokkal is kap­csolatba hozták II. Albrecht (más néven Archibald) révén, aki Barbarossa Fri­gyes német-római császár második fia volt. A család eredete egy „Habicht-burg” avagy Habsburg („Sólyomvár”) nevű svájci birtokhoz nyúlik vissza, amit Strassbourg püspöke építtetett 1020-ban. A Habsburgok ügyesen kiszámított há­zasságokkal Európa leghatalmasabb uralkodóházává váltak. Miksa osztrák főherceg, Mexikó császára szintén Habsburg volt, hasonlóan V. Károly német-római császárhoz. Feltehető, hogy történt még egy kísérlet a Német-Római Bi­ro­dalom feltámasztására a XIX. század vége felé. A francia szerző, Jean-Luc Chaumeil szerint a Rennes-le-Chateau-i rejtély számos szereplője - beleértve Sauniere-t is - a skót rítusú szabadkőművesség egyik szupertitkos csoport­já­nak tagja volt, mely (az illuminátusokhoz hasonlóan) a teozófián és gnoszti­ciz­muson alapuló Európai Únió megteremtésén fáradozott. A társaság neve „Hieron du Val d’Or” volt, a célja pedig a Külkapcsolatok Tanácsáéhoz és a Tri­laterális Bizottságéhoz hasonló: létrehozni egy olyan világméretű, isteni ren­den alapuló rendszert, „melyben az országok csupán tartományok lenné­nek, vezetőik pedig csupán egy globális okkult elitkormány helytartói.” A ku­tatók nagy részében ez egy korai „Új Világrend” képét idézi fel. Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli: “A XIX. század során a Sioni Rendház a szabad­kőmű­vességen és a „Hieron du Val d’Or”-on keresztül megpróbálta modernizált formában újjáéleszteni az egykori Német-Római Birodalmat, vagyis létrehoz­ni egy „teokratikus” Európai Egyesült Államokat, amelyet a Habsburg-ház és a radikálisan megreformált katolikus egyház együttesen irányítana.” A kísér­let, úgy látszik, a XX. századi események hatására megfeneklett. (Addig is Hab­s­burg Ottó, „örökös” osztrák-magyar trónörökös, Páneurópai Mozgalom elnöke, Jeruzsálem Királya, egykori magyar legitimisták álomhercege „Európa lézengő rittere” marad, akinek a szél elfútta a kalapját (koronáját), s nem tud olyan ke­cse­sen futni utána, hogy ne váljék nevetségessé.) Nyilvánvaló, hogy az össze­es­kü­­v­ések e homályos és szövevényes hálója a valóság egy olyan szintjére utal, a­mellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln kijelentet­ték: “Kétségbevonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szerve­zett és egységes keretintézmény létezéséről, amely összehangoltan dolgozik a háttér­ben, fedőszervezeteket használ álcaként. Ezt a keretintézményt sehol nem ne­vez­ték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy valójában ez a Sioni Rend­ház.” Ezután eltöprengtek a Rendháznak „az európai ügyek sötét alvilá­gá­val” összefüggő rejtett tevékenységén, “ahol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a hírszerző ügynökségek között, ahol a befolyásos üzleti körök összefognak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek homályos, tit­kos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kémkedés, a pénzhatalom és a szervezett bűnözés között húzódó határvonalak lassan összemosódnak s közös zavaros érdekterületté válnak, melyben Európa kereszténydemokrata pártjai, az európai egységet célzó különféle mozgalmak, a királypárti klikkek, újfajta lovagrendek, a szabadkőműves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend és a Vati­kán egy hatalmas örvényben egyesülnek ideiglenesen valamilyen együttes cél ér­dekében.” Eddig még azonban senkinek - legkevésbé a három fáradhatatlan ku­tatónak, Baigent-nek, Leigh-nek és Lincolnnak - nem sikerült pontos fogalmat alkotni a Rendház és az azt körülvevő titkos csoportok mibenlétéről a rengeteg hamis dokumentum, ellentmondásos állítás és a teljes homályba vesző múlt mi­att. “A Sioni Rendház kezdett egyfajta hologramhoz hasonlítani, melynek ké­pe prizmaszerűen aszerint változott, hogy milyen irányból esett rá a fény és a t­ekintet - írták 1986-ban. - Egyik szemszögből befolyásos, hatalmas és vagyo­nos nemzetközi titkos társaságnak látszott, melynek tagjai a kultúrális, a poli­ti­kai és a pénzügyi élet kiemelkedő alakjai. Más oldalról nézve viszont csak zseniálisan kitervelt szemfényvesztésnek tűnt az egész, amelyet egy kis csoport talált ki valami homályos célból. Bizonyos szempontból talán mindkettő egy­formán igaz.” Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Sioni Rendház képviseli ma a hát­térhatalmi piramis csúcsát és fogékony szabadkőműveseket hív a tagjai közé a rózsakeresztességen keresztül. Az új Európai Únió pedig - akár ez volt az ere­deti elképzelés, akár nem - annak az egységes Európáról szóló elképzelésnek a hű mása, amelyet az Új Világrend vezetői és a Sioni Rendház megálmodott.”

 

 

8. A szép új világrend

 

Korunkat a New Age (a sátánizmus vagy az Antikrisztus) korának nevezhetjük; amelyet az ókor és a középkor okkult legmélyéről felfakadó gnosztikus szel­lemi áramlatok, források táplálnak. Nincs új a Nap alatt! Ki-ki eldöntheti, mit hisz el inkább: a sumér genezis máig ható legendáját, a gnosztikus (egy­ip­tomi, esszé­nus, katar vagy szabadkőműves) világnézetet, a kereszténység (Krisz­tus) taní­tá­sát, életfilozófiáját vagy az ún. „tudományos-technikai-fogyasztói” világké­pet, amely utóbbi kizárólag az evilági, anyagi élvezetek habzsolását célozza! Ami a dologban a legkülönösebb, az a következő. Az Új Világrend - nyugodtan állíthatjuk - a legképtelenebbnek tűnő, váratlan és meglepő kiszivárogtatásokkal kezdődik. Gondoljuk végig a következőket! Az egységes Világállam gyorsított ü­temű felépítését már nem tagadja senki; - a „világállam” csendben, észrevét­le­nül a „globalizáció” kifejezés szinonimája lett. A Világállamot, és az általa elő­írt Új Világrendet a pánikszerű, kollektív„terrorizmusellenes rettegés” tartja egy­ben és építi fel; mintha a hatalom végső koncentrációja lenne az egyetlen megoldás egy harmadik világháború, a világforradalom, vagy a szociális és öko­ló­giai ka­taszt­rófa tervszerű megelőzésére és kivédésére. Miközben a „világ­kor­mány” úgyszólván a lehetséges valamennyi politikai, gazdasági, pénzügyi, ha­dá­szati, tudományos vagy kultúrális eseményt előre kiszámítottan, aprólékosan meg­tervezi, és a véletlen kiiktatásával teljes részletességgel elrendezi; aközben a világ szemmel láthatóan egy expresszvonat sebességével rohan saját „kiszá­mít­hatatlan” balvégzete felé, amelyet immár szinte minden értelmes ember tisz­tán lát, „kivéve” a döntési helyzetben lévő vezető politikusokat. A tudomány és a technika mára már minden lényeges folyamatot matematizált, algoritmizált és digitalizált; mégis, mintha az emberi civilizáció és a világ két, külön (kényszer)­pályát járna be, amely pályák párhuzamosokként a végtelenbe tartanak, a talál­kozás vagy átfedés esélye nélkül. A legfontosabbnak ítélhető kérdésekről - pl. mit keresnek a Földön a repülő csészealjak, és kik ezek az ufonauták? - a tu­domány és a világkormány egyformán hallgat; legfőbb érvük, hogy az új isme­re­tek kétélűek, veszélyesek, „kockázatos” lenne kihirdetni azokat. Az ember egy­szerű józan ésszel is felteszi magának a kérdést: mármost ellenünk, vagy ve­lünk vannak-e ezek?!Amikor a „honpolgár” megérti, hogy a nemzeti elitje bu­sás jutalékért eladta a hazát „a globalizátoroknak” - joggal merül fel benne az újabb, mélyebb gyanú: hátha a világkormány az egész Földet adta el a be­tolakodóknak?! A fokozódó kiszivárogtatással „egyenes arányban”, hatványo­zot­tan növekszik az elhallgatott legújabb titkok mennyisége. Lassanként „fizi­ka­i­lag is” reménytelenné válik, hogy egyszer majd a Föld értelmes lakosságának több­sége egyidejűleg tisztában lehessen a teljes igazsággal: milyen világban, milyen célokért és miért is él?! A gombamódra szaporodó titkos társaságoknak (és lovagrendeknek) már a nevét sem lehet megjegyezni - annyi van! -; nem le­het sehonnan kideríteni, hogy melyik legitim és autentikus, illetve melyik nem. Senki nem tudja, hogy melyiknek valójában mi az elérendő célja; azon túl, hogy a nemzeti és/vagy globális hatalom megszerzésére tör. Az elit társaságok, klu­bok tagságában óriási az átfedés (a többség 3-4 társaságnak is tagja egyszerre), - miközben mindenki látja, hogy aki „egyikükhöz sem” tartozik, annak az ország vagy a világ dolgaiba semmi beleszólása nincsen, és örülhet, ha megél. Ki tudja, melyiküknél található a Bölcsek Köve? A templomosoknál és a szabadkőműve­seknél? Vagy a Rózsakereszteseknél? A teozófusoknál, a szcientológiai egyház tagjainál? Ki őrzi a Szent Grál titkait, a Prieuré de Sion? A Cion Bölcsei, a Szö­vetség Fiai vagy a Hiúz Szemei? Melyik okkult társaság a világhatalom leg-belső centruma: a Hieron du Val d’Or, a Lucis Trust, a Golden Dawn, a Thule Társaság, a P2 vagy a Halálfejes Rend? Kik a legesélyesebbek a világhatalomra: az Angol Nagypáholy, a Grand Orient, a Fábiánus Szocialisták vagy a rejtélyes Il­luminátusok? A világállam legbensőbb magva nemzetekből vagy páholyokból áll? Mind gyakrabban tűnik úgy, hogy végleg beszakadt a part múlt, jelen és jövő között... A háttérhatalom burjánzó családfájának felső ágai már a csillagos eget verdesik. A színjáték azonban hamarosan véget ér.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. Rész

A meghamisított történelem

 

Párhuzamos idősíkok

 

A jelenségek az Univerzumban - így a Földünkön is - egyetemes és kölcsönös összefüggésben, sőt, meghatározottságban (!) állanak egymással. Ez egyaránt ér­vényes a természeti és a társadalmi jelenségekre is, hiszen az ember a term­é­szet része.

 

Ray Bradbury egyik novellájában történik, hogy az időben évmilliókat vissza­u­tazó őslényvadász-expedíció egy elővigyázatlan tagja letér a szigorúan kijelölt ösvényről és akaratlanul, de eltapos egy lepkét. Amikor visszatérnek a saját je­lenjükbe, mindent "változatlanul" találnak, egyetlen kivétellel: a korábban le­zajlott amerikai elnökválasztás nem az általuk ismert, hanem azzal éppen ellen­tétes eredményt hozott – „a másik” jelölt lett az elnök. Mert a lepke elpusztítása visszamenőleg megváltoztatta a múlt egészét, a módosult történelem pedig "egy kissé" megváltozott, módosult jelenhez vezetett!

 

Lehetséges, hogy egy vigyázatlan időutazó (vagy a Sátán katonája?) a kijelölt ösvény­ről letérve a múltban Magyarországon is eltaposott egy lepkét?!

 

A társadalmi-politikai változások objektíve meghatározottak.

Hogy mégsem láthatjuk azokat pontosan előre, annak nem az az oka, mintha a vakvéletlen irányítana mindent - vagyishogy nincs determináció -, hanem sok­kal inkább az összetevők nagy száma és kölcsönös egymásra-hatásuk bonyolult érvényesülése; a végeredmény, az összes hatások eredője normális agyvelővel vagy komputerrel már ki sem számítható.

 

A történelem több példát is produkált már arra, hogy bizonyos szerencsés (?!) csillagzat alatt született ember a körülmények kedvező (?) összejátszásában elő­re meglátta a jövőt. Például Nostradamus, vagy a szintén francia Jules Verne.

 

A modern világirodalom egyik legdöbbenetesebb, legaktuálisabb regényciklusa Isaac Asimov Alapítvány-trilógiája és annak összes eredeti folytatása. A véget érni sosem akaró cselekmény-fűzér vissza-visszatérő főszereplője Hari Sheldon, a nagy pszichohistórikus, aki a modern szociológiát/politológiát a matematikai­/­statisztikai vívmányokkal (mint módszertannal) ötvözte, és az új tudományt - a pszichohistóriát - kora politikai problémáinak megoldására, a lehetséges/­szük­ségszerű jövő feltárására alkalmazta, a galaktikus válságkorszak lerövidítése ér­dekében.

 

Isaac Asimov műve prófécia.

Megjövendöli, hogy idővel a jövendőmondáshoz már nem kell transzba esni, vagy különböző rituális hókusz-pókuszokat végezni; elég, ha valaki okosan, böl­csen, tisztán és becsületesen elemzi a múltat és a jelent - majd mintegy mo­dellezi, kiszámítja és megoldja a jövő titkát.

 

A próféták akaratukkal felfokozzák képzeletük térerejét, így képessé válnak a távoli téridőből folyamatosan érkező értelmes jelek érzékelésére, felfogására, s a bennük kódolt üzenetek megfejtésére és értelmezésére. Egyszer – nem sok­kal a 2000. év után, de valamikor biztosan - eljön az idők teljessége, a beteljesedés, ami még min­dig nem a világ vége.

 

Az élettelen-fakó bábokból tavasszal hirtelen gyönyörű pillangók lesznek.

A fris­sen-kelt pávaszemek részegen csaponganak az áprilisi szélben. Eljön a ka­rácsonyi újszülött, hogy érettünk beteljesítse keresztáldozatát: Soros, a Vörös Cég­ér, a Vörös Ördög, a Hálózat, az Aranyborjú ellen. A Húsvétkor feltámadó Krisztus üdvözült teste fenséges pillangóként repül ki bábjából, a torinói le­pelből - a tekintete vidám, jóságos, de kőkemény.

 

Az idők vége felé minden dolgok - feledve és feladva rejtőzködésüket – íme, azzá válnak, amik valójában. Rabszolganépek támadnak fel: a Sátán birodalma darabjaira esik szét. A gyarló ember gyakran elrejti valódi arcát, bebábozódik, kódolja írását, sőt, a gondolatait is. Pedig valójában az ezerszínű Világ, az izgal­mas Valóság maga az, ami sorsszerűen kódolt.

Tényei dekódolásra, leleplezésre várnak.

 

Sándor András író - ┼ 1997. - nagyon értette a Világmindenség működési elvét: pontosan tudta, hogy a Földön Krisztus és Lucifer kölcsönösen feltételezik egy­mást.

 

A halálosan - gyógyíthatatlanul - bűnös ember elkárhozik.

A gyarló emberi lelkek a bűnbánat és a bűnbocsánat révén, rövidebb-hosszabb purgatóriumi fogság után, üdvözülhetnek.

A lelkiismeretlen emberek túlvilági sorsa előttem ismeretlen.

Az egyenes gerincű emberek üdvözülése nem diszkrét esemény - mint például a halál -, hanem olyan töretlen folyamat, amely gyakran már az evilági életükben fokozatosan végbemegy.

A próféták viszont már eleve üdvözülten jönnek erre a földi világra.

A testi erejüket gyorsan felőrölve apránként próféciáikba pazarolják…

A próféciák, a jövendölések lepkék. Szárnyra kelnek, majd elillannak.

Sándor Andrással folytatott barátilevelezésemben megnyílnak a dimenziók.

Szakadéknyi törésvonalak szélein egyensúlyozva haladunk előre a pokol egyre mélyülő bugy­rában. Kétoldalt elhúznak mellettünk az Apokalipszis lovasai.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az áteredő bűn

 

Valamikor, nagyon régen Káin tervszerűen agyonütötte az öccsét, Ábelt, mert Ábel áldozata jobban tetszett az Úrnak, mint az övé. Aztán az őseink kiirtották a neandervölgyieket... Az Európából Amerikába kivándorolt, szerencsét próbá­ló (lásd még: aranymosó, aranyásó, stb.) telepesek módszeresen kiirtot­ták Amerika őslakosságát, az indiánokat; - csak mert útban voltak hirtelen meggazdagodásuk előtt... Adolf Hitler orientalista (Thule-társasági?) eszelős fajelméletének a II. világháborúban 6 millió zsidó ember esett áldozatul, mert „nem fértek bele” a III. birodalom nagynémet-„árja” koncepciójába...

 

Nagyobbacska, 10-12 éves gyermek lehettem, amikor egy este a nagyapámmal sak­koztunk; - apám és keresztapám politizáltak, Amerikáról és a Szovjetúni­óról beszélgettek. Hallgattam őket, és egyszer csak megkérdeztem tőlük: „Ak­kor Kennedy és Hruscsov - a világ urai?!” - meglepett, döbbent csend volt a vá­laszuk... Ma már csak „egy úr van”: George W. Bush. Róma, Napóleon és Hitler nyíltan törtek a világuralomra. Mindegyikük el is bukott, de utánuk új­ból felizzott a gyűlölet, az áteredő bűn történelmi lángja. De a kommunizmus nem bukott meg, hanem egy „barba-trükkel”, a „rendszerváltással” teremtett ha­mis legitimitást magának, megszerezve a világuralmat.

 

Nem tudhatjuk, hogy a törvény, vagy a bűn volt-e előbb? A már elkövetett bű­nök ellensúlyozására „jöttek-e létre” az isteni törvények vagy fordítva: kezdettől fogva létezett a Törvény, amit az ember rosszra hajló akaratából eredően meg­szegett?! Ha a Törvény volt előbb, akkor csak Istentől származhatott. Az Ószö­vetség erről tudósít: amikor a bűn már elárasztotta a népek életét, akkor nyilat­koz­tatta ki Isten a Tízparancsolatot Mózesnek, aki kőtáblákra vésve hirdette ki a zsidó népnek. Kérdés: ha Isten „egyszer már” megbüntette az első emberpárt (Á­dámot és Évát), azért, mert a Tudás Fájáról ettek gyümölcsöt (almát), és bün­te­tésül kiűzte őket a Paradicsomból, miért várt mégis „több ezer évet” azzal, hogy a Tízparancsolatát a további bűnök megelőzése céljából kinyilatkoztassa? Miért volt szükség erre az interregnumra?! Mi történhetett ez alatt, a nem tudnimilyen hosszú idő alatt?

 

Tegyünk egy rövid, visszatérő vargabetűt az ősgenezis „birodalmába”, praktiku­san az eredeti bűn kérdéskörének tisztázása céljából. E gondolataim már 25-30 éve érnek bennem, tehát eléggé hosszú ideje kristályosodnak. Az ember szárma­zása, eredete sok nép legendavilágában kapott kiemelkedő, központi szerepet; - ámde a leghitelesebb ősforrás nyilván a Biblia; tekintve, hogy Isten kinyilat­koztatása az emberiség régmúltjáról, azon történelmi időszakról, amelyből (me­zo­potámiai és maya kőtáblák kivételével) írásos emlékeink nem marad(hat)tak fenn. A „polgári” vagy a „tudományos” régmúlt-kutatás a Biblia által leírtakat sem alátámasztani, sem megcáfolni nem képes, de túl sokat kiegészítésként sem tud hozzátenni, hiszen a tárgyhoz kapcsolódóan csak paleontológiai és antropo­ló­giai „leletek” léteznek; a történelmi rekonstrukció így túlnyomórészt a hit, a fan­tázia és a fikció felségterülete. Ilyen értelemben a népek legendáriuma is fik­ciónak tekinthető, mert ezek az eredet-regék csak afféle meseszerű elemeket is tar­talmazó „naiv költemények”, amelyeken sehol sem szerepel - miként a Bibli­án! - Isten hitelesítő pecsétje...

 

A mai tudomány (a régészet) maximum csontok, csontváz-darabok előtalálá­sá­val büszkélkedhet; az emberiség előtörténetére, az emberré válás folyamatára néz­vést semmilyen hiteles bizonyítékokkal, adalékkal (nyomokkal) nem rendel­kezik, ami viszont sajnálatosan azt jelenti, hogy az ember - mint isteni lélekkel is bíró, tudatos lény - kifejlődéséről, teremtéséről nincsenek direkt ismereteink. A tudomány arra képes csupán, hogy a megtalált csontdarabokból emberszerű lé­nyek csontvázait rekonstruálja (mint a puzzle-játékban), amelyek korát a C-14 izotópos módszerrel igyekszik meghatározni; de már azt nem képes megálla­pítani, hogy az összerakott lények majmok voltak-e még, vagy pedig emberek, és hol húzódik meg a leletek között az az éles határvonal, amelyet hiányzó lánc­szemnek (angolul: missing link) szoktak nevezni, aki/amely „személyében ha­táreset” lenne, és akit Lucy óta sem találnak a kelet-afrikai olduvai hasadékban. Keresik tehát azt a furcsa lényt, aki - mondjuk - tudattal már rendelkezik, de lélekkel még nem; s valószínűleg teljes bizonyossággal soha nem fogják azono­sítani! Világos sajnos, hogy tisztán őslény-régészeti úton sohasem érthetjük meg az ember genezisét; s ámbátor készültek a témáról hatásos, és igen szóra­koztató - komoly vagy komikus - nagyfilmek is (az egyikben még Ringo Starr is szerepel, mint kistermetű, ám nagyon intelligens „ősbunkós”!): az ezekben „re­konstruált” őstörténet csupán merő fikció, valamely fantáziadús hollywoodi forgatókönyvíró agyának rémszüleménye...! Nem marad más hátra tehát, mint hogy megpróbáljuk rekonstruálni a közös és ködös múltat a bibliai ősgenezis-tör­ténet alapján, összevetve a kinyilatkoztatást a paleontológiai leletekből „kikö­vetkeztethető” eredményekkel...!

 

Ádám és Éva teremtésének őstörténete, s ebből a Genezis - nyilván szimbólum.

A Biblia ugyanakkor mégsem mese, hanem isteni kinyilatkoztatás; - amiért is nem tekinthetjük pusztán jó szándékú fikció-gyűjteménynek! Kell, hogy legyen tehát a történetnek olyan originális igazság-magva, amelyet a tudományos ered­mények is alátámaszthatnak, vagy remélhetjük, hogy a kettő legalábbis nem ke­resztezi egymást! Ebből következik, hogy csak úgy juthatunk azonosságra, ha a bibliai Genezist az őstörténet szimbolikus leírásaként értelmezzük. Ádámnak és Évának, az első emberpárnak (akik már egyértelműen rendelkeztek: tudattal, ön­tudattal, értelemmel, szellemmel, lélekkel, lelkiismerettel, erkölcsi normák­kal és bűntudattal, érzelmekkel és szerelemmel is) nyilvánvalóan nem lehettek semmilyen párválasztási problémái, hiszen Isten közvetlenül egymásnak rendel­te, illetve teremtette őket. Fel sem merülhet az a gondolat, hogy netán nem jól választották (volna) ki a partnerüket. „Tökéletesen” összeillettek, kölcsönösen megfeleltek egymás igényeinek; más választásuk pedig nem is igen volt... Eddig a bibliai szimbólum. De vajon hogyan történ(hetet)t mindez - a valóságban?!

 

A paleontológiai őselődeinket „ott hagytuk el”, mikor a cro-magnoni (kisebb agyvelejű, de mégis okosabb) ősünk éppen kiirtotta a neandervölgyi (nagyobb agyú, de butább) ősembert; aki - noha már szintén tudatos lény volt - nyilván közelebb állt még a közös majom-elődhöz, mint távoli ősapánk, a homo sapiens. Az őslénytani leletek tanúsága is bizonyítja azonban, hogy nincsen olyan „szer­ve­zett kiirtás”, amely teljes sikerrel végződhetne, amiből arra következtettek a tu­dósok, hogy a neandervölgyi „maradék” valahogyan beleolvadt a győztes cro-magnoni ember-elődök hordájába, mintegy színezve annak génállományát. Úgy becsülték, hogy a vérkeveredés cca. 90:10 arányú lehetett, még mielőtt a két faj genetikusan végleg elkülönült volna... (Ezután következhetett a maradék szer­ve­zett kiirtása.)

 

Mindenképp feltételezzük - ámde nem feltétlenül a bibliai Ószövetség választott népének isteni támogatása mintájára! -, hogy az új homo sapiens (Ádám és Éva) törzseinek előretörését, hirtelen felemelkedését isteni közbeavatkozás (Deus ex machina) okozhatta, mégpedig abban az értelemben, hogy Isten az evolúció arra alkalmas pillanatában „lelket lehelt” a mai emberek közvetlen elődjének, a ho­mo sapiensnek, vagy még sokkal inkább a cro-magnoni emberek erre jól kivá­lasztott képviselőinek „a testébe”, miáltal azok értelmi képességei ugrásszerűen megnövekedtek, a neandervölgyiek effektív hátrányára. Az ember-ősünk tehát az­által válhatott „emberré”, és kerekedhetett felül a nálánál primitívebb ellenfe­lein, hogy Isten - mint kiválasztott teremtményeit - „lelkes állattá” emelte őket, amitől öntudatuk és agytevékenységük minősége is ugrásszerűen feljavult. Ám az emberi nem a valószínű biológiai és isteni genezis alapján potenciálisan „ve­gyes vérvonalú fajjá”, kevert emberfajtává vált! És feltehetően itt, ebben van el­rejtve az ember kiűzetésének valódi oka is a Paradicsomból, az áteredő bűn el-követése következtében! A mások kiirtása, vagy asszimilációja volt-e az ősbűn?

Meg kell értenünk a teljes szimbólum-rendszert! Ádám és Éva, az első emberpár jel­képesen azokat a kiválasztott homo sapiens - cro-magnoni – embercsoporto­kat jelöli, akiket az Isten a saját képére és hasonlatosságára isteni lélekkel lá­tott el; felruházva őket a tudás, a titkok ismeretének jogával is, amellyel egy­aránt lehetett élni, de visszaélni is. (vö. „Olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói.” Ez minden kísértés gyökere és irányultsága ma is. A ke­vélység a hét főbűn legrettenetesebbje.) Az egykori ősi béke állapota lehetett az a Paradicsom, melyben a lélekkel rendelkező, de még bűntelen ember korlátlan hatalommal bírt a természet erői felett, mert akkor még betartotta Isten paran­csolatait. A parancsolatok egyrészt arra vonatkoztak, hogy az ember az új ké­pes­ségei birtokában ne essék máris a kevélység bűnébe, s ne próbáljon mindjárt teremtő Istene fölébe kerekedni; - másrészt pedig arra, hogy átütő erejű új tudá­sát ne használja a társai (sem a fajtársai, sem az elkülönülő, mind inkább le­mara­dó neandervölgyiek) kiirtására, vagyis, hogy ne essék Káin irigységének bűnébe, mert akkor elveszítheti Istentől kapott előjogait. (Kiűzik a Paradicsom­ból és halandóvá válhat, a bűnös lelke pedig elkárhozhat.) De a parancs az új faj génállományának a védelmét is szolgálta; megtiltotta „a lelkes embereknek”, hogy egyenek a Tudás Fájának gyümölcseiből.

 

Mit is jelenthetett ez a rejtjelezett parancs?

Tetten érhetjük a párválasztás egyedülálló jelentőségét!

Az isteni génállomány (a lélek ugyanis Isten „genetikus adománya az ember­nek” – az Ember lélek nélkül nem létezik!) maradéktalan megőrzése céljából „a lelkes férfinak” a parancs szerint tilos volt párt választania azok közül az asszo­nyok közül, kik nem rendelkeztek Istentől kapott lélekkel; és az asszony, akinek már lelke volt, nem választhatott „lélek nélküli” ősférfit magának párjául. Meg kell értenünk, hogy az „értelmes ember” isteni lélekkel való felruházása végki­menetelében teljesen új faj létrehozását, megteremtését jelentette; és tudomá­nyos ismereteinkből tudhatjuk, hogy az új faj „szabálytalan visszakeresztezése” az ősökkel a frissen megszerzett új jó tulajdonságok részbeni elvesztésével, de­generációjával, a faj leépülésével jár együtt. Elődünk nem értette meg az isteni parancsolatok betartásának végzetes fontosságát, és elkövette mindazokat „a halálos bűnöket”, összefoglalva: áteredő bűnöket, amelyek folytán az emberi­ség genetikusan degenerálódott, halandóvá és esendővé vált, elveszítette a Pa­radicsomot; és ami még ennél is rosszabb: „lelkes és lelketlen” cro-magnoniak nemzettek „lelkes és lelketlen” neandervölgyieket és megfordítva, miáltal az egész emberi faj összekeveredett; genetikusan vegyes fajjá vált, melyben az is­teni eredet (és az áteredő bűn súlya is!) egyedenként nem azonos, hanem eltérő mértékű... A bűn tehát a legkevésbé sem irracionalitás, nem is ködös, sosem volt hallucinációs kategória, nem az egyház öncélú kitalációja, vagy gonosz víziója az ember megfélemlítésére, hanem maga, a létező genetikus valóság. Annak a ke­serű története, miként lett a csaknem hiba nélküli, tökéletes genezisből néme­lyek gondatlansága folytán a szerencsétlen emberiség valóságos kálváriája! A tör­ténelmünk is bizonyítja, hogy az elkorcsosult génállományú, megzavarodott tudatú emberiség görcsösen próbál visszakapaszkodni a magaslatra, ahonnan ön­hibájából visszazuhant; azonban újra meg újra eltévelyedik, s Káinként gyil­ko­l­ja a saját fajtáját, és pusztítja a természetet, az egész élővilágot; - annak el­lenére is, hogy Krisztus 2000 évvel ezelőtt megváltotta az áteredő bűneitől...!

