Czike László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jezowski és a Sátán Zsinagógája

Szabadkőműves persziflázs

 

 

Szabadkőműves persziflázs

 

 

1. A sokszereplős sakkjátszma

 

2. Munkamegbízás különleges feladatra

 

3. A magyar Agartha kőbevésett templomai

 

4. A spontán találkozó

 

5. Az építési tervrajz

 

6. A szigorúan titkos jegyzőkönyv

 

7. A Jezowski-testamentum

 

8. David Rockefeller levele a magyarokhoz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sokszereplős sakkjátszma

 

Úgy két évvel ezelőtt egy nagyobb terjedelmű, a KAPU-ban megjelent írásomban - „Az arany rózsakereszt” címűben, vagy máshol?! - azt találtam írni, hogy soha nem a tényleges cselekmény a valóban fontos, csak annak szimbolikus jelentése. Ha jól emlékszem; ezt a különös mondatot Gyurkovics Tibornak a „Kis Újság”-ban napvilágot látott talányos története váltotta ki belőlem, - egy olyan képtelen, történelmi „sci-fi”-számba menő történet, amelynek a főszereplője Bornemissza Gergely volt, de teljesen váratlan, meglepetésszerű kor, szokatlan eseményeiben.

Akkor megértettem: Gyurkovics kedvére játszik a korokkal, az eseményekkel, a szereplőkkel; az emberekkel, - a szavakkal és az olvasókkal egyaránt...!

 

Gyurkovics a szavak, a fiktív történések mágusa; az írás módfelett szórakoztatja, de csak annyiban, amennyiben a szimbólumok hatást gyakorolnak a való világra. Legutóbbi ilyen írása, a „Magyar Nemzet” március 8-iki szombati mellékletében - kis ‘távolságra’ Sándor György csodálatos füstölgő sziporkáitól - volt olvasható, „Háromszögletű sakktábla” címmel. Ajánlom, aki csak megteheti, mélyedjen el benne, mert ehhez hasonló szakrális politikai rejtvényt eddig aligha olvasott!

 

Tekintve, hogy jelen írásomnak nagyjából önmagában is meg kell állnia; némileg vázolnom kell, miről is szól a veretes mű! Jezovicsot, aki a furcsa történet főhőse; valakik bevezetik egy sötét kastélyba, mely három teremből áll. Kísérője, finom fiatalember, megígérteti vele, hogy utólag nem kürtöli ország-világgá, hol járt... „Nemigen akad földi lény, ki eme palota titkait megismerheti.” - mondja az ifjú, amint sorban végigjárják a világot uraló nagyhatalmak „civilizációit” jelképező termeket. Kinyilatkoztatja ugyanis, hogy ez a kastély valójában a világpalota.

 

A nagyteremben a játékosok egy háromszögletű sakktábla előtt ülnek, amelyen három csapat van felállítva, - s a csapatok ádáz küzdelmet folytatnak egymás ellen, pontosabban ketten együtt, a harmadik ellen...

 

Főhősünk, Jezovics, hirtelen támadt szent buzgalmában - megsejdítve az alkalmi feladat lényegét! - kezdené megfejteni az egyes termekben látottakat, de a kísérő türelmetlenül leinti: „Semmi kérdés, uram, semmi kérdés. Mit is kérdezne? Nem azért hívattuk önt ide, hogy olyan kérdésekre feleljen, amelyekre mi is tudjuk a választ. Azt szeretnénk tudni, amit mi nem tudunk. Magát mágusnak mondják - léleklátónak. Kíváncsiak vagyunk a véleményére. Mi a titok? Ennyi az egész. (...) Tudjuk, tudjuk, csudába a csodálkozással! Nem ez a lényeg. Amit nem tudunk, az a lényeg! (...) Igen, igen, ez a világpalota. Figyelje meg a játékosokat! Itt dől el az emberiség sorsa. Visszafogottan játszanak, de játszanak. Tessék figyelni!(...)

 

• Az egyiken végtelen mennyiségű paraszt állott visszahúzódva. (...) Nem álltak rosszul, a király körül volt bástyázva. (...) Hu Csin-tao kreolsárgán sakkozott.

• A másik oldalon kese fejű, vékony ember ült, ... ideges volt, fölényes, elszánt.

• A vezér örülten rohangált le s föl, a tábláról átható whisky-szag áradt. Kiütött mindenkit, aki az útjába került.

 

Jezovicsunk idegenvezetője - mielőtt közölte volna vendégével a feladvány valós mibenlétét - felvázolta „a háromoldalú (trilaterális) sakkjátszma” pillanatnyi harci állását: „Őrült küzdelem folyik. Egymás ellen, együtt. Jelenleg remeg a levegő. De a táblán még rend van. A whiskys vezet. Tarol. Hengerel. A kese védekezik, de nem buta. A sárga arcú láthatóan nyugodt. Mert a játszma ki van egyensúlyozva. Mikor feküdni térnek, nyugton vagyunk. Megáll a világ.” S most jött a feladat: „Nagyobb a probléma, s ezt kellene kiderítenie. Míg ezek alszanak, valaki átrendezi a bábokat. Egészen másképpen folytatódik a játszma reggel. Mintha egy negyedik játékos is lenne. Ezt kell megfejtenie. Pénz nem számít. Mit gondol, ki lehet az?”

 

Előre bocsátom, hogy mind a történet, mind a feladvány több dimenziós, és több rétegű, mint amilyennek első ránézésre látszik. De tovább megyek; annál is több dimenziós, amilyennek akárhány ránézésre látszik. Két dolgot megígérek: azokat az összefüggéseket, melyek már eddig is minden olvasó számára triviálisak; épp úgy nem kívánom (s nem fogom) megmagyarázni, mint „a messzebbre vezetőket”. Egyrészt semmit nem akarok a történetbe ‘belemagyarázni’, másrészt szeretném meghagyni olvasóimnak (olvasóinknak) az önálló gondolkodás minden örömét...

 

Gondolom, annyi világos, hogy a világot három sakkozó nagyhatalom uralja: a whiskys Bush (USA), a kese fejű Putyin (Oroszország), - és Kína, Hu Csin-tao, amint „kreolsárgán” sakkozik. Vannak - szándékosan - árulkodó félmondatok és jelzős szerkezetek. A „ketten együtt” kitétel nyilvánvalóan egyrészt azt jelentheti, hogy az USA és Oroszország (látszólag) - most még - vállvetve harcolnak a világ ‘nem keresztény’ erői, vagyis mindenekelőtt Kína és a muzulmánok ellen. Mégis, mi utalhat arra, hogy nem csak Kínáról van szó?! A kreol-sárga jelző! Az arabok (és még inkább a perzsák!) ugyanis „kreolok”, és nem sárgák. A másik összekötő kapocs konkréten aktuál-politikai: ti. Irak lerohanását Észak-Koreáé követheti...

 

De másrészt a „ketten együtt” éppúgy lehet finom jelzés is arra nézve, hogy ez a mai egyensúly bizony - értsd: „de a táblán még rend van” - roppant borulékony; könnyen előfordulhat az, hogy az első szőnyeg-bombázások után „mások ketten” állnak párba, például Oroszország ‘a kreol-sárgákhoz’ pártol át, az USA ellen!

