Czike László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kígyókirályok – Jelenések 2.9

 

Lucifer magja a Grálban

 

A Sátán Zsinagógája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vác, 2003. december

 

 

1. Bevezetés ‘A titkos uralom’-hoz

 

Most Jim Marrs könyvéről, ‘A titkos uralom’ címűről fogok írni.

Barátommal - aki éppúgy elolvasta, mint én - megpróbáltam egészen röviden át-tekinteni a KAPU Kiadónál az elmúlt hetekben megjelent mű tartalmát; és hogy ‘medrében tarthassam’ a beszélgetés folyamát - szakaszokra bontottam a könyv lényegi mondanivalóját. Úgy mint: (1) A titkos társaságok ‘Új Világrendje’ avagy van-e szerves kapcsolat a pénzoligarchia, az illuminátusok ‘világállama’, illetve a klasszikus értelemben vett szabadkőművesség között? (2) Templomosok, Rózsa-keresztesek és szabadkőművesek (Sioni Perjelség) legendáriuma avagy mi lehet a Szent Grál, illetve mire akarják felhasználni modern korunkban Jézus feltételezett és a Meroving-dinasztia ‘valódi’ vérvonalát? (3) ‘Annunaki’ őstörténelem avagy honnan származik a földi emberiség? Amikor a telefonban idáig jutottam a könyv tartalmának felsorolásában; - a barátom türelmetlenül közbevágott: ne folytassam, mert azt még ‘probléma-mentesen’ el tudná (tudja) képzelni, hogy a titkos uralom középkorból eredeztethető okkult társaságok révén, illetve azok szakrális együtt-működésével valósul meg, de nagyon szépen kér, hogy földönkívüliekről mégse’ beszéljek neki, mert azt már nem hiszi el! Hát igen! Barátom számára a 3. pontba sűrített ‘témakör’ tartalma jelentette ‘a megálljt’, - azt a kritikus pontot, amelynél már elfogyott a türelme, és nem törődve ‘a következményekkel’ így kiáltott fel: “Hazudsz bitang! - mármint Jim Marrs, a könyv írója - a mindenségit!”

Pedig Jim Marrs, a modern kor ‘Münchhausen bárója’ cseppet sem viccelt.

 

A könyv szerkezete szerintem pontosan az elmondott ‘telefon-szindróma’ ügyes kivédését szolgálja. Látszólag semmi logika nincs ugyanis abban, hogy az író az újkori (mai) politikai történések leírásával, korporációs magyarázatával kezdi; a középkori legendáriummal folytatja, - majd az emberiség földönkívüli eredetével fejezi be újszerű ‘történelem-oktatását’. Pedig okos megoldás! A pragmatikusok elolvassák a modern részt; kielégülnek, és a maguk részéről befejezték a könyvet. Akik pragmatikusságuk mellett egy kevés (nagy!) misztikumra, okkultizmusra is vágynak, azok folytathatják a középkorból származó legendáriummal. Képzeljük el: ha a szerző ‘időrendi sorban’ meséli el ‘az újtípusú történelmét’ - mindenki le-tenné a könyvet, szinte azonnal. Így viszont legalább harmádáig-feléig eljutnak...

Márpedig az író a történelem időrendjének ‘összekeverésével’ megengedhetetlen engedményt tesz; totálisan felborul az ok-okozati összefüggések logikai lánca, és az olvasó soha nem érti meg sem a könyvet, sem a történelmet - hacsak a könyv teljes körű elolvasása után nem lát hozzá a saját fejében és a saját fantáziájával ‘újravágni’, majd újra egybeszerkeszteni az egész kapott tényanyagot; mert a mű legnagyobb erénye, hogy tulajdonképpen minden szükséges kelléket hiánytalanul tartalmaz, ami a megértéshez szükséges. Csak hát - ‘összekavart’ sorrendben! Az író a kezdeteket, a Genezist teszi a könyv végére, mintegy szemérmesen takarva, hogy akit ‘ez idegesít’, ne olvassa el. Pedig az emberiség hajnalával kellett volna elkezdeni a történetet, majd az ókorral és a középkorral folytatni; - s befejezni a mai kor magyarázatával. Így magától összeállt volna, ami összetartozik. A könyv írója, Jim Marrs (szándékosan?) ugyanazt a hibát követi el a kiszivárogtatásban, az idő mélységében, vertikálisan, - mint amit a magyar Drábik János követ el, a földrajzi-geopolitikai térben tagoltan, horizontálisan. Drábik János könyörtelen pontossággal, a legapróbb részletek kínosan finomművű taglalásával tárja elénk a nagyvilág (Magyarország szempontjából: a komplett külvilág) társadalmi ellent-mondásait, a globalizált szupranacionális hatalom korporatív felépítését, hálóját; sőt ‘hálózatát’: a HÁLÓZAT-ot - ám megáll Magyarország határainál, s csupán igen halvány célzásokkal (pl.: Magyar Atlanti Tanács tagjai, stb.) mer utalni arra, hogy bizony a mi országunk is a háttérhatalom egyik kedvenc játszótere. Marrs e ‘hibát’ az időrendiség megszakításával és összekeverésével követi el, miáltal az egész egybefüggő történet egymástól látszólag elszakítható legószerű ‘mesékre’ osztódik, amelyek tetszés szerint rakosgathatók össze, vagy szedhetők széjjel. Az igazság azonban kegyetlen! Az emberiség történelme, újkori története térben és időben egy és oszthatatlan cselekmény, selyemfonat a selyemövezetben, minden történés szervesen összefügg, a Genezistől a Végítéletig, a Föld és az Univerzum minden szegletében, az egész globalizált világban - Hencidától Boncidáig! A jövő és főleg a jelen a régmúltból nőtt ki; s a meg nem szakadó lánc könyörtelensége éppúgy igaz Magyarországra, mint a Világegyetem legeldugottabb zugára. Ám a kiszivárogtatás ‘törvénye’ (titkos szabályzata) előírja, hogy a mérget apránként kell adagolni; s azt is úgy, hogy eleinte csak a vájtfülűek, a beavatottak értsék...

Ha meglévő tudományos, történelmi és egyéb ismereteinket átrendezzük, ‘egybe-dolgozzuk’ a Jim Marrs könyvében felvázolt ‘új történelem-szemlélettel és világ-képpel’, akkor a következő história bontakozik ki a szemünk előtt:

 

1. Az ősgenezis, az ‘Annunaki’ korszaka: a homo sapiens faj megjelenéséig.

2. Az első magasan fejlett, az ‘atlantiszi civilizáció’ kialakulása a Földön.

3. Az ószövetségi özönvíz, az atlantiszi civilizáció elpusztulása.

4. Az Ószövetség kora a Földön. (Maya, Egyiptom, Sumér, Hellász, Róma)

5. Jézus Krisztus születése; - az Újszövetség (a Halak) korszaka.

6. A középkor: a kereszténység és a gnosztikus világnézet harca.

7. Az újkor: felvilágosodás, szabadkőművesség, polgári forradalmak.

8. New Age, Új Világrend, illuminátusok; - az Antikrisztus évadja.

9. Jézus Krisztus második eljövetele; - a Végítélet kora (a Vízöntő nyitánya).

 

Elolvasva a könyvet megerősödött bennem a meggyőződés, miszerint ahány erő - hatalom, háttérhatalom, politika, vallás, gnózis, kultúra, tudomány, egyház, állam, szupranacionális korporációk, titkos társaságok, stb. - működik ezen a világon; annyi különböző világkép és történelem-felfogás (részleges vagy teljes filozófia) létezik, melyek mind-mind legfeljebb egy-egy részigazságot birtokolnak, egy-egy parciális összefüggésre világítanak rá. Egyre égetőbb szükségszerűség, hogy egy olyan egységes világképet alakítsunk ki, amely nemcsak hogy ‘összeötvözi’, de sokkal inkább ‘közös nevezőre is hozza’ mindazokat a legkülönfélébb nézeteket, amelyeknek az egységes felfogás megteremtése szempontjából autentikus rész-igazság-tartalmuk, ‘használható’ és az összképbe beleillő mondanivalójuk van. Kétségbeejtő tény, hogy a legkülönbözőbb tudományos elméletek mennyire nem illenek egybe, mennyire ellentmondanak egymásnak is, de legfőképpen a Biblia genezis-történetének az intelligens emberiség kialakulását illetően a Földön. Ám legalább ennyire kétségbeejtő az is, hogy az emberiség a saját múltját és jövőjét, megszületését és kollektív célját tekintve legalább háromféle nézetrendszerrel - vallásossal, gnosztikussal és tudományossal - rendelkezik, illetve él együtt, mely nézetrendszereknek jószerivel még közös (tám)pontjaik is alig vannak! Mintha az emberiség többféle, ballasztszerű szellemi örökséget, mint értelmetlen koloncot cipelne magával egész eddigi történelme során, amelyek keresztbe-kasul zavarják és dezinformálják egymást s az igazságot hasztalanul kereső embereket. Mintha-csak többféle gigászi kozmikus erő vívna élethalál-harcot egymással az emberek halhatatlan lelkeinek megszerzéséért, örök rabszolgaságba döntéséért, - ahelyett, hogy egy viszonylag kiegyensúlyozott földi élet után találná meg mindenki a neki megfelelő (testhezálló) ‘érvényesülést’ a túlvilági örökkévalóságban is. Akinek a Pokol tetszik jobban - kerüljön a Pokolra; aki pedig az örök világosságra vágyik - hadd jusson a Mennyországba. Csak ne itt a Földön folytassanak öldöklő-vad háborúságot a földi mennyország eleve reménytelen projektjének realizálására, amivel furcsamód’ (?) épp a poklot építik ‘fel’ mindannyiunknak már itt a Földön! Nem hagyhatjuk figyelmen kívül (és okvetlenül szóba is kell hoznunk!) a Káosz Hercegének dezinformáló és dezorganizáló szerepét, ami talán ama kettősségnek a negatív oldala (és okozója!), ami az emberi történelem valós mélységeinek fel-tárását ma a leginkább akadályozza. A pokol felé vezető út csupa jóindulattal ki-kövezése ugyanis ‘mindkét oldalra’ egyaránt igaz. A gnosztikusok ősi gyökerekre és tudásra, az ember ‘istenségére’ hivatkoznak és apellálnak; s miközben ‘tiszta’ szándékuk az ember felemelése - valójában Istent igyekeznek letaszítani. Az egyház tiltja ‘az okkult gyökerek’ megismerését; s ahelyett, hogy felkészítené hívőit a Sátán s az Antikrisztus elleni hatékony védekezésre vagy harcra - századok óta struccpolitikát folytat, úgy tesz, mintha komolyan azt hinné, hogy az ördögűzés egyetlen célszerű és jogos ‘technikája’ a ráolvasás, a fohász és az imádság.

 

Jim Marrs író a tárgyi könyvében tehát egymástól időrendiségében és ok-okozati összefüggésében is elszakítja a következő három tézist (tételt), amelyek nagyonis összetartoznak, egymás következményei; - s mint ilyenek, egymás nélkül éppen azt a zavaros és áttekinthetetlen (se füle, se farka) történelem-szemléletet jelentik, ami korunkra oly jellemző. Nincsen jövője annak, aki a múltját eltagadja, vagy kellőképpen nem ismeri; sőt, talán éppen azért nincs az emberiségnek követhető, racionális jövőképe, mert a meghamisított múltat sajnos nem adhatja vissza, és nem is pótolhatja a legrózsaszínűbb álszent teleológikus célrendszer sem. Mintha épp az lenne a negatív erők célja, hogy a származását nem ismerő ember céltalan vesszen el az apokaliptikus káoszban; és úgy tűnjön el az Univerzum galaktikus enciklopédiájából, nyomtalanul, mintha soha nem is létezett volna. A 3 tézis:

 

• A ma élő emberiség fejlettebb csillagközi lények (Annunaki) kísérleti terméke

• Az ismert történelem a degenerálódás és a magunkra találás furcsa szintézise

• Fennmaradásunk ára a földi háttérhatalom józan mértéken felüli koncentrációja

 

Kérem kedves olvasómat; - vagy fogadja el, hogy ezt a cikket egy nagy képzelő-erővel megáldott (vagy megvert!), ám talpig becsületes, igazság-és Isten-kereső ember írja, aki az elmúlt 30 éve során minden elérhető és szükséges ismeretet fel-dolgozott agya komputerében, s noha bizonyítani mindent tételesen természetesen nem tud, de mostanra elég messzire jutott az összes ismeretek legkisebb közös többszörösének a megtalálásában. Vagy pedig - ha nem bízik bennem, s nem akar több vagy ‘jobb’ fikcióval megismerkedni; hát itt és most fejezze be az olvasást..!

 

2. Az Annunaki és a Kígyókirályok

 

2.1. A világegyetem: az anyag, az élet és az ember genezise

 

Az úgynevezett tudomány önmagában a mai napig nem képes megmagyarázni a Világegyetem keletkezését az isteni teremtés - vallási - elmélete nélkül. A táguló Univerzum elméletéből könyörtelen vaslogikával következik, hogy a nulladik időpillanatban még minden ‘későbbi anyag’ egyetlen elméleti mértani pontban sűrűsödött össze, vagyis ekkor még a teljes univerzum nem volt több fikciónál, a teremtő Isten evolúciós terveiben. (Ebből is láthatjuk, hogy a fikció mindennél előbbre való.) Azután jött a cselekvő-alkotó ‘végrehajtás’: a vakító fényrobbanás, amelyből a fokozatosan felépülő anyag, a tér és az idő keletkezett. A tudomány ismét csak ‘bajban van’, amikor az élet megszületését próbálja megmagyarázni a Földön, vagy bárhol másutt. Vagy feltételezi, hogy az élet az Univerzumot alkotó ‘anyag’ legbensőbb funkcionális törekvése, - vagy a szervetlen evolúció alkalmas pillanatában segítségül hívja Istent, hogy ‘támassza fel’ a halott anyagot. Ugyan-így vagyunk a szerves evolúció csúcsán megjelenő állati ösztönnel s öntudattal, mely utóbbi már a legfejlettebb (fő)emlősök és legfőképpen az ember sajátja. Az öntudat az életnek az a csodálatos és furcsa megnyilvánulása, amivel a teremtés ‘visszatükrözésére’ törekszik, mintegy megköszönve Istennek: íme, ilyen lettem! Isten nélkül teljességgel értelmetlen, érthetetlen és megmagyarázhatatlan ‘tükör’-funkció; - nem csoda, ha a sebészek az agyban sehol nem lelik az öntudatot. Ám a legdöbbenetesebb az a kettősség, ami az embert jellemzi! Az ember nemcsupán öntudattal rendelkező (a teremtést visszatükrözni képes) biológiai lény, hanem független személyiség, akinek magasabb rendű önálló akarata van, amellyel teremteni és pusztítani egyaránt képes. Alkotni és szeretni tud, abszolút szépségre és végső igazságra törekszik; - ugyanakkor mérhetetlenül kapzsi s hatalomvágyó, féktelen kevélységében teremtője ellen tör, gyűlöl s rombol, ha az ‘agya’ elborul. Az ember ostoba, álnok állat és zseniális isteni géniusz egy személyben: isteni lélek lakik a tökéletlen porhüvelyben! A tudat = többé-kevésbé adekvát vissza-tükröződés; a lélek önálló isteni funkció. A pszichológia nevű áltudomány össze-keveri a szezont a fazonnal, a tudatot a lélekkel; - és olyan megnyilvánulásokat méricskél, illetve elemez, amelyek döntő hányada nem anyagi természetű. Ennél is nagyobb a gond - éppen ma olvasom a Leleplező című könyvújság 2003. V/4. számában, Drábik János: ‘Az agy feletti uralom megdöbbentő új világrendje’ cikkében, hogy kvázi-sátánista szellemiségű, indíttatású titkos laboratóriumokban és klinikákon már nagyjából 60 éve (!) kísérleteznek aktív tudatbefolyásolással, s már a magzati korban, az édesanya méhében beleavatkoznak az embrió tudatának fejlődésébe; elektrosokkal és egyéb fájdalom-okozással rekeszeket hoznak létre az agyban, amivel részekre osztják ‘a személyiséget’, kódolt utasításokat rejtenek el (titkos kódra ébredő alvó ügynököket képeznek ki), hollywood-i produkciókat (Óz, a csodák csodája, Alice csodaországban, Pocahontas, Harry Potter, stb.) fel-használnak rejtjeles tananyag rögzítésére, mesterségesen előidézett (hamis) tudat-állapotokat pszichedelikus szerekkel fixálnak, stb. -, mikor ezek az áltudományos ‘szakemberek’ sarlatán módjára belepiszkálnak a tudatba (mely csak tükörkép; - ti. a külvilágot érzékelő, kívülről jövő, és legbelülről, a személyiség mélyéről is érkező tükröződések összetett, összefüggő rendszere), akkor istentelenségükben, Istentől való elrugaszkodottságukban azt képzelik, hogy gonosz eszközeikkel és módszereikkel már a lelki folyamatokat (pszichológia) manipulálják. Mivel a lélekben nem hisznek; azt gondolják, hogy a tudat - a lélek. Pedig a lélek Istentől, közvetlenül a világ teremtőjétől való, s így ‘földi módszerekkel’ - elérhetetlen...

De honnan való az ember testét, illetve az annak (földi anyagból való) felépítését meghatározó genetikai kód? A földhözragadt, szűk látókörű ‘tudós’ erre habozás nélkül rávágná: “Hogy honnan? Hát nyilván a földi evolúcióból ered.” Azonban vannak, akik merőben más nézeteket vallanak magukénak; - mégpedig épphogy a ‘tudomány’ legmodernebb kutatási eredményei alapján. A szcientológia hívei úgy gondolják, hogy az ember a csillagok közül jött a földre; és ezt egyáltalában nem szimbolikus értelemben értve hirdetik. Jim Marrs könyvének utolsó része olyan kutatási irányok eredményeivel foglalkozik, melyek művelői fejükbe vették, hogy összeegyeztetik egymással az ember ősgenezisét leíró Ószövetséget, az őskori és ókori UFO-rajzokat illetve észleléseket és leírásokat, a paleontológiai-antropo-lógiai és régészeti leleteket, stb., stb. - tehát mindent mindennel, ami ismeret a rendelkezésünkre áll. A bibliai Ószövetség szerint például valamikor az őskorban ‘óriások’ is éltek a Földön. Ádám és Éva, mint a bibliai ősgenezis emberpárja, az Isten által teremtett első emberek - 900-1000 évig éltek; sőt, a gyermekeik és az unokáik között is többen elérték a 700-800 éves életkort, ám az élettartam ezután rohamosan csökkeni kezdett, bár néhány nemzedéken belül még akadtak páran, akik 200-300 évig éltek. Vagy: amikor az ember a Húsvét-szigeti kőszobrokat, az arcok méreteit látja - szintén óriásokra gondol. Igen sok rejtély megoldása utalhat arra, hogy az ember megjelenése a Földön, törzsfejlődése és szellemi evolúciója, technikai civilizációja, társadalmi kibontakozása egyáltalán nem egy felfelé ívelő, egyenes vonalú és töretlen sikertörténet. Jim Marrs könyve szerint az első lépés az lehetett, amikor valamilyen galaktikus telepítő brigád leszállva a Földre kvázi ‘beleoltotta’ az életet a szervetlen/szerves fejlődés révén kialakult ‘őstelevénybe’, miáltal megkezdődhetett az élővilág differenciált törzsfejlődése. Azután vártak, csak vártak - milliárd és millió évekig. Egészen addig, amíg megjelentek azok a főemlősök, amelyek közös ősei a mai emberszabású majmoknak és az embernek. Ennek az ősfajnak a testi adottságai (a központi idegrendszere, az agya, stb.) már lehetővé tették előbb az öntudatra ébredést, majd az isteni lélek befogadását. A két extrémális esemény semmiképpen nem következhetett be egyidejűleg, vagyis egy lépcsőben - sőt, a történelmi, vallástörténeti mérföldkövek is alátámasztják: a két történés időben ‘élesen’ elvált egymástól. (...) Az ‘Annunaki’ az űrlényeknek egy olyan csoportját jelöli, akik náluknál is magasabb rendű-rangú űrlényektől, de semmiképpen nem Istentől, kapták az utasítást s a feladatot, hogy a Földön létre-jött emberszerű-emberszabású lényekből ‘génmanipulációs kísérleti úton’ embert, tehát öntudattal, önálló akarattal, önálló cselekvésre képes gondolkodó lényeket fejlesszenek ki. Az Annunakik mintegy rutinfeladatot oldottak meg, amelyet akár emberszabású androidok, pszichorobotok vagy biorobotok is végrehajthattak - a magasabbrendű emberszerű galaktikus intelligenciák személyes részvétele nélkül. Az őskori Földet mint egy ‘embergenetikai laboratóriumot’ használták, vélhetőleg évezredeken keresztül - főként Kis-Ázsiában, Kelet-Afrikában, Mezopotámiában. A genetikai (génsebészeti és génmanipulációs) eljárás lényege abban állt, hogy az emberszabású földi lények génjeit a magukkal hozott (magukból vett?) mintákkal ‘forrasztották össze’, mely műveletek eredményeként mindenfajta kevert lények, ‘ős-homunkuluszok’ alakultak ki és népesítették be a Földet, rendkívüli fajtabeli sokféleséget produkálva. Voltak óriások és törpék, vörösek, zöldek és szürkék; egyszeműek, kétszeműek és háromszeműek, madár-emberek, kentaurok, tigris-és oroszlán-emberek, farkas-emberek, minotauruszok, stb. Egyesek kommunikáltak, mások viszont nem. (Gondoljunk csak az emberiség tudat-alattijában még ma is élő legkülönbözőbb ‘képzeletbeli lényekre’, a mondavilág óriásaira és manóira, az őskori barlangrajzok szkafanderes ufonautáira, egyes népek legendáriumában megjelenő ember-állat hibridekre, az Ószövetség furcsa alakjaira, stb.) Aztán az ‘Annunaki’ képviselői elrepültek - magára hagyták az igencsak megkavart földi állatvilágot. A ‘természetes szelekció’ újabb hosszú évezredei, netán százezredei következtek. Az űrlények időnként vissza-visszatértek, mintákat is vettek, meg-figyeltek, vizsgálatokat végeztek; - majd újra elrepültek. A szelekció során azok a lények, amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni, fennmaradni - kipusztultak. Ami az ún. ‘értelmes előembereket’ illeti - valamennyien az ‘Annunaki’ törzsből ‘kitenyésztett’ populáció génjeit vallhatták magukénak; igen ám, de a különböző kísérletekből többfajta eltérő génállomány jött létre, melyek abban is különböztek egymástól, hogy eltérő arányban képviselték a földi és a földön kívüli evolúció génjeit. Két ígéretes fajta alakult ki 100-150 ezer évvel ezelőtt: a neandervölgyi és a cro-magnoni ősök, amelyek a mai Izrael területén egymás mellett éltek - ám nem tudtak egymással szaporodni, mert két külön fajt (!) jelenítettek meg. Mert a primitívebb, csak önmagán belül szaporodóképes neandervölgyi populáció mellett ‘kifejlődött’ az intelligensebb cro-magnoni, melyet az ‘Annunaki’ intergalaktikus törzzsel való folytonos ‘visszakeresztezéssel’ nemesítettek ki; majd mikor már elérkezettnek látták az időt, újabb génmanipulációval lehetővé tették, hogy a cro-magnon-i ne csak fajtársaival, de a neandervölgyiekkel is képes legyen tovább-szaporodásra alkalmas utódokat nemzeni. Így a neandervölgyiek fokozatosan be-olvadtak az emberi evolúció fősodrába, a cro-magnoni ágba, amely innentől már egyedül képviselte a homo sapiens fajt. Igen ám, de a leírtak alapján erőteljesen különböző testi felépítésű, tudati alkatú, illetve eltérő intelligenciájú, szellemiségű emberfajták alakultak ki; - alapvetően attól függően, hogy melyik törzsben milyen arányt képviselt az eredeti (csillagközi) Annunaki-vér, más szóval gén-állomány! Annunaki részről legalább 5 génmanipulációs beavatkozás történt: (1) Előember-ősállat hibridek létrehozása. (2) Ősember-Annunaki keresztezés. (3) Fajtájukon belül önállóan szaporodni képes neandervölgyiek és cro-magnoniak kifejlesztése. (4) A neandervölgyiekkel kereszteződni képes cro-magnoniak előállítása. (5) A homo sapiens visszakeresztezése Annunaki-akkal, vagyis elit fajta kinemesítése... Az Annunaki többszörös beavatkozásai is mutatják, hogy egyrészt nem volt valós és kialakult koncepciójuk; másrészt, hogy a projekt részsikerei alapján döntöttek a kísérlet magasabb szinten való tovább folytatása mellett. Az is lehet, hogy néha beszámoltak eredményeikről egy magasabb fórumon,s onnan kaptak utasításokat a folytatásra. A könyvben leírt történet szerint az Annunaki alapvetően rabszolga-célra tenyésztette ki a földi embert, azért, hogy neki dolgozzon. Arról nem szól a Fáma, hogy mit. Lehetett ez bányászat, gyűjtögetés, vagy bármi más; ámde a leg-valószínűbb mégis az - tekintettel a sokoldalú genetikai kísérletekre -, hogy maga az újonnan kikísérletezett emberi génállomány, annak elképesztő változatossága volt a Föld nevű Annunaki-laboratórium legfontosabb terméke, amelyet aztán az egész Tejútrendszerbe, netán a teljes Univerzumba tőlünk exportáltak a lakható bolygókra. Az mindenesetre biztos, hogy a földi emberiség öntudatra ébredése és önerejű civilizációs fejlődése, intelligencia-hányadosának gyors növekedése, saját technikájának (hadieszközeinek) rohamos kifejlesztése - nem szerepelt Annunaki legfontosabb céljai között. Az ember civilizációja öntörvényűvé vált; úgy is lehet mondani, hogy az ember szelleme - terven felül - kiszabadult a palackból...!