A technikai civilizáció vívmányai és fejlődése nem képes ellensúlyozni az áte­redő bűn hetedíziglen atavisztikusan visszaütő hatásait; - az emberiség az idők végéig cipeli magával az őskori tévedések végzetes következményeit.

 

Az áteredő bűn – amint már az előző fejezetben is kifejtettem - valójában a bű­nös, a tiltott párválasztás lehetett. Az ember megszegte Isten racionális paran­cso­latát és „léleknélküli”, csak tudat-kezdeményekkel bíró „fél-állatokkal”, ne­an­der­völgyiekkel nemzett utódokat, miáltal az egész emberiség elfajzott. Lélek­kel „csak félig”, vagy egyáltalán nem rendelkező fél-állati lények, „lelki kenta­urok” születtek, bestiális tulajdonságokkal felruházva. A degeneráció – nemze­dék­ről nemzedékre - folytatódott, és totális erkölcsi lezülléshez vezetett...

Ekkor kezdődött el a gyilkosok és az öngyilkosok vérgőzös történelme.

 

Újra csak szót kell ejtenünk a Sátán-Kígyóról, aki Évát megkísértette, majd vé­gülis rá­vette, hogy egy almával rábírja Ádámot (is) az áteredő bűn elkövetésére. A rejtélyes Kígyókirályok, a majdnem 6000 éves mezopotámiai kőtáblák fősze­rep­lői, most újból felbukkannak, mert ma is közöttünk élnek, csak annyira jól ál­cázzák magukat, hogy az avatatlan szem számára gyakorlatilag azonosítha­tat­la­nok… Csodálkozunk, hogy világunk – erkölcsünk, politikánk, kultúránk, önér­té­kelésünk, stb. – ma a legalantasabb mélységekben, dudvaként tenyészik; hogy szinte semmi reményünk arra, hogy a borzasztó trend egyszerre megforduljon? Hisz ostobaságunk, hiszékenységünk, gyávaságunk, korrumpálhatóságunk foly­tán a Sátán rejtőzködő fattyait a leleplezés legkisebb veszélye sem fenyegeti…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A múlt hamis, a jövő bizonytalan

 

Hosszú éveken át nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy a mai – már csak e­gyes elemeiben marxista - történelem-tanítás vajon mi­ért szorítkozik kizárólag csak a látszólagos „tények” (civilizáci­ók egymásutánja, technikai és kulturális emlékek, esemé­nyek és sze­mélyek, csaták, békék, évszámok, stb.) bemutatására. Hi­szen általánosan ismert meghatározás, hogy egy „ismeret­hal­maz” csak akkor tesz eleget a tudományosság követelményeinek, vizsgáló­dá­sa, alkalmazott rend­szere és módszere csakis akkor te­kint­hető tu­dománynak, ha progresszív hasz­nál­hatósággal is bír, ami azt je­len­ti, hogy felfedezéseinek eredményeiből, az ál­ta­la feltárt összefüggésekből – legalábbis az adott szakterületre vonat­koz­tat­va, de más tudományágak aktuális verifikált isme­re­te­i­vel összhangban – kikövet­kez­tet­he­tő, kirajzolódik a jövő.

 

A tudományosság fenti kritériumának – noha a mai napig érezteti befolyását szin­­te minden tudományágban - nem felelhetett meg a marxista tör­ténetírás sem. Az osztályharc-elmélet prekoncep­ci­ó­já­val él­ve – és mint „általános rendező­el­vet”, a valós törté­nelem té­nyeire visszamenőleg ráerősza­kol­va -, a legkevésbé sem az ob­jek­­tív valóság, induktív megközelítéssel is igazolt-igazolható össze­függéseiből alkotott kvázi tudományos, kon­zisztens rend­szert, el­mé­letet. Ügye­sen tudományos rendszer­nek álcázott, ám kizárólag (vi­lág)ha­­tal­mi meg­­fonto­lá­sok­tól vezérelt, szubjektív de­dukcióval megalkotott fantaz­ma­góriáját eről­tette, erősza­kol­ta rá a tör­ténelmi múltra, s a politikai jelenre, hogy a világura­lom­ra törekvő kommunista hatalom által megvalósítani vágyott globális jövőt paranoid-skizofrén kényszerképzeteiből vezethesse le, s mintegy az „egyedül tu­do­má­nyos világnézetnek” rendelje alá.

 

Nos, mára a világkommunizmus elmélete és gyakorlata – látszólag – egy­­aránt ki­­múlt. Ám azért mégse nagyon bízzuk el magunkat! Hétköznapi életünk min­den pillanatát ma is áthatja az egykori tör­ténelmi materializmus, amit mindjárt be is bizonyítok. Jellemző, hogy a mai, posztkommunista társadalmi tudat a kö­zelmúlt ért­he­tetlen és értelmezhetetlen, látszólag oly „értelmetlen” történelmi e­se­ménye­i­nek (értsd: a renaissance, Galilei, Giordano Bruno, á la Leonardo da Vinci és Michelangelo;az angol par­lamenti demokrá­cia, á la Oliver Cromwell; a francia felvilágosodás, á la Voltaire, Ro­us­seau, Diderot és a többi enciklo­pé­disták;az amerikai függet­lenségi háború, á la La­Fa­yette és George Washing­ton; a francia for­rada­lom, á la Robespierre, Danton és Marat; Bonapar­te Napó­le­on tündöklése és bukása, á la Rothschild és Wellington (Szent Ilo­na és Water­loo); a 48-as forradal­mak, á la Mazzini és Gari­baldi; a Kommunista Kiált­vány, á la Karl Marx; a párizsi kom­mün; az első világ­há­ború, és vele a Monarchia szét­esése, majd Trianon; a szov­jet-orosz bolsevik diktatúra, á la Lenin, Trockij és Sztálin; a német reváns, a má­so­dik világ­háború és a zsidó holocaust, á la Hit­ler, Sztá­lin, Roosevelt és Churchill; a fél világot már elnyelt kom­mu­niz­mus hir­te­len és békés összeomlása; aztán váratlanul 2001. szep­tember 11.) hatására tel­jesen összezavarodott: immáron semmilyen tudományos történelem-szemléletre nem törekszik, beéri az egyre váratla­nabb „spontán események” passzív rezisz­tens regisztrálá­sá­val. Ez innen kezdve már a liberalizmus, konkrétebben a libe­rá­lis anar­­chiz­­­mus közvetlen világromboló hatása. A tu­domány mar­xista kaland­ja kudarcának beforratlan sebei még erő­sen sajog­nak; az átlagember „történe­lem­ok­tatás” címén már beéri a puszta évszámok bebifláz(tat)ásával is. A konf­lik­tusok elkerülése céljából pedig, kérem szépen, – á la „political correct” -: összefü­g­gések márpe­dig nincsenek is!

 

A történelmi események mögött láncszerűen egymásra épülő, ok-okozati kap­cso­latokat, komplex „folyamatokat”, pláne összefüg­gé­sek szövétnekét sejteni „összeesküvés-elmélet”; a para­no­id-ski­zof­rén emberiség – ki tudja, miért? – ra­gaszkodik ahhoz, hogy a tör­té­nelem csak az atomizált emberi szereplők spon­tán cselek­vé­seinek vélet­lenszerű halmaza. A letűnt – ámde azóta sem he­lyet­te­sített! – marxizmus (az ún. „történelmi materializmus”) egyik sarkalatos té­­tele volt, miszerint a történelmi folyamatokat nem a vezetők és a kiemelkedő törté­nelmi személyiségek generál­ják, vezénylik, vezér­lik vagy legalábbis stimulál­ják, manipu­lálják – nem, ők csak kvá­zi végrehajtják, amit „a történelmi szük­ségszerűség”, a tö­me­gek akarata személyes kötelezett­ség­ként reájuk rótt. Va­gyis a történelmet a tömegek alakít­ják, illetve a véletlenek so­rozatán keresztül az ún. „történel­mi szükségszerűség”. - „A sza­­badság a felismert szükségszerű­ség.” – hirdette Hegel nyomán Friedrich Engels. Az elavult társa­dalmi rendszer le­váltását a tech­nikai fejlődés, a termelőeszközök spontán, robbanásszerű töké­le­­te­se­dése (vö.: ipari forradalom) ké­szí­ti elő, amennyiben haladóbb termelési és elosztási viszonyok, egy korszerűbb termelési mód kialakulását, kifejlődését és hatalomátvételét teszi szükség­szerűvé, mi több, kényszeríti ki, ún. „társadalmi forradalom” út­ján. Az elmélet szerint a forradalmak mindig spon­tán robbannak ki; akkor, amikor az elnyomott társadalmi rétegek már nem tudnak, és nem is a­karnak a régi módon él­ni, az uralkodó osztályok pedig már nem képesek a régi módon uralkodni és kor­mányozni. A felnövekvő új osztály – mint pl. a kapita­liz­must ki­kény­szerítő polgárság – áll a változások élére, hogy mint­egy tudat­ta­lan sorsszerűségként termelje ki önmagából mind­azokat a veze­tő személyisége­ket, akik majd a forradalmat megszervezni és vezetni hi­vatottak. Mint pl. Vla­gyimir Iljics Lenint, aki a kommunista for­radalmat szervezte és vezette az elma­radott, cári Oroszországban, mint ugyebár a munkásosztály élharcosa…

 

Nos, ezzel a marxista történelemszemlélettel a mai tudomány sem vitatkozik.

Igaz, nem is kérkedik marxista történelmi materialista szellemiségével, de még­is, minden ízében marxista. Elmélete ugyan nincsen, csak a liberális anarchiz­mus, amely hosszútávon mindenfajta rend, a nemzetállamok, a vallás, sőt, a szo­ciáldemok­rácia „esküdt” ellensége, de mindennapos gyakorlatában ugyan­az a „lé­nyeg”: a „demokrácia” alaptételében, a „többség dönt” el­vében ugyanaz a sunyi marxista, sőt kifejezett bolsevik fel­fo­gás érvényesül, miszerint 51 %-os „többséggel” le lehet ta­gadni a csillagokat az égről, a hazugságot, a lopást, az is­ten­tagadást és a bűnt (profit, hatalmi mámor, manipulált ki­választás, okta­tás, kultúra, elosztás, fogyasztás, politika, „szabad választások”, stb.) a tár­sa­dalom fő szervező erejévé lehet tenni, tartósan meg lehet hamisítani az állami költ­ség­vetést és működésképtelenné lehet bénítani a nemzetálla­mot, sőt, bár­mi­lyen ürüggyel hódító háborút lehet indítani tet­szőleges, éppen ”nem tetsző” or­szágok ellen.

 

Engels - akinek nevéhez fűződik az a fantasztikus (vö. „sci-fi”) fel­fedezés is, mi­szerint „az embert a munka tette emberré” – előszeretettel tett kvázi „vég­ső kinyilatkoztatásokat” a legkülön­bözőbb termé­szettudományok terén. Az élet ke­let­kezésének, lényegé­nek tömör meghatározása sem jelentett különösebb prob­lé­mát a számára. „Az élet a fehérjetestek létezési módja.” – mondotta, ismét igen nagy bölcsességről téve tanúbizonyságot. Erre az áltudomá­nyos sületlen­ség­re épült azután a „szintén zenész” Charles Dar­win ún. „természetes kivá­lasz­tódási” elmélete, amely ugye el­mé­­letileg akár a mai globális irányító pénz­ü­gyi és szakrális világ-elit „természetes kivá­lasztódását” is megalapozhatta. Min­dezt úgy kell érteni, hogy a marxisták szerint – és ugyanez a világ­né­ze­te a mai világszervező és világuralkodó liberális elitnek is – az élet, a szerves fejlődés, a differenciált növény-és állatvi­lág, az ember, az egyéni tudat (a személyiség!) és az emberi civilizáció kifejlődése, mai technikai-tudati szintje kizáróla­go­san a természetes kiválasztódás, a szelekció (vö. „verseny”!) ered­ménye. A szelek­ci­ós elmélet nyilvánvalóan hamis, tarthatat­lan, hiszen a feltételezett ős-koacer­vá­tum cseppekből nem fejlőd­he­tett ki a ma élő fajok mérhetetlenül differenciált sokasága - még ak­kor sem, ha történetesen milliárd évek álltak „az evolúciós fo­lya­mat” rendelkezésére. Ilyen mértékű minőségi változás, differen­ciáló­dás és „spe­ci­alizálódás” egyszerűen nem spontán, tudattalan sze­lekció, hanem sokkal inkább tudatos isteni tervezés és teremtés tárgya, kérdése.

 

Mathias Bröckers, német író „Összeesküvések, összeesküvés-el­mé­letek és szep­­tember 11. titkai” című könyvében igen szel­­le­me­sen bizonyítja, hogy a földi é­let több milliárd éves evolúciójára alapvetően egy­ál­talán nem a spontán sze­lekció, de sokkal in­kább a kons­piráció, az együttműködés ajellemző, hiszen az élet kezdetleges formái éppen csak úgy, és azért maradhattak fenn, mert alap­egységei (nevezzük ezeket protosejteknek, majd sej­­teknek) együttműködtek az ellenséges környezettel, illetve a kon­kurens szerveződésekkel szemben, hogy soksejtűekké fejlődhes­se­nek. Az élet titka tehát elsősorban az élet­ben maradás technológi­á­jának, az anyagcsere sikerességének, az önvédelemnek az exklu­zi­vitásában keresendő. Így – némileg „Engels-parafrázisként” is – el­mondhatjuk, hogy: az összeesküvés (értsd: az ős-sejtek kons­pi­­rá­ció­ja) az élet lényege, a fe­hérjetestek létezési módja.

 

De vajon „csak” a fehérje-testeké, a sejteké?

 

A történelmi múlt, jelen és jövő időfo­lyamában csak a MÚLT tényei „ismer­he­tők” meg, s a MÚLT is csak a jövőépítők által kozmetikázott, átírt vál­to­zat­ban; a jelen és a jövő adatai pe­dig szigorúan titkosak. Félhomályban tapo­ga­tódzunk, ha mégis meg akarjuk ismerni az aktuális tényeket, a ferdítetlen igaz­sá­got. Egyetlen fogódzónk lehet ebben az árnyékvilágban, amely gon­dol­ko­­­dá­si útmutatónk is egyben.

Jézus Krisztus tanítása: „Gyümölcséről ismeritek fel a fát.”

 

Ki ne emlékezne - ha máshonnan nem, hát középiskolai tanulmá­nyaiból - a ró­mai triumvirátusokra (kettő is volt), amelyeket jellem­zően két hadvezér és egy pénzember (a korabeli bankár, a szpon­zor!) kötött a hatalom megszerzése és meg­osztott gyakorlása érde­ké­ben? A hadvezérek azután néhány nyertes csata meg­ví­vásával a hátuk mögött – „ejtették” a pénzembert, hogy a teljhatalom bir­tok­­lá­sának egyszemélyi jogát végül is egymás között döntsék el...

 

Az 1980-as évek derekán Reagan és Gorbacsov Máltán mege­gyez­tek a világ új­rafelosztásáról, ami arról szólt, hogy a keleti blokk hogyan megy majd át – bé­kés körülmények között - Gorbacsov tulajdonából a Bushékéba. Ne higgyük, hogy a nemzeti és szup­ra­nacionális titkosszolgálatok között nem létezik tökéle­tes együtt­mű­ködés már legalább 30 éve. A nagyfőnökök megállapodtak, - a hír­szerzők és hírvivők pedig nekiláttak a lebontott terv re­a­li­zálá­sá­hoz az egyes nem­zetállamokban. Magyarországon a Rózsadombi Paktumban rögzítették „a megvilágosultak”, hogy a rendszervál­tás fedőnevű szemfényvesztést milyen for­gatókönyv alapján fog­ják végrehajtani. Ismert két mű, amelyből a paktum szövege meg­is­merhető: Hernádi Tibor: 1956. igaz története, és a „Leleplező” könyv­újság egyik korábbi száma. A szöveg pontokba foglalja, mit és hogyan kell megvalósítani. A huszonkét feltétel egy-két „félig-kivétellel” - teljesült.

Ha tehát a paktum nem létezne, ki kellett volna találni...

 

Eskü, esküvés, összeesküvés - ikertestvérek a gazdasági és a poli­ti­kai életben is. Kételkedésünk magyarázata, hogy noha egész nap az összeesküvés szinoni­máit halljuk és ismételgetjük, mégsem gon­dolunk olyasmire, amit tabunak bé­lyeg­zett a nemzetközi gon­do­lat­rendőrség...

 

 

 

Mik is ezek a rokonértelmű szavak?

Például a kartell. Két vagy több autópálya-építő cég konzorci­u­mot alkot, majd a kormány által kiírt tenderen 18 milliárd forint­tal fel­veri a költségvetésből fize­tendő autópályák felépítésének árát. Majd a felvert árkülönbözeten, mint üzleti hasz­non: a kormány és az ellenzék üzleti körei 70 : 30 arányban osztoznak.

 

De az sem lehet „semmi”, amikor Horn és Kósáné lobbiznak Ma­gyarország ér­dekében az EU parlamentjében! Mert ezek is szi­no­nimák: a lobby és az EU is, csak éppen különböző szinteken. Vagy: amikor a pártelnökségre pályázó Gyur­csány és Hiller páros űrrepülésre kötött vérszerződést. Hogy amit korábban a Horn egy ­szál magában, egyedül; most majd ketten, egy lovon két seggel lo­va­golják meg. Egyformán szinonimák a tandem, a triumvirátus, de a páros űrre­pülésszavak is. És persze: a komprádor bur­zso­ázia, a nómenklatúra, a konspi­rá­ció, a kollaboráció, a kor­rupció, meg a „gentlemens agreement” is.

Ezek a megrendelt rendszerváltás „okkult” vezényszavai...

 

A hivatalos történelem-oktatás szerint: a történelem egyetlen nagy káosz.

A káoszból - mint jéghegyek csúcsai a befagyott óceánból - extrém időpontok, a merényletek, puccsok, háborúk és békeköté­sek évszámai emelkednek ki, mint a ma­gányos cédrusok a pusz­tá­ban. Ez különös okok felderítése nélkül megma­gyarázhatatlan. Az előzőt felváltó új hatalom - több-kevesebb sikerrel - vissza­menő­le­gesen is „átírja” a történelmet; de érdekes módon az említett káosz to­vábbra is fennmarad, legfeljebb „új elemekkel gazdagodik”. Esetleg vadonatúj összeesküvésekre, véd-és dacszövetségekre, ha­talmi manipulációkra derül fény, amelyek addig az ismeretlenség homályában rejtőztek.

 

Ha mélyen, higgadtan is átgondoljuk, be­láthatjuk: a káosz tör­té­nelme – hami­sí­tott történelem. Hiszen a látszólagos zűrzavart azonnal összefüggések lánco­la­tá­vá rendezi, ha megismerjük a va­ló­di mozgatórúgókat. A konspirációs szán­dékot, a romlott emberi természet legbelső sajátosságát a Paradicsomból való kiűzeté­s, és főleg Káin óta folyamatosan.

Paktum, hitszegés, árulás, merénylet, puccs, láza­dás, forradalom.

És főleg: háború, vér és szenvedés - minden mennyiségben.

 

 

 

 

 

 

 

Levajazott szent világszabadság

 

Aldous Huxley szép új világa már megvalósult, pedig be sem mondta bármelyik televízió. A véget nem érő műhold-talkshowkban ilyesmikről nem esik szó. Az utópiák igaz jóslatoknak bizonyultak, központosult a földöntúli gonoszság.

 

A nemzetállamnak csúfolt rezervátumok elkábított lakóira, a megvalósult szép új rendre területenkívüli manipulációs központok, interaktív televíziók vigyáz­nak. Itt keverednek/cserélődnek a belföld és a külföld információi, itt mixelik a népek egyenfogyasztására szánt aktuális/kultúrális túrórudit - "maxi a hari!" -, amely minden szellemi nyomelemet tartalmaz a klónozott szellemű népesség szá­mára. A televíziók márpedig amolyan információs vámszabadterületek, ahol a hatalmat békés egymás mellett élésben, sőt, kalákában kotyvasztják a nacioná­lis és a multinacionális hírszerzők. Jól ismerik egymást, ám a hatalom-katyvasz receptjét nem. A hírszerzők számára már semmisem tilos, nem léteznek áthág­hatatlan törvények vagy állam(határok) - az olajozott személyi együttműködés kö­telező. Nem ért(het)ik egymás tevékenységét - nem is szólnak bele -, de kö­zös munkájuk lényegét, céljait és következményeit nem lát(hat)ják át. A bábeli nyelvzavarból az agyleszívók szűrik és kristályosítják (csomagolják és postáz­zák, vagy kézbesítik) a világhatalmi mézesmaszlag kvintesszenciáját. Az agyle­szívók speciális, kreatív ügynökök, etikus emberek; az alkotó intelligenciák felismerésére, behálózására és diszkrét agyleszívására - felfedezéseik, ötleteik, találmányaik eltulajdonítására - célszerűen kiképezve. Gyűjtik a szellemi értéke­ket, mint a méhek a virágmézet. Az agyleszívók agyának szelektív memóriáját biztonsági okokból bizonyos időközönként kitörlik, kiürítik; - akárcsak a közte­rü­leti parkolóautomatákból a fémpénz-érméket az önkormányzat. A törlés gya­ko­ri­sága az adott agyleszívó személy agykapacitásának nagyságától, a benne tá­rolt fontos információk mennyiségétől függ. Így vannak/lehetnek több-évente, évente, havonta, - sőt, hetente "felejtők" is. Néha fejfájásra, memóriazavarokra panaszkodnak, esténként nem ismerik meg hozzátartozójukat, vagy nem emlé­kez­nek, mit hazudtak legjobb barátjuknak az elmúlt héten. Az agyleszívók által nyersen begyűjtött információkoncentrátumot a nemzeti rezervátum főparancs­nok­ságán hasznosítják; a legfeldolgozottabb, a legsűrűbb és legértékesebb szűr­let azonban közvetlenül a Központi Világállam birtokába jut. Itt történik meg a végleges "hasznosítás", illetőleg a nemzetállamok népeinek generálfogyasztásá­ra szánt információs konzerv receptszerű összeállítása, ami ugyanezen a háló­za­ton keresztül áramlik vissza a rezervátumok vérkeringésébe, mint aktuális na­piparancs. Az információs konzerv célszemélyei az adott célország vezető poli­ti­ku­sai, akik mint médiumok szolgai módon közvetítik az aktuális igazságokat, az előírt viselkedési normákat a mit sem sejtő lakosság felé. Felmerül a szörnyű gyanú, hogy a médium-elnevezés a legtöbb esetben a szó legszorosabb értelmé­ben értendő, hiszen a célszemélyeket hipnotikus álomban működtetik. Elhomá­lyosodott tudatuk oly mértékben manipulált, hogy önmagukat mélyen/komolyan hazafiaknak, a nép igazi jótevőinek képzelik.

 

A nemzeti rezervátumok tevékenységét, működését a Központi Világállam han­golja össze, formális és informális irányítással. Minden alárendelt ország kettős vezérléssel rendelkezik: láthatóval és láthatatlannal. Az illuminátorok feladata, hogy a meseszekér kerekét észrevétlen lökdöséssel mindig a kijelölt kerékvá­lyú­ban tartsák, ha az abból netán ki próbálna térni. A sok évtizedes illumináció nem várt eredménye, kvázi mellékterméke az alkoholizmus és a kábítószer-él­vezet általánossá válása, miáltal a magatehetetlen, önellátásra már képtelen e­gye­dek önként vagy kényszer hatására végülis az illuminált állapotot választják józanság és ébrenlét helyett.

 

A mindenkori miniszterelnök jó felfogó képességű, ám nemritkán labilis ideg-rendszerű (vagy effektíve idegbeteg), tehát befolyásolható/hatalomvágyó sze­mé­lyi­ség, egy tökéletes médium, aki a zártláncon érkező parancsok, utasítások mechanikus végrehajtója. Színes egyénísége, „kívül hordott” rokonszenves jel­lem­vonásai csak „felöltöztetik” a külhatalom marionett-figuráját. A színművész szép ruhákba, népviseletbe öltözik, s ünnepi alkalmakkor szellemes szóvirágok­kal bombázza népét.

 

A valódi „államférfi” (ilyen is van!) szintén az első vonalban ténykedik ugyan, de igazi működése láthatatlan, a külső szemével szinte felismerhetetlen. A Nap első éltető sugarai ugyebár mindig Keletről érkeznek... A doyen a Világhatalom helyi kulcsfigurája. A személyes hatalma gyakorlatilag korlátlan, a mozdulatai rend­kívül finomak, aprólékosan szervezettek. A Médium sem tudhatja, hogy va­laki/ki(?) az ő felettes énje, ettől hiteles a globális olcsójáték.

 

Úgy nagyjából ötvenmilliós népességhatárig a hatalomnak ez a szemfényvesztő selyemszövete zökkenőmentesen működik; - onnan már többpólusúvá, több- di­menzióssá kell átalakítani (pl. USA), különben a rendszer szabadságfoka túlnő önnön korlátain, s az egész tákolmány könnyedén összeomolhat.

 

A körzeti megbízott (vagy a helytartó) a Világállam egyetlen titkos képviselője, megbízottja; - egyszemélyben bőségesen elegendő az adott nemzeti rezervátum előírásszerű, uniformizált kézivezérléséhez. Mivel minden felesleges túlszerve­zés csak túlbonyolítaná az ügyet, ezért a helytartónak nincsen helyettese.

 

A Világállam azonban csupán a földi világ (a Naptól számított harmadik boly­gó) civilizációjának területenkívüli központja. Nagyobb léptékben mérve a Föld is csak egy picinyke rezervátum, amelynek gyarmati rendjére, működésére már a galaktikus erők (az Annunaki) felügyelnek. Az elmúlt 350 év finomművű kül­ső beavatkozásainak felismerése nélkül az emberi nem történelme áttekinthetet­len, összefüggéstelen, keszekusza/zavaros évszám-és eseménygyűjtemény csu­pán; se füle, se farka! A tendenciózus machinációk kezdettől fogva nyilvánva­lóan a Földi Világállam „önerőből”, helyi anyagból való kifejlesztésére, felépí­té­sére irányultak. Lehetséges, hogy ez a fáraók korában kezdődött, akiket a fő­papjaik vezettek meg.

 

Cromwell Olivér évszázadokkal megelőzte korát, és meg-megújuló erőszakot té­ve a lordokon, vezette orránál fogva a parlamentet Anglia jobb jövője felé.

 

Robespierre és Danton, a jakobinusok a szent emberi „személyiség” szellemi meg­világosodásának jegyében és nevében szabadították rá Párizsra a tébolyult öldöklést, amit később Nagy Francia Forradalomnak neveztek el.

 

Bonaparte Napóleon szintén hadseregével akarta létrehozni az Egyesült Euró­pát. Mindössze abban tévedett, hogy mindjárt az első lépcsőben „részévé akarta tenni” Oroszországot is. A királycsinálók végülis Wellingtonnal intéztették el a császárt.

 

Lenin és Sztálin világhatalom-kísérlete tulajdonképpen sikerrel járt.

Olyannyira, hogy az újkori Világállam szellemi/gyakorlati alapjait rakták le. A kommunizmus máig az egyetlen olyan létező rezsim, amelyet soha/sehol nem volt képes megdönteni semmilyen forradalom. Az ún. rendszerváltás - nem for­radalom. Mivel le nem győzhették – továbbfejlesztették; világhatalommá tették a kommunizmust. A látszat megőrzése érdekében is összekotyvasztották Crom­well Olivér parlamenti demokráciájának „használható elemeivel”; így legalábbis politikailag működőképessé tették. Pénzügyileg azonban utóbb finanszírozha­tat­lannak bizonyult.

 

Adolf Hitler ténykedése az emberiség történetében nyilvánvaló kakukktojás, a­mi töréspontot jelent az eddig szépen felépített monolitikus történelemszemlé­let­­ben. Nagyon kevesen vették ezt észre. Olyasmit tett, ami példa nélkül álló, s mint ilyen, nagyjából helyrehozhatatlan. Tettei következtében történelmünkben, a nemzeti-és világpolitikában egyszerre csak eluralkodott, az addig csak elszórt e­se­tekből (pl. Caligula vagy Néró) hírhedett, globális kiterjedésben viszont tel­je­sen ismeretlen paranoid skizofrén hatalom, melynek a szükségszerű folyomá­nya lett a kommunizmus világméretű győzelme.

A káinoké az ábelek felett.

 

A kommunista „demokrácia”, az egész világon megvalósuló és működő Glo­bális Világállam, afféle rendszerpótlék, paranoid skizofrén képződmény. Pót­cselekvés, a világforradalom elkerülésére. Liberális demokráciának nevezték el.

Színtiszta utópia - maga a láthatatlanul hódító, illuminált irracionalitás.