 

Mielőtt megpróbálnánk megoldani Gyurkovics rejtvényét; vegyük figyelembe azt, hogy az író rendszere ugyan abszolút logikus, zárt és gömbölyű rendszer; ámde mint minden fikció, önkényes megfontolásokat (is) takar. Éppen ezért felteszünk néhány olyan kérdést, amelyeket az író - önkényesen - nem is tesz (nem kérdez), és nem is válaszol meg. E kérdéseim pótlólagosak, de nem Jezovicshoz szólnak...

 

• Ki az (milyen erő), aki a játszmát „nappal” kiegyensúlyozza?

• Kik azok, akik „nyugton vannak” (nyugodtak) amikor a világ erői alszanak?

• Ha nappal képesek a rendre vigyázni, miért nem képesek erre éjjel is?

• Ki az (a hatalom), akinek a nevében ifjú kísérője megbízást ad Jezovicsnak?

• Ki az a Jezovics, akit „mágusnak, léleklátónak” mondanak?

• Kit takar valójában „a Jezovics” név?

• Gyurkovics Tibor valóságos feladványt, vagy költői kérdéseket publikált?

• Létezik-e egyáltalán „a báb-átrendező” negyedik játékos, vagy csak fikció?

 

Tekintve, hogy „a három tenor” - USA, Oroszország, Kína - mindegyike egyedüli világuralomra tör (ők a háromszögletű sakktábla sakkjátékosai Gyurkovics Tibor félig fiktív világhatalmi drámájában); kizárhatjuk, hogy a látszólagos és átmeneti erőegyensúly „nappali” fenntartásáról ők gondoskodnának. Minden erőfeszítésük az egyensúly felborítására irányul, - ezért amennyiben és ameddig mégis egyensúly van, azt a világhatalmakkal szemben hozza létre valamilyen háttérerő. Már-pedig teljességgel valószínűtlen, hogy a stratégiai egyensúlyt „nappal” létrehozó s fenntartó kvázi-őrangyalkák, mint háttérerő „mögött” létezzék még egy alamuszi, éjszakai kisördög is, mint másodlagos háttérerő, aki éjjel átrendezi a bábokat.

 

A Jezovicsnak a tárgyi megbízást adó hatalom nem lehet a fiktív éjjeli háttérerők képviselője, hiszen semmi értelme nem lenne, hogy a saját maga által előállított rejtély megfejtésére adjon megbízást, egy a rendszeren kívüli idegen személynek. Marad az a feltételezés, hogy a világrendet egyébként nappal kifogástalanul őrző háttérerő éjjelre „kiakad”, elveszíti hatékonyságát, - s jön a mumus, aki átrendez. Nem alaptalan variáció az sem, hogy a nappali angyalkák és éjjeli ördögöcskék ugyanannak a háttér-klánnak az ügynökei; csak épp nem tud(hat)nak egymásról, mert a titok lényege éppen abban áll, hogy a földi hatalmi rendet és a káoszt ugyanaz az erő generálja, - vagyis hogy a Rubicon mindkét partján ők állnak...

 

A hatalom tehát kétarcú (skizofrén) - a rend őre, és a rend ellensége is egyben.

 

Meglehet, hogy Jezovics igazi megbízója nem földi, hanem transzcendens erő, - Isten, vagy a Sátán. Isten mindent tud, a saját terve (teremtése) nem lehet titok őelőtte, ezért nincsen szüksége rejtvényfejtőre. A Sátán pedig azért valószínűtlen, mint megbízó, mert ha ő generálná „az éjszakai bábú-átrendezést”, a káoszt; úgy tudnia kellene róla, tehát ismét csak felesleges Jezovics rejtvényfejtő munkája.

 

Mindazonáltal nem kell nagy ész ahhoz, hogy kitaláljuk: kicsoda is Jezovics!

A „-vics” képző mindent megmagyaráz. Gyurkovics = Jezovics = Jézus...

 

Jezovicsról ugyanis tudjuk, hogy Gyurkovics önmagáról mintázott szereplője.

 

Jézus + „-vics” = Jezovics. A léleklátó mágus tehát Jézus, a próféta; az éjszakai káosz művelői valódi kilétének a kiderítésére ő kapja a megbízást, - ám valójában a költő, Gyurkovics Tibor, aki legalábbis írásában magára veszi ezt a keresztet...

 

Vélhetőleg a megbízás valódi célja az Antikrisztus kilétének a kiderítése.

 

Az író kérdései igazi kérdések és költői kérdések is egyben.

Kíváncsian várjuk, hogy a folytatásban megtalálja a rejtvény kulcsát.

 

 

Vác, 2003. március 10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkamegbízás különleges feladatra

 

Jezowski Barnabás, a már hosszú évek óta munkanélküli, középkorú, családos, szabadúszó értelmiségi életuntan lapozgatta az „Excalibur” című ezoterikus folyó-iratot, s már éppen letette volna, mint érdektelent, amikor váratlanul egészoldalas hirdetésre bukkant. Már ha egyáltalán hirdetésnek lehet nevezni az ilyent!

 

„Olyan megbízható, leinformálható férfiakat keresek, 40 éves életkor felett, a későbbiekben ismertetendő különleges feladat elvégzésére, akik az alábbi feltételeknek maradéktalanul megfelelnek:

 

Közvetlen, személyes használati tárgyain kívül ne legyen a birtokában semmiféle ingatlan vagy ingó vagyon, földbirtok, részvény, nagy összegű készpénz és/ vagy hitel, illetve bankbetét. Ne legyen vérszerinti, egyenesági, férfinemű élő leszármazottja. Legyen köztiszteletben álló, erkölcsileg abszolút feddhetetlen, keresztyén családból származó, formálisan keresztyén vallású férfiú. Legális párkapcsolattal rendelkezzék (családosok előnyben), ne legyen titkos szeretője. Ne féljen a fizikai haláltól; higgyen Istenben, Krisztusban, a túlvilágban, sőt a feltámadásban és az üdvösségben is. Ne legyen tagja se politikai pártnak, se állami vagy magán titkosszolgálatnak, se szabadkőműves páholynak, illetve egyéb más, legitimnek álcázott polgári (civil) társaságnak; felekezetnek vagy szektának. Ne legyenek sem jövedelmi, vagyonosodási, kincsképzési vágyai, - sem mások feletti uralomra törő, vagy bármilyen hatalmi ambíciói. Semmilyen szervezethez vagy magánszemélyhez ne kötődjék elválaszthatatlanul; ne legyen sem anyagi, pénzügyi, sem egzisztenciális (együttműködési), sem érzelmi, sem orvosi (kezelési), vagy pszichológiai függésben senkitől. A személyiség legyen harmonikus egyensúlyban a világgal, a környezetével, a viszonyaival s főként önmagával; ne legyenek még elfojtott (kompenzált) személyes becsvágyai sem. Ne feszítse alantas ösztön, kiéletlen vágy, kudarcélmény (frusztráció) vagy más leplezett vagy leplezetlen érvényesülési, önérvényesítési hajlam. Ne szenvedjen semmilyen, hosszabb távú kimenetelében halálos (pl. AIDS, rák, agyvérzés, érszűkület, stb.) testi kórban vagy idegen akarat általi befolyásolhatóságban (pl. hipnózis, telepátia, skizofrénia, stb.), egyéb lelki betegségben. Ne legyen semmi veszíteni valója, semmilyen tekintetben. Erős akarattal rendelkezzék; ne legyen semmilyen szenvedély-betegség, vagy múló, pillanatnyi szeszélyek rabja. Vesse meg a pénzt és a hatalmat, a bankárokat és a hatalmasokat. Legyen már túl a világ alapvető felismerésén, s ne higgyen az emberi tudás mindenhatóságában. Ne önmagában, vagy más emberek erejében bízzék, hanem Jézus Krisztusban. Sem múló földi örömökért, sem ezoterikus ismeretekért, sem földi eszmékért, példaképekért ne lelkesedjék természetfölötti lénye, lényege kárára. Bár már megkeresték politikai hatalmak, szabadkőművesek és ezoterikus vallások (más szóval: szekták); lépjen be tagjaik sorába - nemet mondott az invitálásra. Ha a habitusának megfelelő küldetést kap; - legyen képes és hajlandó arra, hogy a hátralévő életét az ügy szolgálatának szentelje. Örök hűsége garanciájaként legyen képes esküt tenni az örök életére. Jelentkezés: a kiadóban megadott útvonalon és módon. Aláírás: Jézus Krisztus, a zsidók királya.”