 

2.2. Az Annunaki génmanipulációs embergyára

 

Maga a könyv így ír ‘a folytatásról’: “Az összes titkos társaság titokban őrzi ma is a tudást erről az egyetlen Istenről, aki az embert teremtő Annunaki fajt is megteremtette, valamint őrzi azt a bizonyosságot, hogy az életnek nem csak anyagi oldala van. (...) A teremtésnek és az emberi faj eredetének ez a sumér magyarázata lenyűgöző. Nemcsak önmagában alkot egységes egészet, de a világ minden tájáról származó bizonyítékok is kellően megerősítik. Ezen kívül hihető magyarázattal is szolgál a Földön mindenütt tapasztalható meglepő szabálytalanságokra, titkokra. Egyszerűen több értelme van, mint a tudomány sok eddigi próbálkozásának arra, hogy ezeket megmagyarázza. Elérkeztünk a Titkok Titkához, a misztikus iskolák és a titkos társaságok által évezredeken keresztül továbbadott rejtett tudáshoz: nemcsak, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, de megteremtésünkben minden bizonnyal szerepet játszottak a nem emberi értelmes lények. (...) Erich von Däniken 1998-ban így írt erről: ‘Ahogy a földönkívüliek óriás űr-anyahajója belépett a naprendszerünkbe, a fedélzetén tartózkodók a legkülönbözőbb életformák gazdag változatosságára bukkantak, köztük a mi primitív őseinkre. A földönkívüliek fogtak ezek közül egyet és módosították génjeit - ami ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen.’

Egyes szerzők, például Charles Fort, William Bramley, David Icke és R. A. Boulay szerint az emberiség alig több, mint idegen urak által irányított állat-csorda. ‘Úgy tűnik, az emberiség csak egy szolgafaj, amely egy kis galaxis el-dugott bolygóján tengődik - jelentette ki Bramley 1989-ben. - Az emberi fajt egy földönkívüli civilizáció egykor munkaerőként használta fel, és még ma is a tulajdonának tekinti, teljes joggal. Hogy meg is tartsa tulajdonában, s hogy a Földet mintegy börtönként tartsa fenn, ez a másik civilizáció (a ‘Börtönőrök’) végeérhetetlen ellentéteket szított az emberi lények között, elősegítette szellemi hanyatlásukat és biztosította, hogy az embernek szüntelen és kegyetlen fizikai nehézségekkel kelljen megküzdenie a Földön. Már évezredek óta ez a helyzet, és ma sincs másképp.’ - ‘Összefoglalásként elmondhatjuk - írta Icke 1999-ben -, hogy egy kevert vérvonalú (egy gyíkféle és ember kereszteződésével létrejött ‘királyi’) faj lakott az őskorban a Közel-Keleten, és az azóta eltelt évezredek alatt az egész bolygóra kiterjesztette uralmát, olyan intézményeket (vallásokat) hozva létre, amelyek értelmileg és érzelmileg gúzsba kötik a tömegeket, illetve háborúkba sodorják őket.’ Boulay véleménye szerint ‘évezredek óta csak arra kondicionálják az emberiséget, hogy tagadja le valódi származását, mi pedig csillapítószerként az amnézia egy kényelmes formáját fejlesztettük ki. Vagyis elfogadtuk a saját befolyását újra meg újra gondosan átörökítő papság és egy tudományos közösség történelemmagyarázatát.’ Charles Fort újságíró 1941-ben eme következtetésre jutott: ‘Szerintem mi valaminek a tulajdona vagyunk. Azt hiszem, valamihez tartozunk; valamikor régen a Föld senkiföldje volt; ám aztán más világokból valakik megérkeztek és gyarmatosították, harcoltak egy-mással a birtoklásért, és most valaminek a tulajdonában van.’ Alan F. Alford eltöprengett, hogy vajon a régi istenek hogyan próbálhatják meg ma is fenn-tartani uralmukat. ‘Bárki felbukkanhat, és azt állíthatja magáról, hogy Jézus vagy Jahve - írta. - Épp ezért nem lenne sok haszna, ha az istenek közvetlenül a népnek jelentenék ki magukat. A visszatérésük hírét csak azokkal tudatnák, akiknek ez valóban hasznos információ, és csak néhány magas rangú vezető találkozhatna velük. Úgy tűnne, hogy az élet a szokott mederben folyik tovább, ám változás történne a politikában. Jelenlétüket tehát megmagyarázhatatlan eseményekben, a kormányzati politika megváltozásában, továbbá értelmetlen háborúkban lehet felfedezni, valamint talán a megnövekedett kormányzati titoktartásban.’ Más szerzők, így például a szabadkőműves Hall és Mackey, s a keresztény Webster is Mezopotámiát jelölték meg a titkos tudás forrásaként, de az emberi s nem emberi lények közti választóvonalat a fény és a sötétség meta-fizikus küzdelmeként értelmezték. Webster a ‘20-as években feltette a kérdést: ‘Hogyan is lehetne a világban működő Okkult Hatalom létezését figyelmen kívül hagyni? A rombolás gyakorlati munkáját (pl. Irak lebombázását!) világ-uralomra törő emberek, szekták vagy emberfajták végezték el, de a mögöttük álló hajtóerő a sötétség valóságos hatalma, amely örök küzdelemben áll a fénnyel.’ Mackey megállapította, hogy az ősi tudás ‘két nagy vallási igazságot’ foglalt magában: Isten egylényegűségét és a lélek halhatatlanságát. Rámutat, hogy régi szabadkőműves ‘Alkotmányok’ ezt a rejtett tudást vagy ‘tudományt, ahogy mindig nevezik, Lámechtől (Noé vízözön előtti apjától) Nimródig (a legendás sumér vezérig) vezették le, aki Bábel tornyának építésekor meglelte, vagyis feltalálta a Kőművességet, tőle pedig Euklidész görög matematikusig, aki azt Egyiptomban megalapította, ahonnan az izraeliták Júdeába vitték, ahol viszont a Templom építésénél Dávid és Salamon alapította meg (...); eljutott Franciaországba (...), Franciaországból pedig Angliába vitték.’ Hall szerint e tudással ‘át lehet lépni az igazat a hamistól, a szellemit az anyagitól, és az örökkévalót a múlandótól elválasztó vonalon.’ Szerinte az ősi tudást az ember ‘elődeitől, a Kígyókirályoktól kapta, akik a Földet uralták. Eme Kígyókirályok alapították meg a misztikus iskolákat (...) és az ősi okkultizmus más formáit.’ A tudást birtokló, vérvonala és gondolkodásmódja révén a régmúltba vissza-nyúló elit hihetetlen mértékű ősi hatalma az, mely az emberi képességek teljes kibontakoztatására tett összes jelentős kísérletet megpróbálta elbitorolni vagy ellenőrzése alá vonni, már jóval a kereszténység megjelenése előtti időtől fogva egészen a New Age-ig. Mivel egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez a tudás (vagy világnézet) még mindig szigorúan el van zárva a titkos társaságok belső szentélyébe, úgy tűnik, csak három lehetőség áll fenn. Az első az, hogy a kis létszámú belső elit megpróbálja még jobban megnövelni vagyonát és hatalmát, hogy kapcsolatba lépjen ősi teremtőinkkel (a nem emberi értelmes lényekkel). A második az, hogy már kapcsolatba is léptek velük, és jelenleg e nem emberi lények segítik vagy irányítják őket. A harmadik pedig az, hogy ők maguk az ősi teremtők, az Annunaki, a Kígyókirályok. Ha az emberi történelemnek a sumér változata az igaz, akkor lehetséges, hogy az Annunaki lények még mindig itt vannak, fejlett technikájuk segítségével különféleképpen álcázva magukat (ők lehetnek akár az UFO-k, a rejtélyes repülő csészealjaikkal). Végeredményben: míg Szodoma és Gomorra elpusztítása a mi időszámításunk szerint már több mint négyezer éve történt, Annunaki mércével mérve alig több, mint egy év telt el azóta. (...) A múltban a háborúkat és a vallást igen sikeresen használták fel irányító mechanizmusként. Mostanában viszont, amikor a nukleáris fegyverek kizárják a nagyarányú háborúkat, a vallási intézmények napja pedig már le-áldozóban van; - a gazdaság, vagyis a pénz hatalma lett a titkos társaságok belső elitjének eszköze a tömegek kézben tartására. (...) Ahogy belépünk a III. évezredbe, úgy látjuk, hogy az új gondolatok, új nézetek és az új tudásanyag egyre növekvő sebességgel löknek minket előre. Azon vesszük észre magunkat, hogy e kétségtelenül rendkívüli korban világképünk és gondolkodásmódunk folyton a megértés újabb és újabb útjaira tér. Egyedül 1999. első hónapjaiban számos olyan programot láthatott az amerikai televíziók közönsége, amelyek kormányzati összeesküvésekről, ufókról, és velünk kapcsolatba lépő földön-kívüliekről, a nagy piramisban felfedezett új termekről és alagutakról, vagy épp a fejlett őskori civilizáció egyre bizonyosabb lehetőségéről szóltak, és még további titkok feltárását ígérték. (...) A valamikor tiltott témák ma - közhelyek. (...) A tudás valóban hatalom. Ideje, hogy akik igazi szabadságra vágynak, erőt vegyenek magukon, és felvegyék a harcot azon hatalmak ellen, kik félelmet és széthúzást keltve akarnak uralkodni. (...) Az igazságot mindenkinek meg kell tudnia, nem csak a titkos társaságok manipuláló elitjének. (...) Akik hatalomra és mások fölötti befolyásra törnek, általában el is érik azt, és meg is akarják tartani. Ám a nyers erőszak már nem alkalmazható. Ma már csak félrevezetés és titkolózás segítségével tudnak a 6 milliárd főnyi emberiségen uralkodni. A titkolózás ideje lejárt. Ahogy János evangéliuma (8,32) írja: ‘Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket’.”

 

2.3. Degenerálódás és a magunkra találás a történelemben

 

“Alan F. Alford brit szerző írta ‘Az új évezred istenei: hús-vér istenek létének tudományos bizonyítékai’ című könyvében: ‘Örökségül kaptunk egy kövek, térképek és mítoszok formájában létező homályos őstörténetet, aminek a meg-értését csak most kezdi lehetővé tenni huszadik századi technikánk.’ Kik voltak hát ezek az emberek, és hogyan tettek szert technikai fejlettségükre? Lehet-e, hogy az Atlantiszról és Múról szóló legendák egy ilyen fejlett ősi civilizációra vezethetők vissza? (...) Az a nézet, hogy az emberiség eredete az idő múlása és a titkolózás miatt még mindig ismeretlen előttünk; természetesen felzaklatja azokat, akik hosszú munkásságuk folyamán máson sem fáradoztak, minthogy az emberiség történetét a vademberből civilizált lénnyé válás igencsak lassú folyamataként mutassák be. Azonban a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján egyértelműnek látszik, hogy az emberiség csak most kezdi visszanyerni a tudást, amit évezredekkel ezelőtt elvesztett.”

Az őskori emberi civilizáció tehát mind a génjeit, mind tudását és technikáját, sőt gondolkodó, társadalom-építő képességét is egy intergalaktikus telepítő fajnak - az Annunakinak köszönhette. Nem állítjuk, hogy a földönkívüliek ezt eredetileg is így tervezték el. Sokkal valószínűbb, hogy az első génmanipulációs kísérleti cél egy rabszolga-faj létrehozása volt, ‘munkáskézként’, valaminek a kitermelésére. Ám a kísérletek meglepő sikerrel jártak - immár a génmanipulációs ‘műhely-munka’ vált a földi projekt meghatározó tevékenységévé -; ugyanakkor még azt is vélelmezhetjük, hogy innentől a génmanipulálás, a fajkeresztezés, majd vissza-keresztezés kézzelfogható eredményeinek ellenőrzése fokozatosan kicsúszott az Annunaki kezéből. Az emberiség fejlettsége bizonyos szintjén öntörvényűvé vált. Az Annunaki eleinte megpróbálta megnövelni inváziós erőit, hogy úrrá legyen a ‘láncreakción’, majd ‘oszd meg és uralkodj’ fondorlatokkal, háborúk szításával is igyekezett kordában tartani a rá nézve egyre veszélyesebbé váló földi populációt. Ám amikor a helyzet végképp ‘túl forróvá’, taktikailag tarthatatlanná vált; távoli bölcsei jobbnak látták, ha a földi különítmény ‘illegalitásba’ vonul. Egy szakrális ‘háttérhatalmat’ hoztak létre - ennek tagjai a történelem kezdetétől a sámánok, a varázslók, ‘a főpapság’, a leviták, a gnosztikusok, a templomosok és a szabad-kőművesek, illetve néhány mai okkult titkos társaság; a pénzoligarchia alkotta illuminátusok kivételével, akikről majd később lesz szó -, amely tulajdonképpen az Annunaki földi helytartósága, más szóval ‘leányvállalata’. Mióta a földi világ-politikát képesek helyi megbízottaikon - a beavatottakon - keresztül gyakorolni, azóta már az effektív jelenlétükre sincsen szükség; elég, ha alkalmi ellenőrzéssel őrzik hatalmi pozícióikat. Ezek után az Annunaki-k el is repültek...

A földi civilizáció pedig ‘önállóan’ felvirágzott. Az emberiség lélekszáma ugrás-szerűen megszaporodott; magasan fejlett városállamok, ipar, mezőgazdálkodás és kereskedelem alakult ki. Sőt, ez az első (?) felvirágzás erős központosított állam szerveződéséhez vezetett; olyanhoz, mely megvalósíthatta volna akár még az első világbirodalmat is. Ezt az államot úgy hívták, hogy Atlantisz, más néven: Mú. Az Annunaki terveivel semmiképpen nem egyezett a földi világállam ‘túl korai’ meg-alakítása. Ezért i.e. 11500-12500 évvel globális vízözönnel árasztották el a földet, hogy megsemmisítsék (kipusztítsák) az általuk létrehozott emberiséget, - a rend-kívül veszélyes fajtát, amely tanulékonyságával, elképesztően gyors fejlődésével perspektivikusan már az Annunaki stratégiai érdekeit is veszélyeztette. Özönvíz után a valaha élt emberiségnek csak egy picinyke töredéke, csekély populációja maradt életben; - ez már csak variábilis génjeiben valósította meg azt a fajtabeli sokféleséget, amely az Annunaki korában legfőbb jellegzetessége volt. A gének azonban továbbra is őrizték az Annunaki, a csillagközi civilizáció örökségét; - és szunnyadva várták a pillanatot, hogy soha nem látott mutációk formájában újból benépesítsék és birtokukba vegyék a Föld nevű bolygót. Hogy, hogy nem - az ősi tudás, a gnózis is fennmaradt; annak ellenére, hogy a lassan magára találó ember civilizációja, társadalmi szervezettsége, kreativitása és kultúrája meg sem tudta közelíteni a korábbi, özönvíz előtti színvonalat. A Földre visszalátogató Annunaki kvázi ‘beletörődött’, hogy egyfajta elkorcsosult fizikumú, agyú és gondolkodású, visszafejlődött (retardált), tehát összességében egy degenerált emberiség mégis csak fennmaradt; és egyelőre stratégiailag elvetették a földi ember végleges meg-semmisítésének korábbi tervét. Civilizációnk pedig újra csak felvirágzott. Annak ellenére, hogy az általános degenerációt természetszerűleg csak fokozta az a ‘bel-tenyésztés’, amit a kislétszámban fennmaradottak egymásközti újra-szaporodása idézett elő. Végül is a bibliai Noé leszármazottai volnánk - valamennyien...

Amiről most beszélünk, az már az ókorban, vagyis vallási értelemben a bibliai Ó-szövetség korában történt. Jim Marrs így ír erről: “Úgy tűnik, hogy az őskori tudás apró morzsáit titkos társaságok, például az egyiptomi misztikus iskolák és Pithagorasz iskolái őrizték meg különböző ezoterikus formákban. Ezek a kevéssé ismert csoportok nem csak vallási elképzeléseket őriztek meg és adtak tovább - például a reinkarnáció és a lélekvándorlás fogalmát -, de építészeti, szerkezettani, csillagászati, agrártudományi és történelmi tárgyú gyakorlati tudást is. E korai csoportok elgondolásainak egyik közös alapeleme a mono-teizmus, az egyetlen egyetemes, teremtő istenben való hit (volt). A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes feljegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükről. (Mi is következhet ebből?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizáció építette; - vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak.) Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám s Mózes pátriárkáktól származott. Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki őket, de ő volt az is, aki a törvények és társadalmi előírások hosszú listáját átadta nekik. Az eddigiekből világosan következik, hogy a régi és modern titkos társaságok által rejtegetett tudás az ősi Egyiptomból származik. A Biblia szerint Mózes volt az, ki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az általunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet. Webster szerint Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedő tudását, és ezt tovább is adta az őt követő zsidó vezetőknek. Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ó-szövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján. Több gondolkodó is megkérdőjelezi Mózes származását és beszámolóit. Sigmund Freud 1939-es könyvében, a ‘Mózes és a mono-teizmus’-ban felvetette, hogy Mózes valójában nem is zsidó, hanem előkelő egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány ‘törvénytelen’ fia) volt, és Eknaton (Akhenaten) fáraó uralmához kötődött. Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott törvények nagy része egyiptomi eredetű. A Tíz-parancsolat és az egyiptomi Halottak Könyve közti hasonlóságot említettük. Freud felteszi a kérdést: ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást (ti. a Tízparancsolatot) megtartani, ha már megszabadult a rabszolgaságból?!

Nem Freud volt az első, aki kételkedett Mózes héber eredetében. Az Egyiptom története című művében a Manetho nevű pap írja, hogy Mózes magas rangú egyiptomi pap volt, aki Heliopolisz misztikus iskolájában tanult. Gardner még ennél is merészebb feltevéssel állt elő. (...) Meggyőzően érvelve kifejtette, hogy Mózes nem más, mint Eknaton, vagy hivatalos nevén IV. Amenhotep fáraó. Ez nem volt teljesen új gondolat, hiszen már a XVIII. századi rózsakeresztesek is ezen a véleményen voltak. (...) Tény, hogy Eknaton és Mózes gyermekkora között számos párhuzamot találunk. (...) III. Amenhotep második fia csak úgy menekült meg, hogy a bábák összefogtak az anyával, és a gyereket nádból font kosárba tették, amelyben leúsztatták a folyón. A fiút héberek nevelték fel, majd vallásos nevelést kapott Heliopoliszban, és később feleségül vette féltestvérét, Nefertitit, miáltal számíthatott a trónra. A sásból készített kosárban menekült gyermek története egészen a sumérokig vezethető vissza. (...) Eknaton nevét sem volt szabad kiejteni, ami csak növelte az életét körülvevő titokzatosságot. Gardner szerint Eknaton fia volt a híres gyermekfáraó: Tutenkámen. (...)

Eknaton akkor lép újra a bibliai (ószövetségi) történetbe, amikor ‘testvérével’, Áronnal, a levitával - a ‘levita’ szóról jut eszembe, nyilván belőle ered a ‘levitál’ ige! - együtt visszatér Egyiptomba, hogy ‘Ábrahám Istenének’ a parancsára megszabadítsa a zsidókat. Egyiptomi varázslókkal vívott mágikus párbaj után a megmaradt zsidókkal együtt elhagyják az országot. (...) Gardner arra is rá-mutatott, hogy Eknaton követői még mindig őt tartották a jog szerinti trón-örökösnek, és Moze, Mezes, vagy Mozis néven szólították, ami ‘örökös’-t vagy ‘valakitől született’-et jelent. Így tehát lehetséges, hogy a Mózes nem is név, hanem rang. (...) A Mózes-Eknaton elméletet támogatja Miriam alakja is - ő volt a prófétához legközelebb álló asszony; nagy szerepet játszott az egyiptomi kivonulásban s az azt követő eseményekben. Gardner megállapította: ‘Minden feljegyzés arra mutat, hogy Eknaton uralkodásának vége felé Miriam lett a fő királynő Meri-Amon (‘Ámon kedveltje’) néven. Kettős királyi örökséget őrzött: egyiptomit és mezopotámiait. Később ő volt az, aki száműzetésbe vonult Mózes-Eknatonnal, és akit az izraeliták Miriam (Mária) néven ismertek meg (...) s az ő királyi vére volt az, ami lányán, Tutenkámen testvérén keresztül biztosította az utódlást Júda uralkodóháza számára.’ Ha Mózes valóban azonos személy volt Eknatonnal; ez sokkal szorosabb kapcsolatra utal az ősi egyiptomiak és a héberek között, mint amit eddig sejtettek és megmagyarázza a héber teológiába beolvadt egyiptomi elemeket. De még ha Mózes és Eknaton nem ugyanaz a személy volt is, rendelkezésünkre állnak feljegyzések, melyek szerint Mózes igen jártas volt az ősi tudásban és magas rangra jutott Egyiptomban. Az új-szövetségi Apostolok Cselekedetei (7,22) megállapítja: ‘Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.’ A bibliai történet szerint Mózes azután lett a héberek pátriárkája, hogy a Sínai-hegyen üzeneteket és parancsolatokat kapott Istentől. Míg Jehovával találkozott, követői biztos távolból figyeltek. Amit láttak, az Mózes második könyvében így van leírva (19,18): ‘Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült.’ A leírás összecseng Illés próféta későbbi elbeszélésével, aki leírja, hogyan találkozott Jahvéval (Királyok első könyve 19, 9-13). Illés elmondja, hogy amikor a Hóreb szent hegyén állt, az Úr hatalmas, homokot és szikrákat fújó szélvész és földrengés közepette haladt el mellette. ‘A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben - így Illés. - A tűz után szelíd suttogás hallatszott.’ Ezután a próféta beszélt Istennel. (Mint a bibliai jövendölésekből tudjuk: Illés próféta nem halt meg, hanem ‘tüzes szekéren’ - űrhajón? - elvitték a Földről. Soha nem tért vissza; illetőleg a végítélet közeledtét jelzi, mikor majd visszajön.) Mikor Mózes visszatért a szent hegyről, kőtáblák voltak nála. Itt ismét felmerül a fordítás kérdése. Mivel mindez az írott héber nyelv megszületése előtt ezer évvel történt; Knight és Lomas szerint ‘ezeken a táblákon csak egyiptomi hieroglifák állhattak, hiszen Mózes semmi más írást nem tudott volna elolvasni.’ (...) A Jehova szó a héber Jahve (Úr vagy Isten) átírása; - ezt a szót kezdetben csak a YHWH mássalhangzókkal jelölték, annak megakadályozására, hogy valaki ok nélkül a szájára vegye. ‘A születő héber kultúra hajnalától azonban minden megváltozott; Jehovát egyre inkább abszolút individuumként fogták fel, aki mindenek fölött egyoldalúan uralkodik - mondta Gardner. - A zsidók Jehovát végül már teljesen elvontnak tekintették, így minden fizikai kapcsolatát elvesztette az emberi nemmel.’ ‘A zsidó vallásban s csak a zsidó vallásban elveszett az ember és a természet közti ősi kapcsolat - magyarázta Henri Frankfort, a Közel-Kelet szakértője. - Akik Jehovát szolgálták, le kellett mondaniuk a nagy földi és égi ciklusokkal össz-hangban mozgó (értsd ezen: a Nílus életadó kiáradásait, amelyek a földművelés és a mezőgazdálkodás alapfeltételét jelentették) élet nyújtotta gazdagságról, ki-teljesedésről és vigaszról.’ Mózes Jehova törvényeivel teleírt táblákat adott át népének, akik sürgősen megszegtek pár törvényt - ugyanannak az Istennek a parancsára. Miután felszólította Mózest és népét, hogy ne öljenek, ne lopjanak és ne kívánják más tulajdonát; - Jehova arra utasította őket, hogy menjenek be az amoriták, hettiták, kánaániták és más népek földjére, öljék meg a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, s vegyék el a földjüket és minden tulajdonukat. Ez a kegyetlen parancs nem tűnik méltónak egy szerető és kegyelmes istenhez. Lehet, hogy az egyiptomi pap, Manetho találta meg a magyarázatot rá, ugyan-is szerinte ‘a csodák, amik Mózes szerint a Sínai-hegyen történtek vele, azt az egyiptomi beavatási szertartást írják le rejtjelesen, amit Mózes továbbadott a népének, mikor körükben megalapította az Egyiptomi Testvériség (ősi szabad-kőműves, rituális páholy?) egyik ágát.’ Más szóval a parancsok nem valamiféle szellemtől, hanem egy hús-vér személytől érkeztek. Dr. Joe Lewels, az El Pasoi Texasi Egyetem újságírói szakának volt tanszékvezetője még az előbbinél is meglepőbb magyarázattal állt elő. ‘Az Isten-hipotézis’ könyvében kifejti, hogy Jehova valójában hús-vér lény (egy Annunaki?) volt, aki tüzet, viharos szelet és zajt keltő repülő járművel (űrkomppal, csészealjjal?) közlekedett. Eme járművel vitte fel Mózest a Sínai-hegy tetejére, ahogy meg is van írva Mózes második könyvében (19,4): ‘Láttatok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mint sasszárnyon hordoztalak benneteket s ide hoztalak magamhoz.’ Lewels arra is rámutat, hogy Mózes és az izraeliták sohasem láthatták Jehova arcát. Lehetséges - kérdi -, hogy ez az arc annyira nem emberi lett volna; félelmet és undort keltett volna bennük? ‘Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem új gondolat’ - írta, megemlítve a korai zsidó mandeánus szektát, akik a dualista világegyetemben hittek, mely két egyenlő részre, a fény és a sötétség világára van osztva. ‘Szerintük a fizikai világot, így a Földet is a Sötétség Ura, hüllő-szerű lény teremtette és kormányozta, akit Kígyónak, Sárkánynak, Szörnynek és Óriásnak is hívtak, és aki szerintük az emberiség igazi teremtője volt.’ R. A. Boulay kutató ugyanezt az elképzelést hirdette. Feltűnt neki, hogy világ összes kultúrájából maradtak fenn olyan történetek, amelyek az emberekkel együtt élő - vagy akár az embereket megteremtő - sárkányokról, hüllőkről szólnak. E hüllőknek különös erővel bíró ékköveik vagy kristályaik voltak, lábon jártak és repültek a levegőben, területekért harcoltak egymással, és az emberek ‘isten’-ként tisztelték őket. ‘Az, hogy világszerte leírták a repülő hüllőket, egyértelmű bizonyítéka, hogy teremtőink és őseink nem az emlősöktől származtak, hanem földönkívüli gyíkfélék (szerintem: értelmes, földi származású dinozaurusz-félék is lehettek! - Cz. L.) voltak.’ - vonta le a következtetést Boulay ‘Repülő kígyók és sárkányok - az emberiség hüllő-eredetének története’ című könyvében.