Az emberiség földi civilizációjának egyfajta titkos hatalomkoncentráció mentén történő Globális Világállammá fejlődése, mint elvi lehetőség, a kezdetektől fog­va létezik. A lehetőség Hitler óta objektív szükségszerűséggé vált, a folyamat im­már egyesélyes és visszafordíthatatlan. A Világállam kapui bezárultak, aki pe­dig kinnrekedt, annak annyi. A bentlévőknek sem jó, ám ez egy másik kérdés. Csak két lehetséges megoldás adódik, hogy a globális hatalmi végkifejlet miért torkollik totális irracionalitásba, a látszólagos rendet miért váltja fel az általános káosz: (1) Az emberi nem az áteredő bűn, vagy más ősok következtében ment­he­tetlenül degenerált, kollektív „üdvözülése” lehetetlen, így a Földön soha nem jö­het létre egy távlatokban is stabil társadalmi képződmény, amelyben vezetők és vezetettek békében/tisztességben élnek, megférnek egymással. Ezt a variációt valószínűsíti Krisztus keresztáldozata, az egyén megváltása bűneitől. (2) Az em­be­ri nem mindenestül degenerált ugyan, de a baljós divergencia nem belső ön­fejlődésének szükségszerű végkimenetele, hanem történelmünket kívülről el­haj­lító erőhatás (pl. a Sátán) működésének következménye. Ezt a variációt tá­masztja alá néhány sötét történelmi figura öntörvényű főszereplése, sőt, néhány meghatározó jelentőségű forradalom gyanús eredménye, s egyáltalán az a tény, hogy a széles néptömegek mindig csak felhasznált, kivéreztetett szenvedő ala­nya­i voltak/maradtak minden kataklizmaszerű társadalmi változásnak; - míg az államhatalom egyre önzőbb, gonoszabb, illetve tehetetlenebb „erők” kezében össz­pontosult. Lenin tudathasadását pl. híven illusztrálja, hogy miközben meg­te­remtette a kommunista világhatalom elvi/gyakorlati alapjait, addig ritka vilá­gosabb pillanataiban az állam végső elhalásáról elmélkedett.

Ehelyett az Antikrisztus kerekedett felül...

 

De vajon ki is lehet valójában az Antikrisztus?

Nyilvánvalóan annak a Sátánnak a földi helytartója, aki mindenfajta értelem­ben külső, extraterresztriális erő, - the dark side of the force, az erő sötét oldala. Az Antikrisztus legfőbb célja az, hogy Krisztus megváltásának összes eredmé­nyét romba döntse, és így az egyént, illetve a komplett emberiséget letérítse az Istenhez közelítő konvergencia, az üdvözülés útjáról. Célja megvalósításához persze földi médiumokat alkalmaz. Tehát Cromwell, Robespierre és Danton, Na­póleon, Lenin, Sztálin és Hitler tu­datosan vagy ösztönösen (értsd: biorobot) extraterresztriális utasításokat hajtottak végre.

 

Az értelmes gyarmatosítás végcélja mindig ugyanaz: olyanná kell tenni a frissen meghódított új területeket, a környezetet és a társadalmi berendezkedést, hogy a gyarmatosítók zavartalanul otthon érezhessék magukat. A hódítók mind éppen ezt tették. Fokozatosan olyan törvényi és gazdasági viszonyokat alakítottak ki, o­­lyan életformába kényszerítették a helyi lakosságot, amely megszólalásig ha­sonlít saját planétájuk, országuk civilizációs életkörülményeihez. Minimális kárpótlás mellett erőszakkal bevezették az egyetemes társasági tulajdont, ezek részvényeit pedig örökre titkosított, szanszkrit nyelvű iratok alapján pánik­sze­rűen széjjelhordták a ferdeszemű brókerek. A tanúkat mind lelőtték, a polgári elitet le­vajazták, a nyomokat betakarták, a dokumentumokat pedig mind eléget­ték (MSZMP, Co-Nexus, ÁVÜ, stb.). Letéphetetlenül magasra kiszögezték a Co­ca-Cola és a McDonalds cégtábláit, alájuk pedig kiírták színes neonrek­lá­mokkal, hogy: leszbi-és transzvesztita show. Most már minden készen áll, a kör­nyezet abszolút eredeti, jöjjön hát a sötétség hercege!

Az Antikrisztus pedig jön, felfedi magát, és ráül a Világállam trónjára.

 

A Világállam társadalmi tagozódása egyfajta kasztrendszer, amelynek fedőneve liberális/polgári, parlamenti demokrácia. A kulcsszavak valós jelentése rendre a kö­vetkező: liberális = anarchisztikus; polgári = semmilyen; parlamenti = in­gyencirkusz; demokrácia = a világkommunista/kozmopolita elit kollektív dikta­tú­rája. Az egyes kasztok, rétegek a hatalmi hierarchia mentén fentről lefelé ha­ladva:

 

(1) betolakodók

(2) beavatottak

(3) tanácsadók

(4) kollaboráns elit

(5) levajazottak

(6) kamatpolgárok

(7) rabszolgák

(8) csepűrágók

(9) kitaszítottak.

 

A kasztrendszer misztériumának ismertetését, kontraszelektív/irracionális, haté­konytalan működésének bemutatását a következő fejezetre tartogatom.

 

Március 15-ike 1848-as, korai nemzeti forradalmunk kortévesztő ünnepe. Elő­es­téjén meg­történt a NATO-csatlakozásunk, amelyet vérbeli moszkovita vezető­ink készítettek elő; a világpolgári kormány csak leszüretelte a posztkom­muniz­mus beérett gyümölcsét. Sortűzvezénylők és áldozatok rokonsága gyűlik össze vidám kocsmai sörözésre, történelmi búfelejtésre. Új élet vár ránk! Ne szomor­kodjanak hát az örök megvezetettek, ma büszkeség hülyének lenni. A sarki ko­kott a késői menyegzőjén makacsul ragaszkodik a mirtusz-koszorúhoz...

 

1996. óta eddig minden évben írtam tizenkét pontot, - éppúgy nem valósult meg belőlük semmi, akár a Petőfiék 48-asából.

Gondoljuk csak meg, például:

 

(1) Saj­tószabadság? = multinacionális hírlapok + "Napi" kormánylap + kommu­nista kóborlovagok közszolgálati televíziója, amely tartósan döglődik.

(2) Független Pénzügyminisztérium = a Világbanktól? (3) Független MNB = a Nemzettől?!

 

Nem sorolom tovább.

Egyértelmű a probléma, ha nem is egészen ugyanúgy, mint akkoriban.

A világ végtelenül leegyszerűsödött - egyetlen pontban már minden össze is foglalható. Bi­zony mondom, a dolgok már nem ugyanazok! Szegény Petőfi is csak átved­lett "Barguzinban", egy sovány csecsen nő forradalmi izmok nélküli csontvázává. A felségsértő tizenkét pontjukat kozmopolita NATO-margarinnal kenték/vajazták át, hogy március 15-ét utólag a mai rendszer előfutárává avas­sák. Együtt ünnepelt minden álszent álnemzeti kommunista, mintha csak az An­tikrisztus eucharisztikus feketemiséjét celebrálták volna. Forgott is Petőfi a tá­vo­li sírjában, és március idusán ígynyöszörgött fel a téli világból:

"Hát te is - hazám, Magyarország?!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A világkarám kasztrendszere

 

Pogány ima a rózsához, a hallgatás virágához. Minden titkok tudójához.

Vadrózsa. Rózsabokor. Rózsakereszt. A rózsa közössége. Fordítsd lefelé a rózsa hármas levelét, és képzeletben ültesd rá középen, a levélszár folytatásaként ki­nö­vő rózsavirág frissen nyíló kelyhét, bimbóját.

Rózsa a kereszten.

Rózsakereszt.

 

A Világállam rendkívül kötött, merev, pragmatikusan felépített struktúra.

Álmoknak, illúzióknak, véletleneknek, szabad választásoknak, spontán történé­sek­nek nincsen helyük benne. Abból csak baj származhatna! Sok a látszólagos - helyi, területi és funkcionális - központ, ám valódi csak egyetlen-egy létezik.

Az informális központi hatalom innen irányítja a világot.

 

A hatalom paranoid-skizofrén megosztottságot mutat; egy formális, hamis szer­ve­zettség fedi el az igazi lényeget, hogy az titokban uralkodhassék. Az egyszerű világpolgár számára - éljen bárhol is ezen a Földön! - létezik egyfajta mestersé­gesen generált virtuális valóság, amely a jól megszokott, hagyományos elemek­ből építkezik, és alkotja az operett színes díszletét. Eszerint vannak eltérő né­pek, önrendelkező nemzetek, éles országhatárok, független államok, alkalmi szö­vetségek, katonai tömbök, érdekközösségek. Azonosulások, összefogások, torzsalkodások és konfliktusok. Mozgások, viszonyulások minden célirányult­ság nélkül - ami az önálló élet szelekciója. Ám mindez csupán egyszerű kirakat: a hatalom elfedésének technikája. A hatalom paranoid-skizofrén, mert az általa módszeresen történetileg kiépített kettősség a forradalomtól való mániákus fé­le­lem következménye. A hatalom azt gondolja, hogy valós struktúrájának, felépí­té­sének megismerése őrületbe, tömeghisztériába - forradalomba, sőt: világfor­ra­dalomba! - kergetné a népeket, a szelíd világpolgárok milliárdjait, ami ön­ma­gában végveszélyt jelentene a végletekig központosított világhatalom számára. Senki nem ismerheti a teljes igazságot, csupán a megegyezéses szertartások rendje szerint beavatottak köre, akik esetében már semmilyen véletlentől, spon­tán/ellenőrizetlen cselekménytől nem kell tartani.

Fokok egy létrán.

 

A hatalmat birtoklók/bitorlók üldözési mániája egészen odáig fajul, hogy a tel­jes biztonság érdekében mesterséges tudathasadást idéznek elő a nemzetben, a népek között, a társadalomban, a kultúrában, és magában a hatalomban, a napi politikában is, csak azért, hogy a fonál mindkét végét egy kézben tarthassák. A mesterségesen gerjesztett ellentétek mindkét oldalán a skizofrén hatalom áll, így minden ütközés, és azok „megoldódása” is eleve álszent és hamis.

Lényegében soha semmilyen probléma nem oldódik meg, de az uralkodó elit már annyira pökhendi és szemtelen, hogy a valós problémák nem is érdeklik. A hatalom működése merő öncél, amihez a társadalom statisztál.

 

A virtuális hatalmi struktúra letéteményesei, megjelenítői a politikai pártok.

Nem véletlen, hogy a Központi Világállam minden alárendelt országban az ún. kétpólusú (váltó-)pártrendszer kialakulását forszírozza, preferálja és finanszí­roz­za, mert ez a szisztéma tartható a legkönnyebben informális ellenőrzés alatt, vagyis az adott célok elérésének ez a leghatékonyabb és egyben a legolcsóbb mód­ja. A világhatalom legkiforrottabb országaiban már csak ún. szociálde­mokrata, liberális és/vagy kereszténydemokrata pártok léteznek; ezek, vagy e­zek koalíciói váltják egymást a mindenkori hatalomban. Ezek a pártok ma már nyomokban sem nemzetiek, nem is szocialisták; nem keresztények, és nem is demokraták. Még csak nem is liberálisak! Az egyszerű választópolgár azt hiszi, hogy merőben különböző eszmei vonulatok, ellentétes érdekek, gyökeresen el­té­rő értékrendek képviselőire szavaz, pedig csak szemfényvesztés az egész. A világhatalom ül minden pártban - a komisszárok kacagányán minden szent esz­me csak cifra díszítés. Alapvető kérdésekben mindig egyetértenek, így közöttük lényegi különbségek nincsenek. A legfőbb közös feladat: a spontán elemek ki­zá­rása, illetve a veszélyes, öntörvényű személyek kirekesztése a hatalomból. Ezért van aztán, hogy a legkülönbözőbb politikai pártok egyformán valóságos gyűjtőhelyei a tehetségtelen, törtető, hazug, jellemtelen, agresszív, gátlástalan embereknek, akik egyébként mind a melegvíz feltalálóinak képzelik önmagukat és pártjaikat.

 

Ne felejtsük: a legfőbb öncél a spontán társadalmi mozgások, végső soron a forradalom elkerülése, mert a revolúciótól a hatalom úgy fél, mint ördög a töm­jén­füsttől. A megelőző századokban is létezett már a világhatalom, csak persze kezdetleges formában. Akkoriban a forradalmakat úgy igyekeztek elkerülni, hogy maguk gerjesztették azokat, vagy álltak gyorsan az élükre. Ma már - hála a háttérhatalom szorgos dezinformáló és dezorganizáló erőfeszítéseinek – forra­dal­mak még spontán csíra, pontosabban szikra formájában sem szerveződnek; az emberek a legfejlettebb országokban valósággal tobzódnak a coca-cola, a fan­ta, a bunji-jumping, a videó-pornó, a windsurf, a gruppensex és a rapzene örömeiben; nem küzdenek, nem szenvednek és nem szaporodnak; nincsenek generális problémáik, melyeket csak egy forradalom oldhatna meg.

 

A fejletlen országokat pedig kíméletlenül gyarmatosítják, hogy azokban is beve­zethessék a liberális demokráciát, minden rendszerek legjobbikát (Fukuyama). A gyarmatokon a hazugságok azonban - mint csata után a hullahegyek - még temetetlenül hevernek, minden ellentmondás kiélezett, nehéz hinni a méreg­drága örömökben, miközben a villanyszámlák még mind kifizetetlenek.

A gyarmatokon a világhatalom helyzete még labilis, a helyzet veszélyesebb.

A kockázatok minimalizálását szolgálja a kikerülhetetlen kasztrendszer, amely kérlelhetetlenül gondoskodik minden egyed kötelező társadalmi besorolásáról. Előfordulhatnak természetesen hibrid, többágú, többfunkciós egyedek is; hisz a világ­karám élete színes, toleráns, és ami nem tilos, az meg is terem benne.

 

• Betolakodók. Ők a tulajdonképpeni gyarmatosítók, a világállam képviselői, a világhatalom komisszárjai, akiknek a feladata, hogy afféle előőrsként érkez­ve, igyekezzenek mielőbb anyaországi infrastruktúrát teremteni a meghódított területen, fogadó-késszé téve azt a derékhad számára.

• Beavatottak. Ők a betolakodók első gyarmati kapcsolatai, szálláscsinálói, - a gyarmatosított nemzet vezetői, diplomásai, közismert értelmiségi sze­mé­lyi­sé­gei, aki­ket már előzetesen módszeresen, kifejezetten erre képeztek ki, angol vagy amerikai egyetemeken. Feladatuk az érkezők fogadása.

• Tanácsadók. Ők nem médiumok csupán; sőt, szellemileg felette is állhatnak mind a be­tolakodóknak, mind a beavatottaknak. Nem egyszerűen tudják a kö­telességüket, hanem aktívan szervezik és generálják a viszonyok fejlesztését, mintegy összekötő/közvetítő: interface-szerepet töltenek be a világhatalmi hó­dítók és a honi politikai/kulturális elit kommunikációjában. A tanácsaikkal meg­akadályozzák jelentős nézeteltérések, konfliktusok keletkezését.

• Kollaboráns elit. A világhódító betolakodók megveszik, megvesztegetik a leigázott, gyar­mati sorba taszított nemzet meghatározó, megvásárolható értel­miségijeit, vezetőit, me­nedzsereit, állami és hatósági alkalmazottait, tisztvi­se­lőit; akik a kenőpénzek következtében zsarolhatóvá válnak, így gátlástalanul kiszolgálják régi-új uraikat. A világállam komisszárjai tudatosan a bennszü­lött értelmiséggel végeztetik el a piszkos munkát: a legmegbízhatóbb zsoldos a honi hazaáruló, sőt, a hazaárulásra már ifjú korában kiképzett janicsár. Ameddig a beavatott tanácsadók működése önkéntes és szakrális mélységű, a meg­vezetett beavatottak pedig egyszerű médiumok csupán, addig a kollabo­ráns elit tagjai perspektivikus jólétük biztosításáért a becsületüket adják el.

• „Levajazottak.” Egyszerű és középszerű gyarmati honpolgárok, akik az ala­csony kép­zettségük folytán nem jut(hat)nak el a betolakodók tevéken­ységé­hez kapcsolódó aktív kollaborációig, noha szívesen részt vennének minden konspirációban. Tekintve, hogy önállóan képtelenek megállni a lábukon, e­gyé­ni vállalkozásra alkalmatlanok; a legmegalázóbb küldetéseket sem utasít­(hat)ják vissza. Dollárért a családjukat is képesek (f)eladni. Minden új gyar­maton óriási gondot jelent „a levajazottak” milliós tömege.

• Kamatpolgárok. Szerencsés személyek, akik valamilyen korábban lopott va­gyon, készpénztőke, örökség vagy nyeremény áldásai következtében – ideig-óráig - nem kény­szerülnek semmilyen effektív munkavégzésre, de haza­áru­lásra, vagy egyéb gyarló aljasságra sem a saját megélhetésük érdekében. Ezek a személyek - nincsenek túl sokan - bankbetéteik kamataiból élnek.

• Rabszolgák. A világállami gyarmatosítás, a betolakodók elsődleges és fő cél­ja a meg­hódított ország használhatatlan infrastruktúrájának, termelési és el­osz­tási-, hagyományos társadalmi, politikai és kulturális viszonyainak mie­lőb­bi, gyökeres szétverése, az új, globális (infra)struktúra megalapozása cél­jából. Miként a nemzeti polgárosodás megkövetelte a parasztok tömeges elű­zését a földjeikről, úgy a globális polgárosodás (kozmopolitizmus) alapfel­tétele a bennszülöttek valamennyi munkahelyének és társadalmi önvédelmi szervezeteinek totális felszámolása. A módszeres pusztítás közvetlen „ered­mé­­nye”, hogy az állami alkalmazottakat apránként, megtizedelve elbocsátják; a me­zőgazdasági kistermelők, az iparosok és a kisvállalkozók is tömegesen men­nek tönkre, így végül - munkahely és vagyon nélkül – mindenki mun­kanélkülivé/kényszervállalkozóvá: potenciális rabszolgává válik. A rab­szol­ga nincstelenek aránya a népességben folyamatosan nő, ami eleve ellehetet­le­níti a populáció szaporodását, számbeli újratermelését.

• Csepűrágók. A gyarmatosítás előrehaladásának alapvető trendje, hogy a lei­gá­zott bennszülött társadalom ténylegesen kettéhasad: „elfogadott és el nem fo­gadott” - legitim és illegitim – lakosság-részre. A levajazottak és a kamat­polgárok egyre szélesebb tömegei is rabszolgává válnak; előbb-utóbb minden bennszülöttre rabszolgasors vár! De a rabszolgák is lejjebb csúsznak, hiszen egy tízmilliós országban nincs szükség többmillió rabszolgára! Milliós töme­gek képtelenek megtermelni még a saját létfenntartásuk minimális költségeit is, mert a betolakodók számára már a rabszolgák puszta éhbér-foglalkoztatása is terhes. Az öreg, hajléktalan, betegségektől kínzott, nincstelenül nyomorgó, effektíve éhező milliós tömegek eltartását sem az állam, sem a hódítók nem vállalják. Természetes halállal kihal, elfogy a népesség - átadva helyét a vi­lághódítóknak.

• Kitaszítottak. Erejük teljében lévő, sokszor magasan képzett, erősen kreatív személyiségek, akik szembefordultak a világhódítók hatalmával, nem váltak sem beavatottá, sem tanácsadóvá, sem kollaboránssá, sem levajazottá, - de nem vállalták a rabszolga/csepűrágó sorsot sem. Renitens értelmiségiek, akik „kimúlasztása” evidens világállami érdek. De emellett van a kitaszítottságnak egy kü­lö­nös, tömeges, etnikai válfaja is. Egyes nomád, sátoros „populációk­kal” a világállam egyszerűen nem tud mit kezdeni, asszimilációra képtelenek.

A Világállam paranoid-skizofrén, önvédelmi működési elve: az általános, min­denre kiterjedő passzivitás, nonkreatívitás, és az ezzel járó kontraszelekció. Teheti ezt azért, mert a világ gazdagabbik felén olyan, szinte önfenntartó/ önve­zér­lő/önfejlődő, kvázi-automatikus termelési és elosztási rendszerek alakultak ki, amelyek rendkívül kisszámú kiválasztott személy minimális konstruktivitása révén is - látszólag hosszútávon is! – működőképesek, vagy annak látszanak.

Ám ez, a lényegét tekintve spekulatív, harácsoló, semmiből pénzt teremtő, valós teljesítményeket már csak alig-alig produkáló/felmutató, parazita társadalmi be­rendezkedés a gyarmatokra exportálva tökéletesen csődöt mond! Kizáró­lag arra lehet alkalmas, hogy mint egy társadalompolitikai támadó fegyver, mint egy i­deológiai neutronbomba - „effektív vérontás nélkül” ürítse ki a gyarmati földte­rü­leteket a betolakodó angolszász és egyéb világhódítók számára.

 

Valamikor régen a Római Birodalom ugyanilyen okokból omlott össze.

Legbensőbb működési elve a provinciákban használhatatlannak bizonyult.

Rómát ugyanis a túlhajtott expanzió, a mértéktelen gyarmatosítás tette tönkre – ugyanaz, ami ideiglenesen naggyá tette. Az éhenhaló bennszülött tömegek holt­tes­teinek szalonképes/humánus eltünte­tésére a liberális demokrácia még nem ren­del­kezik elfogadott, „kvázi-ipari” módszerrel. Pedig a végcél – nyilvánvaló...

 

Testvéreim!

Ne higgyetek a rózsakereszt pogány varázslatainak!

A kereszt egyedül Isten bárányának áldozati jelképe, aki feltámadott.

Aki hamarosan eljön; - ítélni, eleveneket és holtakat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szabadkőművesség és a francia forradalom

 

A szabadkőműves jelmondat – „Ordo ab Chao”, azaz Káoszból Rend – sokak szerint a kőművesség azon törekvésére utal, hogy meg­teremtse a tudás rendjét (a „tudásalapú társadalmat”), azaz lét­rehozza az Új Világrendet (értsd: az egy­sé­ges világállamot). Epperson magyarázata szerint azonban a jelmondat valójában azt jelenti, hogy „Isten káoszát Lucifer rendje fogja felváltani.”. Te­xe Marrs sokkal világibb alapokra helyezi magyarázatát, szerin­te az „Ordo ab Chao” jelmondat az „Illuminátusok Titkos Tana”, mely a Hegel-féle „a krízis e­sélyhez juttat” elvén alapszik. Marrs ál­lítja: „káosz megteremtésén munkálkod­nak, hogy kihasználhas­sák a zűrzavar miatt feldühödött és frusztrált emberek két­ségbe­esett vágyakozását a rend után.” (A világban jelenleg pusztító „pénzü­gyi és gazdasági világválság”, amely folyamatosan, az évtizedekkel ezelőtt My­ron Fagan által is megjövendölt,világméretű szociális kataklizmává súlyosbo­dik; a végső kicsú­csosodása annak a luciferi mestertervnek – Lucy’s master­mind -, amely az em­beriség túlnyomó többségének az illuminátusok (Albert Pi­ke) által terve­zett kiirtását célozza. A világ rejtőzködő urai ezt a „válságot” tu­datosan, tervszerűen generálták, úgy, hogy az egyébként is FED-ezetlen világ­pénz, az USA dollár 15-20 %-át hirtelen, váratlanul, bejelentés nélkül, titokban kivonták a világ hitelpiacairól, amitől a bankok máregyébként is minimálisra zsu­gorodott reálgazdaság-finanszírozó funkciója látványosan összeomlott. Akik a „válságot” szándékosan előidézték, előre tudták, megtervezték, hogy mi is fog történni. A bankokat a tehetetlen „nemzetállamok” amúgy is ezer gúzsba kötött állami költségvetéseikből „konszolidálták”, vagyis egyszerűen ellopták az adó­fizetők pénzét, hogy azt a szociális és (nép)egészségügyi juttatásoktól elvonva önös céljaikra, egyébként is az eget verdeső mértékű profitjaik diszkrét növelé­sére használhassák fel. Mivel "Isten malmai” szerintük túl lassan őröltek – egy tollvonással totális és tovagyűrűző szociális világválságot, kataklizmát idéztek elő, ami természetszerűleg a nemzetek népességeinek katasztrofális csökkenését okozza majd. Jellemző és jellegzetes – Fagan ezt is megjósolta -, hogy a kolla­boráns világállami elitek (vö. a magyar MSZP és SZDSZ politikusai) a borzal­masan aljas, és rettenetes következményekkel fenyegető, tervszerűen előidézett válsá­got ESÉLY-nek nevezik és tekintik, holott ami történik, az nem esély, ha­nem globálisan halálos veszély az egész emberiségre nézve. De őket, ugye, a vi­l­ágelit kötelezi arra, hogy a veszélyt esélynek titulálják, megzavarva a tömegek politikai és társadalmi tisztánlátását. Mert mi történt valójában? A bankok fiktív pénzt kölcsönöztek az egyszerű embereknek, akik azt most képtelenek „vissza­fizetni”. És a bankok által kézi-vezérelt álnemzeti kormányok most - legitimnek álcázott törvényeikkel – rendet csinálnak. Mint egykor a római cirkuszi „játé­kok” látványosságaként, amikor a cézár „beintésére” kinyitották a ketrecek ajtó­it, és ráengedték a kiéheztetett tigriseket, párducokat és oroszlánokat a védtelen keresztényekre – Quo vadis, Domine? -; a bankok most ráengedik a szociális ka­taklizma „tankjait” a világ feleslegesnek ítélt népességére és nemzeteire. Ez a zárójeles szövegrész azt a célt szolgálja, hogy ezúttal előre is értsük meg, hogy „visszamenőleg” mi is történt.)

 

Az amerikai forradalom: „a főpróba”

Ahogy Amerika nőtt, úgy terjeszkedett az angol szabadkőműves­ség is.

1717. június 24-ikén Londonban szabadkőműves központ lé­­te­sült: négy páholy egyesült az Angliai Nagypáholyban (Grand Lod­ge of England), melyet a Világ Nagy Anyapáholyának (Mot­her Grand Lodge of the World) is elneveztek. „A londoni Anyapá­holy bá­­­­to­rí­tásával az amerikai gyarmatok szabadkőműves páho­lyai meg­­kezdték a brit uralom elleni összeesküvést és a lázítást” – ír­ta Icke. Szá­mos hiteles forrás szerint George Washing­ton, Tho­mas J­e­f­fer­son, Alexander Ha­milton, James Madison, Ethan Allen, Henry Knox, Patrick Henry, John Hancock, Paul Reve­re és John Marshall is mind az amerikai kőművesek közé tartoz­tak. George Washington 20 évesen lett szabadkőműves. Benja­min Frank­lin 1734-ben a Philadelphiai Páholy nagy­mes­tere lett. LaVon P. Linn ezredes, sza­badkőműves író feljegyzé­se­i szerint a Kon­tinentális Hadsereg kb. tizennégy­ezer tisztje kö­zül 2018 volt szabadkőműves, összesen 218 páholy tagjaként.

 

A. Ralph Epperson arra a következtetésre jutott, hogy kőműve­sek irányították az amerikai forradalmat, William Bramley pedig meg­jegyezte: „Nyilvánvalóan va­lami mélyebb tényező hajtotta a for­ra­da­lom ügyét: a lázadók célja egy teljesen új társadalmi rend létre­hozása volt. Az amerikai forradalom és függetlenségi há­ború híres sze­replőinek listája szinte meg­­egyezik az amerikai gyarmatok sza­badkőművességének listájával.” A legtöbb hazafi egyáltalán nem vette észre ezt a mögöttes mani­pu­lációt. „Kevés ember (vagy talán senki sem) tudott a „terv­ről”, a­mibe csak a szabadkőművesség ve­ze­tői voltak beavatva” – jegyezte meg Still. A legtöbbjük azt hitte: egy­szerűen a függetlenség ügyéért harcol egy zsar­nokkal szem­ben. Számukra (a­kárcsak a mai tagság nagy része számára) a kő­művesség csupán olyan testvériségként jelent meg, amely a tár­sa­sá­gi életben va­ló helytállást segítette, és közösséget teremtett a ta­gok számára.”

 

A szabadkőműveseknek az amerikai forradalomban játszott szere­pére további bi­zonyítékot találunk, ha megvizsgáljuk az egydollá­ros bankjegyet – George Washingtonnal az előoldalán és kőműves jelképekkel a hátoldalán. Láthatunk egy piramist, és annak a hiány­zó sisakköve helyén a „Mindent Látó Szemet”: mind­kettő jelentő­ségteljes és régi keletű kőműves szimbólum. Van rajta két la­tin mondat is: „Annuit Coeptis” (Segítette indulásunkat) és „No­vus Ordo Sec­lorum" (Új Világi Rend).

 

Charles Thompson, az E­gyesült Államok címerének tervezője sza­badkőműves volt, emellett tagja a Benjamin Franklin-féle Ameri­ka­i Filozófiai Társaságnak. Gardner szerint: „A címer jegyei köz­vetlen kapcsolatban állnak az alkimista ha­g­yományokkal, és az ősi egyiptomi gyógyászat jelképrendszeréből származnak. A sas, az olajág, a nyilak és az ötágú csillagok mind egy-egy ellentétpár – jó és rossz, férfi és nő, béke és háború, sötétség és világosság – okkult szimbólumai. Hátlapján (amint az egydolláros bankjegyen) a katolikus egyház által eltaszított, illegalitásba kényszerített, el­vesztett Régi Bölcsességet szimbolizáló csonka pi­ramis található. Ám efölött ott vannak az örök remény sugarai, amelyek a fran­ci­a for­­radalom alatt széles körben használt szimbólumot, a „min­dent látó sze­met” fonják körbe”. Mindezen tények alapján George Was­hington 1782-es kije­lentésében joggal ismerhette el az il­lu­mi­ni­zált szabadkőművesek befolyását a ko­rai Egyesült Államokban. A Füg­­getlenségi Nyilatkozat 56 aláírója közül csu­pán egy nem volt szabadkőműves; meg az, aki a Nyilatkozatot megfogalmazta…

 

Az összeesküvésekkel foglalkozó számos író úgy látja, hogy a vi­lág eseményeit régóta egy bizonyos titkos társaság, mégpe­dig az Illuminátusok irányítják a színfalak mögül. E csoport elég hatalommal és elhivatottsággal rendelkezett ah­hoz, hogy a szabadkőművesek közé is beszivárogjon és átvegye vezetésüket.