 

Jezowski Barna egyrészt megdöbbent, ám másrészt mélyen elgondolkodott! Ilyen ‘állás-hirdetést’ még életében nem olvasott! Sok mindent érteni vélt a megszabott feltételekben, másokat viszont egyáltalán nem. Legfőképpen azt nem értette, hogy miért Jézus Krisztus, a zsidók királya az aláíró?! Miért hirdet az Isten Fia állást egy ilyen kétes értékű lapban? S miért nevezi magát a zsidók királyának, amikor ezt a gúnynevet csak üldözői, elfogói és megkínzói, a római katonák ragasztották rá? Amikor maga soha nem törekedett semmilyen földi királyságra; sőt, kínosan-egyértelműen nyilvánvalóvá tette (hirdette), hogy az országa nem e világról való?! Amikor is hiába akarták őt ‘forradalmárrá’, népe vezérévé tenni a rómaiak elleni szabadságharcban; - nem vállalta el ezt a földi szerepet, nem akart király lenni...! Dehát Jezowski hányatott élete, sűrű nélkülözései során régen megszokta már - nem kell neki mindent feltétlenül értenie. Elég, ha elfogadja a kínált állást; a többi majd idejében, utóbb kiderül. Amikor magában elkezdett kacérkodni a megbízás elvállalásával; döbbenten fedezte fel, hogy személyében minden feltételnek képes megfelelni. Mi lenne, ha...? - gondolta, s eldöntötte, megpróbálkozik. Elment a kiadóba, ahol közölték vele, miként tud kapcsolatba lépni a hirdetővel. Elmondás szerint fel kellett ülnie a „Cinderella” kisvasútra, amely a Hármashatárhegy egyik nemrégen feltárt barlangjáratából indul - barlangtúrára... A leírás alapján hamar meg is találta a nevezett barlangot és kisvasutat, melyet a tájékoztató tábla szerint a Nemzetközi Barlangász Szövetség üzemeltetett. Felszállt a menetrend alapján érkező szerelvényre, s egyáltalán nem lepődött meg, hogy ő volt az egyetlen utas. Biztos csak igen kevesen képesek teljesíteni a szigorú feltételeket! - gondolta...

 

Az ajtók bezáródtak; a kisvonat meglepően rövid gyorsulást követően elképesztő sebességgel kezdett száguldani, - s hosszú időn keresztül nem is csökkentette ezt a sebességet. Teltek-múltak az órák, de az utazás csak nem akart véget érni. Úgy 8-10 óra elteltével a szerelvény váratlanul lassítani kezdett, majd rövid, hangtalan fékezés után megállt. Jezowski afféle félálomból riadt fel, majd kiszállt. Egészen más környezet fogadta, mint ahonnan a Hármashatárhegyből elindult! Az állomás fényárban úszott, - a falba épített világítótestek fényét a mennyezetről lógó óriási csillárok fokozták, szinte a megvakulásig. Különböző lézerfények villóztak; - azt hihette volna, hogy egy hatalmas kaleidoszkópban lépdel. Először arra gondolt, - ez egy keleti metró, annak is a legalsó szintje, ahonnan majd mozgólépcső vezet fel a földfelszínre. De tévedett! Nemcsak, hogy a végállomáson, hanem egyszersmind’ az érkezési szinten, útja végcéljánál járt. Amint haladt előre - észrevétlen egy fotocellás kettős üvegajtó nyílt szét előtte, amelyen át egy keleti gazdagságú, fényűző pompájú palotába jutott. Alig lépett be a lampionokkal kivilágított pazar terembe; - egy szálfatermetű, igen jóképű, napbarnított arcú, meghatározhatatlan népcsoporthoz tartozó középkorú férfi sietett elébe, nyájasan mosolyogva:

 

„Nagyon örülök, hogy eljött! Kérem, ne higgye, hogy ez a palota Izraelben vagy Palesztinában van, mert még csak nem is bárhol a Közel-Keleten. Európában vagyunk, mégpedig LONDON környékén, pontosabban tőle 62 kilométerre. Ez az ún. Exterritoriális Bizottság, más szóval a Háromszázak Tanácsa székhelye.” Aztán se szó, se beszéd vállán átkarolta vendégét, Jezowskit, s beljebb vezette, a palota nagytermén át egy kisebb, exkluzívabb helyiségbe, afféle dolgozószobába, ahol a szemben álló íróasztal mögül felállt egy igen ismerős arcú férfi, és szintén az érkező vendég üdvözlésére sietett. Jezowski szóhoz sem jutott, nemhogy még kérdéseket tehetett volna fel - úgy meglepődött. Megpróbált ugyan félszegen bemutatkozni, de vendéglátói megelőzték: „Ön nyilván nem ismer engem - honnan is ismerhetne! -, hiszen még sohasem mutatkoztam a széles nyilvánosság előtt. A teljes nevemen Jeshu de Meroving vagyok, mellettem a főtanácsadóm - nyilván, őt már jobban felismeri! -: David Rockefeller, a Bizottság feje, a Világállamunk miniszterelnöke. Isten hozta - pontosabban én hozattam ide! - minálunk! Kérem, foglaljon helyett a kényelmes karosszékben, - mivel kínálhatom meg; whiskyvel, szivarral?! Ön kiválasztott ember! A különleges feladat, amelyre szerződtetjük: a Világállam megszervezése, végső kiépítése. Ugye, elvállalja?! Együtt megoldunk minden problémát. Mások is érkeznek, a Föld szinte minden országából; hamar bővítjük a kört... A kedves családja ide hozataláról már gondoskodtunk - útban vannak már idefelé. Elnézését kérem a hirdetés „becsapós” megfogalmazásáért; de hiszen tudja - a keresztény emberek hűségesek, megbízhatóak, nagyon várják már Jézus Krisztus második eljövetelét. Íme, Ön is beugrott a reklámnak! Magam természetesen sem Jézus Krisztus, sem a zsidók királya - még csak zsidó sem - vagyok; viszont király leszek, a Föld egységes világállamának az első királya...! Még egyszer kérem, ne haragudjék, hogy a jóhiszeműségével visszaélve kvázi: tőrbe csaltuk! Nem a módszer fontos ugyebár, hanem a közös küldetésünk!”