Lewels, Boulay és más kortárs szerzők úgy gondolják, hogy a bibliai Jehova valójában valamely ősi sumér ‘isten’ volt, aki különösképp érdeklődni kezdett a mezopotámiai pátriárka, Ábrahám leszármazottai iránt. ‘A héber néppel való kapcsolatában Jehova kezdettől fogva minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedett, hogy hatalma és ellenőrzése alatt tartsa (választott!) népét.’ - mondja Lewels. A Mózes első könyvének 17. fejezetében leírt, Ábrahám és Jehova közti szerződés egyik feltétele az összes férfi körülmetélése volt. Lewels szerint ez arra hasonlít, mint amikor az állattenyésztő gazda a fülön ejtett be-vágással jelöli meg saját (tulajdonát képező) állatait (azonosíthatóság céljából). (...) A mítoszoknak nevezett allegóriák adják a nyugati világ korai vallásos és filozófiai hiedelmeinek gerincét. Bár általában úgy gondolják, hogy az ősi nagy kultúrák ‘égi istenei’, mitikus alakjai kultúránként külön panteonokat alkotnak, az alaposabb tanulmányozás megvilágítja közös eredetüket. Amikor a minószi kultúrából származó legkorábbi szöveget lefordították, kiderült, hogy egy mezopotámiai sémi nyelvjárásban íródott. Azt pedig már régebben meg-állapították, hogy a nyugati civilizáció alapjául szolgáló görög kultúra a Kréta szigetén élő korai minósziaktól eredt. (...) Az igazi kérdés az, hogy Mózes és az egyiptomiak hogy szerezték meg az Ősi Misztériumokra vonatkozó tudásukat. Úgy tűnik, nagy részét Izsák és Ábrahám pátriárkák adták tovább nekik. (...) A Biblia felsorolja Ábrahám összes ősét; - apján, Terachon keresztül majdnem kétezer éven át vissza lehet őket követni Noé fiáig, Sémig: így pedig egészen Ádámig. Fontos momentum, hogy Ábrahám a káldeus Ur városából, a Perzsa-öböl északi részén fekvő sumér városból származott. Mózes első könyvének elején még csak mint egy 318 fős képzett hadsereggel rendelkező héber férfi szerepel, akit a titokzatos Melkizedek megáld. Később, a 24. fejezetben ez az Ábrahám már gazdag ember, hatalmas csordái és nyájai vannak, aranya és ezüstje, tevéi, háztartása pedig szolgákkal van tele. Nyilvánvalóan nem valami egyszerű nomád volt, hanem Sumér jómódú és befolyásos polgára. Miután Ur városát kb. Kr.e. 2000-ben egy háború során lerombolták, Ábrahám családja északra, Háránba ment. Ezt a várost Ábrahám testvéréről nevezték el, aki a Szodoma és Gomorra történetéből ismert Lót apja volt. A XX. század elején a régészek számos olyan várost találtak Mezopotámia északi részén, amelyeket Ábrahám családtagjairól neveztek el, ilyenek például: Hárán, Terach, Náhór, Serug és Peleg. ‘Egyértelmű, hogy a pátriárkák nem egy hétköznapi családból származtak, sőt, igen befolyásos dinasztiát alkottak.’ - jegyezte meg Gardner. Ez a dinasztia adta tovább az ősi sumér hagyományokat Ábrahámtól Mózesig. A világ legmélyebb titkai mind a mezopotámiai Sumérba, az első ismert nagy civilizációba vezetnek, ami a Perzsa-öböl torkolatánál, a Tigris és az Eufrátesz folyók között terült el. A bibliai időkben Káldeának vagy Sineárnak hívták ezt a területet - ma pedig Iraknak. A sumér kultúra mintha a semmiből bukkant volna elő, több mint hatezer éve, és mielőtt titokzatos módon eltűnt volna, a hatása hatalmas területre kiterjedt: kelet felé egészen az Indus-folyóig, ami a Himalájából Pakisztánon keresztül az Arab-öbölig folyik, nyugaton pedig a későbbi egyiptomi királyságok központjáig, a Nílusig. Kb. Kr.e. 2400-ban a sumér birodalmat sémita törzsek támadták meg nyugatról és északról. Nagy Sargon alapította meg a sémi akkád dinasztiát, ami a Perzsa-öböltől egészen a Földközi-tengerig uralkodott. További harcokkal és kitelepítésekkel töltött évek után a sumér területeket a babilóniai Hammurábi egyesítette, akinek a híres törvénygyűjteménye, lehet, azért született, hogy féken tartsa a katasztrófákat követő népvándorlásokat. Alan F. Alford rámutatott, hogy a görög Szantorini-sziget pusztító kitörése, valamint a Kréta-szigetén és Mohendzsodáróban (az Indus-völgyi kultúra központjában) történt titokzatos pusztítás (atomháború?!) mind nagyjából Hammurábi alatt következett be. Alford szerint az események kapcsolatban állnak a Húsvét-szigetek népességének elvándorlásával, Andok-beli civilizációk megszületésével s a maják megérkezésével Közép-Amerikába, hiszen ezek mind nagyjából egy időben történtek. (...) A sumérokról semmit nem lehetett tudni kb. 150 évvel ezelőttig, amikor a korai XVII. századi utazó, Pietro della Valle írásain fellelkesülve a régészek elkezdték felásni az Irak déli részén sűrűn található különös mesterséges dombokat. Miután a francia Paul Émile Botta 1843-ban megtalálta II. Sargon palotáját a mai Khorszabad alatt, a régészek eltemetett városokat, romba dőlt palotákat, műtárgyakat és agyag-táblák ezreit tárták fel, amik a sumérok életének minden részletét leírták. A XIX. század végére elismerték, hogy a sumér önálló nyelv, és már nagyjából le is tudták fordítani. A mára felhalmozódott tudás ellenére a nagyközönségnek mindmáig igen keveset árultak el az első nagy civilizációról, ami egyszercsak megjelent Mezopotámiában. Érdekes módon lehet, hogy többet tudhatunk meg erről a hatezer éves civilizációról, mint amennyit valaha is tudni fogunk a később élt egyiptomiakról, görögökről vagy rómaiakról. Ennek a sumér ékírás az oka. Míg más régi civilizációk papiruszai idővel szétmállottak vagy háborúk tüzei emésztették el őket, addig a sumér ékírás jeleit íróvesszővel nedves agyag-táblákra vésték, amiket aztán megszárítottak, kiégettek, és hatalmas könyv-tárakban tároltak. Kb. ötszázezer ilyen ékírásos táblát találtak, és ezek a mai kutatóknak felbecsülhetetlen értékű információval szolgálnak a sumérokról. (...) A régészeti kutatások feltárták, hogy nem sokkal Kr.e. 4000 után a Tigris és az Eufrátesz völgyében mocsarakat csapoltak le, csatornákat, gátakat és töltéseket építettek, bonyolult öntözőrendszert alakítottak ki; hatalmas, pompás városokat építettek. Az első tizenkét nagy városállam, oly’ egzotikus nevekkel, mint Ur, Nippur, Lagas, Akkád és Kiss, mind egy-egy zikkurat (‘szent hegy’), vagyis egy lépcsőzetes, toronyszerű templom köré épült. Mindegyik várost a saját ‘istene’ uralta. A zikkurat körül gyűrűkben helyezkedtek el először a köz-épületek, majd a piacok és a lakóházak. A városokat nagy földterületek vették körül, amik szintén a helyi ‘isten’ uralma alatt álltak. Ahogy e városállamok fejlődtek, egy-egy király uralma alá kerültek, aki a helyi ‘istennek’ tartozott számadással. (...) ‘Tudósok mindeddig megkerülték a kínos kérdést: hogyan is figyelhettek meg, jegyezhettek fel a sumérok egy 25.920 évig tartó csillagászati ciklust, hogyha az egész sumér civilizáció mindössze 2000 évig állt fenn?!’ - kérdezte Alford. Továbbmenve feltehetjük a kérdést: a majdnem 6000 évvel ez-előtt, kis csoportokban vadászó-gyűjtögető életmódot folytató primitív emberek hogyan váltak egyik napról a másikra képessé egy teljes, még mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására?! Az új Enciklopédia Britannica is el-ismeri, hogy a sumér történelem körül még sok a súlyos és tisztázatlan kérdés. (...) A válasz pedig az, hogy minden, amit a sumérok elértek; állításuk szerint az isteneiktől származott. (...) ‘Ezeket a történeteket sohasem vették komolyan, hiszen a tudósok kezdettől fogva mítosznak bélyegezték őket.’ - írta Sitchin.

Fontos rámutatni, hogy a sumérok sosem tartották ‘istenek’-nek a lényeket, akiktől tudásukat kapták, és nem is utaltak így rájuk. Ez csak a későbbi görög és római értelmezés volt, akik a saját ‘isteneiket’ a korábbi szájhagyományok alapján képzelték el. (Mondom, hogy a történelem a leépülésünk története!)

A sumérok ezeket a lényeket egyszerűen úgy hívták: Annunaki, vagyis ‘Akik a Földre a mennyből jöttek’.”

Nyilvánvaló, hogy az emberiség ókori történelme alapvető kettősséget mutat. Az Annunaki ‘távozása’ (vagy illegalitásba vonulása) óta az emberi civilizáció nagy-részt folyamatosan degenerálódik; - ugyanakkor jelentős (elsősorban technikai) természetű felismeréseknek és fellendüléseknek, sőt, ‘megvilágosodásoknak’ is a tanúi lehetünk, ami újra meg újra a társadalmi haladás illúzióját kelti. Azonban a látszólagos szellemi fellendüléseket, rövid ébredési szakaszokat mély depressziók követik, amelyek egyrészt kétségessé teszik, hogy az emberiség végül is képes-e önállóan megállni a lábán és végre békét kötni Istennel és önmagával, - másrészt ezek a hullámvölgyek sajnos nyilvánvalóvá (kétségtelenné) teszik, hogy az ember jobbik erői felett minden esetben, kivétel nélkül az a mérhetetlenül önző, a titkok monopóliumát kizárólagosan élvező rejtőzködő elit győzedelmeskedik, amelyik semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy földi hatalmát mindörökre megőrizze. Kérdés: kik ezek? Egy idegen, bitorló fajta, - vagy maguk, a Kígyókirályok?!

Azt hiszem, most már kezdjük megérteni, hogy valójában milyen célt is szolgált a nemrég lezajlott Iraki háború! Elsődlegesen azért kellett sürgősen lebombázni, el-foglalni és kifosztani az egykori Mezopotámia földjét; - nehogy kiderülhessenek az ősi titkok, ismeretek, amelyek ‘haszna’ pedig az egész emberiséget megilletné. Hogy soha senki ne tudhassa meg: honnan is származik az emberiség. A múltunk ismerete megvilágíthatná előttünk lehetséges jövőnket, de azt is elveszik tőlünk. Irak elpusztítása így nagyban hasonlít a középkori keresztes-hadjáratok céljához: akkor és ott a Szentföld titkait és örökségét akarták (és fogják) megsemmisíteni.

Kísért a múlt; - az Annunaki vagy a Kígyókirályok múltja. Lehet, köztünk élnek...

 

3. Isten új esélyt ad a gyári hibás emberiségnek

 

Furcsa az a történelemszemlélet, amely nagyjából a nagy birodalmak bukásához, illetve az új világrendek születéséhez köti az egymás utáni történelmi korszakok időszámítását. Kétségtelen tény, hogy a kereszténység, mint új világvallás színre lépése felgyorsította a Római Birodalom felbomlását; - ám a történelmi középkor mégsem 476-ban, a Birodalom bukásával, hanem Jézus Krisztus megszületésével kezdődött. Szilárd véleményem, hogy a Megváltó, Isten Fia születése az emberek történetében a máig legfontosabb korszakváltás; - amelyhez képest a megnyitó és ‘lezáró’ időpont (1492.: Kolumbusz Kristóf felfedezi Amerikát, vagy 1642.: angol polgári forradalom?) jelentősége elenyészően csekély. Meggyőződésem, hogy a Krisztussal kezdődő korszak az emberiség igazi újkora - hozzá képest mind a fel-világosodás, mind a polgári forradalmak, mind a New Age jelentéktelen epizódok csupán! -; és ez az új kor egészen addig tart, ameddig újra el nem jön...

Jim Marrs ‘Titkos uralom’ című könyvének tartalmával összefüggésben vadonat-új értelmezést szeretnék adni; olyat, amely választ ad ‘az Isten választott népe’, ‘a szeplőtelen fogantatás’ és ‘az eredeti bűntől való megváltásunk’ problémájára, amelyekre mindmáig részben mint ‘isteni kinyilatkoztatásokra’, részben mint a legkevésbé sem érthető vagy megmagyarázható egyházi dogmákra tekintettünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy az avatatlan józan eszemmel megkísérlem a könyv igen széleskörű és tendenciózus ismeret-anyagát összeegyeztetni mai tudományos és gnosztikus, valamint vallási világnézetünkkel, tehát a tudás legkisebb közös többszörösét keresem. Korántsem állítom, hogy mindenben igazam van, csak azt, hogy amit leírok, az lehetséges és logikus magyarázat. Induljunk ki abból, hogy az Annunaki a Földön meglehetősen ‘kontár munkát’ végzett; - génmanipulációs kísérleteikkel az eredeti cél szerint ‘egy rabszolgafajt’ akartak teremteni, viszont ehelyett végső kimenetelében egy olyan hibrid-fajt hoztak létre, melynek végtelen szerénysége állatias indulatokkal, vad ösztönökkel, isteni becsvággyal ötvöződött s mindennek tetejébe ‘kitenyésztődött’ egy, a széles néptömegek nyakára ülő elit garnitúra is, melynek génjei túlsúlyban a rejtélyes ‘Kígyókirályoktól’ származtak. Magyarán: arra gondolok, hogy az ún. eredeti bűnt egyáltalán nem az emberek követték el, hanem az Annunaki, mikor olyan, többszörös visszakeresztezéseket is végrehajtott, minek folytán egy genetikusan inhomogén faj jött létre, melynek önfejlődése tendenciájában előrevetítette, hogy a földi társadalom kasztrendszerré fog alakulni. Olyan társadalommá, amelyben a hatalom koncentrációja végletekig növekszik; - és végeredményében áthidalhatatlan szakadék keletkezik a beavatott irányító elit, illetve az egészből mit sem értő tömegek között. Az Annunaki leírás alapján ‘kiderül’, hogy Jahve egy repülő szerkezeten, tüzes szekéren közlekedett, dobhártya-szaggató égi robaj kíséretében, mint hús-vér élőlény. Ebből következik az is, hogy aki ‘mannagyártó gépével előállított’ mannát hajigált az égből, Mózes varázsvesszejével szétválasztotta a Vörös-tenger hullámait, illetve még korábban testvérgyilkos háborúkra uszította ‘választott népét’ - az nem lehetett Isten. Leg-alábbis annyi biztos, hogy nem volt valamennyi teremtett ember azonos Istene... Az eredeti bűnt az Annunaki követte el; - azáltal, hogy a teremtés isteni tervével szöges ellentétben nem egyenszilárdságú, hanem kasztosodásra hajlamos fajt ‘teremtett’: vagyis a génmanipulációs technológiáját kiszámíthatatlan viselkedésű, ‘skizofrén személyiségű’ intelligens lények létrehozására, abszolút szabálytalanul használta fel. Tovább folytatva a dogmák feloldását; - valószínűsíthető, hogy az eredeti bűn lényege, miszerint az Annunaki önmagát helyettesítve Isten helyébe, azt akarta elérni, hogy a teremtett földi faj Isten helyett csak neki szolgáljon. Ám amikor ‘a szabálytalan genezisű faj’ a fejére nőtt; - tetézve a bűnt, olyan hibridet állított elő (a bizonyos Kígyókirályokat), amelyet csak saját uralma alá rendelve a földi faj féken tartására (vagyis önmagával szemben) igyekezett felhasználni. Ezt az elitet az uralkodáshoz szükséges minden szükséges tudással megismertették, - így nem csoda, ha a beavatottak még ma is féltékenyen őrzik az ősi titkokat. Ami ‘a szeplőtelen fogantatást’ illeti; tudjuk, hogy annak dogmája nem egy, hanem két személyre: Szűz Máriára, a megváltó édesanyjára, és Jézus Krisztusra is egy-formán vonatkozik. Nemcsak, hogy nem értjük, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy ez mit takar, - mindössze annyit tudunk, hogy Mária és Jézus eredendően mentesek voltak az eredeti bűntől, amit ‘a fogantatás’ visz át emberről emberre. Mégis, mi az, amit a fogantatás visz át? A genetikus örökség! Teljesen felesleges még valami különös, irracionális és szürreális lelki ‘öröklődést’ is feltételezni, - amikor kézenfekvő, hogy az emberiség az Annunakitól ‘szabálytalanul kapott’ és szabálytalanul is működő génállományával ‘volt megverve’, saját bűnök nélkül is. Magyarán: az eredeti bűn az Annunaki génmanipulációjának ‘következménye’, és ez a bűn csak úgy hozható helyre, ha maga Isten Fia száll le a Földre, s a helyére tolja az idő kizökkent kerekét. A Megváltónak genetikusan két feltételnek kellett maradéktalanul megfelelnie: (1) A földi törzsfejlődésből kellett származnia, ezért a teste maradéktalanul földi anyagból vétetett. (2) Kétszeresen mentesnek kellett lennie az Annunaki ‘tiltott génmanipulációitól’; sem ő, sem édesanyja nem hordta magában a Kígyókirályok génjeit, vagyis ‘az eredeti bűnt’. A génjeiken nem volt rajt’ a genetikus szeplő; ezért volt a fogantatásuk ‘szeplőtelen’... A megváltás az Isten személyes beavatkozása - Deus ex machina -, utolsó ‘kétségbeesett’ akciója annak érdekében, hogy az egyébként halálra ítélt (kiselejtezendő), vagy önmagát halálra ítélő (öngyilkos) emberiséget minden génhibás eredeti bűn ellenére meg-mentse, önmaga és az isteni teremtés sikeres megvalósítása érdekében. Krisztus tehát azért jött a Földre (Isten azért áldozta fel egyszülött fiát érettünk), hogy az Annunaki által elkövetett eredeti bűnt, összes következményével együtt eltörölje, és visszatérítse az elbitangolt emberiséget az Atya nagy, közös nyájába; - vagy, ha úgy tetszik: a Galaxis és az Univerzum ‘normális csillagközi népeinek’ sorába. Magától értetődik, hogy a megváltás megszünteti ‘a hamis kiválasztottságot’, el-veszi a csalárd módon szerezett kiváltságokat; - és egyformán Isten gyermekévé avat mindenkit, aki elfogadja és magáénak vallja az igaz Isten Tízparancsolatát és Jézus Krisztus szeretet-törvényét. Krisztus nem tesz kivételt senkivel!

 

Jézus tanításai - miután és mivelhogy életében is, és kereszthalála után is szinte mindenki gyökeresen félreértette azokat - azonban még jobban megosztották ezt a degenerált (gondolkodású) emberiséget, mint valaha. A szereteten alapuló hitre hamarosan ráépült az egyház és a pápaság nagyon is evilági hatalma; - amellyel szemben pedig az egész középkort végigkísérő, mindig újabb formában támadó gnosztikus világnézet ‘épült ki’, javarészt (ősi) titkos társaságok keretei között. A gnózis alaptétele szerint az ember isten lehet kvázi Isten nélkül is; a megváltást pedig semmiképpen nem kell komolyan venni, - Krisztus nem az Isten Fia volt, hanem egyszerű tanító (messiás), aki nemhogy elvette volna a világ bűneit, de éppen ellenkezőleg: ‘a saját bűnei miatt’ feszítették keresztre. Róma gyűlölte, mert forradalmár volt, - saját atyafiai pedig megutálták, mert a főpapi s királyi méltóságokat (mindkettőt) egyszerre ragadta magához. Magán-vélelmemként fejtem csak ki, hogy Krisztus áldozatának, küldetésének, a megváltásnak a meg-semmisítésére irányuló kísérlet mindenképpen ‘a Kígyókirályok’ malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha nem ez ‘az eredeti’ célja. Egyszerű ostobaság, hazugság és félrevezetés, miszerint az ember Isten nélkül is isteni lény lenne! Az emberek csak Isten által; vele és érte képesek üdvözülni. Más kérdés, hogy valóban lehet (és volt) létjogosultsága valamiféle ezoterikus tudásnak - ami legalábbis emlékek formájában a gnózis ontológiai alapja -, amire ‘a Kígyókirályok kapzsi utódai’, a világot a háttérből irányító elit, mint kizárólagos tulajdonára, ‘ráült’ és a titkokkal rémisztgeti, provokálja, kihasználja, kisemmizi, és a nyomorba, rabszolgaságba taszítja a Föld sokmilliárdos lakosságát; a csillagok küldötte képében tetszelegve. Nézzük, hogyan látja mindezt a könyvében Jim Marrs, az író!

 

“A Bibliát, mely kétségkívül a legnagyobb hatással bíró könyv valamennyi közt - olyan emberek írták, akiknek rengeteg eltitkolnivalójuk volt mind a római és zsidó hatóságok, mind a velük versengő szekták elől. (...) Immár világos, hogy a Biblia, akármennyire is Istentől ihletett, a különböző kultúrák mítoszainak, legendáinak és példabeszédeinek némi történelemmel és filozófiával össze-foltozott keveréke. (Kivétel: Jézus szavai, tanításai és példabeszédei; - melyeket a négy evangélista jegyzett le az Újszövetségben. Krisztus szeretet-tanítása annyira eredeti és újszerű, hogy semmilyen határozott előzménye nincs a vallás-és kultúr-történetben. - Cz. L.) Sok helyen eredetileg titkos jeligék szerepeltek, amelyek jelentése idővel elhomályosult, és ez téves magyarázatokhoz vezetett. Másutt egyszerűen megváltoztatták a szöveget, valamilyen akkor elterjedt egyházi tan-tétel vagy politikai gondolat előtérbe helyezése érdekében. (...) Amit a biblia-tudósok finoman ‘szerkesztés’-nek neveznek, valójában átdolgozás. A Biblia szövegének ilyen átdolgozása félreértésekhez és téves fordításokhoz vezetett, - így a Szentírás számos üzenete titok maradt be nem avatottak előtt. E titkokat gyakran maga a római katolikus egyház tartotta vissza, mert ellentmondtak a hivatalos dogmának. Az Újszövetségben megdöbbentő utalások vannak arra, hogy még magának Jézusnak is voltak titkai. A Máté 13,10-ben ezt olvassuk: Ekkor odamentek Jézushoz tanítványai s megkérdezték: ‘Miért beszélsz nekik (a tömegnek) példabeszédekben?’. ‘Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem. Akinek van (tudása), még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.’. Márk 4,33 hozzáteszi: ‘Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az isteni tanítást, hogy megértsék. Példa-beszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.’. Mindent megmagyarázott? Mit is magyarázott meg Jézus? Mivel az Újszövetségben csak a példázatok vannak leírva, egyértelmű, hogy nem minden titkát osztotta meg mindenkivel. (Márk honnan tudta ezt?! - Cz. L.) A bibliai időkben számos titkos társaság és szekta létezett, melyek azt állították magukról, hogy ősi tudás birtokában vannak. Akár a mai vallások, e csoportok is küzdöttek egymással az ősi titkok megszerzéséért, megtartásáért. A későbbi Láthatatlan Kollégiumhoz hasonló társaságokat összefoglalóan ‘misztikus iskolák’ néven emlegették, s olyan ezoterikus tudás tárházai voltak, ami a köznép számára jórészt érthetetlen, felfoghatatlan és így félelmetes volt. Írásaikat gondosan úgy szerkesztették, hogy fel is fedje, de titokban is tartsa tudásukat. ‘Az ókorban majdnem mindegyik titkos társaság filozófiai s vallási jellegű volt. A középkorban főleg vallási és politikai, - bár néhány filozófiai iskola továbbra is fennállt. Mostanában a nyugati társadalmakban fellelhető titkos társaságok nagy része politikai vagy karitatív, bár néhányukban (pl. a szabadkőműveseknél is) tovább élnek az ősi vallási és filozófiai elvek.’ - írta Hall. Eddy szerint: ‘Hogy az olvasó teljesen megértse, miért is változtatgatták Jézus kijelentéseit, meg kell értenie a kereszténység elsőszázadi főszereplőinek gondolkodásmódját. A változtatások nem véletlenszerűen történtek, nem afféle intellektuális falfirkák voltak. Rendszer volt bennük, és ez a lényeg.’. (...)