 

Az Illuminátusok eredete és céljai

Bár az Illuminátusok nézeteit egészen a legelső, állítólag ezoteri­kus tudással ren­delkező szektákig vezethetjük vissza, a Rend elő­ször 1776-ban került a nyíl­vánosság elé. Május elsején – e napot hosszú idő óta megünneplik a kommu­nis­ták, akik az Illuminátus doktrínára alapozták a filozófiájukat – Adam Weisha­upt megala­kí­totta a bajor Illuminátusok csoportját. Weishaupt a bajorországi In­golstadti Egyetem egyházjogi professzora volt, aki előbb áttért a katolikus val­lásra, mi több, jezsuita szerzetes lett; - majd már a fi­nanszí­rozói kívánságára, kilépett a Katolikus Egyházból, hogy megszervez­ze az Illuminátusokat, melyet azután már a nemzetkö­zi bankárok finanszíroztak. Még 1770-ben az újonnan meg­alakult Rothschild-ház felbérelte őt, hogy vizsgálja felül és modernizálja a ci­onizmus elavult jegyzőkönyveit, amelyet kezdettől fogva „a Sátán Zsinagó­gá­já”-nak szántak. Amint Jézus Krisztus megnevezte őket: „azok, akik zsidóknak vallják magukat, de nem azok, ha­nem a Sátán Zsinagógája”. Lásd: Jelenések Könyve (angol­ból: az Apokalipszis Kinyilatkoztatása) 2:9. Adam Weishaupt „a kapott feladatát”1776. május elsejére fejezte be.

Mestertervében előírta az összes kormányzatok és egyházak elpusztítását.

 

Vajon miért választották a világösszeesküvők az “Illuminátusok” elnevezést sá­táni szervezetük számára? Weishaupt maga mondta, hogy ez a szó Lucifertől származik, s a jelentése: “a fény őrzői”... Weishaupt bizonyos történeti leírások szerint a maga termesztette ma­­rihuána hatása alatt „világosodott meg”. 1777-ben München­ben csatlakozott a Kőműves Rend Segítő Teodor Páholyához, s ez­zel összeolvasztotta saját illuminizmusát a szabadkőművességgel. Mirabeau (a­ki­nek a nevét egy veszélyes kanyar is őrzi a montecarlói Forma 1-es autóver­senypályán), francia forradalmi vezető és illu­minátus írta emlékirataiban: „a müncheni Theodore de Bon Conse­il páholy, ahol néhány embernek helyén volt az esze és a szíve, úgy döntött, hogy ágába beolt egy másik titkos szövetséget, melynek az Illuminátusok Rendje nevet adták. A csoportot a Jézus Társasága – a jezsuiták – mintájára formálták, miközben azzal homlokegyenest ellen­kező né­zeteket vallottak”. Ekkor ötvöződtek tehát a szabad­kő­művesség antiklerikális né­ze­tei a törvényesen fennálló kormány­za­ti rendszerek elleni állásfoglalással. Mirabeau és az Illuminátu­sok ebben a szabadkőműves páholyban pontosan azt a progra­mot dolgozták ki, ami 12 évvel később (1789) Franciaország alkot­mányozó nemzetgyűlése elé került javaslat formájában.

 

Webster szerint „a Nemzetgyűlés összes forradalmára harmadik fo­­kozatú bea­va­tottja volt” az illuminizált kőművességnek, és közöttük voltak a forradalmi ve­ze­tők, így az orleans-i herceg, Valance, La­fayette, Mirabeau, Garat, Ra­ba­ud, Marat, Robespierre, Dan­ton és Desmoulins is. Honoré-Gabriel Riquetti, azaz Mirabeau grófja olyan elveket tett magáévá, amelyek megegyeztek Weis­haupt, a bajor illuminizált kőművesség alapítójának eszméivel. Szemé­lyes írá­saiban Mirabeau mindenféle rend, törvény és hatalom el­tör­lésére szólított fel, hogy „anarchiát teremtsünk a nép körében”. Kijelentette, hogy „népuralmat” és „alacsonyabb adókat” (mintha csak a mostani ígérgetőinket hallanánk, így a választások előtt! – Cz. L.) kell ígérni a népnek, ám valódi hatalmat sohasem sza­bad a kezébe adni, „mert a nép törvényhozóként nagyon veszélyes, mint­hogy csak a saját élvezeteinek megfelelő törvényeket hoz”. A pap­sá­got „a vallás ki­gúnyolásával” kívánta tönkretenni. Mirabeau a következő kijelentéssel zárta tirádáit: „Mit számít az eszköz, ha egyszer elérünk a célhoz?”Ugyanezt „a cél szentesíti az esz­közt” filozófiát prédikálta mindenki: Weishaupttól, Leninen át, Hitlerig…

 

Mivel (Nagy)Britannia és Franciaország volt a két legerősebb világhatalom a XVIII. század végén, Adam Weishaupt úgy igazgatta az Illuminátusokat: szítsa­nak gyarmati háborúkat - beleértve az Amerikai Függetlenségi Háborút is -, hogy meggyengítsék a Brit Birodalmat. Felkészítették őket a „Nagy Francia Forradalom” megszervezésére is, hogy lerombolják a Francia Birodalmat. A tervek - minden óvó figyelmeztetés ellenére - menetrendszerűen megvaló­sul­tak…

 

Weishaupt a Francia Forradalom kezdetét 1789-re tűzte ki. Azon­ban 1784-ben, igazi vis majorként, egy a Bajor Kormányzat birto­ká­ba ke­rült bizonyíték igazol­ta az Illuminátusok létezését. Egy né­met író, akit Zwacknak hívtak, kiadott egy könyvet, mely teljes e­gé­szében tartalmazta az Illuminátusok történetét és Weis­haupt terveit. Könyve egyik kópiáját elküldték a francia illuminátu­sok­nak, aki­ket Robespierre irányított, akit Adam Weishaupt küldött a Francia Forradalom szítására, kirobbantására. A küldöncöt egy villámcsapás terítette le és ölte meg, amint épp úton volt Német­or­szágból Franciaországba. A rendőrség megtalálta a felforgató do­ku­mentumokat a halottnál, és átadta azokat a megfelelő ható­sá­gok­nak.

 

Az összeesküvés gondos tanulmányozása után a Bajor Kormány­zat utasította a rendőrséget, tartson razziát Weishaupt újonnan szervezett Grand Orient páho­lyai helyiségeiben, a befolyásos összekötők otthonaiban. Ilyenformán az összes felfedett járulékos bizonyíték meggyőzte a hatóságokat, hogy a dokumentumok hite­les má­so­latok egy összeesküvésről, amelyet az Illuminátusok terve­zett hábo­rúk és forradalmak szítására alapítottak. Így 1785-ben a Ba­jor Kormányzat tör­vényen kívül helyezte az Illuminátusokat, és bezáratta a Grand Orient páholyo­kat, majd 1786-ban nyilvános­ságra hoz­ták az összeesküvés minden részletét, a következő angol címmel: „Az Illuminátusok rendjének és szektájának eredeti iratai”. Az összeesküvésről szóló teljes iratanyag kópiáit elküld­ték Európa és az Egyház minden vezetőjének. Ám az Illuminátu­sok hatalma ekkorra már olyan nagy volt, hogy a figyelmezte­tést az érintettek figyelmen kívül hagyták. Mind­amellett az Illuminátu­sok „piszkossá” váltak, és földalatti mozgalommá alakul­tak.

 

Miután az Illuminátusokkal kapcsolatos figyelmeztetés eredmény­telen maradt; ki is tört 1789-ben a Francia Forradalom, amint azt Weishaupt „menetrendsze­rűen” eltervezte. Sorban figyelmeztették a fenyegető veszélyre, és riasztották a többi kormányzatokat, John Robison 1789-ben publikálta könyvét: „Bizonyíték valamennyi kormányzat és egyház elpusztítására szőtt összeesküvésről” cím­mel. De óvó figyelmeztetését szintén csak semmibe vették...

 

A francia forradalom, a történelem szégyene

Az amerikai „főpróba” fergeteges sikere után jöhetett az „előadás”.

A francia forradalom – amely 1787 és 1799 között teljesen szétdúl­ta Franciaor­szá­got – célja XVI. Lajos dekadens monarchiájának a megdöntése volt. Bár a köz­hiedelem szerint a forradalom az éle­lem­hiány és a kormányzati képviselet hi­ánya miatti népfelkelésből indult, a korabeli feljegyzések világosan mutatják, hogy valójában a francia szabadkőművesség csoportjai és a német Illuminátu­sok szították. Webster, a titkos társaságokat kutató írónő (és sokáig Anglia kü­lügyminisztere!) ezt írta 1924-ben: „A kőművesek a hírhedt Orleans-i Fülöp– a­kinek az é­desanyja bi­zonyos leírások szerint egy boszorkány volt (bátorság, ked­ves olvasóm, bátorság; lassanként talán „érthetővé” válik, mi­ért is maradt ki a modernkori Európai Únió közös alkotmányából a keresztény gyökerekre való utalás!), s aki a forradalom tető­pont­ján történt visszavonulásáig a Grand Orient nagymestere is volt; Cz. L. - vezetésével indították el a forradalmat”. Bramley pedig így írt: „a nagy francia forradalom lázadóinak egyik vezére a har­ma­dik or­leans-i herceg volt. Lafayette márki, akit George Washington a­vatott be a kő­műves testvériségbe, szintén fontos szerepet játszott a francia forradalomban. A Jakobinus Klubot, mely a francia forra­dalmi mozgalom radikális magja volt, kiemelkedő szabadkőműve­sek alapították.”

 

Orleans-i Fülöp 1789-ben felvásárolta az összes gabonát, és egy ré­szét eladta kül­földön, a másik részét elrejtette, hogy ezzel éhínséget okozzon a köznép kö­reiben (vö. a mai „pénzszűke” ugyanígy alakult ki! – Cz. L.). A kortárs Galart de Montjoie szinte kizárólag az orleans-i hercegre hárította a felelősséget a for­radalo­mért, és hozzátette: „őt is ugyanaz a láthatatlan kéz mozgatta, ami – úgy tűnik – forradalmunk valamennyi eseményét előidézte, hogy egy számunkra je­lenleg láthatatlan cél felé vezessen bennünket.”

 

Webster mindehhez rengeteg kortárs írás tanulmányozása alapján hozzáfűzte:

„Ha azt állítjuk, hogy a francia forradalmat a sza­bad­kőmű­ves páholyokban ké­szítették elő – márpedig igen sok francia kőmű­ves dicsekedett ezzel -, akkor úgy kell pontosítanunk, hogy a forradalmat az illuminizált szabadkőművesség i­dézte elő. Azt is hozzá kell tennünk, hogy a forradalom dicsőségét zengő kőmű­ve­sek mind illuminizált kőművesek, azon hagyomány örökösei, me­lyet a franci­a páholyokba „a jakobinusok pátriárkájának”, Weisha­uptnak a tanítványai vezet­tek be 1787-ben."

 

A szabadkőműves és rózsakeresztes Giuseppe Balsamo- a zsidó Kab­bala szak­értője, aki Cagliostro néven XVI. Lajos udvari va­rázs­ló­jaként vált ismertté - leírta, hogyan épültek be az évek fo­lya­mán a német Illuminátusok a francia sza­badkőműves páho­lyok­ba, és hozzátette: „1789 márciusára a Grand Orient ál­tal irá­nyított 266 páholy mindegyike „illuminizálódott”, anélkül, hogy a tagja­ik tisztában lettek volna vele, mivel a szabadkőművesek­nek általában nem mondták meg a szekta nevét, mely átadta nekik rejtélyes titkait. Csupán nagyon kevesen voltak ténylegesen bea­vat­­va ebbe a titokba”.

 

Az illuminizált káosz és a guillotineizált patakvér

Az 1789. júliusi Nagy Riadalomban a párizsi tömeg megrohamozta a király el­sős­zámú börtönét, a Bastille-t. Csak 7, nagyrészt elme­háborodott rabot szabadí­tot­tak ki, viszont fegyverre és puskapor­ra tettek szert, amire „nagy szükségük” volt. A hivatalos történetí­rás állításával ellentétben – mert azóta is, folyama­to­sanIlluminá­tu­sok írják nekünk a hamis történelmet! – Cz. L. – ez a táma­dás nem a leigázott tömeg spontán akciója volt. „Olyan sok szakte­kin­tély megerősí­tette már a tényt, hogy 1789-ben a forradalom ve­ze­tői szándékosan csalogattak Párizsba dél-franciaországi bandi­tá­kat, és fizetésért alkalmazták őket, hogy hosszabban idézni lehe­tetlen lenne. Más szóval, a felbérelt bűnözők csoportjai­nak beveté­se megcáfolja az elméletet, hogy a forradalom a néptömegek elfojt­hatatlan felkelése volt.” – írta Webster. Közben a titkos társaságok lovasfutárai te­lepülésről településre jártak, és figyelmeztették a pa­rasztokat, hogy nemzetel­le­nes összeesküvők bújtak el a neme­sek kastélyaiban és birtokain. Azt is mond­ták nekik, hogy a király pa­rancsba adta: a parasztok támadják meg ezeket. A káosz és az erő­­szak gyorsan elterjedt, mindenki forradalomnak nevezte és üd­vözölte. „A francia forradalomban történt meg először, hogy szisz­tematikusan kreáltak sérelmeket azért, hogy aztán kihasználhas­sák őket.” – kommentálta Still. Az efféle kihasználást a szabadkő­mű­ve­sek már rég, 1772-ben elkezdték, amikorra Franciaor­szág­­ban 104 páhollyal megvetette lábát a Grand Orient. A páho­lyok száma a forradalom idejére 2000-re nőtt, és a páholytagok kö­zül 447-en vettek részt a 605 tagú rendi gyűlésen. Számos ku­­tató szerint az Illuminátu­sok beszivárgása a szabadkőművesek közé a Grand Orient páholyokból indult el.

 

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, megijedve az egyre jobban ter­je­dő pusztí­tás­tól, 1789-ben gyorsan elfogadta az Emberi és Pol­gári Jogok Deklarációját, amely a szabadságot, az egyenlőséget, a (privatizált, lopott vagy rabolt, állami?! – Cz. L.) tulajdon elide­ge­nít­hetetlenségét, és az elnyomás ellen való lázadás jo­gát hirdette – amelyek pedig a szabadkőművesség alapvető régi elvei.

 

Amikor a király megtagadta a Nyilatkozat aláírását, a párizsi tö­­meg egy része Ver­sailles-ba vonult, és Párizsba vitte XVI. Lajost, ahol a Nem­zetgyűlés folya­matosan új törvényeket és irányelveket dolgozott ki. Ezek közül az egyik az volt, hogy vegyék állami tu­lajdonba a Római Katolikus Egyház vagyonát, és abból fizes­sék ki a felgyűlt államadósságot (jaj, csak nehogy aktuális fel­vi­lágo­sult kor­­má­­nyaink kapva kapjanak az ötleten! – Cz. L.). Ez a terv éket vert a köz­nép és a papság közé, mindkét oldalon fokozva az ellenséges indulatokat. E­közben a franciaországi helyzettől fel­bátorodva, más országokban is – Ausztria, Belgium, Itália, Svájc, Po­roszország - kőműves alapokon nyugvó forradalmi cso­portok a­la­kultak. A feszültség a környező országok és Franciaország kö­zött 1792-ig egyre növekedett, amikor Franciaország hadat üzent Auszt­riának és Po­roszországnak. Franciaország, egyszerre találva szembe magát egy háborúval és egy forradalommal, a diktatórikus rémálomba süllyedt. Ez időszakban XVI. La­jost, Marie-Antoinette-et és még sok ezer, többségében arisztokrata személyt ki­végeztek. De a guillotine-t, vagy a másfajta halált a forradalom vezetői sem ke­rülhették el, az iszonyatos vérfürdő végül velük is végzett…

 

„A Konvent, a klubok és a Forradalmi Törvényszék mögött ott volt a mindent irányító legtitkosabb szövetség, az az ok­kult és szörnyű hatalom, mely rabszol­gájává tette a Kon­ven­tet, és amely az Illuminátusok legmagasabb fokú beava­tott­jaiból tevődött össze.” – jegyezte meg Webster. A téma kimerítő tanulmá­nyo­zása után Epperson is erre a megállapításra ju­tott: „a lát­­hatatlan kéz, amely az egész francia forra­dal­mat irá­nyí­tot­ta, az Illuminátusok szervezete volt, mely an­nak ellenére, hogy még csak 13 éve létezett, elég erős volt ahhoz, hogy a vi­lág egyik jelentős országában forradalmat idézzen elő”.

 

A háborúk, a felkelések és a puccsok addig folytatódtak Francia­or­szágban, amíg egy fiatal tábornok, Bonaparte Napóleon 1799-­ben teljhatalomra nem tett szert. A saját rémuralmát – amely messze alul­múlta a monarchia korábbi állapotait – ugyan még évekig gyako­rolta Európában, de kijelentette: „a forradalomnak vé­ge”. Fran­ciaország romokban hevert. Százezrek haltak meg az éhínség, a há­bo­rú, az erőszak és a guillotine miatt. Gyakorlatilag összeomlott a monarchia és az elpusztíthatatlannak hitt Egyház hatalma.

 

Íme, a Nagy Francia Forradalom a maga teljességében, mint az em­beri elme fel­világosodásának, sőt, mi több, „megvilágoso­dásá­nak” (lásd még: „ma­­ga ter­mesztette marihuána” – Cz. L.) hajnala, amint a tinédzserek állami tankönyvei és a felnőttek okkult képeskönyvei azt bemutatják, és amint a liberalizmus, az is­tentagadás és a „köztársaság” mai kommunista apostolai azt ma is folya­ma­to­san újraálmodják.

 

Felhasznált irodalom – a szövegben említetteken túl – Jim Marrs: A tit­kos uralom (KAPU – 2003.), valamint Myron Fagan: The Illuminati című könyve.

 

Gyümölcséről a fát

a világ szabadkőművessége, avagy a hamis történelem

 

A hagyományosan, évezredek-évszázadok óta „megfigyelt”, leírt és okta­tott tör­té­ne­lem – az emberi civilizáció geneziséről, hajnaláról és az emberi társadalom önfejlődéséről, az ember saját magáról és fo­lya­matos bolygóátalakító tevé­keny­ségéről alkotott (önarc)képe, hi­va­talos elbeszélése - velejéig hamis.

 

Hamis egészében, és hamis szinte a legapróbb részleteiben is.

Akik ezt a mai világot ilyennek építették fel nekünk, nem vállalják fel nyíltan a művü­ket; - ám miközben szervezetten rejtőzködnek, Budapest utcáinak túlnyo­mó többségét róluk, köztiszteletnek örvendő tagjaikról nevezték el…

 

Kik a szabadkőműves tagok a befolyásos közéleti személyiségek közül?

Diktált körülmények között: senki és mindenki. Senkiről sem ál­líthatunk biz­tosat – mégis mindenki „gyanús”, aki jelentős befo­lyással bír, s hozzá még 8-10 funkció, hatáskör egyszemélyes gya­korlója. Mit gondoljunk minderről, ha múlt, jelen és jövő időfo­lyamában kizárólag a MÚLT tényei „ismerhetők” meg, s a MÚLT is csak a jövőépítők által kozmetikázott, átírt vál­to­zatban; a jelen és a jövő adatai pedig szigorúan titkosak? Félhomályban tapogatódzunk, ha mé­gis meg akarjuk ismerni az aktuális tényeket, a ferdítetlen igazságot. Egyetlen erős fo­gód­zónk lehet/van ebben az árnyékvilágban, ami egyben a közös gondolko­dá­si útmutatónk is. Jézus Krisztus tanítása: „Gyümölcséről ismeritek fel a fát.”

 

Ám felmerül az örök dilemma: akiket mi az emberiség civilizációja fej­lő­dése nagy fiainak tartunk, és az utcáinkat is róluk neveztük el, a­zok életművükkel va­lóban a testi-lelki kiteljesedés felé vitték, ve­zették az emberiséget? Mert ha ezt a „mai végeredményt” – az öko­szisztéma elpusztítását, a Föld, az anyaföld termékenységének, le­vegőjének, ten­gereinek, vizeinek, élőhelyeinek tönkreté­telét, az ég­haj­la­t, az időjárás felborítását, az áldemokráciát, az éhínséget, az atom­bombát, a háborúkat, a terrorizmust, a túlnépesedést, az ál­ta­lános er­köl­csi nihilt, az isten­telenséget, stb. – szemléljük, ak­kor bizony erős két­sé­geink támad­nak a bejárt út helyességét és a jö­vőnk biztonságát, reményteliségét illetően.

 

S ezek után a legfőbb di­lemma: a leghíresebb tudósaink, művé­sze­ink, politiku­saink, gondolko­dó­ink vajh azért lettek-e sza­badkőművesek, mert tényleg min­den mai civilizációs értéket nekik köszönhetünk, vagy éppen megfordítva, a Testvériség emelte fel és juttatta őket olyan pozícióba, hogy végül „utca­név” is lehessen belő­lük? Vajon egy másfajta fejlődés, a ma­ni­pulált helyett egy „ter­mészetes, isteni kiválasztáson”, az iste­ni erkölcsi renden ala­puló civilizáció-építés nem vezetett vol­na-e egy a mainál sok­kal ígéretesebb világhoz, világ­kép­hez?

 

A világtörténelem leg(el)ismertebb híres emberei közül – a magyarokról majd e­gy kö­vet­kező fejezetben lesz szó – legalábbis a következők (vol­tak) szabadkő­művesek, a Magyar Szimbolikus Nagypáholy „hiva­­talos linkje” adatai alapján:

 

Edwin Aldrin (űrhajós), Salvador Allende, René d’Anjou Louis Arm­­strong, Neil Armstrong (űrhajós), Musztafa Kemal, Stephen Austin, Mihail Ba­ku­­nyin, Isaac Asimov, Honoré Balzac, Count Basie, Pierre-Augus­tin Beaumarchais, Lud­wig von Beethoven, Gra­ham Bell, Eduard Benes, Ingmar Bergman, Hector Berlioz, William Blake, Léon Blum, Simon Bolivar, Sandro Botticelli, Ro­bert Boyle, Johannes Brahms, Alfred Brehm, Buffalo Bill, Robert Burns, Richard Bur­ton, George Bush, George W. Bush, Lord By­ron, Michael Caine, Casanova, Luigi Cherubini, Walter Chrysler, Winston Churchill, André Citroen, Bill Clin­ton, Samuel Colt, Jean Cocteau, Gordon Cooper (űrhajós), Jean_Jacques Cousteau, Oli­ver Cromwell, Tom Cruise, Jean-Baptiste d’Alembert, Georges-Jacques Danton, Charles Darwin, Jacques-Louis David, Claude Debussy, Ca­mil­le Desmoulins, Denis Diderot, Walt Disney, Art­hur Conan Doyle, Alexandre Dumas, Henri Dunant, Thomas Edi­son, Albert Einstein, Duke Ellington, Mic­hael Faraday, Enrico Fer­mi, Johann­ ­Gottlieb Fichte, John Fitch, Alexander Fleming, Ge­rald Ford, Henry Ford, Josephy Fouché, Anatol France, Ben­ja­min Franklin, II. Frigyes, III. Frigyes, Orleansi Fülöp, Clark Gable, Leon Gambetta, Mahatma Gandhi, Giuseppe Garibaldi, Richard Ge­re, George Gershwin, King Gilette, Johann Wolfgang von Geo­the, Carlo Goldoni, John Glenn (űrhajós), Joseph Ignace Guil­lo­tin, Georg Friedrich Haendel, Joseph Haydn, Heinrich Heine, Clau­de Adrien Helvetius, Charles Hilton, John Edgar Hoover, Vic­tor Hugo, Huszein jordán király, Jim Irwin (űrhajós), Jesse Jack­son, Mick Jagger, Lyndon B. Johnson, Melvin Jones (Lions), II. József, X. Károly, Buster Keaton, Kerenszkij, Rudyard Kipling, Tadeusz Kosciuszko, Marie-Joseph de Lafayette, XVI. Lajos, XVIII. Lajos, Pierre-Simon de Laplace, La Rochefoucauld, Marie-Ferdi­nand Lesseps, Ephraim Lessing, Abraham Lincoln, Charles Lind­bergh, Sir Thomas Lipton, Harold Lloyd, Lotharingiai Ferenc, Douglas MacArthur, Jean-Paul Marat, Mark Twain, George Mars­hall, Louis B. Mayer, Giuseppe Mazzini, Mendelsohn-Bartholdy, Dmitrij Mengyelejev, Glenn Miller, Honoré Mirabeau, Mo­ses Mon­te­fiori, Charles Montesquieu, Leopold Mozart, Wolfgang Amadeus Mozart, Sir Isaac Newton, Dzsavaharlal Nehru, Horatio Nelson, Nic­colo Pa­ganini, Charles Nodier, Louis Pasteur, George Payne, Robert Peary, Max Planck, Giacomo Puccini, George Pullmann, Alekszandr Puskin, Salvatore Qua­simodo, Ronald Reagan, Keith Richards, Sir Cecil Rhodes, Maximilien de Ro­bespierre, Franklin D. Roosevelt, Theodore Roosevelt, Mayer Rothschild, Nat­han Rothschild, Heinrich Schliemann, Franz Schubert, Albert Schwe­itzer, Sir Walter Scott, Peter Sellers, Frank Sinatra, Percy Bysshe Shelley, Stendhal, Jo­nathan Swift, Anvar Szadat, Alexandr Szu­vo­rov, Rabindranath Tagore, Talley­rand-Périgord, Lev Tolsztoj, Har­ry Truman, Giuseppe Verdi, I. Vilmos, Leonar­do da Vinci, Marie-Francois Volta­i­re, Lewis Wallace, Jack Warner, George Wa­s­hing­ton, John Wayne, Ar­thur Wellington, H. G. Wells, Oscar Wilde, Émi­le Zo­la.

 

A névsorból láthatjuk: nem egyszerű utcanévsorról van szó.

Weishaupt, Pike, Marx, Engels, Lenin, Trockij és a többiek „csak azért” hiá­nyoz­nak a névsorból, mert ők illuminátusok voltak, akik már nem „klasszikus ér­telemben” vett szabadkőművesek - prak­ti­kusan csak a világuralomra törnek, ke­vesebb okkult rituáléval.

 

Akik a fenti névsor gerincét alkotják, azok tevékenysége (tudo­má­nya, művé­szete, gondolkodása, világnézete, politikai állásfoglalása és a társadalmi életben kifejtett minden egyéb aktivitása is) „fel­fűz­he­tő” a re­naissance, felvilágosodás, ateizmus, forrada­lom, anarchizmus, liberaliz­mus, kommunizmus, szabadkő­mű­ves­ség és világuralom „szellemi evolúciós láncára”, amely azon­ban csak az emberiség formális egyesülését - értsd: Világállam – tételezi céljául; valójában igavonó konzum-barmokká silányítja az embereket, éket ver a lelkek közé, tehát a civilizáció és a kultú­ra gyorsuló szétesését idézi elő, mivel megfeledkezik Is­tenről, aki minden civilizáció és kultúra ősforrása, aki nél­kül nem lehetséges é­let, nincs fel­támadás és lehetetlen az öröklét.

 

Szükségszerűen vezetett hát ide több milliárd év szerves fejlődése?

A „Teremtő nélküli” egységes Világállamhoz?

 

Nem erre az Isten nélküli összeesküvésre van szüksége az emberi­ségnek, hanem olyan együttműködésre, mely végkifejletében az egyes ember boldogulását, üd­vözülését, kollektív értelemben pedig az Aranykor, Jézus Krisztus királysá­gá­nak mielőbbi eljöve­te­lét, megvalósulását segíti elő.

 

 

A háttérhatalom okkult „designere”

 

A Szabadkőművesség titkos társulat és világszövetség, mely a világ sok orszá­gá­nak – talán a világ minden országának – vezető pozícióiban ott tudja az em­be­reit. Mivel a társaság az igazi céljait, eszközeit és alkalmazott módszereit te­kintve alapvetően titkos, így sokféle vélemény alakult ki róla.

 

A Szabadkőművesség eredetére vonatkozóan is számos teória keletkezett, amely „elterelő szisztéma” ugyancsak a titkosságot, a valódi események elmisztifi­ká­lá­sát szolgálta. Az egyik ilyen „szakvélemény” szerint a Szabadkőművesség a kö­zépkori Templomos Lovagrendet tartja igazi ősének. A Templomos Lovagren­det 1119-ben alapították; - Clairvauxi Szent Bernát, a ciszterci szerzetesrend a­lapítója és vezetője közreműködésével és effektív támogatásával. Hivatalosan az­zal az elsődleges céllal, hogy – legalábbis logisztikai értelemben – a jeruzsá­le­mi utakat biztosítsák a keresztes seregek szentföldi hadműveleteihez. A temp­lomosok azonban sok kutató szerint titkos küldetéssel is rendelkeztek, mi több, inkább ennek megoldásával, teljesítésével foglalkoztak behatóbban: a katolikus egyház megbízásából át kellett kutatniuk az egykori jeruzsálemi Salamon temp­lom romjait, hogy ott megtalálják a „Szent Grált”, ami valamilyen szimbolikus, szakrális tárgy (értsd pl.: a kehely, amelyben állítólag Jézus Krisztus vérét fogta fel Arimateai József, Jézus egyik tanítványa) lehetett. Esetleg szakrális iratok, amelyek per­­döntőek lehettek Jézus származása, élete és vérvonala szem­pont­já­ból. Tény, hogy a templomosok az eredetileg deklarált feladata­ikat hamarosan átadták új lovagrendeknek: a „Szent Sír Őrzői” lovagok a Szent Sír feltételezett színhelyét, az „Ispotályosok” a se­be­sültszállítást és a kórházi feladatokat látták el, biztosították, míg a logisztikai útvonalak őrzését a mai „Johanniták” elődei, a „Je­ruzsálemi Szent János Katonai Lovagrendje” lovagjai vették át. Ezek után a temp­lomosok már minden energiájukat „a titkos do­ku­mentumok” keresésére for­díthatták.