 

Jezowski Barna most már levegőt sem kapott, nemhogy szóhoz jutott volna... Természetesen tudta, hogy „a módszerek” már régóta nem számítanak, mert a cél szentesíti az eszközt. Egy szót sem tudott kinyögni, viszont a fantáziája élénk mozgásba lendült. Előző este a Duna tévén megnézte George Orwell 1984-ét...

 

Ezen a reggelen valahogy sokkal nehezebben ébredt, mint máskor. Furcsa álmait azon frissiben elmesélte feleségének, aki igencsak sajnálta, hogy a megbízás csak álom volt! Egyszer kapnál már valóban valami munkát! - mondta Jezowskinak.

 

Majd szokás szerint bekapcsolták a közszolgálati televízió reggeli riportműsorát, amelyben a kérdező az „Excalibur” ezoterikus folyóirat főszerkesztőjével éppen egy új szolgáltatás bevezetéséről beszélgetett. Bekonferálták, hogy aznap indul a Hármashatárhegyen egy új barlangtúra, mégpedig a „Cinderella” kisvasúton...

 

 

Vác, 2003. július 4.

 

A Magyar Agartha kőbevájt templomai

 

 

A templomosok (vö.: Simon Templar, templárius) a nevükben is hordozzák valós kötődésüket. Főképpen azáltal, hogy a szentföldi keresztes hadjáratok során a - Kr. u. 70-ben, Titus római seregei által lerombolt - jeruzsálemi Salamon-templom maradványai alatt keresték a Szent Grált.

 

Mások a templomot újabban bolygóközi űrhajós leszálló-pályának kívánják újjáépíteni (gondoljunk csak Ezékiel ószövetségi próféta látomásaira, sőt, a tüzes szekéren „elvitt” Illés prófétahamarosan várható visszatérésére), az újból megérkező „istenségek” (netán csillagközi űrhajók) landolása céljából.

A templomépítés a templomos lovagok szent kötelessége.

 

A magyar templomos nagymester, Zelnik Józsefaz 1998-ban (Ökotáj) kiadott “A magyar kultúra selyemövezetei” címet viselő egyik előző könyvében külön fejezetet szentel Makovecz Imre fő-építésznek (‘Magyar Agartha’: Makovecz Imre 60. születésnapjára), sőt - ”Miért épít az ember templomot?” címmel -, az építésnek.

De vajon hol? Csak a földön, anyagi értelemben, - kőből?

 

A dolgok szimbolikus-szakrális jelentése szerint a templomépítés a páholyszervezés szinonimája, - ezért kézenfekvőnek is tűnhet a válasz: underground, vagyis „a föld alatt”.

 

És akkor még nem beszéltünk arról, hol bujkálhat Arthur király serege Skócia alatt, merre lehet a Walhalla, az alvilág a szörnyű Styx-folyóval, s mit rejtenek Atlantisz városai az óceán mélyén. Vagy hogy merre van, és mit rejthet legbelül a Magyar Agartha – ahol „bölccsé megkövült” szellemkezek, boszorkányos ujjaikkal a kultúra és a politika nemzeti selymét gombolyítják…

 

Fogalmunk sincs, mi lehet a Várhegy, a Budai Vár, a Bükk és a Bakony, vagy a fővárosi metró alatt - a hadsereg, a politikai elit s a milliárdosok bunkereiben. Saját házunk tája helyett a nagyvilág és a régmúlt szennyesébe túrunk; ámbár a saját kazamatáink is koponyával s lábszárcsontokkal – skull and bones - vannak tele.

 

Vagy legalább tudnánk - mi lehet a magyar rendszerváltás mögött és alatt?!

 

*******

 

 

Jezowski kinyitotta a számítógépét, és feltelepítette legújabb szoft-ver szerzeményét, az „adobe” márkanevű „acrobat reader”-t, mely képes a „pdf”-formátumban készített fájlok elolvasására is. Mert előző nap – kísérőlevél nélkül! – éppen egy ilyen dokumentumot kapott e-mailben. A feladó: bizonyos Jóskabácsi volt!

 

Simán megnyitotta, és elkezdte olvasni a szöveget:

 

„Íme a Rózsadombi Paktum eredeti, hiteles 24 pontja:

 

„1. A szovjet csapatok békés, barátságos kivonulása Magyar-országról.

 

2. A Szovjetúnió kárpótlása a hátrahagyott javakért.

 

3. Barátságos politikai és gazdasági viszonyok kiépítése a Szovjetúnió és Magyarország között.

 

4. Minden szovjetellenes tevékenység megakadályozása.

 

5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetúnió s Magyar-ország között.

 

6. Volt kommunista párttagok mentesítése minden büntetés alól.

 

7. A volt kommunisták (titkosszolgálat, határőrség és rend-őrség) megvédése az esetleges megtorlástól.

 

8. A volt kommunisták más pártokban indítása az ország-gyűlési választásokon.

 

9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.

 

10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.

 

11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.

 

12. A jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.

 

13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.

 

14. A magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.

 

15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok irányában csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.

 

16. Az 1956-os eseményeket a kommunizmus megjavítását célzó mozgalomnak kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.

 

17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.

 

18. A Szovjetúnió - az átmentett kommunisták révén - meg-tartja politikai befolyását Magyarországon, az USA pedig megerősítheti gazdasági befolyását a magyar üzleti életben.

 

19. Magyarország garanciát ad a magyarországi nemzeti kisebbségek nyelvi, népi, kultúrális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.

 

20. Magyarország teljes kártalanításban részesíti a magyar zsidókat a II. Világháborúban elszenvedett veszteségeikért.

 

21. A szocializmust kapitalizmussal felváltó rendszerváltás művében régi és új elit összeforr; míg két, látszólag szemben- álló, ellentétes oldalra, jobb-és baloldalra bomlik, - a világ-állami térfoglalás (és privatizáció) elleplezése érdekében. A volt „társadalmi tulajdon” a komprádor burzsoázia (nemzeti elit) közvetítésével – jutalékért, portfolióért cserében – teljes egészében a multinacionális társaságok tulajdonába kerül. Magyarország a NATO, majd az Európai Únió tagországává válik; földje – mint a szabad mozgású nemzetközi tőke része – szintén szupranacionális tulajdonként, a Világállamé lesz. Mindez nem érinti az ország eladósodását, amelyet fokozni kell, azért, hogy a nemzeti öntudat forrásai elapadjanak.