A második évezredre teljesen kiépült, megszilárdult római katolikus egyháztól a Jézus idejéig ‘visszavezető út’ göröngyös: telis-tele volt ellentétekkel, egyház-szakadásokkal és vitákkal. Még Jézus keresztre feszítése előtt komoly ellentét támadt Jézus hívei és Keresztelő Szent János követői között. Ennek eredménye lett a johannita eretnekség, amely szerint az igazi megváltó nem Jézus, hanem János volt. Bár a korai egyház nagyrészt megsemmisítette ezt a szektát, az el-képzelés egészen a modern időkig tovább élt, él a szabadkőművesség bizonyos csoportjaiban s az iraki mandeizmusban. A keresztre feszítés után fölerősödött a szembenállás a zsidó közösség és a korai keresztények között - sőt, magának Jézusnak a követői között is. (...) Jakab és Mária-Magdolna, a jeruzsálemi egyház vezetői magával (Szent) Pállal sem értettek egyet, aki az északon élő pogányoknak is hirdette az igét. A lényegtelenebb kérdések is óriási civakodást váltottak ki. ‘Az első zsidó keresztények úgy gondolták, hogy a megváltáshoz szükséges az összes szigorú zsidó vallási törvényt (is) betartani, - beleértve a körülmetélkedést és a nem kóser ételek fogyasztásának tilalmát - írta Eddy. - Pál ezzel szemben azt hirdette, hogy a megváltás alapja a hit, és nem szabad hagyni, hogy a zsidó törvények bárkit is visszatartsanak attól, hogy keresztény legyen. Végül is Pál nézete győzött, ahogy egyre több pogány tért meg. A III. századra már jóval többen voltak, mint a zsidó keresztények; a kereszténységet Pál teológiája alapján határozták meg s üldözni kezdték a zsidó keresztényeket, mint eretnekeket.’. (Némi iróniával megjegyezhetném, hogy ezzel Saul-Pál meg-vetette egyrészt ‘a zsidó antiszemitizmus’, másrészt a hasonlóképp irracionális ‘zsidó-keresztény kultúrkör’ alapjait. Ha ugyanis elfogadjuk Jim Marrs könyve alap-téziseit, akkor nyilvánvaló, hogy a zsidó egyistenhit - Jahve - az Annunaki-hoz kötődik, Krisztus viszont a minden ember számára egyformán mindenható, egy-igaz Isten Földre szállt Fia! A megváltás éppen arról szól, hogy Isten, a világ teremtője ‘helyrehozza’, amit a magát Istennek képzelő Annunaki elrontott. Az Annunaki, Jahve és Krisztus ‘egy, közös hitbe és kultúrkörbe való összemosása’ éppolyan elvetélt, és kissé ‘perverz’ intellektuális kísérlet, mint az a manapság egyre terjedő, terjesztett szabadkőműves idea, miszerint a központi Világállam létrehozása elkerülhetetlen, mindannyiunk érdekét egyformán szolgáló szükség-szerűség, mert nélküle a Föld és népességének létfenntartása kerülne veszélybe. Vagyis - ez ezt jelenti! - mindannyiunk, 6,5 milliárd ember ‘jól felfogott’ érdeke, hogy hagyja magát a kamatrabszolgaság ‘szupranacionális jogintézménye’ által maximálisan kizsákmányolni és tönkretenni, mert ez ‘a legkisebb rossz’. Csak nem azért, hogy teljesüljön ‘a Kígyókirályok’ és az Annunaki ősi egyezsége? A zsák megtalálta a foltját: ideológia a világállamát - és vice versa. - Cz. L.) (...) Dr. Elaine Pagels, a Columbia Egyetem Barnard College vallástudományi tan-székének volt vezetője írta: ‘Kezdetben a kereszténységnek számtalan formája létezett és virágzott. Egymással versengő tanítók százai állították, hogy ‘Jézus Krisztus igaz tanítását’ hirdetik, és egymást kölcsönösen csalónak nevezték. A Kisázsia, Görögország, Jeruzsálem és Róma egyházaiban szétszórtan élő korai keresztények a vezetőség kérdésén marakodó csoportokra szakadtak. Mind azt állították, hogy ők képviselik ‘az igaz tanítást’.”

 

4. A kereszténység és a gnózis harca a középkorban

 

“Az egymással civakodó helyi egyházak fölött jó magasan ült a római egyház: aggodalom nélkül, zavartalanul, és valószínűleg mit sem értve az egészből’ - írta Eddy. (...) Amikor a barbárok (a germán törzsek) megtámadták Rómát, a római egyházat megkímélték.’ Ámbár a barbárok nem pusztították el; - az egy-háznak meg kellett birkóznia számos szektával, melyeknek megvolt a saját(os) elképzelése a kereszténységről. A gnosztikusok voltak az egyik ilyen csoport. Azt állították, hogy intuitív módon megértik Isten és a Föld misztériumait. Ez a megértés nem csupán értelmi tanulás, hanem szigorú kiképzés, beavatás és intuitív élmények eredménye volt. A római egyház a gnosztikusokat különösen veszélyesnek találta, mivelhogy Isten szavának értelmezéséhez szükségtelennek tartották az egyházi tisztviselők hierarchiáját. (...) A gnoszticizmust, amely a görög ‘gnószisz’, vagyis ‘tudás’ szóból származik, állítólag az első században alapította Simon mágus, Jézus kortársa, akit később mint ‘minden eretnek atyját’ emlegettek. Görög filozófusok, - Szókratész gondolatait népszerűsítette, aki szerint az emberi lélek a testen kívül lakozik, így hozzájuthat az egyetemes tudáshoz, valamint a bölcsességet (Gnószisz) a mennyből hozták le a Földre. A gnoszticizmus másik fontos képviselője Bazilidesz volt, - egy korai egyiptomi (kopt) keresztény, aki alexandriai kultuszában a kereszténységet Mezopotámia ősi misztériumaival akarta ötvözni. Az alexandriaiak abban hittek, hogy az ‘eon’-nak nevezett különös földönkívüli lények a hírvivők a mennyország és a Föld között. A perzsa Zoroaszter Jézus előtt körülbelül 500 évvel alapította a saját gnosztikus vallását; a zoroasztrizmusként ismert mozgalom széles körben elterjedt, amíg a hódító mohamedánok a VII. században el nem söpörték. (...) Andre Nataf okkult szerző szerint a gnoszticizmus Mezopotámiából ered: elő-ször Irán területén jelent meg, azután elterjedt Kisázsiában, Szíriában, illetve Babilóniában is, ahol az izraelita foglyok is megismerkedtek vele, s magukkal vitték Palesztinába és Egyiptomba. ‘Bizonyos adatok azt bizonyítják, hogy a (kumráni és Nag Hammadi-beli) gnosztikus szent könyvek olyan régiek, hogy esetleg magát a kereszténységet is tekinthetjük csupán ‘a gnoszticizmus egyik ágának’ - írta Nataf. - De a gnoszticizmust ugyanilyen joggal hasonlíthatjuk bármelyik másik valláshoz. Végül is minden vallásos ismeretnek valamilyen ősi, az idők ködébe vesző primitív eredete van.’. (Nem csoda, ha a gnózis ősibb, mint a kereszténység. Mezopotámiai eredete is arra vall, hogy a sumér civilizáció az Annunaki-génekkel együtt ‘megörökölte’ az isteni származás intuitív vallását, ami a gnosztikus világnézet, mint ‘ezoterikus tévhit’ ősi gyökereinek tekinthető. - Cz. L.) A zsidó Kabbala szerint a gnosztikusok Isten titkait kutatják, valamely általuk elfogadott vallás szent könyveiben keresve a válaszokat. A létezést úgy próbálják megérteni, hogy a vallásos irodalom jelképrendszerében felfedezni vélt mélyebb értelmet próbálják megfejteni. ‘A gnoszticizmus egyfajta vallási egzisztencializmus.’ - jegyzi meg Nataf. A gnoszticizmus addig virágzott, amíg 325-ben a római egyház püspöki zsinata eretnekségnek nem nyilvánította. A gnoszticizmus az Ősi Misztériumok szerves része volt, hiszen mindkettő szerint csak a személyes belső megvilágosodás vezethet el a tudásig. Manly P. Hall szabadkőműves filozófus szerint az ókori titkos avagy ezoterikus tan összessége nem más volt, mint az a tudás, hogy az ember sokrétű lelki alkatát hogy’ lehet lehető leggyorsabban és legteljesebben megújítva a szellemi megvilágosodásig eljuttatni. Hall szerint ezt a megvilágosodást és tudatosságot féltékenyen kellett őrizni az ‘avatatlan’ emberek elől, akik visszaélhettek volna tudásukkal, vagy rosszul használták volna fel. Így hosszú beavatási időszakokat vezettek be, és az ősi tudás legkényesebb részét szimbólumokba és allegóriákba rejtették. ‘A kereszténység maga is példa erre - írta. - Az egész Újszövetség valójában az emberi megújulás titkos folyamatainak zseniálisan álcázott leírása.’ (Semmi különös nincsen abban, hogy a gnózis és a kereszténység szimbólum-rendszerei nagyfokú hasonlóságot mutatnak egymással. ‘Mindösszesen annyi’ a különbség a kettő között, hogy míg a gnózis a Kígyókirályok önhitt-önhitű, Annunaki eredetű hamis istenség-képzetén alapul, addig a kereszténység valódi istenhit, mivel nem önimádaton (Kígyókirályok szolgálatán), hanem az egy-igaz Istenbe vetett hiten alapszik. - Cz. L.) Gardner szerint e megújuláshoz, egész’ pontosan az emberi szellem vagy energia megújulásához emelkedett tudatra van szükség, amely fokozatosan jelenik meg a gerincoszlop harminchárom csigolyáján keresztül. ‘Ennek a megújulásnak tudománya a szabadkőművesség elveszett kulcsainak egyike - magyarázta -, és ezért alapult az ősi szabadkőművesség 33 fokozatra.’ A tudás elsajátítása közben a gnosztikust bizonyos felsőbbrendűség-érzet s ön-elégültség töltötte el. (...) A gnoszticizmus erősen befolyásolta még az európai gondolkodást is egész’ a középkorig, sőt, utána is. Alapvető gondolkodásmódja valószínűleg hatással volt és van más titkos társaságokra is, melyeknek tagjai igencsak meglepődnének, ha erről tudnának. A gnoszticizmus fontos szerepet játszott egy korai aszkétikus zsidó szekta, az esszénusok történetében is. (...) A közösség tagjai nappal dolgoztak, - éjjel imádkoztak. A lélek halhatatlanságát tanították, és a dualista világkép felé hajlottak: a jóság avagy fény, és a gonosz avagy a sötétség szellemében hittek. Lehetséges, hogy az esszénusok a titkos hermészi görög tanok továbbvivői voltak. (...) Érdekes módon talán a pontos jóslatairól híres Pithagorasz volt az, aki elsőként megjövendölte egy ‘Új Világ-rend’ eljövetelét. Ezt néhány kutató a Messiás eljöveteleként értelmezte. Az ‘esszénus’ szót a görög ‘esszaiosz’ (titkos vagy misztikus) és ‘esszénoi’ (orvos) szóból származtatják. Gardner szerint az esszénusok a ‘Gyógyító Nagy Fehér Testvérisége’ egyiptomi misztikus iskola későbbi ágaként ezoterikus gyógyító hagyományok folytatói voltak. ‘Esszénus szerzetesek és gyógyítók eme Fehér Testvériségébe - vagyis az eredeti Rózsakeresztesek közösségébe - avatták be később Jézust, aki egyre magasabb fokozatokra jutott el, és előkelő helyének köszönhette a gyakran használt ‘Mester’ megszólítást.’ - tette hozzá Gardner. Más szerzők is megerősítik, hogy Jézus esszénus volt. Hall megjegyzi, hogy szülei, Mária és József is azok voltak, csakúgy, mint ‘testvére’, Jakab. Legtöbb mai fundamentalista elutasítja ezt a feltevést, mert Jézusnak az esszénusokkal és a gnoszticizmussal való kapcsolata nem fér bele a merev dogmatikába. (Ez a módszer tipikus szabadkőműves selyemgombolyítás, érthetőbben: intellektuális pókháló-szövés. Aki nagyon sokat tud, aki nagyon jó s feddhetetlen - mint Jézus - az ‘gnosztikus’, vagyis szabadkőművesnek kell lennie. Másként nem lehetséges; pontosabban nem maradhat életben. Vagy belép, aminek a kikényszerítésére attól sem riadnak vissza, hogy rákenjék: ‘már tag’; ha mégsem lép be, ellenséggé válik és el kell tűnnie a képből. - Cz. L.) Még inkább megzavarná őket, ha hallanák Gardner állítását, miszerint a bibliafordítók értelmezésével ellentétben Jézus nem Názáretből származott. Szerinte a ‘názáreti’ (illetve ‘nazarénus’) szó és változatai a héber ‘nozrim’ szóból származnak, amely ‘a szövetség megtartói’ jelentésű ‘nazrie ha-brit’ kifejezésből eredő többes számú főnév, ami viszont a Holt-tenger melletti Kumránban élő esszénus közösség egyik neve volt. ‘Igen elterjedt feltevés, hogy az esszénusok ezoterikus tudás őrzői voltak, valamint Jézus beavatói és tanítói - írta Hall. - Ha valóban így van, akkor Jézust kétség-telenül Melkizedek templomában avatták be, ugyanott, ahol 600 évvel azelőtt Pithagorasz is tanult.’ Úgy tűnik, ezt a Biblia is megerősíti, amikor ezt mondja (Zsidók 6,20): ‘(...) ahova elsőként lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.’ Gardner szerint Melkizedek neve - aki a Biblia egyik leg-titokzatosabb szereplője - Mihály arkangyal és Cádók zsidó főpap nevéből való esszénus összetétel, tehát: Mihály-Cádók. A téma szerzői közül legalább egy úgy gondolja, hogy Melkizedek valójában maga a sumér istenség, Enki. ‘Az esszénusokat a műveltebb zsidók között tartották számon. - mondta Hall. - Az a tény, hogy olyan sok kézműves volt köztük, megmagyarázhatja, miért tartják őket a modern szabadkőművesség elődeinek.’ A szabadkőművesekhez és a Pithagorasz követőihez hasonlóan az esszénusoknál is fontos jelkép volt a vakolókanál. Ugyancsak a szabadkőművesekhez hasonlóan az esszénusok irodalma is bonyolult kódokat és allegóriákat tartalmazott, hogy megvédjék a tudásukat a be nem avatottaktól és a római hatóságoktól. (...) Számos újkori kutató az esszénusok és a kabbalisták nyomait követve úgy gondolja, hogy a Biblia maga egy kódolt üzenet. Michael Drosnin, a Washington Post és a Wall Street Journal volt munkatársa nem kis feltűnést okozott 1997-ben ‘A Biblia kódja’ címen kiadott könyvével. Drosnin szerint egy izraeli matematikus, dr. Eliyahu Rips egy keresztrejtvényhez hasonló rejtett kódot talált a Bibliában, ami pontosan megjósolt számos fontos jövőbeli eseményt. (...) C. L. Turnage írja: ‘Akár a legegyszerűbb szó szerinti értelmezést, akár a gemátriát, a jelkép-rendszert vagy a rejtett számítógépes kódot nézzük, a Biblia nagyban eltér bár-melyik másik könyvtől. Az évszázadok során mindig attól függően értelmezték az emberek, hogy a műszaki fejlettség épp milyen szintjén álltak, és mennyire értették meg a zsidó vallás mezopotámiai eredetét.’ Turnage szerint a bibliai kód több istenségre utal jelképesen. ‘E kódolt üzenetekből végül azt lehetett leszűrni, hogy a Bibliában szereplő Istenek, vagy Elohim, olyan lények voltak, akiket a sumérok kezdtek el tisztelni, és egy másik világból származtak.’ - írta. (Ez kifejtve azt jelenti, hogy a zsidó vallás is közvetve az Annunaki-istent, vagyis a rejtélyes Kígyókirályokat ‘isteníti’. Mily messze van ez a keresztény egyisten-hittől! Íme az Ószövetség és az Újszövetség áthidalhatatlan ellentéte. - Cz. L.)

Az esszénusok voltak az egyik leghatékonyabb ősi titkos társaság. Szomszédaik kétségtelenül tudtak létezésükről, mégsem esik szó róluk az Újszövetségben, - vagy később kivágták a vonatkozó részeket. Néhány kutató az esszénusokra mint a ‘misztikus kereszténység’ őrzőire utal, ami a kereszténység legkorábbi, az Ősi Misztériumokon alapuló formája. Az esszénusokról alig lehetett valamit tudni addig, amíg 1947-ben fel nem fedezték a holt-tengeri tekercseket. Mind-össze két évvel azután történt ez, hogy a felső-egyiptomi Nag Hammadi-hoz közeli hegyi barlangokban gnosztikus ‘könyvtárat’ fedeztek fel. 1947 és 1960 között tizenegy barlangban összesen körülbelül 800 kéziratot találtak, amelyek közül 170 ószövetségi könyvek részlete. Az esszénusok a Kr.u. 70-ben kitört zsidó lázadáskor menekülhettek el Kumránból a római csapatok elől, de előbb agyagkorsókba zárt szent szövegeiket elásták a közeli barlangokban. Ezt az irodalmi értékű kincset két beduin pásztor találta meg, s néhány tekercset el-adtak egy régiségkereskedőnek. (...) ‘... a többi tekerccsel azonban nem így történt. - írja Eddy. - A palesztinai Rockefeller Régészeti Múzeum nemsokára közbelépett és megszerezte őket a jordán kormánytól (...), akik kikötötték, hogy zsidó kutatók nem férhetnek hozzá az ősi zsidó szövegekhez. Ma a tekercsek Izrael tulajdonában vannak.’ (...) A holt-tengeri tekercsek esszénus szerzői óriási hatást gyakoroltak az első jeruzsálemi keresztényekre, akik teológiai kérdésekben nemsokára eltértek (Szent) Páltól és Palesztinán kívüli követőitől. Ezt bizonyítja, hogy a tekercsekben található Ószövetség-értelmezések igen hasonlítanak Jakab és a jeruzsálemi keresztények értelmezéséhez. (...)

Constantinus római császárnak a kereszténység elfogadtatására tett kísérlete Kr.u. 325-ben, a niceai zsinaton sikerült tökéletesen. (...) Ekkor tiltották be az ariánus szektát és fogalmazták meg a niceai hitvallást, mely Istent mint három egyenrangú és együttlétező részből - az Atyából, Fiúból és Szentlélekből vagy Szent Szellemből - álló istenséget határozta meg. (...) ‘Ekkor történhettek a leglényegesebb változtatások az Újszövetség szövegében, és Jézus ekkor kapta azt a kiemelt szerepet, amit azóta is élvez.’ - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Az új felfedezések olyan ősi szövegeket tártak fel, mint ‘Az igazság evangéliuma’, ‘Tamás evangéliuma’, ‘Az igazság bizonyságtétele’, ‘Mária evangéliuma’ és ‘A tudás magyarázata’. Ezeknek köszönhetően a kutatók ma már sokkal pontosabb képet tudnak alkotni a bibliai időkről, mint azelőtt bár-mikor - annak ellenére, hogy e tudás nagy része még így sem érte el a nagy-közönséget. Nesta Webster, a szenvedélyes keresztény író már 1924-ben, jóval az említett felfedezések előtt feltárta Jézus és az esszénusok közötti kapcsolatot, csakúgy, mint tudásuk forrását. ‘Az esszénusok tehát nem keresztények voltak, hanem egy titkos társaság (...), akiket szörnyű eskük kötöttek, hogy el ne árulják a rájuk bízott titkokat - írta. - És vajon mik lehettek ezek a titkok, ha nem annak a titkos zsidó hagyománynak a misztériumai, amit mi ma Kabbalá-nak nevezünk? (...) Nyilván az az igazság, hogy az esszénusok kabbalisták voltak, bár kétségkívül magasabbrendű kabbalisták. Az esszénusok fontossága abban rejlik, hogy ők az első titkos társaság, amelynek hagyománya egészen a mai napig leszármaztatható.’ (...) Gardner rámutatott: ‘Hitük, aminek semmi köze nem volt a római birodalom összetákolt kereszténységéhez, közelebb állt Jézus eredeti tanításához, mint bármi más.’ (...)

A főleg héber eredetű Kabbala ‘hagyomány’-t jelent, és e könyvről is állították, akárcsak mostanában a Bibliáról, hogy rejtett jelentéssel bír. Ilyen ügyesen kódolt tudást véltek találni a Tórában és más régi héber iratokban is, például a ‘Sefer Yezirah’-ban (A Teremtés Könyve) és a ‘Sefer HaZohar’-ban (A Fény Könyve). E könyvek korábban keletkeztek a Talmudnál, a régi zsidó törtvények és hagyományok először a Kr.u. V. században leírt gyűjteményénél, és év-századokkal megelőzik Jézus korát. A ‘Fény Könyve’ szerint Isten Ádámnak ‘a bölcsesség misztériumait’ adta át még a legendás Édenkertben. Ezeket az ős-titkokat azután Ádám utódai továbbadták, egészen Noéig, majd Ábrahámig, jóval ezelőtt, hogy a zsidó nép mint különálló népcsoport létrejött volna. Nataf úgy véli: ‘A titokzatos Kabbala a gnoszticizmus egy formája, amely szerint az ember saját magában próbálja megtalálni az istenséget.’ A ‘Fény Könyvé’-nek szerzője szerint ‘az emberi dimenzióban benne van minden dolog, és minden, ami azzal összhangban létezik. Az emberben minden megvan, ami fent a mennyben és lent a földön létezik’. Ezzel a Kabbala egyértelműen kötődik az egyiptomi Thot istenként ismert Hermész Triszmegisztosz híres kijelentéséhez: ‘Amiképpen odafent, azonképpen idelent is’. (Mint az imádságunkban: ‘Miképp a Mennyben, azonképpen itt a Földön is.’) (...) Eliphas Levi erősen támogatta azt a nézetet, hogy a legkorábbi időkből származó titkok eljutottak Mózesig is. ‘Létezik egy hatalmas titok, ami egyszer már fenekestül felforgatta a világot. Ezt mutatják az egyiptomi vallási hagyományok, amelyeket Mózes jelképesen összefoglal a Genezis első fejezeteiben’. - írta Levi, aki szerint a Kabbala olyan ősi tudást tartalmaz, amit még Ábrahám hozott magával a sumérok földjéről. ‘Ábrahám volt Énóh titkainak örököse és a beavatási szertartás bevezetője Izraelben’. Ábrahámnak, a bibliai pátriárkának, aki sumér származású volt és eredetileg Ábrámnak hívták, egyes hagyományok szerint a tulajdonában volt egy Noé idejéből származó, jelképekkel teli tábla, ami az emberiség teljes tudását tartalmazta. Ez az a tábla, amit a sumérok a Sors Táblájaként, a korai zsidók pedig Raziel könyveként ismertek, és amelyből állítólag Salamon király a hatalmas bölcsességét merítette. (...) Jóval később a XVII. századi Stuart- korabeli Brit Királyi Társaság (Royal Society) foglalkozott komolyan e szent tudás elemzésével és alkalmazásával, - a templomos lovagokkal és a rózsa- keresztesekkel kapcsolatban.’ - magyarázta Gardner. (...) A Kabbala misztikus tanítása Mezopotámiából Palesztinán keresztül eljutott a középkori Európába, ahol először a XIII. század végén foglalta írásba egy spanyol zsidó, Moses de Leon. (...) Icke meglátása szerint ‘olyan történelmi fordulóponttal állunk szemben, ami mind a mai napig meghatározza és irányítja a világot. Azt a tudást hívjuk Kabbalának, amit a héber léviták Egyiptomból csempésztek ki és babilóniai tartózkodásuknak köszönhetően továbbfejlesztettek (...). A Kabbala az Ószövetségben és más szövegekben elrejtett titkos tudás, a júdaizmus pedig a szó szerinti értelmezése’. A kabbalista tudást a templomos lovagok hozták a Szentföldről Európába a keresztes háborúk idején, majd a rend és a kőműves-céhek szövetségén keresztül adták tovább. Szabadkőműves írók elismerték, hogy a ‘zsidó-keresztény misztériumok’ először éppen ekkor jutottak be a szabadkőművességbe. Arról is szólnak a dokumentumok, hogy a Kabbalába rejtett titkos tudást hogyan használta fel a századok során majdnem mindegyik titkos társaság, - a szabadkőművesektől kezdve a rózsakereszteseken és az illuminátusokon át egészen a mai csoportokig. (...)