 

A másik felfogás szerint az európai kőműves céhek, az építészeti mesterfo­gá­so­kat és titkokat őrző kőfaragó műhelyek is lehettek a mai Szabadkőművesek ősei, mivel ezeknek szervezetét, jelvényeit, és patrónusuknak, Keresztelő Jánosnak a tiszteletét és ünnepét átvette a mai szabadkőműves mozgalom. Itt most visszau­ta­lok a sza­bad­kőműves jelképrendszer „keresztyén megszemélyesítőjére”, Ke­resz­telő Szent Jánosra. A templomos-szabadkőműves történet-fel­fogás (narratí­va) szerint Jézus Krisztus ugyan nagy tanító – vö. „mes­siah” – volt, sőt mi több, az esszénus korai keresztény szekta beavatott főpapja a Melkizedek rendje sze­rint, ámde származására nézve éppolyan ember volt, mint bárki más, vagyis nem volt Isten Fia. A johannita eretnekség lényege éppen az, hogy a történelem-fel­fogásuk szerint nem Jézus Krisztus volt az igazi Messiás, hanem Keresztelő Szent János.

 

Mások a Szabadkőművességet az 1300-as évek második felében alakult „Rózsa­keresztesek Titkos Társaságá”-ból eredeztetik, amely világmegváltó eszméket hir­detett és okkultizmussal, meg aranycsinálással foglalkozott. Angliában a már titokban működő okkult vallási társaságokat: manicheusokat, huszitákat, kab­balistákat, alchímistákat, stb. a londoni Ashmole Illés (1617-1692) fogta vég­ül is egybe a kőműves céhekkel, és alkotta meg a Szabadkőművesek szervezetét, titokzatosságát, jelképrendszerét.

 

A Szabadkőművesség történelmi színrelépését végül 1717-től számítják, amikor Keresztelő Szent János ünnepén, június 24-ikén, a négy kőműves „kunyhó” (pá­holy) nagypáhollyá egyesült, és Montagu hercegét választotta meg első nagy­mes­teréül. 1765 óta az angol királyi család is a nagypáholy tagjai közé lépett, s oda tartozik ma is. A legfontosabb angol uralkodó családok tehát, név szerint a Guelphsek, a Windsorok, stb., így II. Erzsébet királynő, és fia, Charles walesi főherceg már hivatalból is magas rangú szabadkőművesek – az Angol Nagy­páholy feje: a kenti herceg. Az angol szabadkőművesség szellemi központja a Ro­yal Society; az egész világra kiterjedő „szakrális holdudvart” pedig a király­nő által legitimált lovag­rendek testesítik meg. Akit tehát az angol királynő nem ismer el, az szer­ve­zeti értelemben nem létezik, amíg hűségesküt nem tesz az an­gol koronának. Addig természetszerűleg nem vehet részt a különböző országok­ban - ma még nemzetállamokban - működő szellemi mű­he­lyeknek az egységes világállamot építő internacionalista mun­ká­­já­ban sem. Ilyen értelemben beszé­lünk legitim, illetve nem legi­tim; elismert, illetve nem elismert lovagrendekről illetve szabadkő­műves páholyokról.

 

Angliában a tagok létszámát túlnyomórészt anglikán protestánsok alkották, és alkotják ma is. (Vonatkozik ez az Amerikai Egyesült Államokra is, ahol az ang­li­kán protestantizmus megfelelője az ún. „episzkopális egyház”.) Ami a római katolikus egyház és a szabadkőművesség „viszonyát” illeti: az ún. kettős tagság az egyház részéről ma is tiltott.

 

Protestantizmus, szabadkőművesség és lovagrendek – ugyanazon cipőben jár­nak. Egyik „mozgalomnak”, meggyőződésnek sem a túlvilági üdvözülés a célja, a mozgatója, hanem nagyon is evilági érdekek, megfontolások vezetik – egyi­rányban – mindegyiküket: a földi hatalom és gazdagság megszerzése és élveze­te. Kivételt képez az „amúgy legitim” lovagrendek közül a templomos lovag-rend, amelyet Kelemen pápa 1313. március 22-én feloszlatott, így hivatalosan ma nem is létezik. Léteznek viszont az ún. „templomos szabadkőművesek”; ez­zel is mintegy „igazolva” azt a széles szakértői körökben elfogadott nézetet, mis­zerint a Szabadkőművesség egyik legfontosabb gyökere – az igazi rózsake­resz­tesség mellett – a már hivatalosan nemlétező Templomos Lovagrend…

 

A Szabadkőművesség – Anglia után – gyorsan elterjedt Európában is; főként a fő­urak, vezető politikusok és értelmiségiek között. Az európai értelmiség a mai sommás „áruló” minősítését elsősorban szabadkőműves – sőt, illiminátus – fer­tő­zöttségének „köszönheti”, ugyanis az Isten, haza, család háromságban kife­jezésre jutó klasszikus konzervatív értékek - ti. a mindenhatóba, a megváltóba, a nemzetállamba és a családi életbe vetett hit – elárulása után gyorsan elárulta (vö. neokonzervativizmus) a köztársaság, a demokrácia és a „szabadság, egye­nlőség, testvériség” múlt századi felvilágosult szabadkőműves eredetű eszméjét is. Miután csatlakozott, sőt, mindenestül alárendelte magát és aktivitását a pénz­mágnások, a bankár-elit aranyborjú-imádó hatalmának, mely – az illuminá­tusok testvériségét alapító Adam Weishaupt és utódja, Albert Pike tervei alap­ján – az egységes világállam létrehozásán munkálkodik; elárulta a szociáldemokrá­ciát is, amely eredetileg a jóléti államot, mint társadalmi álmai netovábbját, tűz­te egykor a zászlajára… (Most épp leépítik, ami egykor a legfőbb céljuk volt.)

 

A Szabadkőművesek az 1700-as évek közepére Európa csaknem minden orszá­gában páholyokat alapítottak. Nagyjából háromféle rendszerben működnek: az angol, a francia és a svéd rendszerben. Az angol és a svéd rendszer spekulatív természetű, és valamiféle „vallásos színezetet” is fölmutat; a francia szabadkő­műves rendszer azonban radikálisan tagadja Isten és a halhatatlan emberi lé­lek létezését, azon kívül nyíltan politikai szerepet is vállal – vö. „fá­biánus szabad­kő­művesség” -: a katolicizmusnak és a királyság intézményének az eltörlésében. Az 1789-es nagy francia forradalom vezető egyéniségei – vö.: jakobinusok - mind a Szabadkőművesek táborából kerültek ki. Az angol szisztémával szem­ben az európai kontinensen a párizsi „Grand Oriens”, a Nagy Kelet játssza a fő szerepet a többi országok páholyai között. (Természetesen az alapvető célok megvalósításában a különböző rendszerek mind hatékonyan együttműködnek.) A Grand Orient vezető szerepet játszott a 48-as európai forradalmakban, melye­ket döntően e páholyok szer­vez­tek, robbantottak ki. Magyarország – legalábbis az 1800-as évek elejétől – az európai szabadkőműves aktivitás egyik legjelen­tősebb gócpontja. A magyar szabadkőműves hagyományok alapvetően a francia Grand Orienthez kötődnek; - az Angol Nagypáholy, és főleg az Illuminátusok befolyásának megnövekedése, mi több „hatalomátvétele” már a globalizációs folyamatok erősödésével összefüggésben alakult ki, következett be.

 

A Szabadkőművesség alapvető, fő célja: az egész emberiség ateista átalakítása – társadalmi, politikai és művelődési (értsd: kulturális) síkon egyaránt. A vallá­sosság külsődleges látszatával, látszata keltésével, jótékonykodó, ún. „civil és humán” szervezetek (Rotary Club, Lions Club, karitatív segélye­ző, „zöld” kör­nyezetvédő, művelődési és kulturális társaságok, stb.; sőt, szak­ér­tők szerint a Vö­röskereszt és a Greenpeace is szabadkőműves befolyás alatt te­vé­keny­kedik) alapításával, működtetésével, a híres „tolerancia-elv” ügyes alkalmazásával, sőt, a nemzetközi szociális problémák nagyvonalú anyagi támogatása ürügyén szer­zi és verbuválja a szabadkőművesség a tagjait, az egyszerű és művelt társadalmi rétegekből egyaránt.

 

A Szabadkőművesség tagjai „testvérek”-nek szólítják egymást, az összetar­to­zásukat belső törvények – mint a hírhedt-híres „Eskü” - szabályozzák. A tagok inas, segéd és mester minősítésben vannak nyilvántartva, és buzgóságuk alapján 33 fokozat szerint lesznek a társaságok titkaiba beavatva. Létezik egy belső „elit-kör”, a legfőbb vezetőség csoportja, amelyet valójában a tagok sem ismer­nek. Jelvényeik, jelképeik: a Biblia, a körző és a vonalzó, a háromszögbe raj­zolt „mindent-látó” szem, a felkelő nap (szabadkőműves dal pl. „A felkelő nap háza”) a sugaraival (Golden Dawn), a kő(márvány) oszlop, a hexagramm a „G” betűvel, kulcs kék szalagon, a koponya a két lábszárcsonttal (ez a „Skull and Bones”, más néven a Halálfejes Rend szimbóluma is, amelynek a Bush apa és fiú is tagjai lettek, a Yale-en folytatott tanulmányaik során), oszlopos elő­csar­nokú (Salamon királyé) templom, stb. Az ún. „templomos szabadkőművesek” rej­télyes, kvázi totemfigurája Baphomet, a levágott (kos-)fej, a fej nélküli em­ber, lovas…

 

A Szabadkőművesség – a „vallásosság” látszatát keltő hamis aktivitásai ellenére – egy­ér­telműen tagadja a személyes és számonkérő Isten létezését. Az Isten fo­gal­ma helyett „Nagy Szellemet” emleget – mely nem azonos az indián egyisten­hit „Manitu, Nagy Szellem”-ével! - és a „Világegyetem Nagy Építőmestere” ti­tu­lussal illeti, melynek a régi-új templomát majd a Szabadkőművesség építi föl az egész emberiség számára. Ez a templom Salamon király, Kr. u. 70-ben, a Ti­tus Vespasianus római seregei által lerombolt, temploma lesz. (Az templom-új­jáépítés orthodox-izraelita terve már hosszabb idő óta létezik, ám a gyakorlati kivitelezés megkezdésének a legfőbb akadálya, hogy az egykori Salamon temp­lo­ma helyén, a Mórija-hegyen ma az arab világ egyik leghíresebb imádkozó he­lye, az Al-Aksza (Szikla-)mecset áll, amelyet egyelőre politikai okokból nem lehet onnan eltávolítani, lerombolni.) Mivel az „új emberiség” kialakítását a sze­mélyes istenhit nélkül akarják megvalósítani, ezért a Szabadkőművesség a hu­manitárius és karitatív tevékenységre nagy nyomatékot helyez, s azt intenzí­ven gyakorolja. Ezt a vallás nélküli jóságot – amelynek a számonkérő Isten lé­tezésének tagadása következtében sem ismeretelméleti, sem gyakorlati, sem va­lós etikai alapja nincs – hirdeti a Szabadkőművesség egyik közismert nemzetkö­zi szerve, a Rotary Club is.

 

A Szabadkőműveseket a Katolikus Egyház már 1738-tól elítélte, és meg is til­totta híveinek a belépést a szabadkőműves páholyokba. Ám­ eleinte, az 1700-as é­vekben, több jóhiszemű katolikus pap is tagja volt a páholyoknak. Legutóbb 1992-ben folytak tárgyalások a Katolikus Egyház és a francia főpáholy között. 1994-ben újra tanácskoztak, de a két fél álláspontja nem közeledett egymáshoz.

 

A jövő tehát – így, vagy úgy – abból a múltból épül, amelyet már bejártunk. Mert a múlt megváltoztathatatlan, a jövő determinált. Ma is az folyik, ami év­századok óta, csak mindig „másképpen” – bár az eszközök és a módszerek min­dig, most is ugyanazok. Mi lehet az okkult, a valós, vagy esetleg az okkult-va­lós okavagy magyarázata annak, hogy az emberiség képtelen letérni erről az útról, erről az ördögi körben egyhelyben-járásról? Egy idő óta – hatezer, de lehet, hogy tízezer éve ugyanazon az úton járunk, és mintha sehogyan sem akar­nánk, még kevésbé tudnánk letérni róla. Úgy tűnik: ez az út mélyen a múltunk­ban gyökerezik; az emberiség valamilyen rejtélyes genetikus okból, mintha arra „rendeltetett-kárhoztatott” volna, hogy egy tőle genetikusan is ide­gen, pogány-materialista, bálvány­imádó szellemnek hódoljon.

Pedig Jézus azért jött el kétezer éve, hogy ettől megszabadítson…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szabadkőművesség Magyarországon

 

Magyarországon a Szabadkőművesség első páholyait az 1700-as évek közepén alapította. Az első patrónusai gróf Draskovich János és gróf Niczky István vol­tak. Megnyerte magának a magyar főúri réteg nagy részét, de az értelmiségieket és egyszerű iparos-embereket is. II. József kalapos király – nem merte a fejére tenni a magyar királyi koronát – uralkodása alatt a páholyok virágkorukat élték, tekintve, hogy a király maga is magas rangú szabadkőműves volt. A Martino­vics-féle összeesküvés hatására a király 1795-ben betiltotta a Szabadkőműves-mozgalmat, amely azután csak 1848-ban éledt újra. 1861-ben báró Wenkheim Bé­la belügyminiszter a francia rendszerű „Grand Orient” főpáholyhoz csatolta a magyar páholyokat, és megindult a kíméletlen parlamenti csatározás a Katolikus Egyház ellen. Az 1908-ban alapított Galilei-kör, és az 1918-19-es „forradalom”, majd a „Tanácsköztársaság” vezetői is (vö. a mai interneten, az elektronikus tö­megkommunikáció világhálóján a Magyar Szimbolikus Nagypáholy honlapjá­nak webcíme: www.galilei.hu) szabadkőművesek voltak. Az említett honlap jó információkkal szolgál az egykori magyarországi szabadkőműves-tagokról, a tényleges tag közéleti emberek, művészek névsoráról, tevékenységükről, az el­múlt 200-250 év tükrében. Ismertebb kiemelkedő szabadkőművesek voltak, a teljesség igénye nélkül:

 

Csokonai Vitéz Mihály, gróf Hadik András, gróf Ráday Gedeon, Diószeghy Sá­muel, Kármán József, gróf Andrássy Gyula, gróf Festetich György, báró Orczy József és László, Horváth Mihály, Batsányi János, Bláthy Ottó, Benczúr Gyula, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, gróf Esterházy Ferenc és János, herceg Es­terházy Miklós, gróf Széchenyi Ferenc, Bessenyei György, Martinovics Ignác, Laczkovich János, Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc, gróf Sigray Jakab, Klapka György, Bem József, Kossuth Lajos, Jókai Mór, Liszt Ferenc, gróf Te­leki László, Sámuel és Sándor, Wekerle Sándor, Xantus János, Than Mór, Mech­wart András, Bánki Donáth, Móra Ferenc, Frankel Leó, Szabó Ervin, So­mogyi Béla, Jósika Miklós, Feszty Árpád, báró Podmaniczky Frigyes (a róla elnevezett utcában áll az épület, amely 1945-ig a Szabad-kőművesek székháza volt, de amelyet máig nem kaptak vissza), Paulay Ede, Szabolcska Mihály, Ady Endre, Ignotus Pál, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Kőrösi Csoma Sán­dor, Kresz Géza, Jászi Oszkár, Feszty Árpád, Benedek Elek és Benedek Mar­cell, aki az utolsó nagymester volt a II. világháború után.

 

Majd néhányan, már a hozzánk közelebbi időkből:

Bárdos Artúr, Cserés Miklós dr., Darvas József, Devecseri Gábor, Ferenczy Bé­ni, Fodor József, Gábor Andor, Hajós Alfréd, Harsányi Zsolt, báró Hatvany La­jos, Hegedüs Gyula, Heltai Jenő, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Madzsar József, Maleczky Oszkár, Nádasdy Kálmán, Márai Sándor, Pataki Jenő, Polgár Tibor, Ravasz László, Schöpflin Aladár, Somló István, Supka Géza, Surányi Miklós, Székely Mihály, Szent-Györgyi Albert, Szőnyi István, Tamási Áron, Varannai Aurél, Vámbéry Rusztem, Vikár Béla, Zerkovitz Béla, Zipernovszky Károly, Be­nedek István, Bibó István…

 

Rákosiék kommunista rezsimje 1950-ben betiltotta a szabadkőműves páholyok működését, feltehetőleg azon megfontolásból, hogy amennyiben a „vakolás” ál­lampárti, vagyis hivatalos szintre emelkedik, úgy a hatalom fenntartása, gyakor­lá­sa szempontjából kifejezetten felesleges és zavaró a titkos politikai tevékeny­ségek párhuzamos-illegális továbbfolytatása. Hivatalos formában 1989-ben ala­kult meg újra a Magyar Szimbolikus Nagypáholy, ámbár nyilvánvaló, hogy a patinás páholyok újjászervezése és modern, nyugati típusú páholyokká alakítása már a reformkommunista rendszer erjedése során – 1985. körül – megkezdődött. Meg kell említeni, hogy 1985. és 1990. között Magyarországon két egy­­i­dejű, de különböző társadalmi változási folyamat zajlott le, melyek részint „fedésbe is hoz­ták” egymást, de egyfajta „öszvérhatást” is eredményeztek, amelynek össze­tevői, a politikai és gazdasági rendszerváltás (szocializmus­ból kapitalizmus, a piac teljes liberalizációjával, és az állami vagyon teljes kö­rű, kampányszerű privatizációjával) és a globalizációeltérő hatásai, következményei mindmáig nem választ­ha­tók egymástól hitelesen széjjel. Abban, hogy Magyarországon az ún. „rendszerváltás” vér, vagyis valódi forradalmi erőszak nélkül zajlott le, je­lentős szerepet játszottak a „nemzeti” titkosszolgálatok (katonai hírszerzés, bel­biztonsági szolgálat), és a velük globális értelemben együttműködő, újjáéledő sza­badkőműves páholyok. A politikai elit ellentmondásos „leváltása” – ami sok­kal inkább fúzió volt, mint csere! – sokáig el is fedte (vö. „Rózsadombi Paktum) a baljós tényt, hogy a rendszerváltás elsősorban külföldi érdekeket szolgált, és „a komprádor burzsoázia” tagjait, az ország leendő vezetőit is ennek megfele­lő­en alapvetően „a külföld” választotta ki, amely kiválasztásban is fontos szerepet játszottak titkos szolgálatok és társaságok. Innen az ügynök-rendszerváltás név.

 

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetúnió még a Gorbacsov peresztrojká­jával és glasznosztyával együtt sem lehet képes megválaszolni a Reagan vezette USA csillagháborús fegyverkezési kihívásait, akkor a háttérből már régen Aczél György és legközvetlenebb szabadkőműves körei által irányítottMSZMP szel­lemi műhelyei megkezdték a felkészülést arra a „barba-trükkre” (grandiózus po­li­ti­kai szemfényvesztésre), ami végeredményében a mai képtelen közállapo­tok­hoz vezetett.

 

A Grósz Károly, volt – „igazi” rendszerváltó? – miniszterelnökkel készített u­tol­só interjú (Orosz József volt a riporter - elhangzott a Kossuth Rádióban 1996. január 20-ikán) megvilágítja, hogy az MSZMP tudatosan is felkészült arra, hogy csak színleg adja át a hatalmat az Ellenzéki Kerekasztalnak, hogy azonnal vissza is vegye, amint erre később lehetősége kínálkozik (így is lett). Olyan ká­dereket „választottak ki” – a páholyok külföldi segítségével – a „rendszerváltás” végrehajtására, az új, kvázi-demokratikus Magyarország vezetésére, akik:

 

(1) eleve betegek,

(2) fogottak, zsarolhatók,

(3) beszervezettek,

(4) szabadkőművesek,

 

vagyis beavatottak voltak a hírhedt Rózsadombi Paktum titkába, miszerint a globalizmus igazából világkommunizmus (vö. az egységes világállam elképze­lé­sé­vel!), ezért nem kell a kommunistákat végleg kiakolbólítani a hatalomból, hanem csak meg kell egyezni velük. Az MSZMP „falból” alakult át szocialista párttá; valójában sem a vezető kádereiben, sem a világfelfogásában nem történt sem­mi változás, hacsak annyi nem, hogy a korábban „kollektív magán-tulajdo­nu­kat” (értsd: állami tulajdon) elkezdték felosztani egymás és a Nyugat (hitele­zők!) között, s ezt a vidám osztozkodást, szabadrablást nevezték el a későb­bi­ekben igen tudományosan az állami vagyonspontán és kampányszerű privati­zá­ci­ójának.

 

A volt állampárt szalonképessé festette-varázsolta magát a Nyugat, és a hazai sza­vazó polgárok előtt, mellesleg – minden eshetőségre készen -: ügynökei ré­vén közvetlenül is beépült az ún. rendszerváltó „történelmi” és egyéb polgári pártok tagságába és vezetőségébe, hogy már csírájában átvegye felettük a po­litikai ellenőrzést. Ezt a titkot fejtette fel Grósz Károly, több mint másfél órás interjújában. Nem kell túl nagy fantázia, hogy elképzeljük: az új demokrácia, az ún. harmadik köztársaság nagyjából minden választott vezetője szabadkőműves kellett legyen, mert a teljes „beavatottság” hiányában nem felelhetett volna meg az új idők (New Age), illetve az új világrend (New World Order) követelmé­nyeinek. Aczél György és körei jó előre gondoskodtak róla, hogy mire Magyar­ország újra „felébredne”, addigra a legrosszabb változat az ún. „nagykoalíció”,lehessen csak, amikor a „kormányozhatóság” érdekében a jobb és a baloldal – az SZDSZ és az MDF, a Rózsadombi Paktum résztvevői, feladva a „közös rej­tőzködést” - nyilváno­san is frigyre lépnek. Mert az okkult mesterterv eredetileg is az volt, hogy maximum néhány évi „ellenzéki” kormányzás után a kommu­nisták visszaveszik a hatalmat, mégpedig úgy, hogy a régi és az új elit egymás­sal végleg kiegyezve összefog, és egységes elitté integrálódva válik a globális (háttér)hatalmi világelit szerves részévé. Nagyjából így is történt. Sem a belbiz­tonsági szolgálat, sem a katonai hírszerzés személyi állományát nem érhette a rendszerváltással semmilyen „váratlan trauma” – vagy maradtak ott, ahol koráb­ban szolgáltak, vagy kaptak egy nagydarab állami vagyont és kapitalisták lettek, vagy beléptek falból az MDF-be, de legelőbb valamelyik szabadkőműves pá­holy­ba, biztosítva maguknak a gondtalan jövőt. Mindenesetre tény, hogy 20-25 év leforgása alatt Magyarországon a szabadkőművesség újból felvirágzott és ma már 357 a működő páholyok száma. Ha a régi, Podmaniczky utcai székházat nem is kapták vissza – megkapták helyette a Pesti Vigadót…

 

Maguk a szabadkőművesek önmagukról, a Szabadkőművességről, azt állítják, hogy egyetlen-egyet kivéve, igazából nincsenek is titkaik: egyedül az a titok, hogy ki szabadkőműves. Ez pedig magyarul azt jelenti, hogy nyoma sincsen tit­kolni, rejtegetni való aktivitásnak vagy tevékenységnek – már„csak” az a titok, hogy az egyáltalán nem titkos cselekményeket kik végzik-követik el. Ez árul­kodó – fából vaskarika. Ami nem titok, és semmilyen érdek nem fűződik a va­laminek az eltitkolásához, úgy mi lehet az, amit mégsem lehet névvel, szemé­lyi­séggel, teljes mellszélességgel, nyilvánosan is felvállalni? Ha nem lehet meg­tud­ni senkiről, hogy szabadkőműves-e, vagy sem, akkor igazából az egész moz­ga­lomról nem lehet tudni semmit. Élő ember még nem látta senkinek a tagsági belépő nyilatkozatát, személyesen aláírt szupertitkos esküjét, vagy pláne a tagi nyilvántartó lapját-kartonját. Ez különösen áll a jelen idejű személyi adatok tit­kosságára – magyarán: „a legjobb esetben” is csupán utólag, évtizedekkel ké­sőbb tudhatjuk meg valakiről a titkot; élő ember, élő szabadkőművesről nem tudhatja meg, hogy tag, mint ahogy államtitok az (is), hogyha valaki katonai hír­szerző. Utóbbi a nemzetállam titka, előbbi a Világállamé. Ilyenformán a tájékoztatás és a közvélemény mindig csak az aktuális események után kullog - nincs a jövőt meghatározó, befolyásoló szerepe. Mindenki „obligón kívülre” kerül, aki nem a Rend tagja. A rendtagok pedig titokban építik a jövőt.

 

Nos, kik tagok a befolyásos közéleti személyiségek közül?

Jézus Krisztus tanítása: „Gyümölcséről ismeritek fel a fát.”

Az egész hamis rendszerváltás a bűzlő, rothadó „gyümölcs”…

Máris sorolhatjuk Aczél és Antall után a több száz patinás nevet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyarország globalizációja

 

A világtörténelem lényegében az ember színre lépése óta meghatározott; az ős­közösségtől a globális világállamig. Ez azt jelenti, hogy amióta a nemzetálla­mok az újkor kezdetétől (1642.) kialakultak; magukban hordják “eljövendő vég­zetüket”: a túlnépesedő Föld, az emberi civilizáció vagy a totális világkatasztró­fa, vagy a totális egységesülés (globális világállam) felé tart. Más kérdés, hogy a globális világállam „a lehető legtotálisabb” világkatasztrófa, némi kétséges hasznosságú/erkölcsiségű „egérút” nyerése után…

 

A kérdés még nem dőlt el vég­leg, de az igen, hogy a globalizáció visszafordít­ha­tatlan folyamat, amely lépésről lépésre korlátozza az önálló, szuverén nem­zet­államok szabadságát, mozgásterét.

 

Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország független, belső nemzeti életét is egyre közvetlenebbül megszabják a multinacionális és szupranacionális ténye­zők, erők, - miáltal (pl. jogharmonizációval) fokozatosan alkalmazkodnunk kell az egységes világállamhoz, amelyben pár évtized elteltével mindnyájan élni fo­gunk. Ez - szükségszerű! Vannak azonban negatív “velejáró következmények” is, amiket célszerű lenne, és elvileg lehetséges is elkerülnünk...

 

A világtörténelmet nagyjából 1950-ig, látszólag közvetlenüla katonák (hadve­zérek, militáns elnökök, népvezetők, stb.) alakították, ami egyre pusztítóbb (vi­lág)háborúkhoz, egyre képtelenebb és igazságtalanabb békekötésekhez veze­tett. A II. világháború befejeztével a nagyhatalmak “eldöntötték” - ilyesmi többé nem fordulhat elő. Az USA és a Szovjetúnió már atomfegyverekkel, hidrogén­bombával, rakétaelhárító rakétarendszerekkel, csillagháborús fegyverkezéssel fenyegették egymást; a hidegháború a kölcsönös megsemmisítés rémlátomását vetítette előre, ami “erőegyensúlyt” teremtett. Mivel az elektronikus háború ví­zi­ója gombnyomogatássá silányította a hagyományos katonai stratégiát és takti­kát, már lehetségessé vált a szimpla katonai gondolkodás végleges száműzése a világpolitikából. A gombnyomogatás joga “értelmiségiek” kezébe került.

 

Amikor az 1980-as években a Szovjetúnió elveszítette a fegyverkezési versenyt, a Varsói Szerződés, a KGST és a Szovjetúnió összeomlásával a világ végérvé­nye­­sen (?) egypólusúvá vált, és ezzel az utolsó akadály is elhárult a vi­lág­állam “bevezetése”, színre lépése elől. Talán éppen ezért történt az egész...!

 

A középkort és az újkort egyformán az angol és a francia nemzet világméretű rivalizálása jellemezte. Anglia a brit korona égisze alatt előbb uralma alá hajtot­ta a szigeteket, létrehozta Nagy-Britanniát (az írekkel máig hadiállapotban van); majd a legkülönbözőbb tőkés gyarmatosító társaságai (pl. Brit Kereskedelmi és Tengerhajózási Hivatal, Brit Kelet-Indiai Társaság, stb.) révén erős, hatalmas gyarmatbirodalmat épített fel. Kanadát az angolok “a franciákkal együtt” gyar­matosították, ami újabb konfliktusok sorozatát hozta a két történelmi nemzet között...

 

Franciaország is jelentős hódításokat mondhatott a magáénak, de ezek meg sem közelítették “az angol mértéket”; másrészt nem bizonyultak tartósnak: a “biro­da­lom” korán szétesett. Anglia a katonai megszállást mindig pénzügyi “kolo­nizálással” kombinálta, miáltal gazdasági és politikai befolyása a katonák távo­zása után is fennmaradt - mind a mai napig...