 

22. Míg a rendszerváltás alapvető folyamatait a háttérből a katonai hírszerzés vezényli, - a belbiztonsági hírszolgálatot (III./III.) be kell áldozni. Minden volt kommunista ügynöknek lehetőséget kell biztosítani, hogy információs tevékenységét köztiszteletben, páholyokban folytathassa tovább.

 

23. A magyarországi politikai pártok működését - a be-épített katonai hírszerzők révén – a Világállamot is irányító Illuminátusok Rendje, annak B’nai B’rith és Grand Orient szintje irányítja és koordinálja, a Sioni Priorátus ellenőrzi.

 

24. A Paktumot aláíró személyek esküsznek, hogy a szabad-kőműves eskü rettenetes terhe alatt titokban tartják három személy valóságos kilétét. Ezek: a világállam magyarországi helytartója, a nemzetközi nagymester; egy szövetségi elnök, aki a Priorátus helyi megbízottja, és a szakrális trónörökös, aki „kettős fedésben” vesz részt a közéletben.”

 

Íme az eskü szövege:

 

„Esküszöm az istenre, a Világegyetem Nagy Építőmesterére, hogy a szabadkőművesség titkait soha föl nem fedem, és abból, mit a szabadkőművesek gyülekezetében hallani, látni vagy érezni fogok, senkivel semmit sem közlök, legyen az nő vagy férfi, mielőtt jó eleve meg nem győződtem arról, hogy valódi testvér.

 

Ígérem, esküszöm, fogadom: soha semmi olyasmit nem írok, nem metszek, nem vések, nem nyomtatok, nem faragok, nem rajzolok, sem bármi hasonlót nem teszek, sem engedni nem fogom, hogy valami olyasmit írjanak, messenek, véssenek, nyomtassanak, faragjanak vagy rajzoljanak, avagy bármi hasonlót tegyenek papírra, ércre, homokba vagy földbe, vagy egyébre, ami ujj, vagy valamely eszköz nyomásának enged, legyen az mozgó vagy szilárd, vagy folyékony anyag.

 

Ezenkívül ígérem, esküszöm, fogadom, hogy hű leszek ehhez a páholyhoz vagy ahhoz, amelynek a tagja leendek, és csak a javára, vagy a kárának és ártalmának elkerülésére fogok törekedni; hogy minden ember, de különösen a megszorult testvéreim iránt szánakozó leszek, és hogy védeni fogom a hazát, és igyekezni fogok a hazám javát előmozdítani.

 

Ha ezek közül csak egynek is ellene cselekedném, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át a szívemet, és a hasamat felmetszvén, szaggassák ki a beleimet; majd meg-csonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol huszon-négy óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérző tetemeit pedig égessék meg és bocsássák szélnek a hamvaimat, hogy még az emlékem se maradjon, fenn, nemcsak szabadkőművesek és más becsületes emberek között, de általában a föld színén sem! Isten engem úgy segéljen!”

 

Jezowski – mintha villám sújtotta volna – a földre roskadt.

Senki nem volt a közelben, hogy felmossa.

 

 

Vác, 2005. május 6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A spontán találkozó

 

Mottó helyett előre bocsátom, hogy a múltkori történet folytatása továbbra is a képzelet szülötte, tehát sem a cselekmény, sem a szereplők nem valóságosak; - ez az egész egy oltári nagy hanta, Háry János szösszeneteinek überelésére irányuló halovány igyekezet, röviden: science-fiction mese! Még csak valós ihletése sincs. Mindazonáltal: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele!”. Azt ugyan nem tudom, mi célból illik, nem illik ide ez a közmondás; mindenesetre „Midász királynak juszt is szamárfüle van!”, s ezt ezennel a kiásott gödörbe szépen belekiabálom...

 

A furcsa, váratlan események azzal folytatódtak, hogy Jezowski egy nap levelet kapott. Ez már csupán azért is meglepő, mert barátai, ismerősei, családtagjai nem szoktak levelet írni; igaz, telefonálni sem nagyon. Nagyjából valósághűen tükrözi hősünk postai, illetőleg a külvilággal fenntartott írásbeli kapcsolatait, hogy azok szinte kizárólagosan a nevére érkező legkülönbözőbb, kifizethetetlen összegű számlákra korlátozódtak. Most azonban fordulat történt: egy meghívó érkezett!

 

Érdekes szokás; - Jezowski bármilyen levélen elsőként mindig a feladót szokta elolvasni, mint afféle sokat próbált ember, aki jelentős élettapasztalatot halmozott fel a rossz és még rosszabb hírek fogadásában. Mindig jobbat várunk annál, ami éppen jön... A meghívó a Nemzetközi Barlangász Szövetségtől érkezett!

 

Jezowskinak újra eszébe jutott legutóbbi furcsa álma, illetve az „Excalibur” folyóirat, s vele a „Cinderella” kisvasút. Mi a frász ez az egész?! - kérdezte magában. A meghívó egy exkluzív barlangász ünnepségre invitálta, - amelyet nagyjából egy hónap múlva tartanak, valahol a Bükk-hegység őserdejének sűrű rejtekében. Az elnök, aki a meghívót aláírta - a névjegyét is mellékelte a borítékban. Igen furcsa, idegen hangzású neve volt: Mesznyik Koszmer! Szláv, angol - ki lehet ez? Soha életében nem hallott még hasonló nevet! A névjegy hátoldalán kézzel írt szöveget talált; az elnök üzente, hogy szívesen látja néhány nap múlva az irodájában, egy rövid, bemutatkozó látogatáson.

 

Maga a meghívó a következőképpen hangzott:

„A Nemzetközi Barlangász Szövetség szeretettel meghívja személyesen, csak és kizárólag Önt a legújabban feltárt bükki barlangjárat templomának felavató ünnepségére. Előre is kérjük, ne csodálkozzék, ha a ceremónián olyasvalakik is részt vesznek, akikről ezt előre a legkevésbé sem feltételezné! Mint ahogy azt sem garantálhatjuk, hogy a meghívott vendégek között esetleg nem lesznek az Ön számára „ellenszenves’ személyiségek; - netán tényleges ellenfelek, vagy akár ‘ellenségek” is. Találkozás: ekkor, itt és itt. Aláírás: Mesznyik Koszmer elnök.” Jezowskinak már a füle is ketté állt a meglepetéstől! Soha életében nem volt semmilyen kapcsolata a barlangászokkal; - azt meg végképp nem értette, mi a fenének kell templomot avatni egy újonnan feltárt bükki barlangjáratban?! De hogy esetleg „ellenségei is” kaptak meghívót; ez végképp meghaladta fantáziáját, s a felfogó képességét. Mire lehet ez jó?! - gondolta; és pláne: miért közlik vele ezt, jó előre? Megmutatta a feleségének, mit is kapott; - ám az asszony csóválta a fejét, s csak ennyit szólt a férjének: „Ne menj el, nagyon gyanús meghívó ez!”...