Az ipari forradalom, illetve Charles Darwin evolúciós elmélete következtében az emberiség nagy része hinni kezdett ‘az ember fejlődésében’, abban, hogy a fáról lemászó főemlősökből fejlődött ki (vö.: Friedrich Engels) a mai, modern technikával rendelkező emberiség. Ma ezzel szemben az újabb felfedezések, valamint az ősi iratok és műtárgyak új értelmezése alapján sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az emberiség éppenséggel nem felemelkedett, hanem ‘lesüllyedt’ az aranykorból a barbárságba, és csak most kezdi vissza-nyerni elvesztett tudását. Még a Föld népességére vonatkozó adatok is arra utalnak, hogy nem növekedés, hanem korai hanyatlás következett be az emberi faj lélekszámában. ‘A Föld népességének Kr.e. 6000 és a modern kor kezdete közötti számadatai igen jelentőségteljesek. - írta Tomas. - 2000 éve kb. 250 millió ember élt a Földön, Kr.e. 4800-ban pedig 20 millió. Kr.e. 5000-ben az összes kontinens lakossága összesen 10 millió volt. Ezer évvel azelőtt, Kr.e. 6000-ben csak 5 millióan lakták bolygónkat. Ezek alapján Kr.e. 10000 körül a Föld lakossága jóval kevesebb, mint 1 millió volt. Ez hihetetlenül alacsony szám! Ha az ember főemlősként, majd értelmes lényként már legalább 2 millió éve élt a Földön, hogyan lehet, hogy ilyen kevés volt belőle?’ (Hát úgy, hogy az Annunaki-k ‘génmanipulációs embergyártó kapacitásából’ ennyire futotta. - Cz. L.) Az ősi sumér és egyiptomi feljegyzések szerint már több mint 500000 éve él civilizált emberiség a Földön; ugyanakkor a régészeti leletek arra utalnak, hogy az emberiség tudása és képességei minden valószínűség szerint egyre hanyatlottak, amíg úgy 13000 évvel ezelőtt (mely időszak egybeesik a Vízözön feltételezett időpontját - i.e. 12000 körül - követő évezreddel. - Cz. L.) lassú fejlődés nem indult meg. Egyértelmű, hogy új történelem-modell szükséges. Hall szabadkőműves filozófus szerint ‘amikor megszületett a Naprendszer, bölcs lények szellemei érkeztek hozzánk más naprendszerekből és bölcsességre tanítottak minket, hogy meglegyen veleszületett jogunk a tudáshoz, amit Isten minden teremtményének megad. Azt mondják, ezek a lények alapították az Ősi Bölcsesség Misztikus Iskoláit. Fokozatos meghasonlás támadt a Misztériumok iskolái között. A papok buzgósága, amivel tanaikat hirdették, úgy tűnik, sok esetben meghaladta intelligenciájukat. Ezek a pallérozatlan elmék lassanként hatalmi pozícióba kerültek, és végül képtelenné váltak arra, hogy fenntartsák a bölcsesség intézményét. (...) Így eltűntek a misztikus iskolák, ám a hatalmas világi szervezetek, amik már minden kapcsolatot elvesztettek isteni forrásukkal s körbe-körbe jártak, egyre inkább belebonyolódtak a rituálékba és jelképekbe, amiket többé már nem tudtak értelmezni.’ (...)

 

A sötét középkorban; 1208 és 1244 között több tízezer ember életét oltotta ki a Vatikán által délnyugat-franciaországi Languedoc tartományba küldött pápai hadsereg. A tartomány régóta a templomosok és néhány, az egyház számára teljesen elfogadhatatlan tan otthona volt. Az említett pápai támadás célpontjai a katarok voltak, az illuminátusokra később oly nagy hatást gyakorló olasz és skót karbonári mozgalom elődei. A korai gnosztikusokat követték, akik inkább a szellem dolgai, mint az anyagi jólét mellett kötelezték el magukat. A katarok neve ‘tiszták’-at jelent, mivel úgy vélték, hogy az ő vallási nézeteik ‘tisztábbak’, mint a katolikus egyházé. Languedoc tartománya, korábbi nevén Okcitánia - magában foglalta a Marseille-től nyugatra eső földközi-tengeri partvidéket, a Noire- és a Corbieres-hegységet és a Pireneusokat, melyek Spanyolországtól választják el a vidéket. A régió független államot alkotott, és jobban kötődött a spanyol határvidékhez s a régi Septimania királyság maradványaihoz, mint az éppen alakulóban lévő francia nemzethez. Languedoc volt a gócpont az olyan utazók számára, akik a Közel-Keletre vagy onnan visszafelé igyekeztek, érintve az Ibériai-félsziget muzulmán területeit és a tengert. (...) Languedoc számos ősrégi városnak adott otthont, közülük sok a görög, illetve a kora római korig vezette vissza eredetét. (...) Talán éppen a különféle eszmék és hagyományok találkozásának köszönhetően Languedoc kifinomultabb és fejlettebb volt, mint szomszédai. (...) A katarok jó viszonyban voltak a ciszterci szerzetesekkel, akik a katolikus egyházat a legnagyobb számban képviselték azon a vidéken. Mi-után Picknett és Prince ellátogattak a languedoc-i Rennes-le-Chateau-ba, azt írták: ‘bizonyítékot találtunk rá, hogy a terület sűrű hálót alkotó szálakkal kötődik a gnosztikus hagyományokhoz. A hely mindig hírhedt volt ‘eretnekjei’ - a katarok, templomosok vagy az úgynevezett ‘boszorkányok’ - miatt’. Costen szerint a katarizmus volt ‘az eretnek mozgalmak közül a legkomolyabb és leg-elterjedtebb, amely a XII. században kihívást jelentett a katolikus egyház számára’. A közelmúltig mégis keveset lehetett tudni róluk azon kívül, hogy eretneknek mondták őket. Ennek oka, hogy a velük kapcsolatos adatok csakis esküdt ellenségüktől, az Egyháztól származtak, amely viszont gondoskodott róla, hogy a katarok igazát alátámasztó anyagok megsemmisüljenek. (...) ‘Jelentős hasonlóság fedezhető fel a katarok és a buddhisták között - írta dr. Arthur Guirdham pszichiáter, aki mélyrehatóan tanulmányozta a csoportot. Mindkét vallás tagjai hisznek a reinkarnációban, a húsételektől való tartóz-kodásban, a passzív rezisztenciában és abban, hogy bűn elvenni bármilyen élő teremtmény, még egy állat életét is’. - ‘Az életmódjukkal megpróbáltak Jézus tanítása szerint élni - magyarázza Picknett és Prince. - Minden megkeresztelt egyháztag lélekben egyenlőnek és egyben papnak számított. Talán még meg-lepőbb, a kort tekintve, hogy hangsúlyozták a nemek közötti egyenlőséget. (...) Ezenkívül vándorprédikátorként is működtek, párokban járták a világot, a leg-nagyobb szegénységben és egyszerűségben éltek, - és mindenhol megálltak segíteni és gyógyítani, ahol kellett. A ‘jó emberek’, úgy tűnt, senkinek nem jelenthetnek fenyegetést - csak az Egyház számára’. Costen szerint helytelen lenne minden további nélkül elfogadni a hivatalos nézetet, miszerint a katarok veszélyes eretnekek voltak. ‘Inkább úgy kell felfogni, mint tudatos választást olyanok részéről, akiknek megadatott a szokatlan lehetőség, hogy új teológiai tanokról hallhattak (Jézus és Mária-Magdolna életéről akkoriban beszámolók keringtek Dél-Franciaországban); az egyházi és világi hatalom szétválásának köszönhetően megvolt a döntési szabadságuk’ - írta Costen, majd hozzátette: ‘a középkori Egyház persze nem hagyhatta figyelmen kívül a kihívást, amivel saját területén szembesült’. (...) A katarok ezen felül Jézust Isten szellemi értelemben vett Fiának tekintették. ‘Számukra Krisztus nem emberi, hanem szellemi testben létezett. Az inkvizíció ezt (hibásan) úgy értelmezte, hogy a katarok szemében Krisztus valami fantom volt. A katarok nézetei ugyanakkor összhangban álltak a mai spiritiszták, és Rudolf Steiner híveinek nézeteivel, akinek munkássága erősen hatott a náci kultuszra’ - írta dr. Guirdham. A katarok dualista teológiája szerint a jó és a rossz ugyanannak a kozmikus erőnek vagy energiának a két ellentétes pólusa; a mennyországot egy jó isten teremtette és uralja, - míg az embert és az anyagi világot egy gonosz isten teremtette. ‘E hitből egyértelműen következett, hogy az Ótestamentumban szereplő Isten a Sátánnal egyenlő’ - állította Costen, aki szerint a katarok úgy gondolták, hogy amikor az ember meghal, ‘(...) vagy igazi otthonába térhet (vagyis a mennyországba), - vagy ott marad, ahol volt, (...) és ahol hét, más források szerint kilenc reinkarnáción keresztül (...) szenvednie kell. Azután a lélek menthetetlenül elvész’. ‘Észrevettem egy rendszeresen visszatérő elemet, mely a történelmen végigfut - tette hozzá dr. Guirdham -: a manicheusokat, a Mithrász-kultusz híveit, (a katarokat) mind lemészárolták, méghozzá igencsak alaposan és többek közt éppen a reinkarnáció-téma miatt’. Más kutatók szerint a katarok egyetlen bűne az volt, hogy hiányzott belőlük az Egyház által elvárt engedelmesség. Picknett és Prince szerint ‘a katarok és az Egyház közti össze-ütközés legfőbb oka, hogy nem ismerték el a pápa hatalmát’. Arthur Gardner a fenti megállapítással egyetértve így írt: ‘a katarok nem voltak eretnekek; - egyszerűen nonkomformisták voltak, akik engedély nélkül prédikáltak, és nem volt szükségük mások által kinevezett papokra, sem katolikus szomszédaik gazdagon díszített templomaira’. Gardner azonban az Egyházra veszélyes kapcsolatot is felfedezett a katarok és a templomosok között. ‘A katarokat a Kabbala okkult szimbolizmusának beavatottaiként is számontartották; tudásuk hasznára válhatott a templomosoknak, akik állítólag erre a területre hozták a frigyládát és a Jeruzsálemből származó kincseiket’. Az ortodox elvektől eltérő nézeteket valló, de békés katarok valami miatt mindenképpen nyugtalanították a Vatikánt. Érdekes, hogy 1145-ben III. Jenő pápa nem mást, a templomosok pártfogóját, Szent Bernátot küldte Languedoc-ba, hogy a katarizmus ellen prédikáljon. Gardner szerint Szent Bernát ehelyett arról számolt be, hogy ‘nincs az övéknél keresztényebb szertartás, és tiszta erkölcsűek’. Vajon ez azt jelenti, hogy Szent Bernát mit sem sejtett teológiai tanaikról? Vagy védelmező szavai épp azt a gyanút támasztják alá, hogy ő is és a templomosok is titokban a katar tanokban hittek? A válasz lényegtelen, mivel az egyházi vezetés - akár jogosan, akár nem - már elkezdte kidolgozni a katarok kiirtásának terveit. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a katarok néhány hitelve minden tekintetben ellenkezett az Egyház nézeteivel.”

 

5. A Meroving-vérvonal: a középkorból az újkorba

 

A jelen és vele együtt természetesen a jövő is - a múltban, a régmúltban, a távoli őskorban gyökerezik. Az őskorból az Annunaki, illetve a repülő sárkánygyíkok, a Kígyókirályok ‘hite’, legendáriuma maradt fenn; - ötvözve a gnózissal, a titkos tanokkal és tudással, amely egyrészt a kereszténységgel szembeni kételkedés és szembenállás (értsd: valamikor ‘maga az ember volt isteni!’), másrészt a modern titkos társaságok és a szabadkőművesség eszmei alapja. Az ószövetségbeli Isten ‘egy-isten’ ugyan, de korántsem mindenkié, hanem csak a választott népé. Ezt a ‘fatális félreértést’ eloszlatandó, s minden embert eredeti bűneitől megváltva, az egy igaz Isten hitében egyesítve - kötötte meg Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia az emberiséggel az Újszövetséget, amely semmiképpen nem az Ószövetség ‘jog-folytonos’ továbbélése, hanem éppen ellenkezőleg: egy új korszak kezdete. Ám a történelmi középkor - mint láttuk - a világi hatalmat s a gondolkodást is kisajátító katolikus egyház háborúja a gnosztikusokkal, a katarokkal, illetve a mindenfajta ‘eretnekséggel’ szemben. A harc szempontjából meghatározó jelentőségű korszak az 1100 és 1400 közötti kb. 200-250 év, melyben alapvető események történtek, ‘sűrűsödtek össze’, hogy meghatározzák, trendet mutassanak a baljós jövő felé:

 

• 1090-1153. Clairvaux-i Szent Bernát élete

• 1095. Az első keresztes hadjárat kezdete. Jeruzsálemet 1099-ben meghódítják, 1187-ben elveszítik, 1229-ben visszaszerzik, majd 1244-ben ismét elvesztik.

• 1119. A Templomos Lovagrend megalapítása

• 1140. Szent Malakiás jóslatai a pápákról és a végítéletről

• 1140-1150. Szent Hildegárd megírja a ‘Scivias’-t, jóslatát az Antikrisztusról.

• 1143. A katarok feltűnése

• 1155-1190. Arthur király történetének középkori mondává alakítása a lovagság és a lovagi szerelem francia mintára történő hangsúlyozásával, valamint a Grál bevezetésével

• 1175. A ‘Széfer ha-Bahir’ című kabbalista mű megszületése Provence-ban

• 1184. III. Luciusz pápa megalapítja az inkvizíciót

• 1200-1250. A languedoc vagy provanszál kultúra megsemmisítése

• 1209. Albigens keresztes hadjárat a katarok ellen

• 1272. Az utolsó keresztes hadjárat vége

• 1285. A ‘Széfer ha-Zohár’ című kabbalista mű kiadása Spanyolországban

• 1307-1314. A Templomos Lovagrend feloszlatása

• 1314. A templomos nagymester, Jacques de Molay máglyahalála

 

Szent Bernát, a ciszterci szerzetesrend megalapítójának élete rányomja a bélyegét az egész korszakra. Javaslatot tett a Templomos Lovagrend megalapítására; - de szerepe volt a keresztes hadjáratoknak a pápaság általi megszervezésében is. Az ír származású Szent Malakiás próféta jóelőre megjósolta az összes római pápát, közvetett módon utalva származásukra, személyiségükre és jellemvonásaikra. A jóslatok utolsó pontja így szól: “A Római (katolikus) Anyaszentegyház utolsó megmérettetésekor a római Péter ül a pápai székben, aki számos hatalmas lelki bánat közepette terelgeti a nyájat és midőn ők is eltávoznak, a Hét Domb Városa is elpusztul, a szörnyű Ítész pedig megítélteti az embereket.” A jóslatok szerint II. János Pál után még két pápa következik, az utolsó pápa ismét Péter lesz, mint az első. A katolikus egyház végzete beteljesül, s eljön az Apokalipszis. Az idők végezete feltartóztathatatlanul közeledik; - s Szent Hildegárd jóslatai szerint már ma is az Antikrisztus ‘utolsó inkarnációjának’ korát éljük. Az emberi történelem kettős természete a végsőkig koncentrálódik: a Sátán ‘a saját fiát’ ülteti a világ-állam trónjára - az Antikrisztus a valódi Krisztus képében tetszeleg, megtévesztő színészi alakításával maga mellé állítja a legszélesebb tömegeket, hogy Krisztus keresztáldozatát, megváltó tervét végképp megsemmisítse. A végső harc folyik az emberi lelkekért, amint azt igen szemléletesen írja le Drábik János a Leleplező 2003. V/4. számának 48. oldalán, ‘Project Monarch’ címszó alatt: “A Monarch szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez (vö.: kábító vagy pszichedelikus szerek, levitáció, stb.), mint egy repülő pillangó. De ezen túl-menően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd be-gubózva alvó, inaktív állapotba kerül (pl. a selyemgubó), míg végül visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes, a pillangóhoz hasonlítjuk. A reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét. A gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus művészetben ‘a halál angyalát’ az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudatbefolyásoló programokban fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze.”

 

Nézzük, miként építette fel sátáni tervét a Gonosz, már a középkorban, hogy az idők végkifejletére uralma alá hajtsa az egész (több, mint 6 milliárd élőt számláló) emberiséget, lerombolja Krisztus testét, a keresztény katolikus anyaszentegyházat és keresztülhúzza a teremtés isteni tervét! Ismét Jim Marrs könyvét idézem:

“Nehéz meghatározni a katarok eretnek tanainak a kezdetét. A languedoc-i klérus néhány tagjának családfája egészen a kereszténység legkorábbi idejéig nyúlt vissza - talán ennek köszönhető, hogy úgy gondolták, az egyház eredete tisztább értelmezését nyújtják, mint a Vatikán. Mások szerint a templomosok adták át nekik a jeruzsálemi ásatásoknál szerzett tudásukat. Az is tény, hogy Franciaországnak e területén mind a mai napig megtalálhatók egy figyelemre-méltó hiedelem nyomai - eszerint Mária-Magdolna, akit Jézus feleségének vagy kedvesének tekintenek, a keresztre feszítés után Languedoc-ba vándorolt. Ráadásul a kataroknak állítólag tudomásuk volt egy olyan hagyományról, ami Jézust férj és apa szerepében tünteti fel. A Mária-Magdolnát és Jézust házas-párként megjelenítő fölfogást alátámasztják az egyiptomi Nag Hammadinál 1945-ben talált gnosztikus írások is. A Fülöp evangéliumában, amely Fülöp apostolról kapta a nevét és valószínűleg a III. század második felében íródott, a következő található: ‘És a Megváltó társa pedig Mária-Magdolna. Krisztus jobban szerette őt, mint mind a tanítványokat s gyakran csókolta meg a száján. A többi tanítvány ezen megbántódott, és nemtetszésüket is kifejezték. Mondták neki: ‘Miért szereted őt jobban, mint bennünket?’ Jézus hosszasan értekezve fejtette ki, hogy ‘Mily hatalmas is a házasság misztériuma!’, és hogy ‘oly nagy hatalom az’, amelyre szükség van a világ létezéséhez. Fontos összefüggés van a csak 1945-ben megtalált evangéliumok, illetve az 1330-as években Katalin nővér név alatt kiadott értekezés között, melyet állítólag a német misztikus, Eckhart mester jelentetett meg. Picknett és Prince szerint ‘ez a szokatlan és szókimondó traktátus (...) olyan állításokat tartalmaz Mária-Magdolnával kapcsolatban, melyek egyébként kizárólag a Nag Hammadi evangéliumokban találhatók meg. (...) Máriát úgy tünteti fel, mint ki Péter fölött áll, mert jobban érti és ismeri Jézust; és ugyanaz a feszültség húzódik Mária és Péter között, mint amiről a Nag Hammadi írások is beszámolnak. Sőt, a Nag Hammadi szövegekben leírt egyes eseményeket is megemlíti Katalin nővér traktátusa’. Picknett és Prince a traktátust bizonyítéknak tekintik arra, hogy a katarok ismerték a nemrég felfedezettekkel megegyező dokumentumokat, valószínűleg a templomos lovagok által tett felfedezéseken keresztül. A másik lehetőség az, hogy a katarok körében már élt a szájról szájra terjedő hagyomány, miszerint Jézust érzelmi szálak fűzték Máriához, azonban e hittételt nem tudták mivel alátámasztani, amíg a templomosok vissza nem tértek Jeruzsálemből a dél-franciaországi Languedoc-ba az újonnan talált tekercseikkel. Tehát lehet, hogy a templomos felfedezések csupán egy már létező hiedelmet támasztottak alá és erősítettek meg. Újabb tényezőt jelenthet Baigent, Leigh és Lincoln munkája, a ‘Szent vér, Szent Grál’, mely feltárja az összefüggést a jézusi vér-vonal és a dél-franciaországi Meroving királyok között. ‘Ha feltevésünk helyes - írják -, Jézus felesége és gyermekei - márpedig több gyermeket is nemzhetett 16-17 éves korától halálának feltételezett idejéig - a Szentföldről elmenekülve Dél-Franciaországban találtak menedéket, és egy ottani zsidó közösségben fenntartották a jézusi vérvonalat. Úgy tűnik, az V. században eközött és a frank királyi vérvonal között házasság útján kapcsolat jött létre, megteremtve a Meroving dinasztiát. Kr.u. 496-ban az egyház megállapodott e dinasztiával, arra kötelezve magát, hogy fenntartja a Meroving vérvonal folytonosságát - feltehetőleg a vérvonal igazi eredetének teljes tudatában. (...) Amikor aztán az egyház közreműködött (...) a Meroving vérvonal későbbi elárulásában, olyan bűnt követett el, melyet nem lehetett se megmagyarázni, se meg nem történtté tenni. Csak egyvalamit lehetett tenni: elhallgattatni azokat, akik tudtak róla (...)’. Laurence Gardnernek, az uralkodói s lovagi származástan nemzetközileg elismert szakértőjének módjában állt tanulmányozni harminchárom európai királyi család magánarchívumait. Ő is megerősítette, hogy a Merovingok rokoni kapcsolatban álltak Jézussal, csakhogy nem közvetlenül, hanem bátyja, Jakab révén, aki Gardner szerint Arimatiai Józsefnek felel meg. Gardner ‘Szent Grál vérvonala’ című 1996-os könyvében amellett is meggyőző érveket sorakoztat fel, hogy Mária-Magdolna Jézus házastársa volt. ‘Soha nem volt titok (az európai királyi családok) többsége előtt, hogy Jézus házasember volt és hogy utódai voltak, mivel ez nagyon sok családi archívumban megtalálható. (...). (Stuart) Mária, a skótok királynője kiadott írásaiban hosszasan taglalja. Az angliai II. Jakab, aki 1688-ig ült a trónon, írásaiban szintén hosszasan foglalkozik a kérdéssel. (...) Valójában alkalmam nyílt betekinteni (...) nagyon-nagyon régi iratokba, melyeket nemcsak hogy ezerhétszáz-valahányban vettek elő utoljára, de még annál is jóval előbb, több száz évvel korábban vetették papírra őket’ - magyarázta Gardner, majd hozzátette: ‘Templomos iratokhoz is hozzáférhettem, mégpedig azokhoz a dokumentumokhoz, melyeket a lovagok 1128-ban Európában bemutattak; szembesítették velük az egyházi vezetőket, és halálra rémisztették őket, mert ezek a dokumentumok vérvonalakról, család-fákról szóltak. (...) A korai keresztény egyház vezetői olyan szent iratokat és tanításokat fogadtak el, amelyek elhomályosították az igazságot Jézus vér-vonalát illetően’. A korai egyház nemcsak Jézus leszármazottaitól tartott, de általában a nőktől is. A nőket eltiltották a tanítástól, és papnak sem mehettek - s ez a tiltás csak napjainkban látszik fellazulni. A lelkészeknek szüzességet és nőtlenséget kellett fogadniuk, annak ellenére, hogy Pál az 1 Timóteus 3:2-ben világosan azt tanácsolja: a püspököknek, egyházi vezetőknek legyen feleségük. Gardner és más mai szerzők szerint a korai egyház szándékosan becsmérelte a nőket, hogy megőrizze a bíborosok és püspökök alkotta bennfentes ‘öregfiúk’-hálózat hatalmát és tekintélyét. (...) Hogy Mária-Magdolna jelentőségét minél jobban lekicsinyítsék, az egyházatyák Gardner szerint azon újtestamentumi részeket állították a figyelem középpontjába, amelyek Máriát ‘bűnös’-nek titulálják. (...) Egyes dél-franciaországi hagyományok, illetve William Caxton 1483-mas Legenda Aurea (‘Arany legenda’) című munkája (egyben az angliai Westminster egyik első kiadványa) szerint Mária-Magdolna fivérével, Lázárral és nővérével, Mártával, Marcella nevű szolgálólányával és Jézus gyermekeivel együtt a franciaországi Marseille-be hajózott a keresztre feszítés után. Később a kis csapat nyugatabbra utazott s ‘az ott élőket megtérítette’. Szintén Gardner írta, hogy Mária ‘kilenc évvel fiatalabb volt Jézusnál. (...) Harmincéves volt (szimbolikus) Második Házasságkötésekor, s még ugyanabban az évben, Kr.u. 33-ban megszülte lányát, Tamart. Négy évvel később hozta világra az ifjabb Jézust, majd Kr.u. 44-ben, negyvenegy éves korában megszületett második fia, József. Mária ekkorra már Marseille-ben (latin nevén: Massilia) tartózkodott, ahol a hivatalos nyelv a görög volt’. Ugyanezen beszámolók szerint Mária a mai dél-franciaországi Saint Baume-ban hunyt el Kr.u. 63-ban, 60 évesen. (...) ‘Halála után még évszázadokig a Mária öröksége maradt a leghatalmasabb fenyegetés a rettegő Egyház számára, amely a messiási leszármazottak helyett az apostoli utódlást részesítette előnyben’ - írta Gardner. ‘Magdolna kultusza végül a Languedoc régióban fekvő Rennes-le-Chateau-ban lett a legaktívabb’. Létezik egy arra vonatkozó megdöbbentő utalás, hogy a Magdolnáról szóló történeteknél kézzelfoghatóbb bizonyítékokat is lehetett találni egykor azon a területen. Baigent, Leigh és Lincoln szerint ugyanez a Joinville leírta, hogy barátja, IX. Lajos elmesélte neki: a katar vezetők régebben megkörnyékezték a pápai hadsereg parancsnokát és titokzatosan megkérték, ‘jöjjön és vessen egy pillantást a Mi Urunk testére, amely papjaik kezében hússá és vérré változott’. A Mária-Magdolnáról és a reinkarnációról szóló hagyományok mellett még a lyoni Valdez Péter vándorprédikátor tanai is nagy hatással voltak a katarokra. (...) Sokan gondolták úgy, hogy a katarok története igazából Bogomil bolgár pópával kezdődött, akinek bogumil szektája a Bizánci Birodalom idején széles körben elterjedt. A bogumilok az Egyház hagyományos igeszemléletéből sok mindent elvetettek, például a misét, az oltáriszentséget, az ószövetségi csoda-tételeket és próféciákat, a keresztséget, a házasságot és a papságot. ‘Hitték, hogy a fizikai világ az Ördög műve, ezért belülről fakadóan rossz - írta Costen. - Fölépítettek maguknak egy gazdag és bonyolult mítoszrendszert a teremtés és a bűnbeesés köré s ez helyettesítette a Biblia legnagyobb részét, amit elvetettek. Dualisták voltak: elfogadták, hogy az anyagot a Jó Istene teremtette, de hitük szerint a világot és az emberek fizikai testét a Sátán formázta meg belőle, vagy úgy, hogy egy angyal lelkét anyagi testbe csalva megalkotta Ádámot, vagy úgy, hogy a Jó Istenével életet leheltetett az agyagba’. Ugyanakkor Picknett és Prince vitatta, hogy a katarok hitének teljes egésze a bogumiloktól származna. Jurij Sztojanov kutatásait idézték, aki a következőket írta: ‘Az a tanítás, mely szerint Mária-Magdolna Krisztus ‘felesége’ vagy ‘ágyasa’ volt, eredeti katar hagyománynak tűnik, melynek egyáltalán nincs megfelelője a bogumil tanok között’. Bármi legyen az igazság eredetükkel kapcsolatban, e katar hiedelmek hosszú idő alatt fejlődtek ki - akárcsak az ellenük való fellépést megfogalmazó döntés. Akármilyen megállapodások születtek is korábban, a pápai hatóságok végül nyilván úgy döntöttek, hogy valamit tenni kell a bizonyára Languedoc-ban rejtegetett földi maradványok, kincsek vagy iratok ügyében.”