 

A két nagy nemzet közötti világbirodalmi konkurencia szellemi szinten a nem­ze­ti civil társaságok szabadkőműves háttérműhelyeiben, az Angol Nagypáholy­ban és a francia Grand Orient-ben folyt, merőben ellentétes mentalitás és szisz­téma szerint. Anglia globális hatalma már a középkorban létező valóság volt; a brit koronához való feltétlen hűség alapján. Franciaország nem ismerte el Angli­a fölényét, éppezért a Grand Orient “kifejlesztette a forradalmi technológiát”, amelyet első ízben 1774-től az amerikai függetlenségi háborúban, majd 1789-ben a honi Nagy Francia Forradalomban próbáltak ki. A siker meglehetősen kétes eredményeket hozott. Hiába hirdették meg a “Szabadság, egyenlőség, test­vériség!” maszonista jelszavait; a revolúció általános vérfürdőbe és totális ká­oszba torkollott, majd nem sokkal később Napóleon császárságához vezetett. Ezt a történelmi tételt a történetírás mind a mai napig nem volt képes megfejte­ni, s afféle spontán visszalépésként értékeli. A valóságban - ami a társadalmi ká­osz “előállítását” illeti; igen jól vizsgázott a Grand Orient forradalmi techno­ló­giája, megérett a további exportra. Napóleon tábornok, majd császár hódító hadjárata a francia eszmék globális kiterjesztését szolgálta: előbb Európára, az­után lehetőség szerint az egész világra. Az angolok nem nézhették tétlenül “a francia reváns” kísérletét, amelynek végül Wellington herceg vetett véget Wa­ter­loo-nál... De a Grand Orient nem adta fel a harcot; főszerepet vállalt az 1848-as forradalmi hullám - mely az Osztrák-Magyar Monarchia térdre kényszerítését készítette elő - megszervezésében (Garibaldi, Martinovich, stb.). Marx pedig meg­fogalmazta a Kommunista Kiáltványt, ami már alapvetően Anglia és a brit világbirodalom, az angol kapitalizmus felbomlasztását célozta meg, belülről.

 

De sikeres volt - a Francia Forradalmat közvetlenül megelőző - észak-amerikai függetlenségi háború előszervezése is, ebben szintén a francia Grand Orient pá­holy vitte a prímet. Hosszú évekig Észak-Amerikában és Kanadában is angol és francia (vö. pl. LaFayette tábornok) reguláris alakulatok harcoltak egymással váltakozó sikerrel; végül Washington (szintén páholytag) seregei legyőzték az angolokat, és megalakulhatott az Egyesült Államok. (Néhány évtized múltán a levert magyar szabadságharc vezére, Kossuth Lajos is az Amerikai Egyesült Ál­lamokba emigrált, s lett szintén a Cincinnati Páholy tagja.) Csak mindezek után jött a Grand Orient addig legbaloldalibb szervezése, a Párizsi Kommün, 1871-ben...

 

Az eddigiekből is jól látható a két nagy európai nemzet háttérből irányító “agy­trösztjeinek” eltérő történelmi szerepe, egymással engesztelhetetlenül szemben­álló harcmodora: amíg a globális jobboldal “elődje”, az Angol Nagypáholy a korona szakrális uralmát, a brit világbirodalmat szervezte, - addig a Grand Orient, a felvilágosodott francia eszmék (a liberalizmus, majd később a szoci­áldemokrácia) letéteményese, “igyekezett felszedni” az angol világbirodalom alapjait; tekintve, hogy a francia érdekeket (mindenki más is, de) leginkább az angol terjeszkedés veszélyeztette. A Grand Orient, mint a globális baloldal “e­lődje”, miután átlátta, semmi esélye arra, hogy az Új Világrendet formáli­san francia alapokra helyezze - a tagadás gyakorlatára rendezkedett be: amit az angolok organizáltak, megpróbálta azonnal dezorganizálni. Így alakult ki az alapvető történelmi kettősség: az Angol Nagypáholy a birodalomépítésben, a francia Grand Orient a forradalomszervezésben vált igazi nagymesterré.

 

Két, “hagyományosan diktatórikus hajlamú”, erősen katonai európai nagyhata­lom - Németország és Oroszország - soha nem fért bele abba a dualisztikus vi­lágpolitikai képbe, amelyet a klasszikus angol-francia párbaj erőltetett rá a vi­lágra. Mind a kettő amolyan “rejtőzködő, nevető harmadik várományosként”, pró­bálkozott csak beleszólni a világuralmi leosztásba; s a sors fintora, hogy ezt mindig csak külön-külön tették (egészen a II. világháborút megelőző titkos Mo­lo­tov-Riebentrop paktumig), hiszen egyesült erővel boríthatták volna a kialakult európai status quo-t. Úgy is mondhatjuk, hogy ez az a két jelentős ország, ame­lyet az I. világháborúig sem az Angol Nagypáholy, sem a francia Grand Orient nem volt képes teljesen a saját befolyási övezetébe vonni (bár az orosz arisztok­ráciát már közel másfél évszázada sikeresen “fertőzték” a francia eszmék); va­gyis a puszta létük fenyegető kockázatot jelentett mindkét fél számára... A hát­térhatalom szempontjából az Amerikai Egyesült Államok mindig is grandori­ent-“felségterületnek” számított; - Nyugat-Európában Franciaország “ellensú­lyoz­ta” az angolok világbirodalomra támaszkodó gazdasági és katonai erőfölé­nyét. A két szembenálló fél “jól kiegészítette” - mint a rossz pénzt, ismerték már - egymást, de az idilli alaphelyzetet megkeserítette a potenciális orosz és porosz veszély; mindamellett a Monarchia is zavaró “szeplő” volt csak Európa térké­pén... Meg is született a “zseniális” terv: 1914-ben (Gavrilo Princip meggyil­kolta a trónörökös Ferenc Ferdinándot), kiprovokálták az I. világháborút, me­lyet azután a világtörténelem legaljasabb (trianoni) békeszerződésével zártak le, feloszlatva az Osztrák-Magyar Monarchiát, szétdarabolva és megcsonkítva Ma­gyarországot, vesztesnek nyilvánítva Németországot. A baljós emlékű XX. szá­za­dot egyrészt az angolszász világbirodalmi törekvések kiteljesedése, másrészt az önmagát kizárólag a kapitalizmussal szemben ellentételezni képes “forra­dalmi eszme”, a munkás-és népfelkelések, a nemzeti (vagy annak álcázott) sza­bad­ságharcok uralták egészen 1950-ig, az alábbiak szerint:

 

• Az I. világháború és következményeinek kiprovokálása

• A Nagy Októberi Forradalom megszervezése - külföldről

• Hitler hatalomra juttatása Németországban

• A német fasizmus és az orosz bolsevizmus tervszerű konfliktusa.

 

Az I. világháború lezárása, a trianoni békekötés után a háború azonnal folyt­a­tódott tovább, csak más eszközökkel. Létrejött az újabb “zseniális” terv, ami monumentális kísérleti műhellyé változtatta a már addig is oly sokat szenvedett Oroszországot, Kelet-Európát, - majd később lángba borította egész Európát, s vele a fél világot. A háttérhatalom által (főként Amerikából és Svájcból) pénzelt Lenin “bol­sevik” terroristái 1917-ben megdöntötték a cár hatalmát,kommu­nis­ta diktatúrát szerveztek: megalakult a Szovjetúnió. Hamarosan kiderült azon­ban: a kommunizmus eszmerendszere egyáltalán nem az osztálynélküli társa­dal­mat, de még nem is a munkásosztály globális uralmát alapozza meg, hanem egy negatív (istentagadó töltésű), materialista és centralizált hatalom (értsd: “demokratikus centralizmus”) egyeduralkodó világbirodalommá fejlesztését...

Nem alaptalanul fogalmazta meg a XX. század 80-as éveiben Reagan amerikai elnök, hogy a Szovjetúnió “a Gonosz birodalma”... Amennyire igaz, hogy a Szovjetúnió az izmosodó nemzetközi háttérhatalom által létrehozott mester­sé­ges, kísérleti rezsim volt; annál nyilvánvalóbb, hogy a kísérlet balul ütött ki: az orosz gólem függetlenítette magát, és új globális kockázattá vált, amelyet mie­lőbb fel kellett számolni...

 

Németország mindig is “beékelődött”, kényelmetlen, veszélyes hatalmi tényezőt jelentett Anglia és Franciaország között. Növelte a probléma nagyságát, hogy a német gazdasági fejlődés a XX. században felgyorsult; Németország - nem volt gyarmatbirodalma - egyre “türelmetlenebbül” követelte a világ újrafelosztását, és abból “az őt megillető” részt. Ráadásul a vesztes I. világháború revansista vá­gyakat, militarista hajlamokat is ébresztett a németekben, amit ügyes taktikával a kívánatos irányba lehetett terelni. Ez már az Angol Nagypáholy és a Grand Orient bimbózó együttműködésének első kísérlete; a németországi fasizmust a nemzetközi háttérerők már eleve azzal a titkos céllal segítették hatalomra (ma úgy mondanánk: szponzorálták!), hogy ellensúlyozza, és ha úgy adódik, kato­na­i erővel verje szét a Szovjetúniót. A Molotov-Riebentrop paktum(mint meg­nemtámadási szerződés) azt a hamis biztonságérzetet keltette az oroszokban, ami kellett a meglepetésszerű támadáshoz... De Hitler sem pont úgy viselkedett, ahogy előre eltervezték; jóval a Szovjetúnió megtámadása (1941.) előtt Fran­cia­or­szágot is lerohanta. Az ismét csak “zseniálisnak” nevezhető terv szerint: Németország megtámadja és megsemmisíti a szovjethatalmat, praktikusan a Szovjetúniót, a megtámadott Szovjetúniót viszont állig fel kellett fegyverezni, hogy “a róka fogta csuka, csuka fogta róka” csapda bezáruljon; fasizmus és bolsevizmus egymást semmisítsék meg. Mint a történelmi tényekből jól tudjuk: “túllőttek” a célon. A felfegyverzés ugyanis (amerikai segítséggel) olyan jól si­került, hogy a szovjetek meg sem álltak Berlinig; a német fasizmust leverték, de a Szovjetúnió megerősödve, egyszersmind egy kelet-európai birodalom “újdon­sült tulaj­do­no­sa­ként” került ki a II. világháborúból. Kialakult a kétpólusú világ­rend, megkezdődött a fegyverkezési hajsza, a hidegháború korszaka a két atom­hatalom, a két világrendszer között. Kényszerpályára lépett a világ!

Mert az egyiknek végül pusztulnia kellett...

 

A történelem két meghatározó és egyben szemben is álló háttérhatalma: az An­gol Nagypáholy és a francia Grand Orient (volt), az előbbi az évszázadok so­rán megszervezte (és stabilizálta) a brit világbirodalmat, amire az utóbbi forra­dalmak szításával válaszolt.

 

A központi világhatalom évszázadok óta szerveződik, és ebben semmi “összees­kü­vés-elmélet” nincs; egyszerűen csak ez a hatalom immanens természete. Ki­zá­rólag csak azért nem lépett eddig a nagy nyilvánosság elé, mert komolyan tart attól, hogy pánik (emlékezzünk csak az USA-ban az Orson Welles ufo-rádió­já­ték mi­atti tömegpszichózisra!), hisztéria és világforradalom törne ki, amennyi­ben 6 milliárd ember egyszerre döbbenne rá a valóságra. Tudnunk kell, hogy:

 

(1) A Föld abszolút és relatív értelemben is egyformán túlnépesedett.

(2) A pénzügyi és az ökológiai rendszerek gyakorlatilag a közvetlen összeomlás előtt állnak; valóságos bűvészmutatvány fenntartani az „egyensúly” látszatát is.

(3) A világ szegénysége felszámolhatatlan problémát jelent, mert a világelit nem enged az elért életminőségéből.

(4) Politikai és katonai szemmel a Föld időzített bomba.

 

Ha mindezt belátjuk, érthetővé válik, miért is törekszik a háttérhatalom (a szel­le­mi agytröszt) a teljes koncentrációra: vagy a totális hatalom, vagy a totális ká­osz; ez itt a kérdés!

 

Az egységes világállam liberális önfejlődés útján, önmagától soha nem jönne létre, vagy ha igen, nincs már elég idő “kivárni”; ezért létre kell hozni, - a világ­társadalom (minden ország társadalmának) befolyásolása, manipulációja útján. Minden országban egységes pénzügyi, gazdasági, jogi, politikai és egyéb szabá­lyokat kell bevezetni, s olyan kormányzatot kell a “hatalomba segíteni”, amelyet beavatottak vezetnek, akik értik az új idők (New Age) hívó szavát, egyetértenek a világállam koncepciójával és képesek is a kívánatos irányba vezetni a saját társadalmukat, népüket.

 

Ne higgyük, hogy a világállam elképzelése a kezdetektől fogva egységes volt; az egység ugyan folyamatosan alakul, de még nem teremtődött meg a mai na­pig! Az eddig ismert(etett) két legfontosabb (legalábbis 1950-ig szembenálló) háttérhatalom mellé ugyanis - szintén nagyjából 1950. óta - felzárkózott egy har­madik, amely jóval erősebbnek tűnik az előző kettőnél. Már nem kell “mint­egy szemérmesen” takargatnia farizeusi hitetlenségét, már nem is invitálják gú­nyosan a Megváltót, hogy: “Gyere le, Krisztus, a keresztről, ha tudsz, és igyál velünk egy jó kupa vörösbort!”Az Illuminátusok Rendje, a féktelen libertariá­niz­mus már nem keres pótcselekvéseket, - abszolút pragmatikusan minden hit helyébe a pénzfétis (az aranyborjú) bálványimádatát illeszti, s olyan egységes világvallás és politikai világrend felállítására törekszik, melyben “a hit” csak közös elmélkedés, választani csak egyazon hatalom “két pártja” között lehet, az élet pedig munka és fogyasztás, semmi több. Az új rend olyan erős, hogy 1950-től több lépcsőben “megszelídítette” az Angol Nagypáholyt és a Grand O­ri­entet is, külön-külön. Ma meg már abszolút egyeduralkodó, minden fronton.

 

A társadalmi rendszer egységesítése, a világ népeinek beterelése a közös ka­rám­ba - nem megy előzetes kísérletek lefolytatása nélkül. Az egész XX. századi tör­ténelem tulajdonképpen az útkeresés, a módszerek fokozatos tökéletesítése je­gyében telt el. A kísérletezgetés borzalmas áldozatokat követelt! A Francia For­radalom orgiaszerű vérfürdője, Napóleon véres hadjáratai, a Hétéves Háború (an­golok és franciák közt - Amerikában), a 48-as levert szabadságharcok, a Mo­narchia szétverése előjáték volt csak a XX. század világháborúihoz, kommunis­ta és fasiszta diktatúráihoz, mert utóbbiak már a főpróbát jelentették...

 

Akik máig sem tudtak megszabadulni az ilyen vagy olyan, jobb-vagy baloldali szubjektív gyűlöleteiktől; fel fognak szisszenni a most következő mondatokban foglalt, összetett analógia olvastán! De nem lehet nem leírnom, mert az igazság mindig dialektikus. Krisztus keresztáldozata - amellyel a bűneitől akarta meg­sza­ba­dítani az embereket - individuális értelemben megadta az egyes embernek a bűnbánat és a bűnbocsánat (a megtisztulás) lehetőségét; de kollektív értelem­ben nem volt ilyen “hatékony”: az egész emberiséget nem tudta megváltani... A zsidóság kollektív áldozata, a holocaust adta a végső lökést, a kiváltó okot ah­hoz, hogy létrejöjjön a Világállam. A világ jól ezután sem működik, de lega­lább fennmarad még egy ideig...

 

Magyarország a XX. század elejétől kiváló kísérleti műhelynek bizonyult egy egész nemzetet manipuláló kísérlet céljára, legalábbis az alábbi kedvező adott­sá­gai folytán:

 

• Földrajzi helyzete: kapu a Kelet és a Nyugat között.

• Centrális helyzetet foglal el Középkelet-Európában.

• Történelme világszinten egyedülállóan küzdelmes, hősies.

• Keleti gyökerű, nagy múltú nép, erős vérkeveredéssel.

• Asszimilációs és fennmaradási képessége kivételes.

• Hagyományőrző, befogadó, illúziókra hajlamos, hiszékeny keresztény nem­zet, rendkívüli igazságérzettel, de csekély szelekciós, öntisztuló készséggel.

 

A “történelmi kísérletek” tárgya nem a személy, - hanem a társadalom, a tömeg, a nép, a nemzet, a milliók, akiknek a közös motivációi, az új jogszabályok, nor­mák hatásaként kiváltott viselkedése, mint szociológiai és szociálpszichológiai tény képezi az elemzések, a vizsgálatok tárgyát.

 

• Milyen időtartamú elnyomás (diktatúra) szükséges a nemzeti öntudat elho­má­lyosításához, kiiktatásához?

• Mennyi és milyen szenvedést (lelki kompressziót) visel el egy nemzet, mie­lőtt forradalmi szervezkedésbe, szabadságharcba kezdene?

• Milyen mértékű, hány nemzedéknyi tiltás eredményeként irtható ki a lelkek­ből az istenhit maradványa is?

• Milyen szabályok bevezetésével zülleszthető szét a család?

• Mennyi kínzást bír el a nép bosszúvágy kialakulása nélkül?

• Mennyi nélkülözést bír el a nép a demokrácia égisze alatt?

• Mennyi mesterségesen támasztott szükséglet (fogyasztás) elégséges a nép i­gaz­ságvágyának, judíciumának elaltatásához?

• Miként tehető általánossá “a kettős mérce”, intézményessé az állami korrup­ció? Stb., stb....

 

A fenti és hasonló más kérdésekre azért kell(ett) akármilyen áldozatok árán is megtalálni, kikísérletezni a megfelelő válaszokat, megoldásokat, hogy az eltérő társadalmi folyamatok világállami szisztéma szerinti uniformizálása még a nem­zetállami keretek között, békés módszerekkel megvalósítható legyen, tehát elkerüljék a népfelkeléseket, a zavargásokat, a forradalmakat és a szabadság­harcokat.

 

A világállam csak a „szent világbéke” jegyében, a népek és a nemzetek közös, “önkéntes” akaratából alakulhat meg, erőszakkal soha.

 

A liberalizmus az egységesülés szellemi “előszele”, fellazító ideológiája.

Az egységes világ, az egységes világállam centralizált irányítása nem tűr meg olyan alapvető különbözőségeket, amelyek ma a nemzetállamok polgárainak gon­dolkodásmódját, viselkedését jellemzik, ezért az emberek mentalitását is egy­­ségesíteni kell. A világpolgárnak intellektuálisan és érzelmileg elsősorban a világállamhoz kell kötődnie, ezért minden korábbi kötődése csak szük­ség­telen veszélyforrás, amelyet előbb-utóbb célszerű felszámolni. A világállam teljes jogú polgára csak az lehet, aki levetkőzi “infantilis” és káros beideg­ző­déseit. Az istenhit, a zárt családi modell és a “nacionalista” nemzeti öntudat csupa olyan idejét múlta, paternalista hagyomány, amelyet nem vihetünk ma­gunkkal létünk új, magasabb szférájába. A globalizált világállamnak olyan talpraesett, kozmopolita világpolgárokra van szüksége, akik a világnyelvet be­szé­lik, világszinten gondolkodnak, a világ bármelyik angolszász metropoliszá­ban (New York, London, Budapest) otthon érzik magukat, s az üzleti kapcso­la­­taikon, bankkártyáikon kívül igazán nem kötődnek senkihez és semmihez.

 

Globalizáció, integráció, liberalizmus, kozmopolitizmus, multi-és szupra-nacio­na­liz­mus, multikultúra, jogharmonizáció - rokonértelmű szavak; mind azt jelen­tik: nincs Isten, csak sok pénz, az otthonod az egész Glóbusz, családod az egész emberiség.

Ne elégedetlenkedj, csak fogyassz!

 

Túl a trianoni és a párizsi békeszerződéseken, melyekben a Nyugat, mint nem­zetek feletti rögtönítélő bíróság hirdetett ki a fejünkre halálos ítéletet –Magyar­országon nyilvánvalóan közvetlen manipulatív beavatkozások is történtek, lega­lábbis az alábbi esetekben:

 

• 1919-ben, amikor is 133 napig uralkodhatott a “dicsőséges” Tanácsköz­tár­saság: Kun Béla és Szamuely Tibor.

• 1947-ben, amikor is Rákosi, és kommunista, moszkovita klikkje került ura­lomra, a “kékcédulás” választási csalás révén.

• 1956-ban, mikor is a Kommunista Párt népi szárnya népfelkelést szervezett a liberális szárny ellen; amelyből keserédes szabadságharc lett, amit végül is a szuezi csatorna helyett “tévedésből” Budapestre (a Dunához) vezényelt mongolok vertek le, a Nyugat hallgatólagos beleegyezésével.

• 1990-ben, amikor is “rendszert váltottunk”, amelynek révén (értsd: privati­záció) eltűnt a társadalmi tulajdon, de megmaradt, sőt, a többszörösére nőtt az államadósságunk. Amikor is “a bátor és ifjú rendszerváltoztatók” titkos Rózsadombi Paktumot kötöttek, hogy végül kiárusíthassák az országot.

 

A Grand Orient szellemisége legalább öt mozzanatban érhető “tetten”:

(1) A magyar kultúra “elkötelezett” képviselője, valójában cenzora és eltiprója.

(2) Legfőbb célja a nemzeti függetlenség kivívása (ezért forradalmak, népfelke­lések szervezése) és megőrzése, hirdeti; miközben internacionalizmust, szupra­na­ci­onalizmust, multinacionális-kozmopolita elit-világállamot valósít meg.

(3) “Békésebb” időszakban a társadalmi ellentmondások, a konfliktusok fel-és „meg­oldója”, kéretlen/hívatlan közvetítő/prókátor szerepkörben. Valójában elv­te­len paktumok, titkos egyezségek, nagykoalíciók ügybuzgó előkészítője.

(4) Jó kapcsolat a kommunistákkal, gyakorlatilag kriptokommunizmus.

(5) Meg nem alkuvó „harc” a liberalizmus ellen; valójában titkos kiegyezés.

 

Nagyjából 1950. után megszűnt az Angol Nagypáholy és a Grand Orient ha­gyo­mányos ellentéte, egymás elleni harca, de utóbbinak volt még egy “utolsó dobá­sa”. Ez volt a „mi” 1956-unk!

 

• A népfelkelést a Párt pártütő népi szárnya szervezte a liberálisok ellen.

• A népi szárny (népi írók) volt a magyar nemzeti kultúra letéteményese.

• A népi szárny nem a szovjet elnyomás lerázását; csak a kommunizmus meg­re­formálását tűzte ki céljául. Csak hosszabb vívódások és békítési kísérletek után “sodródtak bele” a forradalomba.

• A népfelkelés (a forradalom) soha nem irányult a szocialista rendszer meg­dön­tésére, a kapitalizmus visszaállítására. A győzelem - a munkástanácsok győzelme volt; illetve lett volna, ha a vívmányai fennmaradnak.

• A harc a Párton belül mindvégig a liberális szárny ellen folyt, akik elárulták Nagy Imrét, és végül behívták a szovjet csapatokat.

 

Az 1956-os forradalom és népfelkelés tipikusan Grand Orient szervezés; sok­ban hasonlít a Francia Forradalom első, progresszív szakaszának sajátosságaihoz. Ami tipikusan magyar volt, az az, hogy a forradalom minden liberális ármány és uszítás ellenére minimális véráldozattal győzött. A magyarság nem állt bosszút az elnyomóin, helyette naiv, hiszékeny és ártatlan maradt. Nem lehet kizárni azt az eshetőséget, hogy a szovjet megszállás elleni öngyilkos szabadságharcba vé­gül is a liberális szárny kergette bele a népieket, s velük együtt az egész népet...

Hegemóniájukat veszni látva dönthettek úgy: akkor vesszen inkább minden.

 

A rendszerváltás (1990.) már egészen más műfaj volt.

Mint tudjuk, - 1956. után többé már nincsenek forradalmak, nincsenek szabad­ságharcok. Nincs szükség rájuk, mert az emberiség, a demokrácia fejlődése elju­tott „a legmagasabb fokra”, amint azt Francis Fukuyama leszögezte: a törté­nelem véget ért. A rendszerváltást rendszerváltóink az Angol Nagypáholy és a francia Grand Orient globális kiegyezésének irányelvei szerint hajtották végre, de az Illuminátus Rend felügyelete alatt:

 

• A rendszerváltás nem forradalom volt, inkább békés folyamat, melyet a meg­szüntetve megőrzés elve (értsd alatta a kommunizmust!) vezérelt.

• Mint komprádor burzsoáziát, működőtőke-tulajdonhoz juttatták a volt kom­mu­nista nómenklatúrát. Vagyis ez volt a „jutalék” a kollektív hazaárulásért.

• A kommunista rendszer által felvett dollárhitelek jelzálog-fedezeteként priva­tizálták a társadalmi tulajdont, vagyis szinte ingyen átadták a népvagyont, a piacokkal együtt a multinacionális cégeknek.

• Kiképeztek (pl. Oxfordban) egy “erőteljes”, fiatal, jobboldali-liberális politi­kai elitet, amely majd bevezeti Magyarországot a Világállamba.

• A négyévenkénti parlamenti választások alkalmával felváltva győzhet az An­gol Nagypáholy vagy a Grand Orient – az Illuminátusok „A” és „B” csapata.

 

Antall után Horn jött, majd Orbán után - Medgyessy.

Az angol-amerikai, s német orientációjú(ak) után - a francia.

 

Mindnyájan kaptak külföldi kitüntetéseket - lovagkereszteket is.

Medgyessy Péter – alias: D-209 - korábban a francia Paribas tanácsadó-és bank részvénytársaság magyar­országi rezidense volt. Lovagkeresztjét nyilván a Fran­ci­a­or­szá­g­ért tett szolgálataiért kapta.

Mi másért?!

 

A vesztes ifjú Orbán Viktor most népmozgalmat, polgári köröket (2002-2003..) szervez, hogy mihamarébb visszaszerezze elvesztett hatalmát. De sem Charles Wind­sor, sem Tony Blair nem segített rajta.

Mi, a nép, pedig most is csak statisztálunk a saját kivégzésünkhöz.

 

Az életben a legdöbbenetesebb élmény, amikor „spontán” baráti összejövetelen szembetalálkozol addigi ellenségeddel, aki látszólag “békejobbját” nyújtja. Ami összetartozik, és eddig úgy látszott, hogy össze is nő, most különválik; újból a saját útját járja az oroszlánháton parlamentbe jutott kisegér...

Aztán a rendszerváltó néppárt hirtelen átáll a liberálisokhoz.

 

A történelem eljárt a történelmi páholyok felett. Az új sikk - a liberalizmus.

Hiába egyezett ki az angol és a francia agytröszt; az Illuminátus Rend az úr.

A Római Klub (nem Rotary Klub!), melynek tagjai közé például Göncz Árpádot Kapolyi László ajánlotta be - már jóval korábban “eldöntötte”: Magyarországon elég 6-8 millió magyar is... Huszonkettő helyett már csak húsz képviselői helyet fo­gunk kapni belépésünk után – most, 2009-ben - az Európai Únió parlament­jé­ben. Vajon ez már a kívánatos létszám(arány) szerint értendő?

 

 

 

 

 

Elitek milliárdokkal szemben

 

Megérik a gyümölcs

Jézus Krisztus megjövendölte: vissza fog térni a Földre.

Tervszerű és előre átgondolt visszatérés ez! Meg van írva, hogy „a fejedelmet” már elítélték. Ezek szerint a Sátánnak is van (egy negatív!) „küldetése”; ezt be­teljesíti, s utána elítélik. Vajon láthatjuk-e előre, mikor teljesedik be a Sátán „sor­sa”? Nyilván akkor, amikor a földi világé, amelyet egy időre a hatalmába ke­rített! Jézus Krisztus születése, küldetése, életútja és tanításai; üldöztetése, szenvedése, áldozata, kereszthalála, harmadnapon feltámadása és mennybeme­ne­tele; az emberiség megváltásaaz eredeti és szerzett bűneitől mérföldkő volt/­lett a történelemben, mely Krisztus előtt „csak a genezis, az őstörténet és az ószövetségi (ókori) háborúk céltalannak látszó története” volt; Krisztus után vi­szont az emberiség „életgörbéje” konvergenssé vált. Nem véletlen, hogy idő-számításunk kezdetét épp Krisztus születésétől számítjuk; ennek az oka az, hogy „az addig céltalannak látszó” történelem az Új Szövetség által „váratlanul” ér­tel­mes célt kapott, vagyis „teleologikussá” vált. Az Új Szövetség szó szerint ér­tendő; azt jelenti, hogy Krisztus szerződést ajánlott (és kötött) az emberiség job­bik, lelkes hányadával, amelynek közvetlen és értelemszerű folyománya, hogy a Krisztus születése utáni történelem már Krisztus által tervszerűen és tudato­san irányított és ellenőrzött folyamat, amely „a gyümölcs beéréséig”, a végíté­letig, - konkréten Krisztus második eljöveteléig tart.

 

A végidők előjelei

Számtalan jelét láthatjuk, hogy már a végidők közeledtét éljük.

Most nem is elsősorban az ószövetségi próféták (Ezekiel, Izajás, Jeremiás, Dá­­ni­el, stb.) jövendöléseire, de nem is a János evangéliumában, vagy a Jelenések Könyvében leírt, félelmet keltő látomásokra gondolok... Kevéssé ismert, hogy kü­lönböző „égi jelekből”, pontosabban sorban megtörténő valódi eseményekből lehet majd következtetni arra, hogy nemsokára elérkezik a végítélet.

Néhány i­lyet felsorolok, pusztán az illusztráció kedvéért:

 

(1) Ha már újra létezik Izrael, a zsidók állama (mint tudjuk, 1947. óta újra lé­tezik); - Jeruzsálem fővárossal (ma még „hivatalosan” Tel Aviv a főváros).

(2) Mikor feltárják és újjáépítik a Kr. u. 70-ben lerombolt Salamon király temp­lo­mát (nem ellenőrizhető információk szerint már évekkel ezelőtt megtalálták, s az már a mindennapok híre, hogy ortodox zsidó szekták vissza akarják a palesz­tinoktól foglalni a földterületet, és le akarják rombolni a rajta évszázadok óta ál­ló Al-Aksza (Szikla-) arab mecsetet, amely az újjáépítés legfőbb akadálya).