 

Jezowskit azonban sehogyan sem hagyta nyugodni a meghívás; folyton ez járt az agyában tudat alatt - ha akarta, ha nem. Mi történhet? - győzködte magát; semmi baj nem lehet abból, ha megismerkedem ezzel az Elnökkel, aztán a többit később meglátjuk... Eljött a bemutatkozás napja, s Jezowski meglátogatta az Elnököt, aki nem volt egyedül. Két középkorú férfi ült vele szemben egy kerek asztalnál; az egyiket sohasem látta, ám a másikat „régről”, még az átkosból jól ismerte! Fedőnevű vállalatnál dolgoztak kollégákként; - egy olyannál, amelynek valójában a mellékfunkciója volt a fő tevékenysége. Pali! - kiáltott fel a viszontlátás örömével Jezowski, hiszen már vagy 20 éve nem látta egykori „munkatársát”. (Az említett cégnél mindketten vezetők voltak, más és más beosztásban. „Pali” nagy kajakos; de egyébként is közismert sportember volt; túrákat tett gyalog vagy kerékpáron.) Láthatólag vagy látszólag (?!) nagyon megörültek egymásnak. Pali bemutatta az Elnöknek és a másik férfinak. Úgy fogadták, mint régi ismerőst. Pali elmondta, hogy ő most a barlangászok híradósa, - társa pedig barlangász történetkutatással foglalkozik. Jezowskinak egyszer csak eszébe jutott, hogy Huba írásait olvasta is évekkel korábban az „És lőn világosság!” című ezoterikus folyóiratban. Az volt a kutatási területe, ideája, illetve „talán kissé már a rögeszméje is”, hogy minden áron meg kell őrizni a nemzeti barlangász szövetségek függetlenségét, - szemben azokkal a liberális kozmopolita törekvésekkel, amelyek egyetlen központosított szervezetbe igyekeztek integrálni a világ összes barlangászát, sőt fizikailag is átjárhatóvá, egy közös topológiai rendszerré akarták összekötni valamennyi feltárt barlangot. Az alábbi idézet is Jezowski agyába villant, a feledés homályából: „De szörnyű sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának ... sirit húztak az áldozat fejére ... levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták ... a legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbőrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gőzölgő állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. Ez volt a siri. Aki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, s meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belőle ... A mankurt nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt.” Huba szerint ilyetén sors várt volna ‘az integrált barlanglakókra’, amennyiben megvalósul a nemzeti barlangász szövetségek nem kívánatos, szupranacionális globalizációja... Jezowski nem nagyon értette, miként lehetséges akkor mégis, hogy a meghívón a Nemzetközi Barlangász Szövetség emblémája és pecsétje szerepel, - amikor az Elnök, Huba és Pali is a Nemzeti Barlangász Szövetség vezető tisztségviselői?! Amint az is furcsa volt a számára, hogy Pali, akit 20 évvel korábbról minden munkatársa csak „ÁVÓ-s” palántának tartott; - miért hord most a nyakában óriási krisztus-keresztet, s miért sző minden második mondatába tudatosan keresztény fordulatokat? Disszonáns mozzanatok voltak ezek, de Jezowski nem hirtelenkedett - a jövőre bízta a megoldást...

 

Ez az első látogatás csak néhány bemutatkozó udvariassági gesztusból állt. A kis, szúrós szemű kese Elnök maximális jóindulatáról biztosította az új jövevényt, és szóban is megismételte meghívását a barlangtemplom-avató ünnepségre. Akár ha így lehetett előre is időzítve; - Pali izgatottan kiráncigálta Jezowskit a folyosóra, s a következőket súgta-kiabálta a fülébe: „Tudod Te, ki ez a Huba?! Ellenlábasa volt az előző elnökünknek, és csak azért nem ő lett az Elnök, mert ez a mostani ügyesebben keveri „a nemzetközi kártyákat”, a multinacionális kapcsolatokat! Megfelelő szponzorok nélkül ugyanis mi sem mennénk semmire. Viszont most magyarázattal tartozom neked. Tudod, ez a mi kis titkos társaságunk hosszú évek óta létezik; - nézd, úgy csinálunk, mintha nemzetköziek lennénk, igazából azonban mi vagyunk a magyar nemzeti barlangászok utolsó menedéke. Már a mi erőnk sem a régi, de azért arra még telik, hogy néhány újabb templomot is felépítsünk a barlangi járatok „nagytermeiben”, a föld alatt. Akik tudják ezt rólunk; kripta-kommunistáknak tartanak minket, de ne törődj vele! Lépj be hozzánk! Ne sokat várakoztass, mondj gyorsan igent!” Jezowskival egyre csak forgott a világ! Mitévő legyen?! Azt sem tudta hirtelen, hogy hol áll a feje. Erre, ami történt - a legkevésbé sem számított. Zavartan motyogott néhány halogató és köszönő mondatot; megígérte, elmegy az avatásra, majd távozott...

 

Jezowski (már korábban is) tisztában volt azzal, hogy a kommunizmusban kettős rendeltetéssel épült meg minden nagyobb infrastrukturális beruházás. Tudott a Vár és a Várhegy alatti titkos kazamatákról; és tudott arról is, hogy a budapesti metró annak idején mintegy háromszoros költséggel épült meg, mert húszezres befogadó képességű atombiztos földalatti óvóhelyeket kellett kialakítani a metró hivatalos költségvetésének a leple alatt, a pártállami elit biztonságát biztosítandó. Még arról is hallott egy keveset, hogy a mintegy 46 éven át ideiglenesen nálunk állomásozó szovjet Vörös Hadsereg szintén atombiztos luxus bunkereket épített a parancsnokság és a tisztek számára; mindenekelőtt a Bakony és a Bükk őserdői mélyén, mélyen az egyébként szinte lakatlan hegységek gyomrában. Olyanokat, amilyeneket még„az afganisztáni Usama bin Laden”is megirigyelhetne, hogyha láthatná a különbséget! Jezowskira minden tekintetben újabb meglepetések vártak...

 

Eldöntötte, hogy nem szegi meg adott szavát, s - mint kívülálló látogató - elmegy a bükki ‘templom-avató’ ünnepségre. Nem tehetett róla, hogy végül nem így lett. Amikor megérkezett a helyszínre, - a látvány teljességgel lenyűgözte! Szikrázó éjszakai fények, tűzijáték, szinte nappali világosság, valóságos majális hangulat egy nyári estén, valahol a Bükk-hegység évszázados fái között, egy ember nem lakta hegybe fúrt széles alagútból kiöblösödő hatalmas, boltozatos teremben. A monumentális hegyi „luxus-palota” madártávlatból olyan gyönyörű, valószínűtlen látványt nyújtott, mintha csak a marslakók gyűltek volna össze éji fekete misére. A nagyteremben uralkodó hangulatot lehetetlen akár megközelítő hitelességgel is leírni! A bejáratnál Jezowskit külön fogadóbizottság várta, Mesznyik Koszmer elnökkel az élen. Kedélyesen átkarolva beljebb invitálta vendégét, s szembejövő ismerőseinek „mint a szintén Rend-béli, tekintélyes Jezowskit” mutatta be. Hiába szabadkozott, az est hömpölygő áradata magával ragadta. Gyakorlott karok adták egymásnak kézről kézre, s még fel sem ocsúdott, már át is öltöztették egy rituális ruhába. Skarlátvörös palástot viselt, szénfekete mellénnyel, - a hátán és a mellén arany rózsakereszttel...