 

6. A titkos hatalom családfája

 

Ha még emlékszünk középiskolai és egyetemi történelmi tanulmányainkra; abból memóriánkban a következő, nagyjából összefüggéstelen, diszkrét korszakok képe maradhatott fenn: (1) Őskor; - amelyben szőrös bundájú, majom kinézetű hordák csatangolnak a reménytelenül kopár jégkorszaki tájon, s időnként barlangrajzokat készítenek bölényekről, dárdákkal ejtenek el óriási gyapjas mamutokat, illetve kőbaltával hadakoznak egymás ellen, hogy megehessék a másik agyvelejét. (2) Ókor; - amelyben antik (maja, sumér, egyiptomi, kínai, föníciai, görög és római) civilizációk és kultúrák nőnek ki a semmiből, s hagynak ránk monumentális vagy kultikus építményeket, szobrokat (piramisok, Stonehenge, Sziriát oszlopai, stb.), melyek nagy részét, jelentésüket nem értjük a mai napig. E korok csillagászata, technikája és művészete oly’ magas szintű, hogy egyrészt mindmáig irigyelhető, vagy egyenesen utánozhatatlan, - másrészt eredetében semmi összefüggést nem mutat az őskor kannibál, félállati lényeinek vegetatív életével. (3) Középkor; - amelyben a világ legcivilizáltabb részében (Európában) a kereszténységre épülő pápaság uralkodik; megtiltva és kiirtva mindenfajta ‘világi nézetrendszert’, amely vagy a technikai tudást (a tudományt), vagy az ezoterikus, gnosztikus ismereteket (a gnózist) helyezte előtérbe a vallási tanokkal, az egyházi dogmákkal szemben. Ez a korszak ‘ismereteinkben’ mint sötét középkor szerepel, amelyben a pápai állam elnyomása folytán az emberi elme - sem a tudás, sem a szellem - nem volt képes felemelkedni s kibontakozni, bár igen jelentős művészi alkotások születtek.

 

Mintha csak az egész emberiség (mint mi, kamasz gimnazisták a történelemórán) szinte visszafojtott lélegzettel csak arra várt volna, hogy végre jöjjön (a francia és olasz) ‘felvilágosodás’, melynek eredményeként az ember kitörhet az Isten által felépített egyházi szellemi bunker beton-karámjából, s végre felvirágoztathatja az Istentől és az egyháztól megszabadított ember technikai civilizációját, a hatalom és a gazdagság földi paradicsomát, amit később demokráciának neveztek el. Az emberiség korábbi történelmi korszakainak ismeretlensége, összefüggéstelensége megalapozza a gyanúnkat, hogy az áltudományos ingoványra oly’ lelkesedéssel nagyhirtelen ráépített ‘szellemi felvilágosodás’ fundamentum nélküli tákolmány lesz csupán, mely az emberiség felszabadulása helyett újabb eltéphetetlen gúzs és béklyók korszakát vetíti előre; olyanét, amelyben az Istennek tulajdonított rabság intézményét az ember ember általi kizsákmányolásának, rabszolga életmódba taszításának szisztémája s rendszere veszi át, s amelyben olyan bűnök, tömeges erkölcsi és fizikai halál vár ránk, melyből csak a fejvesztett előre menekülés az egyetlen, ámde látszat-kilábalás. Újra csak a semmiből; - kinő egy láthatatlan, új hatalom, egy rejtőzködő elit, amely egyrészt ‘maga alá gyűjti’ a Föld valamennyi eredeti és megtermelt gazdagságát, másrészt magának követel minden ősi, illetve minden újonnan felhalmozott tudást és jogot, hogy újra csak egy közös karámba terelje a sokmilliárd emberből álló ‘juhnyájat’. De most már nem közvetlenül az Isten ‘uralma alatt’, s neki szolgálva, - hanem az egy igaz Istent megtagadva bár, de ‘tradicionális hatalmát’, szakralitását önmaga legitimációja céljából használva fel. Mint Zelnik József egy könyvében olvashatjuk: “A Polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy hatalma megőrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.” Amiről beszélünk, a rejtőzködő háttérhatalom minden határon túli koncentrációja, amelynek végeredményeként a világ minden vagyona, jóléte és kompetenciája néhány tucatnyi dinasztia (néhány száz ember) kezében összpontosul, akik ősi származásukra, ‘jogfolytonosságukra’ hivatkozással világállamot, világuralmat hoznak létre. Döntésüket, s világhatalmuk fokozatos kiépítését azzal indokolják, hogy a Föld ökoszisztémája, népessége, civilizációja és lakóinak életminősége már csak a központi világhatalom révén őrizhető meg, - minden más esetben az anarchia, a káosz, a világháború, természeti katasztrófák és ökológiai összeomlás következik. Valójában a rejtőzködő elit a saját életszínvonalát igyekszik óvni; - mindenki mástól, akik (például: a Távol-Kelet, Afrika) már nem érhetik el ugyan-azt az életszínvonalat, mert ahhoz a Föld lehetőségei már valóban korlátozottak. Ezért az uralkodó elit a Világállam nevű betonbunkerba, a tartós védekezésbe ‘vonul vissza’, rendezkedik be, hogy hatalma végső s végleges központosításával védje ki az egyébként menetrendszerűen bekövetkező világforradalmat.

A hatalom koncentrációjához azonban ősi, szakrális legitimitásra van szükségük; melynek gyökerei a középkorból erednek, szökkennek szárba, majd a történelmi újkor kezdetén (1642-től) terebélyesednek ‘családfává’, a háttérhatalom család-fájává, - Jim Marrs leírása szerint a polgári forradalmaktól egészen napjainkig:

 

Jim Marrs ‘Titkos uralom’ könyvének ‘A vezér színre lép’ kezdetű fejezetéből:

“Eckart, a Thule Társaság tagja, a Német Munkáspárt vezetőjét egy katonai hírszerzőügynök személyében találta meg, akinek eredetileg az volt a feladata, hogy beszivárogjon a pártba - a személy osztrák születésű bukott festő volt, akit Adolf Hitlernek hívtak, és akit egy alkalommal ‘az illuminizmus gyermekének’ neveztek. Tény, hogy Hitler mennyire osztotta Eckart érdeklődését a transz-cendens és okkult dolgok iránt. Ausztriában töltött gyermekkorában a Német Lovagrendről szóló meséken nőtt fel. Az I. világháború előtt szűkölködő bécsi festőként élő Hitler gyakran látogatta a könyvtárakat és az antikváriumokat, elméjét ezoterikus tanokkal és zsidóellenes propagandával tömte meg. Hegel és filozófiája nagy tisztelőjeként tanulmányozta az ókori történelmet, a keleti vallásokat, a jógát, az okkultizmust, a hipnózist, a teozófiát és az asztrológiát. ‘Noch dazu’; - hallucinogén drogok fogyasztásával kereste megvilágosulását. Ravenscroft szerint: “Bécs óvárosában, a könyvesbolt kicsiny hátsó irodájában fedte fel Hitler előtt Pretzsche, a bolt tulajdonosa a Grál keresését körülvevő asztrológiai s alkímiai szimbolizmust. A sötétlelkű púpos ember ugyanott adta át szörnyű tanítványának azt a drogot, amely megidézte az aztékok látnoki képességeit: a mágikus peyote-ot, melyet istenként tiszteltek.” Az egykori brit kommandóstiszt arról is ír, hogy Hitler Bécsben lett az úgynevezett ‘Végzet Lándzsájának’ a fanatikusa. A lándzsa állítólag egy római katonáé, Gaius Cassiusé volt, aki Longinus néven vált ismertté. A legenda szerint Longinus ezt a lándzsát döfte a keresztre feszített Jézus oldalába, - irgalomból, hogy megrövidítse a haláltusáját. Az ugyanennek a fegyvernek tartott lándzsa a mai napig a bécsi Hofburg Múzeumban van kiállítva. Az ifjú Hitler itt hallott először arról a legendáról is, hogy aki megszerzi a Szent Lándzsát, az irányítja a világ sorsát. Ravenscroft “A Végzet Lándzsája” című könyvében a germán történelem és folklór számos elemének segítségével Hitlert és a lándzsát olyan háttérbe helyezi, amelyet átsző a mágia, az okkultizmus és a titkos társaságok jelenléte. (...) Hitler transzba esett a lándzsa közelében, miközben egy nem emberi lénnyel próbált gondolatátvitel útján kapcsolatba lépni. “Hitler lelkiélete abban a pillanatban, amikor ez az idegen lény beléköltözött, még nem volt elég fejlett ahhoz, hogy mindvégig a tudatában legyen önmagának és környezetének.” Ezt a transzszerű tudatátvitelt Adolf Hitler egyik beszédének hallgatója is lejegyezte: “Másfél óráig csak beszélt és beszélt, mintha csak megakadt volna a tű a lemezen, egészen addig, míg végül teljesen ki nem fáradt (...), majd amikor befejezte, és már alig kapott levegőt, újra csak egy egyszerű s kedves emberként ült le. Olyan volt, mintha egy másik sebességbe kapcsolt volna. És nem volt köztes állapot.” Hitler maga is utalt az őt uraló metafizikai hatalomra. Sok társának említette, hogy ‘belső hang’ irányítja és egyszer megjegyezte: “Egy alvajáró precizitásával és biztonságával követem a nekem kijelölt utat.” Ugyancsak a Bécs városában töltött idő alatt találkozott Hitler Jörg Lanz von Liebenfelsszel, az Ostara okkultista és erotikus magazin kiadójával. Ez a ciszterci szerzetes, aki a titkos, antiszemita Új Templomosok Lovagrendjét alapította, tanítójával, Guido von Listtel együtt a középkori Teuton Lovagrend testvériségét akarta feltámasztani, amely a horogkeresztet használta jelképként. Akármit tanult Hitler Bécsben, nagyon megváltoztatta őt. Korábban jámbor katolikus kóristafiú volt, aki pap akart lenni, most nyíltan vallásellenessé vált; egyesek még sátánizmussal is megvádolták. Epperson a következőket fedte fel: “A horogkereszt a Thule Társaság és a Náci Párt szimbóluma volt; valami köze volt a Napisten egyik jelképéhez is; - a Napisten viszont Lucifer szimbóluma.” A sátánimádás vádját és Hitlernek a természet-felettibe vetett fanatikus hitét látszik igazolni az a vers is, amelyet még 1915-ben, a német hadsereg katonájaként a nyugati fronton írt. A költemény John Toland Adolf Hitler című könyvében is megjelent:

“Gyakran megyek keserű éjszakán

Wotan tölgyéhez a csendes tisztásra,

Sötét erőkkel egységre lépni -

A Hold rúnát* rajzol varázsigéjével,

És mindenkit, ki napközben oly magabiztos,

Kicsivé tesz mágikus formulájával!”

 

Kiegészítő okulásul rövid betét-idézet következik Jim Marrs: ‘Titkos uralom’ című hivatkozott könyvéből, “A Halálfejes Rend” alcímmel: “A Halálfejes Rend (Order of Skull and Bones - szó szerint fordítva: a Koponya és Csontok Rendje) egy szupertitkos testvériségi rend, amely kizárólag a Yale Egyetemen található meg. Elképesztő mennyiségű kormánytisztviselőt adott Amerikának, akik egytől-egyig a testvéreik globalista céljait szolgálták más titkos szerveződésekben. (...) Sutton és mások is azt állítják, hogy ez a titkos társaság egy korábbi német titkos szervezet amerikai részlege. A csoportot különféle neveken is említik: ‘322-es Részleg’, ‘A Halál Testvérisége’, ‘A Rend’; azonban a legismertebb neve: ‘Halálfej’. A Rend amerikai részlegét William Huntington Russell tábornok és Alpfonso Taft alapította meg a Yale Egyetemen 1832-ben. Taft 1876-ban had-ügyminiszter, majd igazság-ügyminiszter, később oroszországi nagykövet lett. Az ő fia volt az a William Howard Taft, aki az Egyesült Államok elnökeként és a Legfelsőbb Bíróság elnökeként is szolgált. Russell a connecticuti törvényhozás tagja lett. Az ő családja állt a Russell and Company cég középpontjában, mely Boston legnemesebb ‘kékvérű’ családjainak kezében volt, akik a rabszolga-kereskedelemből, majd az ópium-csempészetből gazdagodtak meg a XIX. század elején. Több kutató a fenti dicstelen múlttal is magyarázza, hogy ‘A Rend’ a kalózok jelképét tette meg a jelvényének: a halálfejet - a koponyát, az alatta keresztben elhelyezett lábszárcsontokkal. Ezt a jelképet eredetileg még a régi templomos lovagok használták zászlóikon. Sutton szerint ‘A Rendet’ még Russell hozta át Németországból a Yale-re. (...) Egy röpirat, mely ‘A Halálfejes Rend’ egyetemi főhadiszállásán (a ‘Sírkamrá’-ban) egy rivális titkos társaság által 1876-ban lefolytatott vizsgálat részleteit írta le, a következőket állította: ‘Alapítója (Russell) egyetemi évei alatt Németországban járt, és szoros barátságot kötött egy német társaság vezető tagjával. Ezután az egyetemre már azzal a fel-hatalmazással tért vissza, hogy itt is létrehozzon egy részleget. Így jött létre a ‘Halálfej’. A hivatkozott titkos német társaság valószínűleg nem más volt, mint a hírhedt és rejtélyes ‘Illuminátusok’. (...) A Rend hivatalos halálfej-jelvénye volt ugyanis az Illuminátusok hivatalos jelképe is. Ecke egyenesen azt állította: ‘A Rend’ tehát nem más, mint az ‘Illuminátusok’ álruhában. A beavatási szertartás jelképrendszere legalábbis a szabadkőművesekkel való közeli kapcsolatra látszik utalni. (...) Sutton feljegyezte, hogy a Halálfejes Rend aktív tagságát egy körül-belül 20-30 családból álló mag adja. (...) (Whitney, Lord, Phelps, Wadsworth, Allen, Bundy, Adams; - Rockefeller, Harriman, Payne, Davison, stb.) Ezek a családok az Óvilágból hozott örökségüket, vérvonalukat akarják megőrizni. Előre elrendezett házasságokat köttetnek gyermekeikkel, hogy ‘megóvják, nemesítsék’ a kvázi-kékvérűek vonalait, akik öröklött vagyonukat és hatalmukat a kábítószer-csempészetnek, rabszolga-kereskedésnek, illetve a jól eltervezett házasságoknak köszönhetik. Ezek az összekeveredett családok segítik és támogatják egymást a pénzügyi, politikai s genetikai hatalom megszerzéséért folytatott küzdelemben. (...) Számos nagy nevet köthetünk a Halálfejes Rendhez, például Low, Forbes, Coolidge, Delano, Taft, Stimson, stb. A közelmúlt befolyásos tagjai közt van George Bush volt elnök is. (...) Tarpley és Chaitkin úgy látta, hogy ez az egész nem holmi diákklub: ‘A XX. század borzalmainak hosszú listájából igen sokat köszönhetünk a tehetős angolbarát amerikai családoknak, melyek átvették a Halálfejes Társaság felett az irányítást, és annak politikai toborzóirodájaként használják. Főleg a Harriman, Whitney, Vanderbilt, Rockefeller családokról van szó, - meg ügyvédjeikről: a Lordokról, a Taftokról és Bundykról.’ Más kutatók szerint a Halálfejes Rend az Új Világrend hatalmi központja. A szervezetet egyesek a Külkapcsolatok Tanácsába (CFR), a Bilderbergbe és a Trilaterális Bizottságba vezető útnak nevezték. (...) Az 1980-as elnökválasztások idején a felszínre kerültek ‘A Rendet’ övező ellentmondások. Lyndon H. LaRouche, az amerikai Munkáspárt (Labour Party) korábbi elnöke támadta George Bush republikánus elnökjelöltet A Rendhez fűződő kapcsolata miatt: ‘A Halálfejes Rend nem csupán egy diáktársaság, nem is csak valami különleges öregdiákok klubja a hozzá tartozó halandzsával. Ez egy nagyon komoly, nagyon elszánt kultuszszerű összeesküvés az USA alkotmánya ellen. Akárcsak a Cambridge-i Apostolok esetében, úgy a Halálfejes Rend beavatottja is egész életére a brit titkos hírszerzés elkötelezett ügynöke lesz.’ (...) Az intézményi részvényesekről elvégzett egyik legalaposabb vizsgálat jelentése kimutatta: ‘A gazdaságban a pénzügyi intézetek dominálnak; - s ezek mind a Morgan-Rockefeller komplexum részét képezik, kiterjedt kapcsolati rendszeren keresztül fonódtak össze vele.’ (...) Gibson szerint: ‘A Morgan-cég különböző igazgatótanácsi tagjai az USA 100 legnagyobb vállalata közül 31-nek az igazgatótanácsában benne voltak.’ (...) Az átfedés a 100 legnagyobb vállalat között igen sűrű szövésű kapcsolatrendszert jelent, amit csak megerősítenek a zártkörű klubokon, közös iskolai háttéren, házasságokon, valamint a Külkapcsolatok Tanácsában, a Halálfejes Rendben, a Trilaterális Bizottságban és az Üzleti Tanácsban betöltött tagságon keresztül fennálló gyakori kötődések.’ (...) Csakúgy, mint más titkos társaságok esetében is, sok az árulkodó kapcsolódási pont a Halálfejes Rend és a CIA között. (...) A Yale minden más egyetemnél jobban rányomta bélyegét a Központi Hírszerző Szolgálatra. A CIA-nek olyan hangulata van, mint egy osztálytalálkozónak.”

Ennyit arról: mit is jelent manapság ‘a fejkultusz’, illetve a vérségi kapcsolat, s az egyéb összefonódás a világ pénz-oligarchiájában, az arisztokráciában, a titkos társaságokban és titkosszolgálatokban; és persze azok között, vagyis a hatalom-gyakorlás minden szférájában...

David V. Barrett írja a ‘Titkos Társaságok’ című könyvében: “Egy újabb keletű elmélet a templomosokat és a szabadkőműveseket egy rejtőzködőbb szervezeten keresztül köti össze. Baigent, Leigh és Lincoln sokat vitatott bestsellere, ‘A szent vér és a Szent Grál’ az alábbiakat írja: “Volt a templomos lovagok mögött egy titkos rend, amely a templomosokat katonai és adminisztratív szervükké tette. Ez a rend, amely változatos neveken működött, leginkább Prieuré de Sionként (‘Sioni Priorátus’) ismert. A nagymesterek sorozata irányította, akiknek nevét megtaláljuk a nyugati történelem és a kultúra legkiválóbbjai között. Bár a templomosokat szétzúzták és feloszlatták 1307 és 1314 között, a Prieuré de Sionnak nem esett bántódása.” Michael Howard ‘Az okkult összeesküvés - a misztikusok, templomosok, szabadkőművesek és az okkult társaságok titkos története’ című munkája értelmesebb, mint a tárgykörben írottak többsége. Azon kevés alkalmakkor, amikor megemlíti a Prieuré de Siont, körültekintően az alábbiakhoz hasonlóan fogalmaz: “A Priorátus alapítása állítólag a gnosztikus adeptusig, Ormusig vezethető vissza, aki Kr. u. az első században élt”;vagy “azt kell hinnünk, hogy a Sioni Priorátus elősegítette annak az eretnekségnek az elterjedését, hogy Jézus túlélte a keresztre feszítést.” Lionel Fanthorpe a kevés sci-fi írók közé tartozik, akik tagjai valamelyik szent rendnek. Ő még óvatosabb a Prieuré de Sionnal kapcsolatban: “Lehet, hogy a világ legrégebbi, leghatalmasabb, legjelentékenyebb titkos társaságainak egyike; de lehet, hogy a templomos lovagok egy belső csoportjának legutolsó, töredékes nyoma; - vagy lehet egy tökéletesen ártatlan, tiszteletre méltó és prózai baráti társaság; és lehet, hogy egyáltalán nem is léteznek.” Talán érdemes megjegyezni, hogy a templomosokról szóló komolyabb történelmi munkák közül egy sem említi meg a Prieuré de Siont, még futólag sem. Vezető szabadkőműves szakértőként John Hamill az alábbiakat fűzi ezekhez: “Tudomásom szerint a Prieuré de Sionra sehol nem utaltak ‘A Szent vér és a Szent Grál’ (idézett mű) megjelenése előtt. Bizonyosan mondhatom, hogy a szabadkőműves szakirodalomban nincs rájuk utalás.” Pusztán az, hogy tudjuk, vagy legalábbis erősen gyanítjuk, hogy az ‘ősi’ templomos rendek, rítusok többségét egy végből szabták a XVIII. században, még természetesen nem jelent egyet azzal, hogy nem lehetett egy nagyon titkos társaság, amely a templomosok óta (vagy éppen Krisztus óta!) teljesen szem elől rejtve létezik. (...) De talán még gyanakvóbbaknak kell lennünk, ha a Rend nagymestereinek listái olyan nagyságokat tartalmaznak, mint: Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Victor Hugo és Claude Debussy.”