(3) Mint tudjuk; Szent Péter volt az első pápa, Krisztus földi helytartója. Az az­óta uralkodott és a még jövőbeli pápák neveit (Malakiás) külön-külön, csak a pá­paválasztás után felbontható lezárt borítékok őrzik. Külön érdekesség, hogy a pápák a „borítékjuk” tartalmának ismerete nélkül választanak maguknak ne­vet; azután „megtalálják” a borítékban azt a nevet, amelyet választottak. Eddig minden név „stimmelt”. II. János Pál után - még két felbontatlan boríték van. Kérdés: az utolsó két pápa meddig fog élni és uralkodni? Mert utánuk a vég­í­té­let jön el. Az utolsó pápa neve egyébként nem meglepetés, s már jó előre ismert: II. Péter („menetközben” ugyanis - nem volt másik Péter!)...

 

Visszafordíthatatlan folyamatok

Sokkal inkább „jól kikövetkeztethető” a közeli vég a Sátán működésének kvázi ered­ményességéből. „A világ fejedelme” - a pénzfétis imádata - uralma alatt las­sanként elpusztul az emberi környezet. A Sátán által „befolyásolt” emberiség rosszra hajló természete, az Isten ellen forduló „szabad” akarata, a mérhetetlen ön­zéséből fakadó szélsőséges jövedelmi viszonyai (életminősége) és önpusztító technikája – lassan, de biztosan felőrlik bolygónk anyagi, biológiai, szellemi „tű­rőképességét”; a végtelennek hitt erőforrások kimerülnek, az ökoszisztéma felborul... A Földön visszafordíthatatlan és katasztrofális folyamatok zajlanak „a felszín alatt”; minden „megnyugtató látszat”, illetve derűlátó érvelés ellenére már meghaladtuk az inflexiós pontot; a relatív túlnépesedés, a kiegyenlíthe­tet­len vagyoni különbségek – a lakosság 10 %-a birtokolja az anyagi javak 90 %-át, s az emberek 90 %-áé a javak mindössze 10 %-a - miatt az elnyomott népek és elnyomóik között kialakult antagonisztikus ellentétek, a politikai feszültség és a helyrehozhatatlan környezetszennyezés következtében már most kiszámít­ható, „megjósolható” a végső szociális kataklizmáig még hátralévő időtartam.

 

A három világháború terve

Erről ma így ír Drábik János az „Uzsoracivilizáció II.” című kötetében:

„Albert Pike az illuminizmusban kárpótolta magát. Elfogadta a világállam és a világkormány-elképzelést és végül is az Egyesített Szabadkőművesség Világ­ta­nácsának az élére került. 1859. és 1871. között ő dolgozta ki a jövőben ki­rob­bantandó 3 világháború katonai stratégiáját, amelyekre 3 forradalommal (!) párhuzamosan kerülne sor, és amely világháborúk végeredményben lehe­tő­vé tennék, hogy a XX. század legvégére az Illuminátusok elérjék végcél­ju­kat, a világ feletti hegemónia megszerzését, a világ egyetlen központból törté­nő irányításának létrehozását. (...) Az I. világháborút csakis azért kell meg­szervezni, hogy az Illuminátusok megdönthessék a Romanov-dinasztia hatal­mát Oroszországban, és hogy kipróbálják a hatalom monopolizálásának új rend­szerét, az ateista kommunizmust. (...) A II. világháború kirobbantásához a fasizmus és a politikai cionizmus ellentéteit kell kihasználni. A háborúnak meg kell semmisítenie a fasizmust, illetve a nácizmust, és el kell vezetnie Izra­el állam létesítéséhez Palesztinában. Eme II. világháború alatt a nemzetközi kommunizmust úgy kell megerősíteni, hogy alkalmas legyen a világ sakkban tartására. Albert Pike elképzelése: a III. világháborúra majd pedig azért ke­rül­ne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konf­liktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, ez pedig előkészítené a háttérerők illuminátus világ-központjának átfogó és teljes hatalomátvételét. (...)”

 

A tiszta luciferi doktrína

Részlet következik Albert Pike-nak Giuseppe Mazzini-hoz, az olasz carbonarik vezetőjéhez írt leveléből, amely a londoni British Museum Library-ben a katalo­gizált levelek között mindmáig megtalálható:

 

„A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével egy olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, ami szörnyűségével megmutatja minden nemzetnek az abszolút ateizmus, a barbárság és a legvéresebb felfordulás ha­té­konyságát. A polgárok ekkor majd rákényszerülnek, hogy megvédelmezzék magukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a ci­vi­lizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhivő szelleme ettől kezdve irány­tű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. E kiábrándult keresztények - vágyódva ugyan egy ideálért, ámde nem tudva, hová forduljanak imádatukkal - elfogadják az igazi fényt a tiszta luciferi doktrína egyetemes megnyilvá­nu­lá­sán keresztül, amely ekkor végre szélesebb körben ismertté válik. E megvilá­go­sodás az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását, elpusztítását követi, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.” Antropozófia, gnózis, anarchizmus, sátánista tár­sa­dalom-manipuláció, keresz­tény-ellenesség, szabadkőművesség.

Ez mind a New World „Order”, a New Age.

 

Mindenki a multik kitartottja

Hogy a háttérben valójában mi is zajlik, ragyogóan fogalmazta meg Palotás Pál (Seattle),a KAPU folyóirat 2003. januári számában:

 

„Az igazi eredeti bűn: a titokzatosság. A tét felmérhetetlen nagyságrendű: az egész emberiség sorsát érintő PÉNZ VILÁGURALMA. Krisztus Urunkat köve­tem, ellentétben a Mammonnak engedelmes nemzetközi pénzvilág „pap­ja­i­val”. Szemben találom magam az egész zsidó-keresztény világgal is, mert az egyházak ősidők óta már nem követik Jézus tisztán kijelölt útját az embe­ri­ség földi élete és túlvilági boldogulása felé. A mai keresztény egyházak a nem­zet­közi nagytőke kitartottjai. Krisztus korbáccsal űzte ki a tőke akkori banká­ra­it a templomból. Kinyilatkoztatta: senki nem szolgálhatja egyszerre az örök­kévaló Istent és a Mammont, továbbá azt is, hogy semmit sem lehet titokban tartani, amit ne lehetne hirdetni, és semmit nem lehet elrejteni, ami történik. Közismert az a mondása is, hogy könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak a Mennybe kerülnie. Krisztus élete, tanításai és kínhalála a gazdagság, a (már akkoriban is létező!) pénzhatalom ellen irányult. (...) A vi­lág­uralomra törekvő nagytőke a világhatalmat (értsd: USA, mint világ­csen­dőr) használja fel ugródeszkának; azt látja el a mindenható pénzzel, ásványi kin­csekkel, évezredes titkokba burkolt bevált trükkökkel az eredeti bűnig vissza­menően. A pénz persze nem ajándék, hanem kölcsön. Így az USA ela­dósodása nő, csakúgy mint az elszigeteltsége, az egy időben több fronton való hadviselés veszélye és - természetesen - a terrorista támadásoknak való kiszol­gál­ta­tottság. Ami kijár a láncos kutyának.”

 

Kő kövön nem marad

Idézet az Újszövetség Máté evangéliumából:

„Jézus kilépett a templomból és elindult. Csatlakoztak tanítványai, és muto­gatták neki a templom épületeit. Ő viszont megjegyezte: „Látjátok-e mindezt?! Bizony mondom nektek: Nem marad itt kő kövön, mit le ne rombolnának.” (Aztán Kr. u. 70-ben a római seregek elfoglalták Jeruzsálemet; és lerombolták, a földdel tették egyenlővé a jeruzsálemi templomot. – Cz. L.) Amikor az Olajfák hegyén leült, körülfogták tanítványai és kérték: „Mondd meg nekünk, mikor lesz ez? S mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?” Jézus így vá­la­szolt: „Vigyázzatok, senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben s azt mondják: én vagyok a Krisztus, és sokakat meg is tévesztenek. Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, és ne rémüldözze­tek! Ennek mind meg kell lennie, de ez még nem a vég. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhség, dögvész és földrengés lesz itt is, ott is. De mindez csak a gyötrelmek kezdete. Aztán majd sanyargatnak és megöl­nek titeket, és miattam gyűlölni fog minden nemzet. Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és so­kakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, ámde aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Isten országának örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden nemzet­nek. Csak ekkor jön el a vég.” (Mt. 24, 1-14.)

 

„Nyomban e gyötrelmes idők után a Nap elhomályosul, és a Hold nem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd föltűnik az Emberfiának jele az égen és jaj­ga­tásban tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint el­jön az ég felhőin hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi az angyalait hangos harsonaszóval és azok összegyűjtik választottait a szélrózsa minden irányából, az ég egyik végétől a másikig.” (Mt. 24, 29-31.)

 

 

 

 

 

Rockefeller preventív levele a magyarokhoz

 

Globális Világállam,

New York City

Kelet-Európai Szekció,

Magyar Régió fővárosa,

Budapest

Közzéteendő lehetőleg minél számosabb média-csatornán, hogy a nép minél nagyobb arányban hozzáférhessen az elolvasásához!

Kedves Barátaim, nagyra becsült magyar nép!

Magyarország, s benne az összes magyarok sorsa, ma különösen fontos ne­künk. A magyar nép a történelmi időkben mindig is a fő világpolitikai tendenciák fókuszában - az ellentétes (ellenséges) erővonalak metszéspont­jában – helyezkedett el, illetve küzdött a fennmaradásáért, miközben nálá­nál nagyobb és erősebb népek is eltűntek a világszínpad időnként lecsapódó süllyesztőjében…

Valóságos csoda, hogy ez a tehetséges kis nép még létezik!

Ám ugyanakkor nem tudom elhallgatni – mi több, nem is szabad elhall­gat­nom! -, hogy a magyar lélek puszta létezése ebben a mai világban bizony ta­lányos, mi több, egyértelmű anakronizmus. A nyugati civilizációnk egysége­sü­lésének mai szintjén már egészen nyilvánvalóan nem volna szabad, pusz­tán léteznie sem, az olyasféle lelkiségnek, amelyik – infantilis módon – ennyi­re, szinte csak és kizárólag önnön, szakrálisnak vélt ősi múltjából igyekezne „megélni”, ahelyett, hogy stratégiájába építené a valóságos világ (The Real World) kimondott-kimondatlan követelményrendszerét.

Kártékony álmodozás csak, ha egy nép csupán hősi múltja – nem is nagyon verifikálható, „kvázi” - erkölcsi hozadékából, önmagát a megváltó Isten kü­lönleges kegyelmére bízva próbál érvényesülni és fennmaradni. Ráadásul te­szi ezt egy olyan korban, amikor a világ főfolyamataiban élenjáró népek jószerivel az egyéni érvényesülés szintjén is megszűntek már értelmezni az etikát, a hitvallást és a küldetéstudatot; hát még, ami a társadalmi létezést, és annak a köztudatban való tényszerű megjelenítését illeti! A mai életmód – a gazdaság, a pénzügyek, vállalkozás, kereskedelem, fogyasztás, média, poli­ti­ka, tudomány, kultúra, művészet, tömegtájékoztatás, sőt, a vallás terüle­tén is – alapvetően száműzte a mindennapjaiból a morális, a transzcendens és érzelmi elkötelezettség szinte minden megfontolását.Ma már kivétel nél­kül, mindenütt, csakis a közvetlen, vagy a közvetett profitérdekeltség kizáróla­gos szempontja érvényesül. Ha mármost egy teljes nép a lelkiségében – és napi te­vékenységében, egzisztenciájában is - a fő hangsúlyokat mégis alap­ve­tően ezekre, a történelmi értelemben „avitt-fosszilis” pillérekre építi, az o­lyan, mintha az egész életét feltenné a ruletten egyetlen számra, vagyis min­denét az úgysem bekövetkező csodára bízná, ráadásul újra, meg újra, egy egész életen, netán az egész történelmen át…

Sokan, sokszor mondták, javasolták már nekem: felejtsem el ezt a népet, ön­magát halasztja ki – foglalkozzam leginkább a Világállam szervezésének ezer valós gondjával, ahelyett, hogy egy „felesleges” nemzetet igyekeznék megmenteni tragikus végzetétől, kortévesztő önmagától. Praktikusan e né­zetek természetesen megalapozottak, hiszen ha egy nép nem látja be, hogy ma már nem a „történelmi nagyság”, vagy még kevésbé „a küldetés” a túlélés sikeres útja – talán soha nem is volt az -, hanem éppen „a kicsiség”, s ha kell, hát akkor a nagy, uralkodó népek „szolgálatának a felvállalása”; úgy tényleg nincs keresnivalója a Világállamban.

Azért kell most konkréten, és nem is csupán ezzel a levelemmel, hanem tett­leg is beavatkoznom „a történelem menetébe”, mert ha Ti, magyarok erre a határozott és személyes felszólításomra sem „veszitek a lapot”, s most sem reagáltok egy fennmaradásra érett, „harmadik évezredi” nép módjára, ak­kor hát magatokra vessetek, ha testi-lelki értelemben is keserves tapasz­talások, s cseppet sem „egy szebb jövő” vár reátok.

Arról van szó, hogy Ti még mindig a Hunor-Magor „Csodaszarvas” ősle­gen­da, soha nem létezett történelmi bűvöletében éltek, Emese álmában; - s még mindig a Ti Csaba királyfitokat várjátok vissza. A bölcseitek se tudnak szabadulni egyfajta rejtett küldetéstudattól, amit szégyellnek és titkolnak ugyan a világ(állam) bölcsei előtt és elől, de mégis annak a szellemében fon­tos­kodnak, sertepertélnek, politizálnak, tárgyalnak, gondolkoznak, írnak és viselkednek – így vezetik félre az egész népet, sőt bele, a sűrű sötét politikai őserdő kellős közepébe, ahol céltalanul tévelyegtek immár évszázadok óta. Innen, ilyen lelki mélységekből fakad fel az egész küldetéstudat-mániátok: kezdve egészen a „hun gyökerek”-től, a hamis „Regnum Marianum” (Nagy­boldogasszony) hiten és a „Szentkorona-tan”-on, a „Szent” Istvánotok be­bal­zsamozott jobbján (vö. „tetemcafat”), vagy a „Szibinjáni Jank”-ivadék Má­tyás királyotok német-római császári alűrjein át odáig, hogy részlegesen a tényleg szakrális világállami Habsburg-dinasztia egyes képviselőit is sike­rült átmenetileg megbolondítanotok, mert ámbátor nem (csak) „rajtatok” ke­resztül, de mégis, egyes Anjou-kkal együtt, a Jézus Krisztusotok Meroving-leszármazottainak hitték-hiszik magukat. Ment ez az őrület gondolatban egé­szen odáig, hogy egy országunkban munkálkodó-kutakodó tudósotok nem átallotta egy eretnek könyvben ország-világ előtt kihirdetni Jézus Krisztus állítólagos magyar vérvonalú, „szkíta” (párthus) leszármazását.Pedig törté­ne­lem-„tudós” létére jól ismerhette volna a megfellebbezhetetlen igazságot, hogy Jézus Krisztus (jog)utódja egyedül ÉN vagyok ezen a világon – ezért is let­tem a történelmi népek bölcs vezetőinek jegyzőkönyvi konszenzusából a Vi­lág­állam, Rothschild Viktor Elnök úr által kinevezett Miniszterelnöke.

Visszatérve most a benneteket illető alapproblémára – hagyjatok fel az örö­kös Trianon-nyavalygásotokkal, mert Trianonra azért volt szükség, hogy so­ha többé ne legyen kedvetek stratégiai terveket szövögetni. A zanzásított Ma­­gyarországnak soha többé nem lesz – nem lehet – ereje ahhoz, hogy ő­se­i küldetéstudatát felelevenítve kivívja „a magyar függetlenséget”, vagy hogy egyesítve a nagyvilág magyarságát kvázi „megfúrja” az angolszász-keresz­tény világállam koncepcióját. Meg kell értenetek: a történelem ideje eljárt felettetek – nincs szükség többé az ostoba álmodozásaitokra. Tanulhattatok volna a trianon utáni időkből is, amikor kísérletként először rátok szabadí­tottuk Trockij szellemiségét, hogy érezzétek és szokjátok meg mielőbb a na­ci­o­nalista kommunizmusból kifejlődő internacionalista világkommunizmus gondolatát és valóságát, ami a jövő, a Globális Világbirodalom (World Em­pi­re State) megszületésének szép előjátéka volt. Ne szövögessetek hát utó­pis­ta terveket Erdély visszaszerzéséről, vagy autonómiájáról, amely a bol­dog egyesülés „trójai faló”-koncepciója lenne, ezt jól tudjuk. Mondjatok le őseitek utolsó feltételezett géntartalékáról; perspektivikusan nektek is, és a „szkíta” székelyeiteknek is az lesz a fennmaradás utolsó esélye, hogyha szé­pen belesimultok az Európai Únió direkt erre alapított olvasztótégelyébe, és hozzászoktok a gondolathoz, hogy jobban jár, aki befogja a száját, mint az, aki folyton csak hőzöng, nemzeti lobogót lenget, meg kereszteket állít, vagy egyenesen templomokat épít ott, ahol „a hívő” embereknek semmi keresni valójuk nincsen. Legyetek csak fogyasztók, és a szó szoros értelmében kicsit „fogyasszátok le” saját magatokat testileg és lelkileg egyaránt – ebben se­gít­het nektek a mediterrán „fogyi”, a Rockefeller-diéta is. Mi egyáltalán nem azért ismertettünk meg benneteket már idejekorán a termékenyítő glo­bális eszmék­kel – értsd: „Tanácsköztársaság” -, hogy újra meg újra elő-tör­jön belőletek valami megzabolázhatatlan ős-nyugtalanság, ami unos-unta­lan megakadályoz benneteket abban, hogy megértsétek az idők szavát.

Vagy nem volt elég nektek 48 és 56 tanulsága? Amikor a legnagyobb vérál­dozatokat szenvedtétek el, csak azért, mert „bölcs” vezetőitek megint csak beleestek a bornírt „hazafiasság” sehová sem vezető szellemi onániájának öngyilkos csapdájába? Hát nem azért ugrasztottuk egymásnak az egész ma­gyar népet 1956-ban sem, és nem azért véreztettük ki a legjobbjait kín­padon és akasztófán, hogy ez az egész hülyeség megint újrakezdődjön!

Mert sajnos Ti nem nyugosztok, és nem bírjátok abbahagyni, sőt, az orszá­gos őrület most megint fokozódik, alig egy évvel az újabb demokratikus vá­lasztások előtt. Mert miket hallunk már megint? Csaba királyfi „ősi legen­dája” kísért, hiszen a számunkra egészen nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor a ti számotokra Csaba királyfi legújabbkori reinkarnációja.A teljes mese ki is van találva ennek elhitetéséhez. Még hogy Orbán Viktor Habsburg Ferenc Ferdinánd titkos, vérszerinti leszármazottja és jogainak kései (trón)örököselen­ne! Még hogy az alcsúti kastély (ma lásd az arborétumban) lett volna a szakrális küldetés „felelevenedésének”, légyott-pásztorórájának szakrális szín­helye! Badarságok, ostoba magyar virtus, hiedelem!

Vegyétek tudomásul, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár”, még egyszer nem lesz! Feleslegesen hergelitek, turbózzátok fel egymás és a külvilág ideg­zetét újból csak önmagatok ellen! Nincs apelláta!

2010-től újra Gyurcsány Ferenc lesz Magyarország új miniszterelnöke. A bús johannita lovag pedig legyen az Európai Únió egyik alelnöke…

A Trilaterális Bizottság legutóbbi bilderbergi páholyülésén - eldöntöttük.

D. R. s. k.

a világállam miniszterelnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III. rész

 

 

A cseh erdő – 2009.

globális persziflázs

 

Germán őseredet-tan

 

Heinrich Himmler meg volt győződve róla, hogy a germán faj való­já­ban az el­süllyedt Atlantiszról elmenekült túlélők leszármazottja, utódnépe le­het. Meg­győ­ződése szerint Tibetben települtek le végül a nép utolsó tagjai. Folytatott is ilyen irányú kutatásokat az ottani la­kosság körében. Gyakorlatilag erre épült az egész náci vallás. Az ősi származásra, és az azt magában hordozó vérre. Ami az általuk "alsóbb rendűnek" tartott fajokkal való keveredés miatt vesztette el "is­teni" mivoltát. Szándékukban állt a "alsóbb rendű" elemek el­távolítása után újra kitenyészteni a lappangó "felsőbbrendű" vér­vo­nalat. Tulajdonképpen már a há­bo­rú előtt ezt képviselte a Thu­le Társaság is, melynek Heinrich Himmler és Alf­red Rosenberg is tagja volt.

Thule Társaság

"Thule" egy legendás sziget volt a messze északon, hasonló Atlan­tisz­hoz, me­lyen egy elveszett, magas szintű civilizáció élt a felté­te­le­zések szerint. Akik meg­maradtak, azokat ősi lények őrizték, mint a Teozófia "Mesterei", vagy a Fe­hér Testvériség. Állítólag csak az igazi beavatottak voltak képesek kapcsolatot te­remteni ezekkel a lé­nyekkel, a mágikus rituálék során. A "Mesterek" vagy "Ő­sök" ellátták a beavatottakat természetfeletti erővel. Ezeknek az energi­áknak a se­gítségével akarták megteremteni az árja szuperme­ne­ket. „A Thule Társaság cél­ja kezdetben az volt, hogy Jézus vala­mely leszármazottját - egy Merovingot - Európa trónjára ültesse. Hitler azonban uralomra kerülése után leállította ezt a ter­vet.” – ír­ta Henry. A germán világuralom megvalósítását tűzte ki céljául.

„Az a hír járta, hogy Eckart, Rosenberg és a Thule Társaság más tag­­­jai szel­lem­i­déző és újpogány szeánszokat tartottak fehérorosz e­­­­migránsok egyik cso­port­jával. Biztos, hogy sok felsőbb osztály­­be­li orosz menekült érdeklődött az i­lyesmi iránt, és II. Miklós cár és felesége is lelkes spiritiszták voltak. Viszont ne­héz pontos ér­­te­sü­léseket szerezni a Thule Társaságon belüli tevékenységről. Ma­ga a Társaság is több különböző rétegre oszlott. A felszínen ott volt a tö­meg­fogyasztásra kibocsájtott pán-germán propaganda, u­tána jöt­­tek a titokkutató te­vé­kenység különböző szintjei, majd pe­dig egy feltételezett belső kör, amelynek a tagjai újpogány rítusok út­ján magasabb rendű beavatást nyertek. Egyik cso­port sem volt vi­lágosan látható túlsúlyban. 1918-ban például Sebottendorff lec­két adott a varázsvesszőkről, amit Johannes Hering, a Társaság egy má­sik tiszt­ségviselője erősen kifogásolt, mert úgy gondolta, hogy az ilyen eszetlenségek rontják a Thule hírnevét. Nem tudni, hogy a miszticizmus csupán a félig-meddig törvényellenes tevékenység álcája volt-e, vagy inkább a politikai eszmeterjesz­tést szánták egy gaz­dag és befolyásos csoport titokkutató szertartásainak ellep­le­­zé­sére. Pauwels és Bergier, „A Varázslók Hajnala” (Le matin des ma­­gi­ciens) című könyvükben színes, bár kissé eltúlzott leírást ad­nak a Thule Társaság leg­belsőbb körének mélyen rejtett tudásá­ról. „A germán fajjal egyidős a Thule le­gendája. Feltételezetten egy sziget volt, ami eltűnt, valahol a messze északon, Grönland vagy Lab­rador környékén.Akárcsak Atlantiszról, Thuléról is azt tart­ják, hogy egy letűnt műveltség mágikus központja volt. Eckart és ba­rá­tai hitték, nem pusztult el Thule minden titka. Az em­be­rek és túlvi­lági értelmes lények kö­zöt­ti teremtmények a beavatott rendelkezé­sére bocsájthatnak olyan erőforráso­kat, amelyek segítségével Né­met­­ország újra a világ ura és az emberi fajták mu­tá­ciójából kifejlő­dő új csodafaj bölcsője lehet. Egy napon elindulnak majd lé­gi­ói, hogy megsemmisítsék mindazt, ami a Föld szellemi küldetésének útjában áll, és vezetői olyan férfiak lesznek, akik az erény kútfőjé­ből merítvén, az ősi világok nagyjai által vezetvén, mindent ismer­nek majd.  Ez volt a mítosz, melyre Eckart és Rosenberg árja tan­té­tele ráépült.” (The Dail Press, New York, 1978. – rész­let).

Sátánista nácizmus

Még néhány mondat a Thule Tár­sa­ság­ról. Akik a legfelsőbb pá­holy kivé­te­le­zett tagjai lehettek, valamennyien lu­ci­feriánusok vol­tak, akik gyako­rol­ták a fekete mágiát. Ez a kör nem­csak el­­­fogadta és megtanulta, de gyakorolta is Ale­is­ter Crowley, a teozófus boszor­kány "ellent­mondásos", so­­kak által sá­tánis­tának bé­lyegzett tanait. Szexuális má­­­giá­val, démonidézéssel, ha­lottlá­tás­sal és más go­nosz prak­tikákkal fog­lal­koztak.

A beavatottak szűkebb köre mes­­ter­ként tisztel­te Crowley sze­mé­lyét. A náci moz­galom gerincét jelentő Thu­le Társaság legfel­ső vezetői sá­tánisták voltak, törekvéseiket alap­­vetően a go­nosz, okkult erők kiszol­gá­­lása ha­­­tározta meg.