 

Nincs fantázia, nincs szókincs, és főként nincs hely az este hangulatának, színes forgatagának, emelkedettségének és pompájának leíró érzékeltetésére! Jezowski eddigi élete legizgalmasabb pillanatait élte meg; s azt hitte, hogy ébren álmodik...

 

Egyszerre a halk zene elhallgatott; - teljes csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. „Szólítalak, Jezowski testvér, jöjj ide, elém!” - szólott az öblös hang az emelvényről, s a hang gazdájában Jezowski Mesznyik Koszmer elnököt ismerte fel. A hívásnak eleget téve, felsietett vendéglátója oldalára. „És most szólítom a felavatási, illetve inkább beavatási ünnepségünk vezérszónokát, Habsburg Ottót, Jeruzsálem Királyát- tartsa meg rövid beavató beszédét!” - szólt ismét az elnök. Az idős király ekkor mosolyogva Jezowski felé fordult, és a következőket mondta, kántáló hanghordozással: „Üdvözöllek benneteket! Élve a Nemzetközi Barlangász Szövetséget alapító páneurópai jogommal, magisztereim tanúságtévő jelenlétében, új testvérünk beavatásáról határoztam. Tanúságtévő nagymestereink, kik mind jelen vannak, a következők: Mádl Ferenc, Magasztos Nagy Pátriárka; Boross Péter, a Nagy Kelet Doyenje; Orbán Viktor, Oxford Rendszerváltó Dauphine-je; Horn Gyula, Bilderberg Priorja; Kovács László, Hazzard Megye Lordja; Kövér László, Századvégi Kerekasztal Lovagja, Szájer József, Kelet-Nyugat Benjáminja; Demszky Gábor, Budapest Perjel Harborja; Angliából: Anthony Blair, Mezopotámia Hercege! Előttetek ezennel beavatom Jezowski testvérünket, akinek a Föld Világállam Első Konzulja kitüntető címet adományozom. Szólítalak, Jezowski testvér, mondd fel az ősi eskünket, amelyet a Világosság Fényhozó Hercege megbízásából a Skót Rítus Nagytanácsnoka, a magyar elnök, Mesznyik Koszmer testvér fog előolvasni!”

 

Jezowski mellén óvatosan széjjel húzták a skarlátvörös palástot, majd borotvaéles hegyes tőrt szegeztek neki, miközben kezeit a Biblián keresztbe helyezték. Halk csörömpölő zörgés hallatszott; - a ceremónia-mesterek keltették koponyákkal és lábszárcsontokkal, a katarzis fokozása céljából. S eközben zúgva morajlottak fel az eskü utolsó, legkeményebb mondatai: „... ha ezek közül csak egynek is ellene cselekedném, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át szívemet, s hasamat felmetszvén, szaggassák ki beleimet; megcsonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol 24 óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérző tetemeit égessék meg és bocsássák szélnek a hamvaimat, hogy még emlékem se’ maradjon a becsületes emberek között, a Föld színén! Isten engem úgy segéljen!”

 

Jezowski mámoros állapotban, szinte transzban, mechanikusan mondta végig az esküt, fel sem fogta a szavak értelmét. Altestében reszketett; veseelégtelenséget érzett (fogvacogását visszatartotta), s a záróizmai már kezdtek elernyedni. Végig előző esti olvasmánya járt az eszében; Lakatos Pál második hajmeresztő könyve, a „Rendszerváltó miniszterelnökök pórázon” című. Ezután a feleségére gondolt, s szempillantás alatt túláradó nyugalom és magabiztosság szállta meg a testét és a lelkét is.

Tudta; ezúttal nem munka nélkül megy haza...

 

 

Vác, 2003. július 25.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az építési tervrajz

 

Jezowskinak igencsak hosszú időbe telt, amíg meg tudta emészteni a Barlangász Szövetségnél tett spontán látogatását, röviden: bükki kalandját. A legelső esethez képest az alapvető változást az a nagyon is elgondolkodtató tény jelentette, miszerint akkor felébredt; az utóbbi eset után azonban nem. A Bükkből távozóan - évtizedek óta kialakult szokásaitól eltérően - egy mátramelléki falusi csehóban egymagában felhajtott előbb egy grogot, majd egy másikban egy méregerős dupla feketekávét, melyek mellett órákig elücsörgött, a történteken töprengve. De mivel semmire sem jutott - s ezúttal sajnos nem is ébredt fel! -; visszaszállt kocsijába és hazafelé indult, vezetés közben mélyen elgondolkozva: mit is mondjon otthon...

 

Világosnak tűnt számára, hogy két, rosszabbnál rosszabb választás előtt áll. Ha mindent őszintén elmond a feleségének, - vagy egy szavát sem fogja elhinni, vagy (ami még rosszabb) összevész vele, amiért olyasmibe keveredett, amire cseppet sem volt felkészülve, s amitől az asszony előre óvta. Jezowskinak egyáltalán nem hiányzott, hogy egész hátralévő életében - „Én megmondtam neked előre!” című - korholásait hallgassa. Ezért úgy döntött, hogy az igazat nem mondja el; sőt, egy olyan rablómesét fog otthon előadni, amiben szó sem esik az ő beavatásáról. Jól tudta pedig, hogy az első hazugságot majd követi a többi, s ettől kezdve az élete kettőssé válik: egy látszatéletre a feleségével, - illetve egy kalandos valódira. S jó, ha mindezt hosszútávon is elviseli tudathasadás nélkül. A gondolatai szanaszét csapongtak. Az agya valóságos darázsfészekként zsongva, igyekezett minél előbb feldolgozni a friss élmény-zuhatagot; bár a feladat a rengeteg ellentmondás miatt meglehetősen megoldhatatlannak látszott. Számára a legdöbbenetesebb felismerést az jelentette, hogy amit eddig „való(s) világnak” hitt, az nem létezik; s helyette egy álomvilág az igazi, amelyben a „hivatalos élet” szereplői egészen más karaktert alakítanak, mint akik a szürke, hétköznapi „valóságban”. Úgy érezte; - soha nem fogja kiheverni, amit látott; és soha nem tud többé megbízni egy másik emberben, hogy valóban az, akinek mutatja magát. Viszont szembe kellett néznie a ténnyel, az immár megváltoztathatatlannal: szabadkőműves lett...

 

Még hazaérése előtt eldöntötte, hogy nem akar beleőrülni ebbe az egészbe; ezért tulajdonképpen nemcsak a felesége előtt fog hallgatni, hanem mindenki más előtt is; - sőt, saját magában sem tudatosítja a történteket, hiszen egy emberben kettő személy nem lakhat együtt békében, pláne az eredeti személy akarata ellenére.