 

“Az ispotályosok 1070-ben, az első keresztes hadjárat előtt kezdték meg működésüket. Néhány olasz kereskedő kórházat alapított Jeruzsálemben, Szent Jánosnak szentelve. Miután 1099-ben a keresztes lovagok elfoglalták a várost, - az ispotályosok renddé alakultak, nagymestert választottak. Eredetileg nem voltak katonai rend, ámde a Szent János Lovagjainak Rendje egyre inkább katonai jelleget öltött, amint a templomosok befolyása növekedett. A Szentföld elvesztével az ispotályosok (és a templomosok) Ciprus szigetére szorultak vissza. A templomosok szétverése (1307-1314.) után vagyonuk nagyrészt az ispotályosokhoz került, ami csak tovább erősítette az amúgy is befolyásos rendet. Az ispotályosok ezután Rodosz szigetére kényszerültek költözni. Amikor a törökök 1522-ben, három ostrom után átvették az uralmat a sziget fölött; a rend Málta szigetére költözött, ahol pedig felvették a Máltai Szuverén és Katonai Rend, egyszerűbben a Máltai Lovagrend nevet. Ma a máltai lovagrend központja Rómában található, és a pápa közvetlen fenn-hatósága alá tartozik. A rendet több mint negyven ország független nemzetnek ismeri el. A ‘Jeruzsálemi Szent János Lovagjai’ nevű, különálló brit szervezet egy Londonban székelő protestáns rend, amelynek feje a mindenkori angol uralkodó. David Icke szerint: ‘A katolikus és a protestáns tagozat a legfelsőbb szinten ugyanaz a szervezet. Mind a három rend ugyanolyan tevékenységet folytatott, beleértve a banktevékenységet, - és ugyanazokat a könyörtelen és gátlástalan módszereket alkalmazta, hogy elérje céljait.’ A XX. századi jeles amerikai személyiségek közül olyanok álltak vagy állnak kapcsolatban a Máltai Lovagrenddel, mint a CIA két néhai igazgatója, a Chrysler elnök-vezérigazgatója, az USA vatikáni nagykövete, egykori külügyminisztere (Haig). Az Actio Catholica vezetőjét, dr. Luigi Geddát a Máltai Lovagrend kitüntette munkájának elismeréséül, melyet a Vatikán, a CIA, az Európai Mozgalom (Joseph Retinger, ‘a Bilderberg-csoport atyja’ szervezete) közötti együttműködésben végzett. ‘Ma a Máltai Lovagrendet a Vatikán és a CIA közti legfontosabb hírvivő csatornának tekintik.’ - írta Baigent, Leigh és Lincoln: ‘Manapság nem kevesebb, mint öt szervezet létezik, mely valamilyen formában a templomosok közvetlen örökösének vallja magát. Az ispotályosok, a Máltai Lovagrend, a Szent János Lovagjai, a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek, és talán még néhány szervezet - ezoterikus tudásukat a Salamon temploma alól megszerző templomosokhoz vezetik vissza mind. Ahogy ezek a csoportok egyre inkább összefonódtak, a tagságuk is egybemosódott. A templomosok vagyonának skóciai elhelyezése ‘valami egészen szokatlan dologgal párosult, amit a történészek szinte teljesen figyelmen kívül hagytak. (...) Skóciában a XIV. és a XVI. század közti időszakban, több mint kétszáz évig a templomosok minden jel szerint egyetlen szervezetet alkottak az ispotályosok rendjével. Ennek következtében ekkoriban számos utalás található egy egyesült rendre, amely a ‘Szent János Lovagjai és a Templom Rendje’ nevet viseli. A máltai lovagok épp a Vatikánnal kötött szövetségnek köszönhetően átvészelték a középkori üldöztetéseket, sőt néhol részt is vettek az Egyház ellenségeinek üldözésében. Hasonlóképpen Európa számos királyi családja, akik maguk is a Merovingok és más dinasztiák trónját bitorolták, együtt a Vatikánnal, közösen munkálkodtak a status quo fenntartásán. E királyi családokat néha a ‘Fekete Nemesség’ névvel illetik.”

 

 

7. A templomos lovagrend illegalitásba vonul

 

“Bár Jacques de Molay halála (1314.) a templomosok nyílt hatalmának végét jelentette, biztosnak tűnik, hogy a rend fennmaradt és más titkos társaságokba olvadt. ‘A mai történelemkönyvek és lexikonok majdnem kivétel nélkül azt írják a rendről, hogy a XV. században véglegesen megszűnt. Csakhogy nincs igazuk - írta Gardner -, mert a ‘Jeruzsálemi Templom Lovagi Katonai Rendje’ (a templomosok legújabb megnevezése!), amely megkülönböztetendő a később megalakult szabadkőműves templomosoktól, mind a mai napig is virágzik az európai kontinensen és Skóciában.” Majd Jim Marrs így folytatja: “Picknett és Prince egyetértett ezzel: ‘A templomos lovagok hatósági elnyomatásának sötét korszakát követően a lovagrend egy földalatti mozgalommá alakult, és számos szervezetre azután is jelentős hatást gyakorolt. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek neve alatt a templomosok - az általuk megszerzett tudással egyetemben - továbbra is fennmaradtak.’ A templomosok mögött pedig a világ egyik legrejtélyesebb titkos társasága húzódik meg, amely nem csak a politika iránt mutatott élénk érdeklődést, hanem az általánosan elfogadott vallási tanoktól eltérő nézeteket is vallott. Ez a csak kevéssé ismert társaság: a Sioni Rendház.

A Prieuré de Sion a világtörténelem egyik legősibb, legbefolyásosabb titkos társasága. 1956-tól itt-ott újság és folyóiratcikkek számoltak be a Languedoc- ban található Rennes-le-Chateau nevű kisvárost körüllengő ‘rejtélyről’, ami el-rejtett kincsekről szólt. A rejtélyben főszerepet játszott egy Francois Bérenger Sauniére nevű katolikus pap, akit 1885-ben bíztak meg a városka plébániájának a vezetésével. Elhatározta: helyreállíttatja a templomot, amelyet még 1059-ben Mária-Magdolnának szenteltek. 1891-ben a templomban dolgozva elmozdította az oltár kövét és felfedezte, hogy egy üreges támasztéka négy pergameniratot rejt. Megmutatta a dokumentumokat elöljárójának, Carcassonne püspökének, aki elküldte őt Párizsba, hogy keresse fel a Saint Sulpice papnevelde igazgatóját. Azóta kiderült, hogy a papnevelde korábban a hivatalos vallási tanokat tagadó ‘Compagnie du Saint-Sacrement’ nevű társaság központja volt, mely feltehetően a Sioni Rendház fedő-szervezeteként működött. Ha ez valóban így történt, akkor már érthető, a Rendház tagjai hogyan ismerhették meg Sauniére felfedezéseit. Az iratok bármit is tartalmaztak, az életét gyökeresen megváltoztatták. Párizsból való visszatérését követően munka közben újabb felfedezést tett: egy kis kriptára bukkant a templom alatt, amely csontvázakat rejtett. A sírkő-felirat lefordított változata szerint: “Ez a kincs II. Dagobert király és Sion tulajdona; ő holtan van ott.” A restaurált templomban Sauniére különös szobrot állíttatott Asmódeás démonnak, - aki “a titkok és a rejtett kincsek őrzője, és egy ősi zsidó legenda szerint Salamon templomának építője.” A helyreállított templomot telezsúfolta különös festett táblákkal, melyek közül az egyik a Jézus testét a sírboltba vivő menetet ábrázolja. A képen látható telihold kapcsán azonban Baigent, Leigh és Lincoln szerint gyanítható: a festmény sokkal inkább azt a jelenetet mutathatja, amikor is Jézus testét az éjszaka leple alatt kicsempészték a sírboltból. 1917. január 17-én Sauniére hirtelen szívrohamot kapott. Ez a nap volt a Saint Sulpice papnevelde hivatalos ünnepnapja (itt mutatta meg először szakembereknek a megtalált iratokat Sauniére); de ez a nap szerepelt a sírkövön is, és mindössze öt nap telt el azóta, hogy a házvezetőnője megmagyarázhatatlan okból rendelt egy koporsót. Egy környékbeli papot hívtak, hogy feladja az utolsó kenetet, ám az ‘megrendülve’ megtagadta ezt, miután meghallgatta Sauniére gyónását, amit soha nem hoztak nyilvánosságra. Marie Denarnaud (házvezetőnő) visszavonult a Villa Bethaniába, és mélyen hallgatott Sauniére viselt dolgairól. Élete vége felé járva eladta a házat egy embernek és megígérte neki, hogy megoszt vele egy titkot, mely gazdaggá, befolyásossá teszi majd. Sajnálatos módon vele is végzett egy szívroham, mielőtt átadhatta volna titkát. Ezzel indult útjára a Rennes-le-Chateau-i rejtély. “A legprózaibb feltevés szerint Sauniére egy hatalmas halom kincset talált, míg mások viszont úgy vélik, valami sokkal döbbenetesebb leletre bukkant, pl.: a frigyládára, a Jeruzsálemi Templom kincsére, a Szent Grálra - vagy még inkább Jézus Krisztus sírjára. A Sioni Rendház szerint Sauniére a Meroving-dinasztia fennmaradását bizonyító genealógiai leírásokat tartalmazó pergamentekercseket is talált.” - írta Picknett és Prince. Két dolog bizonyos: Sauniére nyilvánvalóan a birtokába jutott valaminek, amiért valaki vagy valakik hatalmas összegeket fizettek neki; - illetve láthatólag még ezt követően is kutatott valami után, a haláláig. Az is egyértelműnek látszik, hogy egyházi feljebbvalói áldásukat adták tevékenységére, bármi is volt az valójában. A Sioni Rendház egy tisztviselője szerint Sauniére-t magas rangú egyházfiak busásan megfizették erő-feszítéseiért és hallgatásáért. Egy másik beszámoló szerint Antoine Gelis, idős pap is közel állt Sauniére-hez, és szintén jelentős pénzösszegre tett szert. Bármit tudott is Gelis, az nem derülhetett ki, mert 1897. novemberében holtra verve találták meg az otthonában. A megölésének körülményeiről szóló feljegyzések nyomtalanul eltűntek az egyházi nyilvántartásból, csak a rendőrségi és bírósági jelentésekből volt lehetséges rekonstruálni az esetet. Henry Lincoln, a brit BBC társaság televíziós dokumentumfilm-producere franciaországi szabadsága alatt olvasott a rejtélyről. Összeállt Richard Leigh regényíróval és Michael Baigent fényképész-újságíróval, hogy együtt megoldják a rejtélyt, minek eredménye: a történetről számos tévés dokumentumfilm készült, meg egy 1982-ben kiadott sikerkönyv ‘Szent vér, Szent Grál’ címmel. A könyv megjelenésével a Sioni Rendház története a nemzetközi közönség látóterébe került. Kutatásaik Rennes-le-Chateau városából, a Blanche-fort családtól a templomos lovagokon és a katarokon keresztül a Sioni Rendház nevű rendhez vezettek. Egy bizonyos Bertrand de Blanchefort volt a templomos lovagok negyedik nagymestere, és egy Rennes-le-Chateau közelében lévő templomos birtokról irányította a szervezetet. Megállapították, hogy a Blanchefortok a katarok oldalán harcoltak, Bertrand pedig a templomos alapító, Andre de Montbard pártfogoltja volt. Baigent, Leigh, és Lincoln kiderítette: Blanchefort vezetése alatt sok templomos érkezett Rennes-le-Chateau-ba, ahol kiterjedt ásatásokba kezdtek. Elméletük szerint ezzel az volt a céljuk, hogy a jeruzsálemi szállásuk alatt feltárt kincset biztonságos helyen el-ássák. Gyanújukat megerősíteni látszott, hogy megtudták: mikor IV. Fülöp király 1307-ben megindította a rend elleni országos letartóztatásokat, csak a Rennes-le-Chateau környékén tevékenykedő templomosok kerülték el a zaklatást. A II. világháború alatt a németek is kiterjedt ásatásokat folytattak Rennes-le-Chateau környékén, feltehetően szent relikviák után kutatva, amint ez a Steven Spielberg rendezte ‘Indiana Jones’ kalandfilmekben szerepel. A 3 brit kutató rengeteg anyagot gyűjtött a Sioni Rendházról, többek közt a francia szerző, Gerard de Sede által írt számos könyvet, aki, mint kiderült, kapcsolatban állt egy bizonyos Pierre Plantard de Saint-Clairrel, a mai Sioni Rendház tisztségviselőjével. A francia Nemzeti Könyvtárban tanulmányozták a ‘Titkos akták’ dokumentumok mikrofilm-másolatait, amelyek tanúsága alapján a Sioni Rendház a keresztes háborúk koráig vezethetők vissza, és szoros kapcsolatban állt a templomos lovagok rendjével. Az akták a Rendház részletes történetét és nagymestereinek nevét tartalmazták, és arról is beszámoltak, hogy Sauniére a Rend szolgálatában állt Rennes-le-Chateau-ban töltött évei alatt. (A dokumentumokat 1950-es évekre keltezték, de csak az 1960-as évek közepén kerültek be az állományba, ezért a hitelességükről azóta is heves vita folyik.) A Rendház-sztori bírálói úgy vélik: a társaság nem is létezett azelőtt, s az egész dolog ‘végtelen nagyzási hóbortban szenvedő királypártiak’ mesterkedése. Baigent, Leigh és Lincoln szerint a VII. Lajos által az ‘Ordre de Sion’-nak adományozott alapítólevél Orléans-ban még mindig fellelhető, valamint egy 1178-ból való, a Rendet vagyonában megerősítő pápai bulla bizonyíthatóan létezik. Szerintük a Rendet érintő dokumentumok jó része megsemmisült az 1940-es orléans-i német bombázások idején. Kutatásaik során a templomos lovagrenddel és a szabadkőművesekkel kapcsolatban álló számos híres név került elő: Marie de Saint-Clair, a Rosslyn-kápolnához kötődő Henry Saint-Clair leszármazottja, aki állítólag házasságot kötött Jean de Gisors-ral, a Rendház első független nagymesterével; aztán Rene d’Anjou, aki másokkal együtt a ‘Jeruzsálem királya’ címet viselte (mely a templomos Anjou gróftól származást jelölte), és 1418 és 1480 között a Sion nagymestere volt, a nagy Leonardo da Vinci (a Rendház nagymestere 1510 és 1519 között); Robert Fludd, Sir Francis Bacon és több angol király barátja (nagymester 1595-től 1637-ig); Johann Valentin Andrea, a hesseni szabadkőművességgel kapcsolatban álló lelkész, akit még a ‘Rózsakeresztes kiáltvány’ szerzőjeként tartanak számon, és 1637-1654 között sioni nagymesterként szerepel a listán; Robert Boyle, Bacon ‘Láthatatlan Kollégiumának’ tagja, aki állítólag Sir Isaac Newtonnak tanított alkímiát, 1654-1691 között töltötte be e tisztséget; míg a köztudottan szabadkőműves Newton a beszámolók szerint őt követve, 1691 és 1727 között volt a Sion nagymestere. A ‘Titkos akták’-ban szereplő további nagymesterek jól mutatják a Rendház befolyásának a súlyát. Köztük van Charles Radclyffe, Károly Eduárd trónkövetelő herceg unokatestvére; Károly Sándor lotharingiai herceg, aki a templomos lovagrend ihlette német lovagrend nagymestereként is szolgált; sőt, Lotharingiai Miksa József bajor választó-fejedelem, Károly herceg unokafivére, Haydn, Mozart és Beethoven mentora; Victor Hugo, a lotharingiai arisztokrata író; Claude Debussy, aki olyan írókkal és költőkkel barátkozott, mint Oscar Wilde, W.B.Yeats és Marcel Proust; Emma Calve, ünnepelt operaénekes és Bérenger Sauniére, a Rennes-le-Chateaui pap. Kutatásaira alapozva Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli, ‘megcáfolhatatlan történelmi ténynek’ tekinthető, hogy a Sioni Rendház az idők folyamán más-más néven ugyan, de a templomos lovagok ‘háttér titkos társaságaként’ működött, és túlélte a templomosok XIV. századi megsemmisítését. Legalábbis a ‘Titkos akták’ szerint egyes rendházi tagok - a Gisors, Anjou és Saint-Clair dinasztiák tagjai, például Hugh de Payens és Gottfried Bouillon - a templomos lovagrend alapítói közt voltak. A három szerző azt is feltételezi, hogy a Rendház ma is létezik, és ‘a színfalak mögül, az árnyékból működve szervezte meg a nyugati történelem bizonyos meghatározó eseményeit’. Azt azonban csak sejtetik, hogy a Rendház tagjai a szabadkőművesek, a Kerek-asztalok és az illuminátusok szűkebb vezetésében is szerepet kaptak. ‘A Sioni Rendház nyílt és elismert cél-kitűzése a Meroving-uralkodóház és vérvonal visszahelyezése nemcsak Francia- ország, de még más európai államok trónjára is’ - írja a szerzőhármas. Úgy tudják, hogy a Rendház tagjai a XIX. században a szabadkőművesség berkein belül tevékenykedve próbálták meg életre kelteni a Német-Római Birodalmat, amelyet a Habsburg-család és a megreformált Római Katolikus Egyház közösen irányított volna. A tervet, úgy tűnik, csak az I. világháború kitörése és az európai uralkodóházak bukása hiúsította meg. Évek során a Rendházat - mely gyaníthatóan örökölte a jeruzsálemi felfedezések eredményeit, ha ugyan nem maga kezdeményezte az ásatásokat - nemcsak királyi vérvonalak foglalkoztatták, hanem a katarok, és a korábbi szekták eretnek tudása is. ‘Európa vargabetűs történetében drámai és összefüggő cselekményt fedeztünk fel - írta Vankin és Whalen. - A katarok egyházi üldöztetése, Róma közrejátszása a Meroving-dinasztiabeli Dagobert király meggyilkolásában, V. Kelemen pápa és a francia IV. Fülöp sikeres cselszövése a befolyásos templomosok elnyomására - mindez Jézus vérvonalának az eltörlésére tett kísérlet volt. Mégpedig azért, mert nem volt más, mint egy rivális egyház, amely a Vatikánnál összehasonlíthatatlanul szorosabban kötődött Jézus Krisztus örökségéhez.’ Korábbi munkájában Vankin amellett érvelt, hogy az Egyház eltitkolta a Jézus Krisztus életével kapcsolatos dokumentumokat, mint ahogyan erre a templomosok és a Rendház beszámolói is utalnak. ‘Két magyarázat lehetséges, hogy nem léteznek máig fennmaradt szent feljegyzések Jézus korából - írta. - Az első szerint Jézus egyáltalán nem létezett, csak kitalált személy. A második, valószínűbb változat szerint aJézusról szóló korabeli írásokat az egyház cenzúrázta azért, hogy az ismert feljegyzések közül egy se’ állhasson ellentmondásban Jézus ‘hivatalos’ életrajzával, amely az egyház hatalmának alapot adott. Bármelyik változat igaz, Jézus élete veszélyes titkokat rejt.’ Baigent, Leigh és Lincoln idővel arra a meggyőződésre jutott, hogy a hírhedt Cion Bölcseinek jegyzőkönyve valóban a Sioni Rendházhoz tartozik.Hosszas kutatásukból azt a következtetést vonták le, hogya jegyző-könyv egy létező dokumentumon alapszik, amelyet nem egy nemzetközi zsidó összeesküvés részeként alkottak meg, hanem ‘egy szabadkőműves szervezet, vagy a szabadkőművességhez közel álló titkos társaság’ adta ki, ‘amelynek a nevében benne volt a Sion szó, és könnyen elképzelhető, hogy olyan célokat fogalmazott meg, mint a hatalom átvétele, a szabadkőműves szervezetekbe való beszivárgás és a társadalmi, politikai, illetve gazdasági intézmények irányítása. Akár 1090-ben, akár 1099-ben alapították a Rendházat, - Jeruzsálem bevételét követően a lovagok egy részét egy apátságban szállásolták el, melyet Bouillon egy bizánci templom romjai fölé emelt a várostól délre fekvő Sion hegyén. Ez lett később ‘Notre Dame du Mont Sion’ apátság, amely után a Rend felvette a ‘Sioni Miasszonyunk Rendjének Lovagjai’ nevet. A ‘Sion’ szót a ‘Zion’ át-írásának tartják, mely maga is Jeruzsálem héber nevének átirata. Picknett és Prince szerint a Rendház és a templomosok rendje ‘gyakorlatilag egy és ugyan-az a szervezet volt, ugyanazzal a nagymesterrel az élén, amíg csak 1188-ban bekövetkezett szakadásukat követően útjuk szét nem vált’. A Sion Rendjét 1188-ban, egy évvel azután, hogy a muzulmánok újra visszafoglalták Jeruzsálemet s a tagok visszatértek Franciaországba - átszervezték. Ekkor valamifajta szakadás következett be a Rend és a templomosok között egy Gisors nevű városban. Ettől kezdve a Rend inkább a francia Merovingok vérvonalával foglalkozott, - míg a templomosok visszaszorultak Ciprus és Rodosz szigetére, és inkább Angliával, Skóciával meg az ottani királyi vérvonallal törődtek. (Ha mindez igaz, akkor történelmileg ebből a szakadásból származtatható akár a francia Grand Orient és az Angol Nagypáholy máig is fennálló történelmi rivalizálása és harca is - a világ ‘újrafelosztásáért’.) A rendházi dokumentumok tanúsága szerint Jean de Gisors volt a Rend első nagymestere a templomosoktól való különválásuk után, amelyet ‘a szilfa kivágásának’ neveztek. A Sioni Rendház Johann Andrea révén ekkor már kapcsolatban állt a Rózsakeresztesekkel. Egy pap 1629-es feljegyzései szerint a ‘Rose-Croix Rendet’ magaGisors alapította 1188-ban. Baigent, Leigh és Lincoln utal rá, hogy ez a kapcsolat fellelhető a ‘Titkos akták’-ban is. Egy-értelműnek tűnik, hogy röviddel az első keresztes hadjárat után az eszmék, a teológiai elvek és az ősi titkok olyan keveredése zajlott le, amelyből a Rózsa-keresztesek, a Templomosok és a Sioni Rendház születtek. A templomosokkal történt szakítás után, a XII. század közepén a Sion Rendje számára nagy rend-házat alapítottak Orléans-ban, VII. Lajos alapítólevelével. Történetének azóta eltelt időszakát titokzatos homály fedi. Újkori létének első nyilvános bizonyítéka 1956. júliusában látott napvilágot, amikor egy bizonyos ‘Prieuré de Sion nevű szervezetet jegyeztek be a francia hatóságok, amely úgymond’ ‘a tanulás és a tagoknak történő kölcsönös segítségnyújtás’ szándékával jött létre. A bejegyzett cím azonban már ekkor is lenyomozhatatlan volt, s a csoportról keveset lehetett megtudni. Nagyjából ebben az időben a Rendház közel tízezres tagsággal bírt, különböző ‘fokozatokra’ osztva, a nagymesterrel az élén. Újabb dokumentumok kerültek nyilvánosságra, de csak kisebb példányszámú magánkiadványokban. ‘Bármilyen céllal adták ki őket, biztosan nem a pénzügyi nyereség reményében’ - írta Baigent, Leigh és Lincoln, akik egyre inkább meg voltak győződve, hogy a Rendházzal kapcsolatos információk tudatosan adagolt kiszivárogtatása ‘egy kiszámított taktika része, valamiféle döbbenetes, meghökkentő leleplezés elő-futára’. A három szerző írta: egy 1981-es, francia lapokbeli közlemény szerint nem mást választottak meg a Rendház nagymesterének, mint Pierre Plantardt és ‘ez döntő lépés a Rend felfogásának, a világhoz való viszonyának fejlődésében, hiszen a Prieuré de Sion 121 tisztviselője a pénzügyi körök vagy a nemzetközi politikai, filozófiai társaságok szürke eminenciása; Pierre Plantard pedig II. Dagobert révén közvetlen leszármazottja a Meroving-dinasztiának.’ A néhai Plantard egész élete során közeli kapcsolatban állt a Rendházzal. Nemcsak, hogy egyes kiválasztott kutatók számára ő volt a Rendházat érintő információk forrása, hanem ráadásul Rennes-le-Chateau környékén volt egy birtoka, apja pedig állítólag jól ismerte Sauniére-t. Úgy tudják, a II. világháború idején részt vett a francia ellenállásban, és a háború vége felé a Gestapo több mint egy évig fogva tartotta. Érdekes módon a háború vége körül Hitler ellen szőtt össze-esküvés egyik tagjának fedőneve ‘Szürke eminenciás’ volt. Már 1958-ban André Malraux francia miniszterrel együtt segítette megszervezni a mozgalmat, amely visszahelyezte Charles de Gaulle-t a hatalomba. Plantard tehát nyilvánvalóan nem holmi átlagember volt. Állította, hogy a Rendház valóban birtokában van a Salamon-templom elveszett ‘kincsének’, és azt tervezi, hogy visszajuttatja ‘a megfelelő időben’ Izraelbe. Azt is kijelentette, hogy a közeljövőben visszaállítják a királyságot Franciaországban és más országokban is. Robert Richardson a Gnosis Magazin 1999-es tavaszi számában azt állította, hogy az egész Rendház-történet egy ‘szélhámosság’. Plantard-t szegről-végről kapcsolatba hozta a háború előtti ezoterikus szervezetekkel és arra következtetett, hogy ‘a Sioni Rendház csalárd történetét, hamis vérvonalát a könyvtárakban bárki által hozzáférhető temérdek ezoterikus írás felhasználásával alkották, saját irataikat ezek közé csempészve’. Bár Richardson is megerősíti, hogy egy ‘Sioni Rendház’ nevet viselő katolikus monostori rend valóban működött a keresztes hadjáratok korában Jeruzsálemben; ez szerinte beleolvadt a jezsuitákba és 1617-re teljesen eltűnt. A véleménye szerint Plantard és az ‘Alfa Galatáknak’ nevezett csoport más jobboldali tagjai ötlötték ki a Rendház történetét ‘azáltal, hogy hamisított történelmi beszámolókat helyeztek el könyvtárakban, illetve hazugul kapcsolatba hozták magukat ősi ezoterikus csoportokkal; elbitorolták a háború előtt működő ezoterikus körök örökségét’. ‘A Rendház legtöbbet a Templom és a Grál Rózsa-keresztjének Rendjétől lopott, amelyet Josephin Peladan alapított 1891-ben. Ez a csoport bensőséges kapcsolatban állt Rennes-le-Chateau igaz történetével.’ - így Richardson. Peladan titkárát, a skótrítusú szabadkőműves Montit (Izrael grófját) elítélte a francia Szabadkőműves Nagypáholy, mert jogtalanul viselte a nemesi rangot. Plantard-t ugyanezzel a kegyetlen váddal illette: ‘nagyon is el-képzelhető, hogy az Alfa Galaták (és így Plantard is) Monti csoportjának fedő-szerve volt, s a csoport fennmaradt, végeredményben egy olyan tervet léptetve életbe, amelyet aztán a Sioni Rendház álcája alatt valósítottak meg’. Picknett és Prince, bár szintén nem adtak hitelt a Meroving-vérvonal fenntartásáról szóló történetnek, arra a következtetésre jutottak, hogy ‘az egyértelmű hazugságok, a köntörfalazás és a ködösítés füstfüggönye mögött végig ott húzódik egy nagyon komoly, határozott szándék’.”