A náci eszme emblémája a halálfej, azaz a totenkopf volt. Ezt pillanthatták meg elsőnek a Birkenauba érke­ző félholt deportáltak az SS őrök sapkáján. Hogy pon­­to­sak legyünk, az emblémán ko­po­nyát és láb­szár­cson­tokat látunk. Az elne­vezés és a látvány te­hát nem fedik egymást. „Az eszme” nem szűnt meg – to­vább­fej­lő­dött…

A fekete mágia és az okkultizmus nem osztoztak a Führer sorsá­ban. Nem kö­vették őt a bunkerbe, sem az égető gödörbe. Ellen­ke­zőleg, a hajtások lassan be­szövik az egész világot, mint Csip­ke­ró­zsika álmának kastélyát a vadrózsa indái. Németország­ban? Nos, nem ott! Elsősorban nem ott, hanem a "művelt, liberá­lis" Nyu­­­ga­ton, az Újvilágban, ahol csendben kivirágzott a New Age…

Halálfejesek Rendje

 

A mottó után újabb idézet következik, ezúttal Jim Marrs: „Tit­kos uralom” cí­mű, már hivatkozott könyvé­ből, „A Halálfejes Rend” al­címmel: „A Halálfejes Rend (Order of Skull and Bones - szó sze­rint: a Koponya és Csontok Rend­je) egy szupertitkos test­vériségi rend, amely kizárólag a Yale Egye­te­men található meg. A Rend el­képesztő mennyiségű kormánytisztviselőt adott Amerikának, a­kik egytől-egy­ig a testvéreik globalista céljait szolgálták, más titkos szer­ve­ző­désekben. Sutton és mások is azt ál­lítják, hogy ez a titkos társaság egy korábbi né­met titkos szervezet (a náci Thule Társa­ság) amerikai rész­­lege. A csoportot kü­lönféle neveken is említik: „322-es Részleg”, „A Halál Testvérisége”, „A Rend”; azonban a legismertebb neve: „Halálfej” (megjegy­zé­sem: azaz „toten­kopf”, mely – mint koráb­ban láttuk – a Thule Társaság, sőt, az SS hír­hedt jelké­pe volt). A Rend a­me­rikai rész­­legét William Huntington Rus­sell tábornok és Al­pfonso Taft alapította meg a Yale Egye­te­men 1832-ben. Taft 1876-tól had­ügy­mi­nisz­ter, majd igazságügy­miniszter, utóbb oroszországi nagy­követ lett. Az ő fi­a volt az a Wil­li­am Howard Taft, aki (1901-től) az Egyesült Államok elnöke­ként és a Legfelsőbb Bíróság elnökeként is szolgált. Russell a connec­ti­cu­ti tör­vényhozás tagja lett. Az ő családja állt a Russell and Com­pa­ny cég középpont­jában, amely Boston legneme­sebb „kékvérű” csa­ládjainak kezében volt, és akik a rabszolgakeres­ke­delemből, majd az ópium-csempészetből gazdagodtak meg, még a XIX. Szá­zad elején. Több kutató a fenti dicstelen múlttal magya­rázza, hogy „A Rend” a kalózok jelképét tette meg a jelvényének: a halálfejet - a ko­ponyát, az alatta keresztben elhelyezett lábszár­csontokkal. E jelképet eredetileg a régi templomos lovagok hasz­nál­ták zászlói­kon. Sutton szerint „a Rendet” még Russell hozta át Németor­szágból a Yale-re. Egy röpirat, amely „a Halál­fejes Rend” egyetemi főhadiszállásán (a „Sírkamrá”-ban) egy rivális tit­kos tár­sa­ság által 1876-ban lefolytatott vizsgálat részleteit írta le, a következőket ál­lí­totta: „Alapítója (Russell) az egyetemi évei alatt Németországban járt, és szoros barátságot kötött egy német társa­ság vezető tagjá­val. A Yale egyetemre már a felhatal­ma­zással tért vissza, hogy itt is létrehozzon egy részleget. Így jött létre a „Halálfej”.” A hivat­ko­zott titkos német társaság valószínűleg nem más volt, mint a hír­hedt és rejtélyes „Illuminátusok”. A Rend hivatalos halálfej-jelvénye volt ugyanis az Illuminátusok hivatalos jel­képe is. Ecke egyenesen azt állította: „A Rend” tehát nem más, mint az „Illuminátusok” álru­hában. A beavatási szer­tartás jelkép­rend­szere legalábbis sza­bad­kőművesek­kel való közeli kapcsolatra látszik utalni. Sutton is fel­je­gyezte: a Halálfejes Rend ak­tív tag­ságát mintegy 20-30 csa­lád­ból (ezek: Whit­­ney, Lord, Phelps, Wad­s­worth, Allen, Bun­dy, A­dams, Rocke­feller, Harriman, Payne, Davison, stb) álló mag adja. Ezek a családok az Óvilágból ho­­zott örökségüket, a vér­­vonalukat akarják megőrizni. (Megjegy­zé­­sem: egy internetes il­lusztráción – American Pat­riot Fri­ends Net­­work - a 13 Il­lu­miná­tus vérvo­nal névsora (As­tor, Bundy, Collins, Dupont, Fre­e­man, Ken­ne­dy, Li, Onassis, Reynolds, Rocke­fel­ler, Rothschild, Russell, Van Duyn) olvas­ható, amely névsor bizonyos egyezé­se­ket mutat a Halálfejes Rend fenti csa­ládneve­i­vel). Előre elrendezett há­zas­ságokat köttetnek a gyer­me­­ke­ik­kel, hogy „megóvják, nemesít­sék” a kvázi-kékvérűek vérvo­na­la­it, akik ö­röklött vagyonukat és ha­talmukat a kábítószer-csem­pé­szet­nek, a rabszolgakereskede­lem­nek és jól eltervezett há­zas­sá­gok­nak kö­szön­hetik. Ezek az össze­keveredett családok segí­tik és tá­mo­gatják egymást a pénz­ü­gyi, a politikai és a gene­ti­ka­i hata­lom megszerzéséért foly­ta­tott küzdelemben. Szá­mos nagy ne­vet köthetünk a Halál­fe­jes Rendhez, pl. Low, For­bes, Coolid­ge, Delano, Taft, Stim­son, stb. A közelmúlt befolyásos tagjai között van George Bush volt elnök (meg­jegyzésem: és a fia, W. Bush el­nök) is. Tarpley és Cha­it­kin úgy látta, hogy ez az egész nem holmi diákklub: „A század bor­zal­ma­inak hosszú listá­jából túl sokat kö­­szön­he­tünk a tehetős an­gol­barát ame­ri­kai családoknak, me­lyek átvet­ték a Halálfe­jes Társaság felett az irányí­tást, és kvá­zi politikai to­bor­­zóiro­daként hasz­nál­ják. Fő­leg a Harri­man, a Whit­ney, a Van­der­bilt, és a Rocke­feller családokról van szó, meg ügyvéd­je­ik­ről: a Lordokról, a Taftokról, a Bundyk­ról.” Más kutatók szerint a Ha­lálfejes Rend az Új Világ­rend (New World Order) hatalmi köz­pontja. A szer­vezetet egye­sek a Külkapcsolatok Ta­ná­csába (CFR), a Bilder­berg­be és a Trila­te­rális Bizottságba ve­zető útnak nevezték. Az 1980-as elnök­vá­lasztások idején a fel­színre kerültek a Rendet öve­ző ellent­mon­dások. Lyn­don H. La­Rou­che, az ameri­kai Mun­kás­párt (La­bo­ur Party) korábbi el­nöke támad­ta is Ge­or­ge Bush re­publi­ká­­nus elnökje­löl­tet, a Rendhez fűződő kapcsolata miatt: „A Ha­lál­fe­jes Rend nem csu­pán egy diáktársaság, nem is csak vala­mi kü­lön­le­ges öregdiá­kok klubja a hozzá tartozó halandzsával. Ez egy nagyon komoly, na­gyon elszánt, kultusz-szerű összeesküvés az USA alkotmá­nya ellen. Akárcsak a Cambridge-i Apostolok e­se­té­ben, a Halálfe­jes Rend beavatottja is egész életé­re a brit titkos hír­szerzés elköte­lezett ügynöke lesz.” Az intézményi részvénye­sekről végzett egyik legalaposabb vizsgálat jelentése kimutatta: „A gazda­ságban a pénz­­ügyi intézetek dominálnak, és ezek mind a Mor­gan-Rocke­fel­ler komp­le­xum részét képezik, kiterjedt kapcsolati rend­sze­ren ke­resz­tül fo­nód­tak össze ve­le.” Gibson szerint: „A Mor­gan-cég kü­lön­böző igaz­gatótanácsi tagjai az USA 100 legnagyobb vál­la­­lata kö­zül 31-nek az igazgatótanácsában is benne voltak.” Ez az átfe­dés a 100 legna­­gyobb vállalat között egy igen sűrű szövésű kap­­­cso­­latrendszert jelent, amelyet csak megerősítenek a zártkörű klu­­bo­­kon, közös is­ko­­la­i háttéren, házasságokon, valamint a Kül­kapcso­la­tok Tanácsá­ban, a Halál­fejes Rendben, a Trilaterális Bi­zott­ság­ban és az Üzleti Tanácsban betöltött tag­ságon keresztül is fenn­álló gya­kori kötődé­sek.” Csakúgy, mint más titkos tár­saságok eseté­ben is, sok az á­rulkodó kapcsolódási pont a Halálfejes Rend és a CIA kö­zött. A Yale minden más egyetemnél jobban rá­nyom­ta bélyegét a Köz­ponti Hírszerző Szolgálatra. A CIA-nek már szinte olyan hangulata van, mint egy osztálytalálkozónak.”

 

Globálfasiszta internet

 

A televízió mellett és után a legfontosabb média az internet.

Az elektronikus világhálót eredetileg a CIA, az amerikai Közpon­ti Hírszerző Üg­ynökség – „népszerű” nevén: a Cég – találta fel, s vezette be, azzal a céllal, hogy minden információ megszerzése kizárólag személytelen technikai kér­dés­sé váljék, vagyis aki a „tökéletes” és méregdrága elektronikus technikával rendelkezik, az előtt többé ne legyenek semmilyen, elsősorban privát titkok. S mivel a szükséges technikával, pénzeszközökkel, infrastruk­túrá­val, hálózattal, információkkal, produktív és kapcsolati tőkével ki­zárólaga szupra­na­­cio­ná­lis tár­­sa­­sá­gok, a titkos társaságok, a világbankárok, a ki­rály-és sztárcsináló vi­lágmédia-gyáro­sok (vö. Hollywood) ge­nerál-kar­tellje, a világvezetők alkalmi összejövetelei, személyes egyeztetései révén vezetett „infor­má­lis Világállam”rendelkezik, rög­tön feloldhatóvá válik, tö­ké­­­letesen fel is oldódik mind a magán­­­sz­féra, mind a nemzet­állam minden „za­varó, kortévesztő” ex­klu­zivitása. Mivel a Világállam leg­na­­gyobb ellenfelei, konkurenciája az egyén és a nemzet - mint két utolsó autonóm entitás - voltak, hát drasztikusan, de „demokrati­kus, piaci-üz­leti alapon” (értsd: az információs világsztráda révén) megszüntették a sze­mé­lyes és a nemzeti diszkréció, a titokképzés minden lehető­sé­gét. A világháló min­dent és mindenkit lehallgat, titkok nincsenek többé, a klasszikus „kém­kedés” értelmét vesz­tet­te. Ettől kezd­ve maga a hírszerzési munka is végtelenül le­egy­sze­rű­sö­dött: internetezés egy asztali számítógé­pen vagy egy lap­topon.

 

Ám a világháló elárulja, feltárja a Világállam hálószobatitkait is.

A szekreter nyitott ajtaján koponyák és csontok gurulnak elő.

Ne ijedjünk meg túlságosan, már azt sem érdemes…

 

Bohemian Grove vagy Monterio

 

Ha épp csak beírod a google keresődbe a megfelelő kulcssza­va­kat – mint pl. My­ron Fagan, Jim Marrs, infowar, Il­lu­­­minati, Bil­der­berg, vér­­vonalak, Roth­schild, Meroving, Sion, Grand Orient, Weis­ha­upt, Pi­­ke, Lucifer, Baphomet, templomosok, stb. –; meglepő, el­hall­gatott in­form­ációkhoz (szövegekhez, isme­re­tek­hez, képekhez, videókhoz) jut­hatsz; olyan tartalommal, amely sem a tan­köny­vekben, sem a tele­ví­ziókban, sem az újságokban soha nem szerepel(t). Az a kér­dés, hogy képes vagy-e szellemileg és lelkileg feldolgozni, ami­ről nem is hallottál. A személyiség erejét próbáló ismeretszerzés ez… Mert azután az első keresések újabbakat szül­nek – ajánlom, hogy kü­lönösen a képek alatti linkeket bön­gészd -; egyre szaporodnak a tisztázatlan és tisztázhatatlan összefüggések, s mindegyre újabb kulcs­szavak jönnek elő, mígnem az információs tengeri kígyó egy­szer csak a farkába harap, kirajzolódik a teljes bohém(ian) folk­lór. A linkek, a hivatkozások, a képek, stb. időnként eltűnnek, átala­kulnak, egymásba olvad­nak, szétválnak, „fialnak”, tehát állandó mozgásban vannak, ezért jól teszed, ha amit találsz, azonnal le is töltöd, mert lehet, hogy abban a formában többé nem találsz rá újra..

 

A világ(állam) formális és informális – de mind „nemhivatalos”, hi­szen világál­lam hivatalosan nincs - ve­ze­tői immáron 130 éve (te­hát 1879 óta) minden év­ben titkos összejöveteleket tartanak egy Észak-Kaliforniában található he­lyen, amelynek neve: Bo­he­m­ian Gro­ve (Cseh Erdő), de használható a Mon­te­ri­o, az Aus­tin Creek és a Sono­ma (fedő)név is.

 

Jómagam - még 1998 kora tavaszán - részt vettem egy hazai „tit­kos” össze­jöve­telen, amelyen „a Magyar Televízió sorsáért aggódó magyar értelmiségiek” vettek részt, természetesen teljes „hírzár­lat­ban”. Nos, ezt a máig is rejtélyesen cél­talan találkozót mind­össze csak a távoli a­nalógia ked­véért em­­lí­tem – eszem­ben sincs alapta­lan párhuzamot vonni pl. Hollywood-dal. Nekem azt mondták, Dá­nosra megyünk – autót vezettem, és közben beszélgettünk, így az útvonalat nem tudtam megjegyezni, no­ meg külö­nö­sebb okát sem láttam, hogy memori­záljam. Ez az állítólagos „Dá­nos” Budapesttől maximum 80-100 kilóméterre fekhetett, keleti-délkeleti irányban, sűrű erdő közepén, egy nagyobb tisztáson, vagy irtáson. Nos, pár év­vel később az eszembe jutott, utólag rekonstruálnám, hol is vol­tam. Sajnálatos tényként kell közölnöm: Magyarországon ez idő sze­rint „Dános” nevű helység nem létezik. (Legközelebb a mai Románi­ában van egy.) Később aztán „rájöttem”, hogy Dánszent­­mik­lós mel­lett lehettünk valahol, ennyit a dez­infor­má­lásról. Van is, nincs is; hoztam is, meg nem is – igaz is, meg nem is. Hollywood… és Bohemian Grove.

Sőt, a világvezetők Bohemian Club-ja.

 

A Cseh Erdő önmagában is egy hatalmas erdőség; - évszázados fák rej­­­te­­ké­­ben, egy tó partján búvik a titkos találkahely, ahol a „Cre­ma­tion of Care” nevet vi­selő druida (= kelta papi vallás) rituálé ke­reté­ben gyűlnek össze a világ legfon­tosabb em­berei: politikusok, ban­ká­rok, mé­di­a­guruk és akadémikusok, az üzleti és a szellemi é­let hírességei, miniszterelnökök és first ladyk, egy amúgy isme­ret­len célú rendezvényre, amelyet hivalkodóan „the greatest men’s par­ty on earth”-kéntis em­legetnek. A rejtett, infravörös kamerával titokban felvett fil­me­ken a régmúlt idők elfeledett, sohasem igazán hitt/­­látott szertartásai eleve­ned­nek meg. A Bilderbergi Csoport, a Római Klub, a Trilaterális Bi­zottság, a 300-ak Tanácsa, az Atlanti Tanács, a CFR, stb. már úgy-ahogy az éle­tünk min­dennapjainak valóságos ré­szeivé váltak, a létezésükről eddig is tudtunk. Ámde ezután valami va­donatújhoz, valami eddig teljesen eltitkolt helyzet­hoz kell hoz­zászoknunk.Valami rettenetes bizonyossághoz. Ah­­hoz a bizonyossághoz, hogy a mi világunkat komplett őrültek vezetik. Csak az a kérdés, hogy eleve gyenge­el­méjűnek születnek, vagy va­lamilyen rejtélyes, luciferi hatásra válnak-e egy­től-egyig idiótává?! A megdöbbentő éjszakai felvételeket Alex Jones és munka­társai rögzítet­ték infravörös kamerával – mint említi: a brit televízió és titkos­szol­gálat segít­sé­gével – 2000 és 2005 nya­rán a Cseh Erdőben, a „nyárközép” tisz­teletére ren­de­zett „Nyári Feszti­vál” al­kalmával, mely szintén az okkult szer­tar­tás egyik fedőneve. Az első video­fel­vé­tel egészen pontosan jú­lius 15-ikén készült, 2700 fő részvételével.

 

Az amerikaiak – a Bohemian Club tagjai -késő délután ugyanúgy gyülekeznek a happeningre, akárcsak a pénzes magyarok a Forma 1 esedékes futamára a mo­gyoródi Hungaroringen. Harsány nevet­gélés, vihogás, röhögés, a kézben teli sö­röspohár – szóval jókedv a köbön. Senki nem gondolná, mi készül itt órákon belül. Az út szé­lén drága luxusautók parkolnak, laza összevisszaságban - az ér­ke­zők gyalog közelítik meg az erdei színpadot, ahol hama­ro­san kez­detét veszi a pogány (druida) rituálé, amint beáll az éjszakai sö­tét­ség. Nem fo­gom elmondani a teljes történe­tét, csak néhány lénye­gi momentumot emelek ki, hogy érzékel­tessem, miről is van szó.

 

A monoton-agresszív „prédikációt” egy szálfatermetű, sötét csuhás alak tartja, s a hang­ja el­torzul - mintha túlvilági hang törne fel a torkából, alatta egy démon vi­hogása hallik -, ­­amikor időnként el­üvölti magát: „Midsummer sets us free!” – vagyis: „Nyár­közép sza­badít meg minket! " A mélyenszántó, többször is ismé­telt kijelen­tés a háttérben pusmorgó démonokra vonatkozhat, ami megfon­to­lan­dó, hiszen a szónoktól balra, néhány méterre hatalmas kőből egy­befaragott szo­bor áll, amely Midsummer szellemét, ne­tán őt, magát, a démonok atyját hi­vatott megtestesíteni. A 10-12 mé­te­res, hóri­­hor­gas fej­nél­küli csuklyás eltorzult, ka­ján vigyorát a mel­­lén hordja. Nyomatékot ad minden elhangzott szónak…

 

Amikor a szónok a jelmondattal felemeli a hangját, egyrészt vad­ál­lati vihogás hallatszik, másrészt a kőszobor heveny fellobba­nás­sal tetőtől-talpig lángba bo­rul, és mennydörgést (thunder) is lá­tunk-hallunk, mintha csak a Stevie Nicks fe­lejthetetlen koncertjét él­veznénk a Vö­rös Szikla (Red Rock) tövében. A szeánsz szín­padi tűzijátékkal kezdődik, a „szentek bevo­nulásával" egyidejűleg. De a „cse­lekmény” nem csupán a színen zajlik, hanem szanaszét, az e­melvényt kör­nyező bokrok között is. Baloldalt például egy lokális tűzfészek látható, amely alaposabb megfigyelés révén helyi máglyarakásnak bizonyul, melyen egy kis­gyermek teste ég. Kicsi kezei a levegőbe markolnak. Mellette egy törpe dé­mon-alak guggol, amely aztán a színpadon ugrálva, a szertartásban is kikö­veteli a részvételét.

Amerikai happening.

 

A másik videófelvétel hasonló – főszereplője a Halál Birodal­má­nak Hercege -, de ott kiterített halott is látható, valamint ma­ga, Chárón, amint ladikjával át­szállítja a delikvenst a tó­ba belefolyó széles patak (creek), majd abból tajtékoz­va kihöm­pölygő fo­­lyam (a Styx) másik partjára.

Akinek jó az idegzete, szánjon rá egy órát, töltse le, és nézze meg!

 

A látványt, a videókat Alex Jones, a szerkesztő vezeti fel, és végig kom­­mentálja is. Elmondja, hogy ez a bizarr luciferi ceremónia saj­nos tényleg a világ vezető férfiainak (és asszonyainak) a talál­kahelye, évente, minimum egy alkalommal. Érthető okokból az a „legszaftosabb” információ, hogy mely vezető politikusok, például kormányfők voltak eddig hivatalosak a Cremation of Care rituá­léira. Nos, íme a – korántsem teljes – névsora azoknak, akik Alex Jones közlése sze­rint holtbiztosan „ott” voltak:

 

George Bush, George W. Bush, Bill és Hillary Clinton, George Schultz, Ro­nald Reagan, Colin Powell, Henry Kissinger, John Kerry, Jimmy Car­ter, Ric­hard Ni­xon, Henry Ford, Sztálin, Ei­sen­ho­wer, plusz egy nem politikus, de a vi­lág egyik legnagyobb a­merikai-multinacionális társaságának tulajdonos-veze­tője, a „vízü­gyes” Bechtel - s mint­ha az e­gyik fotón Nyikita Szergejevics Hrus­­­csovot ismer­tem vol­na fel, egy magyar politikus alig látható arcé­lé­vel szemben. De ezek után hadd írjam le azt a néhány nevet is, amelyeknek hordozói szinte bizonyo­san jártak ott, még­ ha nem is tűnnek fel személyesen sem a videókon, sem a képeken:

 

Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Condoleezza Rice, Paul Wolfowitz, Dick Cheney, Do­nald Rumsfeld, Tony Blair, Zbigniew Brzezinski, vala­mint a régmúlt időkből: Alexander Dubcek és Kádár János.

Lehet, hogy utóbbinak ezért lopták el nemrég a koponyáját.

Mindenesetre 1968-ban Kádár néhány heti vetítés után betiltatta a „Ha­lál­feje­sek” cí­mű amerikai horrorfilmet, még 18 éven felülieknek is.

Ő tudta – miért. Netán a jövőbe látott?

 

Teremtő gondolat

 

A szellemvilág nem csupán a keresztény hit szükségszerű mellék­terméke, hanem létező valóság; mondhatnám úgy is, hogy mind a keresztény, mind a többi val­lás istenhitétől teljesen függetlenül is létezik. Az afrikai őserdők varázslói, a su­mér, az egyiptomi és az­ték (tolték, maja, stb.) főpapok, valamint a régmúlt idők sámánjai nagyon is jól tudták – olyannyira, hogy abból éltek -: bizonyos kö­­rül­mények teljesülése, bizonyos feltételek megte­rem­tése esetén a szellemvilág­gal online kapcsolat létesíthető, akár jó, akár rossz cél megvalósításának érdekében. A jó és rossz (szellemi) erőkben való hit, a segítségük kérése, a szellemi rontás­ba (pl. „szemmel verés”, megátkozás, stb.) és a gyógyításba vetett vakhit, meg­győződés egy­i­dős az emberiséggel. Éppen erről szól az okkultizmus, amely nem nemlétező dolgokkal foglalkozik, hanem olyan erőkkel „cimborál”, amelyekkel a Katolikus Egyház tiltja a kapcsolatfelvételt. Gondol­junk csak a talizmánra, az amulettre, varázsgyűrűre, botra és pál­cára, mint csupa olyan eszközre, amelyek „túlvilági” beavatkozást közvetítenek. A maszái vadász (el moran) például jóté­kony varázs­erőt tu­lajdonít a megölt oroszlán bizonyos vállap-csontjainak, „luc­ky bones­nak”, szerencse-csontoknak tekinti őket, és mint jósors­hozó talizmánt, a nyakába akasztja. A csontok tehát szak­rális jelentésűek és jelentőségűek a túlvilági erők megidézése cél­jából.Miért ne használná fel az okkult erőket a mo­dern idők embere a saját (önző, netán gonosz) céljai megvalósítására, ha ke­resztény­sége amúgy is csak „mimikri”, tudatos megtévesztés, globalista hátsó szándékainak elleplezésére?

Miért ne tenné? Meglátjuk: teszi is…

 

A csontok közül kiemelkedő jelentőségű: a koponya.

Alkalmas ugyanis a halott szellemének fel-és megidézésére.

A kannibálok ugyebár megették a megölt ellenség agyvelejét, hogy a becsült, de legyőzött harcos ellenfél ereje, ügyessége átköltözzék beléjük. Kínában ma is ét­termi étlap-tétel a majomagyvelő. Olyan tudományos fejlődéselmélet is léte­zik, miszerint az ember akkor és az által emelkedett ki az állatvilágból, amikor a vegetari­á­­nus táplálkozást - a jégkorszak miatt – (kannibál) húsevés­sel volt kény­telen felváltani. Például könnyen lehetséges, hogy a cro-magnoni ősünk meg­ette a harcban megölt neandervölgyiek agyvelejét, miáltal szel­lemileg is - még inkább - fölébe kerekedett, ez pedig végső soron a neandervölgyiek roha­mos kihalását okozta. A húsevés „feldobhatta” a győztes cro-magnoniak agy­mű­kö­dését, mert az agy egyetlen tápláléka a – főleg állati eredetű – fehérje. Az értelmi „ősrobbanás” nyilván „erkölcsi” degenerációt eredménye­zett – ez lehe­tett a hirtelen „megokosodás” ára -, aminek a gyászos következményeit mind a mai napig nyögjük. Ettünk az „almából”, amely a „Tudás Fáján” termett.

 

A mai pogány rituálék lényege szintén a halott koponyájából, illet­ve szellemi közvetítő erejének felhasználásával, bi­zo­nyos ké­pes­­sé­gek megszerzése, de nem elsősorban értelmi ké­pes­ségeké, nem tapasz­talatoké, nem tudásé, s nem is a konk­rét ismereteké, ha­nem a tudati elemekkel szemben, szellemi, személyiségi (lel­ki) ké­pes­ségeké, jegyeké – mert a mai rituálék mesterei, „va­rázs­lói”, celeb­rálói tudván tudják, hogy az emberi személyi­ség nem az agy által az agyban, hanem szakrális, szellemi sí­kon szü­letik, egzisztál és fejt ki minden kreatív ak­tivitást. Mindazonáltal a koponyát – mint univerzális, szakrális je­len­tésű csont­ma­radványt - tartják alkalmasnak arra, hogy nem belőle, de általa az egy­­­ko­ri gaz­­da személyiségét, a LELKÉT „visszanyerjék” és re­in­kar­­nációs egye­sülésre kész­tessék, miáltal a halott szellemi­sé­ge hitük szerint újraéleszthető, és egy ma­gasabb rendű kol­lektív szel­lemi egység­be integrálható.

 

David Rockefeller

 

A kollektív tudatnak ugyanis valóságteremtő ereje van.

A gondolat a téridő által nem megkötött, nem korlátozott te­remtő erő; mint ilyen, az egyetlen tiszta energi­a, amely min­den anyagi (és nem anyagi) létező megte­rem­té­sére potenciá­li­san képes lehet.

 

Akik Istent meg akarják fosztani mindenhatóságától, arra készül­nek, hogy a kol­lektív emberiséget helyezzék az omnipotencia álla­potába. A halálfejes – skull and bones - rituálé konkrét célja, hogy megte­remtse azt az öngerjesztő szellemi mi­liőt, amelyben a Bea­va­tott Mé­di­um, a Világkormány Várományosa – remé­nyeik sze­rint egy új Hitler – a gnosztikus TU­DÁS erejével és birto­ká­ban ké­­pes­­sé válik az Egy Isten levá­l­tására.

Ez a koncepció magától, Lucifertől származik.

 

A szertartás a profán külső szemlélő számára csak egy show, így aztán teljesen felesleges lenne az avatatlan nézőket kitiltani, hisz úgysem értenek az egészből semmit. A civil statisztéria pedig csak javítja a titkok működésének hatékony­ságát. Hadd vedeljék a sört az ingyen mulatságra vágyó polgárok – úgysem látja senki, hogy a beavatottak, a luciferi ceremónia okkult aktorai a színfalak mö­gött peyote-ot kortyolnak arany­serlegekből. Peyote-tal itat­ják a valódi ember­ál­do­zatok ala­nyait (a rituálé keretében kivég­zen­dő másként gondolkodókat), és a­zokat is, akiket majd lefejezés vagy máglyahalál után megpróbálnak a Sámán­vezér segítségével feltámasztani. El­sőként Jacques de Molay templomos nagy­mes­ter hasonmását, majd a Salome kívánságára lefejezett Keresztelő Szent Já­nos alteregóját keltenék életre, a Koncentrált Kollektív Te­remtő Gondolat (a KK­TG) technológiájával. Előbbit a templo­mo­sok, utóbbit a johanniták,ízzó pa­rázson előadott örömtánca köve­ti. Az előadást vontatottan induló (vö. kés­lel­te­tett orgazmus), ala­muszi szexuális orgia színesíti, amelyben a west­wicki boszor­ká­nyok bemutatják, mit hoztak magukkal Hollywood­ból, és miként hatja át kí­gyó­zó testük, imbolyogva köröző csípőik bujaságát Ma­dame Blavatsky és Ale­ister Crowley szellemisége. Az este egyik fénypontjának ígérkezik, amikor me­g­kísérlik megidézni néhány zse­ni­á­lis múlt­bé­li koponya szellemét, akik életművük­ből szemezgetve tartanak rö­vid szónoklatot. A szupertitkos tervek szerint Lenin „A globalizáció, mint az imperializmus legfelsőbb foka” címmel mond tu­do­mányos értekezést. Hitler és Sztálin a Molotov-Ri­e­ben­­trop paktum megköté­sének hálószobatitkait ismerteti. Chur­c­hill korreferátumának címe: „Miért let­tem szabadkőműves?”.Vé­gül közkívánatra John Maynard Keynes a Világ­bank „vudu” gaz­daságpolitikájáról fog beszélni. A szertar­tás arra a koncep­ci­ó­ra épül, hogy a gondolat terem­tő erő, amely tö­megmére­tek­ben felfokozva, egy előre jól meghatározott szak­rális célra össz­pontosítva megvalósítja a végcélt (akár­csak a „Vissza a jövőbe” című filmben, amikor az őrült, de zseniális felta­lá­ló a­­u­­tójába épí­tett fluxuskondenzátor, a villám terem­tő erejét fel­erő­sítve mó­do­sít­ja a téridőt, és a jövőbe repíti a főhőst). A végcél, hogy a ki­rálydráma ön­jelölt sztár­ja a Fekete Mágia segítsé­gével át­lép­je ma­gá­nyának korlátait; s az emberiség össze­­gyűj­tött böl­­­cses­ségé­vel övezve, a mindenhatóság magas­sá­gába e­­melkedjék. A vi­lághatalom megszerzéséhez fontos, nélkülözhetetlen dokumen­tu­mok amúgyis e­lőbb-utóbb mind David Rockefeller tulaj­donává vál­nak. Ez tör­tént a holtten­geri tekercsek legértéke­sebb da­rab­jaival éppúgy, mint az Irakban megtalált su­mér kő­táblákkal.

Múlt, jelen és jövő most egy erős férfi kezében forr össze.

 

Erről szól majd a soron következő Chrystal Valley-i rituálé, a Kristály Palotá­ban (Chrys­tal Palace), amelyet nemrégen a je­ruzsálemi Sala­mon Temp­lom hű másaként é­pí­tettek fel, a magyar Makovecz Im­re tervei alapján. Ajánlólevelét Károly, walesi her­ceg­­től kapta, aki jó tapasztalatait a Windsor-kastély újjáépíté­sekor sze­rezte, és ami­ért is a világhírű építészt Hi­ram Abif díj­banrészesítette a Sza­bad Épí­tészek Szövetsége.

 

A király majd színre lép és elfoglalja a trónt, amelynek felépítésén évti­zedek óta dolgozik. Emígy kiált fel: „Midsummer set us free!” S az alattvalók világszerte térdre borulnak Nyárközép előtt…

A démonok pedig felszabadultan kacagnak, hisz övék a világ.

 

 

 

 

 

 

V É G E

 

 

 

 

 

 

Tartalomjegyzék

 

I. rész

Csillagközi mag a földi Grálban

 

1. Bevezetés „A titkos uralom”-hoz

 

2. Az Annunaki és a Kígyókirályok

 

2.1. A világegyetem: az anyag, az élet és az ember genezise

2.2. Az Annunaki génmanipulációs embergyára

2.3. Degenerálódás és a magunkra találás a történelemben

 

3. Isten új esélyt ad a gyári hibás emberiségnek

 

4. A kereszténység és a gnózis harca a középkorban

 

5. A Meroving-vérvonal: a középkorból az újkorba

 

6. A titkos hatalom családfája

 

7. A templomos lovagrend illegalitásba vonul

 

8. A szép új világrend

 

II. Rész

A meghamisított történelem

 

Párhuzamos idősíkok

Az áteredő bűn

A múlt hamis, a jövő bizonytalan

Levajazott szent világszabadság

A világkarám kasztrendszere

A szabadkőművesség és a francia forradalom

Gyümölcséről a fát

A háttérhatalom okkult „designere”

A szabadkőművesség Magyarországon

Magyarország globalizációja

Elitek milliárdokkal szemben

Rockefeller preventív levele a magyarokhoz

 

 

III. rész

 

A cseh erdő – 2009.

globális persziflázs

 

 

 

Vác, 2009. május 27.

 

 

Czike László

 

 Ajánlom még a szerző honlapját is...

 http://www.czl.gportal.hu/