Idézet Jim Marrs könyvének ‘A Merovingok’ című fejezetéből:

“A frank Meroving-uralkodóházat a tradíció a mai Franciaország első királyi nemzetségeként tartja számon. Franciaország a nevét a frankokról kapta, és első királyukat, Franciót Noé leszármazottjának tartották. Francio nemzetsége a legendás Trója városából vándorolt el, Északnyugat-Törökországból, magával hozva Galliába a királyi vérvonalat. A letelepedésük helyét - szülővárosuk után - Troyes-nak nevezték el. A ‘Meroving’ szó Meroveusra (másképp Merowig vagy Merovech) utal, I. Childeric száli frank uralkodó atyjára. A kutató Gardner szerint Meroveus az apján, Chlodión és Arimateai Józsefen keresztül Jézusig vezette vissza családfáját. ‘A részletes korabeli feljegyzések ellenére Meroveus király származása furcsán összekavarva jelenik meg a szerzetesek krónikáiban. - írja Gardner. Meroveus Chlodio törvényes fia volt, - ámde Priszkosz Rhetor történetíró szerint mégis egy ‘Bistea Neptunis’ (tengeri szörny) nevű rejtélyes teremtmény nemzette. Meroveus királyban és papi örököseiben nyilvánvalóan volt valami különleges, hiszen megkülönböztetett tisztelet övezte őket, és híresek voltak ezoterikus és okkult tudásukról.’ Egyes szerzők azt feltételezik, hogy a ‘tengeri szörny’ története annak a felfogásnak a hibás értelmezéséből fakad, hogy Meroveus félig hal volt, a hal pedig a Krisztust jelképező egyik legrégebbi szimbólum. Gerard de Sede, francia szerző kijelentette sokakat megdöbbentve, hogy a Merovingok valójában földönkívüli teremtmények leszármazottai voltak, akik az ősi izraeliták egy kiválasztott csoportjával keveredtek. Ez a feltevés összecseng David Wood elképzelésével, miszerint a királyi vérvonal, és maga az egész emberiség egy földönkívüli ‘felsőbbrendű faj’ leszármazottaiból áll. A Sioni Rendház ‘Titkos aktái’ szerint a Merovingok ősei zsidók voltak. Picknett és Prince úgy tudja: a Merovingok valójában ‘Benjámin elveszett törzse, akik először Görögországba, majd Németföldre vándoroltak, ahol sicamberekként váltak ismertté’. Mások kiemelik, hogy a térségben oly’ nagy volt a keveredés, hogy a ‘gót’ és a ‘zsidó’ kifejezés egyet jelentett. A ‘Titkos akták’ szerint Jézus és Mária-Magdolna utódai Dél-Franciaországban letelepedve házasságokat kötöttek a sicambriai frankokkal és így megalapították a Merovingok királyi nemzetségét. A Rendház tagjai szerint a Sauinére által Rennes-le-Chateau-ban megtalált papírtekercsek olyan genealógiai tényeket tartalmaztak, amelyekben a Meroving-nemzetség egészen az Európában ma élő leszármazottjaikig nyomon követhető (beleértve a titokzatos Pierre Plantard-t is). Septimania első királya egy zsidó születésű frank nemes, Theodorik volt (a Grálról szóló legendák ‘Aimeri’-ként említik), akit még ‘Kis Pippin és a bagdadi kalifa is Dávid királyi házának magjaként ismert el’. Sokak szerint maga Theodorik is Meroving volt. “Jézus Júdea törzséből és Dávid királyi házából származott. Úgy mondják, Magdolna Franciaországba magával vitte a Grált: ti. a ‘Sangraal’-t, vagyis a ‘királyi vér’-t (mai francia nyelven a ‘Sang Royal’-t)” - írta Baigent, Leigh és Lincoln, majd így folytatták: “És a VIII. században Dél-Franciaországban volt egy Júdea törzséből és Dávid királyi házából származó uralkodó (Gellone, Theodorik fia), akit a zsidók királyának neveztek. Ez az uralkodó nemcsak hithű zsidó, hanem Meroving is volt.” I. Khlodvig 496-ban áttért a keresztény hitre, miután katolikus felesége, Klotilde ösztönzésére egy sorsdöntő és végül győzelmet hozó csatában Jézus segítségét kérte. Ez akkor történt, amikor az ariánusokkal folyamatosan harcoló római egyház befolyása éppen hanyatlóban volt. Az arianizmusArius alexandriai papután kapta nevét, és azt tanította, hogyIsten teremtett mindent, beleértve Jézust is, aki ezért nem Isten, hanem mennyei tanító - Messiás. Ez a nézet, amelyet a dél-franciaországi Magdolna-tradíció is megerősíthetett, jelentős népszerűségre tett szert abban az időben. Az arianizmus megfékezésére Nagy Constantinus római császár Kr. u. 325-ben összehívta a niceai zsinatot. Amikor Arius kiállt, hogy megvédje tanait, valaki ököllel arcába csapott. A római egyház szigorú ellenőrzése alatt álló zsinat kinyilatkoztatta, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szentháromsága; Ariust és követőit száműzték. ‘Most már csak két tárgya lehetett az imádatnak - írta Gardner -: az isteni Szentháromság, illetve magaa császár, aki az új megváltóként lépett elő. Ha valaki ezt a legkisebb mértékben is vitatta, rögvest eretneknek nyilvánították. Azokat a keresztényeket, akik Jézust továbbra is ‘a Messiás Krisztusként’ tisztelték - a birodalmi egyház pogányoknak bélyegezte.” A római rendeletek ellenére az arianizmus eztán is nagy hatású maradt Nyugat-Európában. “Ha a Khlodvig előtti korai Merovingok egyáltalán nyitottak voltak a kereszténységre, feltehetően a szomszédos vizigótok és a burgundok ariánus kereszténysége állhatott a legközelebb hozzájuk” - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Majd amikor Khlodvig megkeresztelkedve a katolikus hitre tért át, katonáinak közel a fele követte példáját. “Ezután egy nagy megtéréshullám vette kezdetét, ami megmentette a római egyházat az elkerülhetetlen összeomlástól - írta Gardner. Ha Khlodvig király nem keresztelkedik meg, könnyen elképzelhető, hogy ma a Nyugat-Európában uralkodó vallás az ariánus kereszténység lenne, és nem a katolicizmus.” A római egyház Khlodvigot az ‘új Contastinusnak’ kiáltotta ki, hűséget fogadott neki s utódainak - igaz, ezt hamarosan megtagadta. Khlodvig 511-ben bekövetkezett halálakor a birodalmán négy fia osztozott: Theodorik, Chlodomer, Childebert és Chlotar. A Meroving-királyok jelvénye a hal (itt is Jézus jelképe), Júdea oroszlánja (ami szintén a héber örökségre utal) és a liliom (a francia uralkodóház későbbi szimbóluma) volt. A testvérek közti viszályok ellenére a Meroving-birodalom egyre csak terjedt: magában foglalta a földközi-tengeri partvidéken a Provence valamint Spanyolország között fekvő Septimaniát, és északra Szászországig, keletre pedig Bajorországig nyúlt. 561-re a birodalmat Khlodvig unokái: I. Charibert, Guntram, Sigibert és I. Chilperich osztották fel maguk között. A testvérek elődeikhez hasonlóan intrikáltak egymás ellen, ami meggyengítette a birodalmat, és ezt a szomszédos államok hamar ki is használták. I. Chilperich fiának, II. Chlotarnak sikerült a birodalom egységét valamelyest visszaállítania 613-ra. Az ő fiát, Dagobertet viszont öt éves korában elrabolták, és egy, az írországi Dublin közeli monostorba vitték. Itt taníttatták; később pedig nőül vette Matilde kelta hercegnőt. Miután váratlanul visszatért Franciaországba, elődeinél is hatásosabb lépéseket tett a Meroving uralom megszilárdítására; - ámde 679-ben egy vadászat alkalmával Heristali Pippin kíséretének egy tagja meggyilkolta. Pippin Dagobert saját tisztviselője volt, aki szoros kapcsolatokat ápolt Rómával. A pápai hatóságok - Gardner szerint - szándékosan összezavarták a Merovingok történetét, hogy a saját hatalmukat és tekintélyüket megőrizzék. “Ez pedig elkerülhetetlenül ahhoz vezetett, hogy a Dagobert életéről szóló leírásokat úgy eltüntették, - szinte még a krónikákból is teljesen hiányzik. Életének a valóságos adatai még ezer évig rejtve maradtak a nyilvánosság előtt. Ekkor derült ki, Dagobertnek volt egy Sigebert nevű fia, aki 679-ben megmenekült Pippin háznagy karmai közül. Apja megöletése után Sigebertet anyja languedoc-i házába, Rennes-le-Chateau-ba vitték. Idővel a Sigeberttől származó trónfosztott Meroving-vévonalból megszületett a híres keresztes lovag, Gottfried Bouillon, a Szent Sír Védelmezője.” - írta Gardner. Itt egy újabb kapcsolat érhető tetten a Sioni Rendház, a templomos lovagok és a jézusi vérvonalról szóló korábbi hagyományok között. Ahogy Baigent, Leigh és Lincoln rámutattak: “Noha a Meroving királyi vértszentnek, csodás és isteni természetűnek tartották, egy helyen sem utaltak rá nyíltan, hogy az valójában Jézus vére volt.” Kétségtelen azonban, hogy a kapcsolat kimutatható; bizonyíték erre, hogy a zsidó frankok, illetve a Meroving-származású Dagobert és Guillem de Gellone között is létezik egy kapocs, mégpedig az, amely szerint Eusztách (Boulogne első grófja és Gottfried Bouillon nagyapja) egy bizonyos Hugh de Plantard-tól származott. “Gottfried-del pedig egy olyan uralkodóház és ‘királyi tradíció’ kezdődött, mely azáltal, hogy ‘a Sion sziklájára’ építtetett, egyenlőnek számított a Franciaország, Anglia és a német birodalom felett uralkodó királyi családokkal.” - tette hozzá Baigent, Leigh és Lincoln. “Az uralkodóházak között létrejött szövetségek és házasságok révén ehhez az ághoz tartozott Gottfried Bouillon is és számos más, múltbéli és jelenlegi nemesi vagy királyi család: a Blanchefort, a Gisors, Saint-Clair (Angliában Sinclair), a Plantard és a lotharingiai Habsburg-ág.” Dagobert halála után új rivalizálás vette kezdetét. A fennmaradó Merovingoknak át kellett adniuk hatalmukat a háznagyi rangban lévő udvari tisztviselőknek, kik köztudottan a katolikus egyház befolyása alatt álltak. Kr. u. 750-ben az utolsó Meroving királyt, III. Childeric-et az egyik háznagy, Kis Pippin eltávolította trónjáról, és megalapította a Karoling-házat, amely apjáról, Martell Károlyról kapta nevét. “A Meroving-monarchia szigorú dinasztikus elv szerint működött - írta Gardner -, de ezt a hagyományt előre-látható módon, Róma azon nyomban eltörölte, amint lehetősége nyílt rá, hogy a pápai hatalomnál fogva királyokat válasszon. Az egyház régi terve vált így valóra és ettől kezdve a királyok kizárólag a magát kiváltságokkal felruházó Róma jóváhagyásával, koronájával uralkodhattak. A Meroving-uralkodók nem gyakorolták hatalmukat országuk felett, nem vettek részt aktívan a politikában. Inkább azt tanulmányozták lelkesen, hogy az ősi tradíciók szerint mi a helyes uralkodás gyakorlata, és Dávid fiát, Salamon királyt tekintették példaképüknek. Elgondolásaikat túlnyomórészt az Ótestamentumra alapozták; a római egyház ennek ellenére hitetlennek nyilvánította őket.” Az eretnekség vádját figyelmen kívül hagyva is nyilvánvaló, miért félt a korai egyház a Merovingoktól. Ha örökségük valóban ‘Dávid királyi házához’ és főképp Jézushoz kötötte őket, egy-értelmű fenyegetést jelentettek az egyház és később az európai uralkodóházak által megfogalmazott teológiára nézve. “A Thule Társaság (!) célja kezdetben az volt, hogy Jézus valamelyik leszármazottját - ‘vagyis’ egy Merovingot - Európa trónjára ültesse. Hitler azonban uralomra kerülése után leállította ezt a tervet.” - írta Henry. Számos mai író előtt a friss kutatások és kiadványok fényében a következő kép tárul ki egyre világosabban: Jézus keresztre feszítését követően Mária-Magdolna, a felesége Dél-Franciaországban telepedett le Jézus gyermekeivel. Itt a nagy helyi zsidó közösségben élve megőrizték az eredeti vérvonalat, majd az V. században házasság útján bekerültek a frank királyi családba és megalapították a Meroving-uralkodóházat. A római egyház kezdetben hűséget fogadott a dinasztiának, minthogy teljesen tisztában volt messiási eredetével. Ámde az egyház vezetői félelemmel és féltékenységgel tekintettek a közös papi és politikai vérvonalból származó uralkodóházra, ami Dagobert megöletéséhez és III. Childerich trónfosztásához vezetett, a célból, hogy Róma kiterjeszthesse uralmát a későbbi Franciaország egészére. E csel-szövés során végig felbukkannak a Plantard-ok, a Bouillon-ok, a templomos lovagok és a Sioni Rendház is. A XII. századra ezek az ősi családok, a saját múltjuk teljes tudatában, expedícióra indultak Jeruzsálembe (ha ugyan nem éppen ők szervezték meg az egész első keresztes hadjáratot), - azzal a céllal, hogy Salamon temploma alól megszerezzék a családjuk származását rejtő iratokat. Közben megalapították a titkos Sioni Rendházat, és fedőszerveként a templomos lovagok rendjét. Ekkor még valóban a Meroving-királyság vissza-állítása lehetett a fő céljuk. A templomosok minden jel szerint megszerezték a templom kincsét - lett légyen az csak néhány történelmi feljegyzés, vagy valami nagyobb jelentőségű lelet, mint például az ószövetségi frigyláda vagy akár Jézus mumifikálódott teste. Bármi is volt, hazaszállították Rennes-le-Chateau környékére, s a kincsek olyannyira megerősítették a katarokat hitükben, hogy az életüket is készek voltak feláldozni meggyőződésükért. Mivel a templomosok kevésbé voltak áldozatkészek, vallási tanaikkal együtt inkább beleolvadtak más titkos társaságokba. Az évek során több kísérletet is tettek arra, hogy Francia-ország trónját valamely Meroving-utódnak szerezzék meg, de csak egyszer, a XVIII. században jártak közel a sikerhez. Baigent, Leigh és Lincoln így írtak erről: “A Habsburg királyi családba való beházasodásával a lotharingiai uralkodóház (mely a Merovingoktól származott) megszerezte Ausztria, illetve a Nyugat-Római Birodalom trónját, mely államképződmény csak 1806-ban szűnt meg végleg. Amikor Lotharingiai I. Ferenc német-római császár leánya, Marie-Antoinette, Franciaország királynéja lett; a francia trón is már csak egy-két nemzedéknyi távolságra volt. Ha nem tör ki a francia forradalom, a lotharingiai Habsburg-ház az 1800-as évek elejére már közel kerülhetett volna ahhoz, hogy átvegye az uralmat egész Európa felett. A Habsburg-dinasztiát a Sioni Rendház szerves részeként tartották számon s még a Rothschildokkal is kapcsolatba hozták II. Albrecht (más néven Archibald) révén, aki Barbarossa Frigyes német-római császár második fia volt. A család eredete egy ‘Habicht-burg’ avagy Habsburg (‘Sólyomvár’) nevű svájci birtokhoz nyúlik vissza, amit Strassbourg püspöke építtetett 1020-ban. A Habsburgok ügyesen kiszámított házasságokkal Európa leghatalmasabb uralkodóházává váltak. Miksa osztrák főherceg, Mexikó császára szintén Habsburg volt, hasonlóan V. Károly német-római császárhoz. Feltehető, hogy történt még egy kísérlet a Német-Római Birodalom feltámasztására a XIX. század vége felé. A francia szerző, Jean-Luc Chaumeil szerint a Rennes-le-Chateau-i rejtély számos szereplője - beleértve Sauniere-t is - a skót rítusú szabadkőművesség egyik szupertitkos csoportjának tagja volt, mely (az illuminátusokhoz hasonlóan) teozófián és gnoszticizmuson alapuló Európai Únió megteremtésén fáradozott. A társaság neve ‘Hieron du Val d’Or’ volt, a célja pedig a Külkapcsolatok Tanácsáéhoz és a Trilaterális Bizottságéhoz hasonló: létrehozni egy olyan világméretű, isteni renden alapuló rendszert, ‘melyben az országok csupán tartományok lennének, vezetőik pedig csupán egy globális okkult elitkormány helytartói.” A kutatók nagy részében ez egy korai ‘Új Világrend’ képét idézi fel. Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli: “A XIX. század során a Sioni Rendház a szabadkőművességen és a ‘Hieron du Val d’Or’-on keresztül megpróbálta modernizált formában újjáéleszteni az egykori Német-Római Birodalmat, vagyis létrehozni egy ‘teokratikus’ Európai Egyesült Államokat, amelyet a Habsburg-ház és a radikálisan megreformált katolikus egyház együttesen irányítana.” A kísérlet, úgy látszik, a XX. századi események hatására megfeneklett. (Addig is Habsburg Ottó, ‘örökös’ osztrák-magyar trónörökös, Páneurópai Mozgalom elnöke, Jeruzsálem Királya, egykori magyar legitimisták álom-hercege ‘Európa lézengő rittere’ marad, akinek a szél elfútta a kalapját (koronáját) s nem tud olyan kecsesen futni utána, hogy ne váljék nevetségessé.) Nyilvánvaló, hogy az összeesküvések e homályos és szövevényes hálója a valóság egy olyan szintjére utal, amellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln kijelentették: “Kétségbevonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szervezett és egységes keretintézmény létezéséről, mely összehangoltan dolgozik a háttérben, fedőszervezeteket használ álcaként. Ezt a keretintézményt sehol nem nevezték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy valójában ez a Sioni Rendház.” Ezután eltöprengtek a Rendháznak ‘az európai ügyek sötét alvilágával’ összefüggő rejtett tevékenységén, “ahol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a hírszerző ügynökségek között, ahol a befolyásos üzleti körök összefognak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek homályos, titkos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kémkedés, a pénzhatalom és a szervezett bűnözés között húzódó határvonalak lassan össze-mosódnak s közös zavaros érdekterületté válnak, melyben Európa keresztény-demokrata pártjai, az európai egységet célzó különféle mozgalmak, a király-párti klikkek, újfajta lovagrendek, a szabadkőműves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend s a Vatikán egy hatalmas örvényben egyesülnek ideiglenesen vala-milyen együttes cél érdekében.” Eddig még azonban senkinek - legkevésbé a három fáradhatatlan kutatónak, Baigent-nek, Leigh-nek és Lincolnnak - nem sikerült pontos fogalmat alkotni a Rendház és az azt körülvevő titkos csoportok mibenlétéről a rengeteg hamis dokumentum, ellentmondásos állítás és a teljes homályba vesző múlt miatt. “A Sioni Rendház kezdett egyfajta hologramhoz hasonlítani, melynek képe prizma-szerűen aszerint változott, hogy milyen irányból esett rá a fény és a tekintet - írták 1986-ban. - Egyik szemszögből befolyásos, hatalmas és vagyonos nemzetközi titkos társaságnak látszott, melynek tagjai a kultúrális, a politikai és a pénzügyi élet kiemelkedő alakjai. Más oldalról nézve viszont csak zseniálisan kitervelt szemfényvesztésnek tűnt az egész, amelyet egy kis csoport talált ki valami homályos célból. Bizonyos szempontból talán mindkettő egyformán igaz.” Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Sioni Rendház képviseli ma a háttérhatalmi piramis csúcsát és fogékony szabad-kőműveseket hív a tagjai közé a rózsakeresztességen keresztül. Az új Európai Únió pedig - akár ez volt az eredeti elképzelés, akár nem - annak az egységes Európáról szóló elképzelésnek a hű mása, amelyet az Új Világrend vezetői és a Sioni Rendház megálmodott.”

 

8. A szép új világrend (epilógus)

 

Korunkat a New Age (a sátánizmus vagy az Antikrisztus) korának nevezhetjük; - amelyet mégis az ókor és a középkor okkult legmélyéről felfakadó gnosztikus szellemi áramlatok, források táplálnak. Nincs új a Nap alatt! Ki-ki eldöntheti, mit hisz el inkább: a sumér genezis máig ható legendáját, a gnosztikus (egyiptomi, esszénus, katar vagy szabadkőműves) világnézetet, a kereszténység (Krisztus) tanítását, életfilozófiáját vagy az ún. ‘tudományos-technikai-fogyasztói’ világ-képet, amely utóbbi kizárólag az evilági, anyagi élvezetek habzsolását célozza! Ami a dologban a legkülönösebb, az a következő. Az Új Világrend - nyugodtan állíthatjuk - a legképtelenebbnek tűnő, váratlan és meglepő kiszivárogtatásokkal kezdődik. Gondoljuk végig a következőket! Az egységes Világállam gyorsított ütemű felépítését már nem tagadja senki; - a ‘világállam’ csendben, észrevétlenül a ‘globalizáció’ kifejezés szinonimája lett. A Világállamot, és az általa előírt Új Világrendet a pánikszerű, kollektív‘terrorizmusellenes rettegés’ tartja egyben és építi fel; mintha a hatalom végső koncentrációja lenne az egyetlen megoldás egy harmadik világháború, a világforradalom vagy az ökológiai katasztrófa tervszerű megelőzésére és kivédésére. Miközben a ‘világkormány’ úgyszólván a lehetséges valamennyi politikai, gazdasági, pénzügyi, hadászati, tudományos és kultúrális eseményt előre kiszámítottan, aprólékosan megtervezi; és a véletlen kiiktatásával teljes részletességgel elrendezi; aközben a világ szemmel láthatóan egy expressz-vonat sebességével rohan saját ‘kiszámíthatatlan’ balvégzete felé, amelyet immár szinte minden értelmes ember tisztán lát, kivéve a döntési helyzetben lévő vezető politikusokat. A tudomány és a technika mára már minden lényeges folyamatot matematizált, algoritmizált és digitalizált; - mégis, mintha az emberi civilizáció és a világ két, külön (kényszer)pályát járna be, amely pályák párhuzamosokként a végtelenbe tartanak, a találkozás vagy átfedés esélye nélkül. A legfontosabbnak ítélhető kérdésekről - pl. mit keresnek a Földön a repülő csészealjak, és kik ezek az ufonauták? - a tudomány és a világkormány egyformán hallgat; legfőbb érvük, hogy az új ismeretek kétélűek, veszélyesek, ‘kockázatos’ lenne kihirdetni azokat. Az ember egyszerű józan ésszel is felteszi magának a kérdést: mármost ellenünk, vagy velünk vannak-e ezek?! Amikor a ‘honpolgár’ megérti, hogy a nemzeti elitje busás jutalékért adta el a hazát ‘a globalizátoroknak’ - joggal merül fel benne az újabb gyanú: hátha a világkormány az egész Földet adta el a betolakodóknak?! A fokozódó kiszivárogtatással ‘egyenes arányban’, hatványozottan növekszik az elhallgatott legújabb titkok mennyisége. Lassanként ‘fizikailag is’ reménytelenné válik, hogy egyszer a Föld értelmes lakosságának többsége egyidejűleg tisztában lehessen a teljes igazsággal: milyen világban, milyen célokért és miért is él?! A gombamódra szaporodó titkos társaságoknak már a nevét sem lehet megjegyezni - annyi van! -; nem lehet sehonnan kideríteni, hogy melyik legitim és autentikus, illetve melyik nem. Senki nem tudja, hogy melyiknek valójában mi az elérendő célja; azontúl, hogy a nemzeti és/vagy globális hatalom megszerzésére tör. Az elit társaságok, klubok tagságában óriási az átfedés (a többség 3-4 társaságnak tagja egyszerre), - miközben mindenki látja, hogy aki ‘egyikükhöz sem’ tartozik, annak az ország vagy a világ dolgaiba semmi beleszólása nincsen, s örülhet, ha megél. Ki tudja, melyiküknél található a Bölcsek Köve? A templomosoknál, s a szabad-kőműveseknél? Vagy a Rózsakereszteseknél? A teozófusoknál, a szcientológiai egyház tagjainál? Ki őrzi a Szent Grál titkait, a Prieuré de Sion? A Cion Bölcsei, a Szövetség Fiai vagy a Hiúz Szemei? Melyik okkult társaság a világhatalom leg-belső centruma: a Hieron du Val d’Or, a Lucis Trust, a Golden Dawn, a Thule Társaság, a P2 vagy a Halálfejes Rend? Kik a legesélyesebbek a világhatalomra: az Angol Nagypáholy, a Grand Orient, a Fábiánus Szocialisták vagy a rejtélyes Illuminátusok? A világállam legbenső magva nemzetekből vagy páholyokból áll? Mind gyakrabban tűnik úgy, hogy végleg beszakadt a part múlt és jövő között...

A háttérhatalom burjánzó családfájának felső ágai már a csillagos eget verdesik.

A színjáték azonban hamarosan véget ér.

 

 Ajánlom még a szerző honlapját is...

 http://www.czl.gportal.hu/