 

Nagy nehézségek árán, de sikerült betartania, amit megfogadott. Ugyan hetenként egyszer kénytelen volt bevenni lefekvés előtt egy eunoctint, hogy aludni tudjon; mert enélkül az agya - mint a végtelenített, bűvös körben járó számítógép - csak és kizárólag a megold(hat)atlan problémák, ellentmondások tisztázására fordította a teljes kapacitását, ami Jezowski teljes fizikai és szellemi kimerüléséhez vezetett volna. Nehéz heteket élt át. Sosem lehetett biztos abban, hogy aki másnap felkel, az ugyanaz az ember, aki előző este lefeküdt. S várta-várta, hogy mi fog történni.

 

Két hónapig nyugodtan „emészthetett”, s már kezdett is idegileg regenerálódni; - amikor egy reggel felhívta telefonon Mesznyik Koszmer, a Barlangász Szövetség múltkori epizódból megismert elnöke. „Találkozót kell megbeszélned az unokaöcsémmel, Langsdorff Koszmerrel, aki a Budai Vár egyik kazamatájában bérli irodáját, s a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnöke! Jelszóként - erről ismer majd fel - mondd azt neki, hogy Isten éltesse sokáig születésnapján!” Hát mégse álom volt, folytatódik tovább! - rémüldözött Jezowski; majd higgadtan felvette a telefont, és megbeszélte a találkozót az újabb Koszmer-elnökkel...

 

Szó, mi szó, - ronda egy novemberi nap volt! Már az éjszaka közepétől zuhogott, s Jezowski otthon felejtette az esernyőjét. (Honnan is sejthette volna, hogy ennek a napnak az esernyő lesz a vezérmotívuma?!) Alig szállt ki kocsijából a váraljai parkolóban, szinte máris csuromvíz lett mindene. Így tette meg gyalog a kapuig vezető többszáz-méteres utat. Gyanús egy építmény volt már kívülről is, de mégis bátran lenyomta a nehéz kilincset, s belépett egy hűvös folyosóra, ahol félhomály és valami orrfacsaró szag fogadta. Ekkor eszébe jutott, hogy már régóta erősen vizelnie kell; - jobb lesz, ha gyorsan elintézi folyó ügyeit, mielőtt az elmondásnak megfelelően megkeresi a lepkevadászok irodáját. Tíz-egynéhány lépést tett meg, amikor fürkésző tekintete egy jobboldali ajtón a „WC”-feliratot vélte felfedezni. ‘Egy életem, egy halálom!’ - gondolta a sötétben, s belépett a nyirkos helyiségbe.

 

Már kívülről is hiába kereste ugyanis a villanykapcsolót, amelyet nem talált meg belül sem. A derengésben (a helyiségnek láthatólag nem volt ablaka) piszoárok sziluettjét inkább csak gyanította, mint valójában látta, - de hogy még biztosabb legyen az elvégzendő kis dolgában: vakmerően kétarasznyira nyitva hagyta a WC ajtaját, hogy a beszüremkedő halvány ‘fényben’ ne érhesse meglepetés. Elvégezte hát a dolgát - azaz éppen hogy csak befejezte volna! -, amikor hatalmas robajlást és elemi erejű vízáram csobbanó lezúdulását hallotta; majdhogynem ledöntötte a lábáról is. Az történt, hogy miközben Jezowskink még a sliccén matatott, minden előzetes jelzés nélkül (ön)működésbe lépett a piszoárok öblítő rendszere, valódi árvízzel árasztva el az egész helyiséget. Jezowskit övön alul érte az öblítés...

 

A dzsekije széttárva; - de az alatt deréktól lefelé teljesen elázott a friss csapvízzel vegyes szennyvíztől. Kifelé távozóban inkább érezte, mint látta, hogy szinte már bokáig tocsog a még mindig ömlő áradatban. Még csak ez hiányzott! - gondolta.

 

Elviekben csak két választása volt: vagy hazamegy, s útközben jéggé fagy a vizes nadrágjában (= vese-és/vagy tüdőgyulladás); vállalva a ‘megfutamodás látszata’ kockázatát is; - vagy pedig lemegy ‘a szuterénbe’ az Elnökhöz, megszárítkozni... A józan ész (?!) az utóbbi megoldás mellett szólt; - így Jezowski mély lélegzetet vett, és nekiindult, hogy beteljesítse sorsát. Bizonytalan kopogás után benyitott az ‘Elnök’ táblájú ajtón, s rémületére egy előszobában találta magát, két titkárnővel szemben, akik az íróasztaluktól tekintettek fel a belépőre. A másodperc törtrésze alatt még átfuthatott az agyán, vajon mi szüksége lehet a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnökének két titkárnőre (?); azután - mert mosolyogva intettek, hogy az Elnök úr már várja - a táskáját szorosan csöpögő öléhez szorítva, beslisszolt a szerencséjére éppen kinyíló elnöki ajtón, amelyet maga Langsdorff Koszmer tárt szélesre, a legjobb pillanatban. Beszédesen tocsogó lábnyomok maradtak utána...

 

Látszólag nem történt semmi, senki nem vett észre semmit; Jezowski pedig simán bejutott küldetése színhelyére. Csak állt; kívülről csöpögve, belülről pedig mélyen megszégyenítve, büszkeségében megalázva, egy nemecsekként, kétségbeesetten. Továbbra is pajzsként szorította magához aktatáskáját, majd szemrebbenés nélkül vendéglátójára nézett. A szintén Rendbéli Langsdorff testvér külsőre nem sokban különbözött unokabátyjától. Ezek mind egyformák! - gondolta Jezowski, mert a középkorú férfinek ugyanolyan sörte bajuszkája volt, mint azoknak, akiket már eddig megismert. Kezet fogtak; s mindjárt, első látásra össze is ölelkeztek. Isten hozott! - mondta Koszmer, majd visszahőkölt: „De hiszen Te csuromvíz vagy!”... Jezowski kínos precizitással elmagyarázta, mi történt, - s várta a lesújtó ítéletet. „Ajjaj; már egy hete kérem a vizeseket, hogy csinálják meg az öblítő-rendszert, ám eddig hiába! De nem láttad a „ROSSZ!” feliratú táblát a mosdó ajtaján?! Na, mindegy, ülj le, azaz dehogyis, maradj így, mindjárt kitalálunk valamit!”. Amíg kiment, hogy „segítséget” hozzon; Jezowski körbenézett a 16-20 négyzetméteres szobácskában. A falakon szinte mindenütt, különböző fajtájú preparált, kifeszített szárnyú pillangók függtek - nagy, üvegezett dobozokban. Éjjeli és nappali pávaszemek, atalanták, apollók, antiópák, kardosok és fecskefarkúak, halálfejesek, - a formalinhalálban szendergő, márványmozaik-mustrázatú alkonyati szenderek; sőt, észak-amerikai admirálisok, s tenyérnyi délamerikai morfók is. Ekkor Koszmer visszajött, nyájasan mosolyogva - kezében egy nyitott esernyő. „Drága barátom; az első találkozónkat még az sem ronthatná el, ha mondjuk spontán bevizeltél volna, ami teljesen valószínűtlen. Mert hát ugye nem ez történt: mindenben a mi rossz mosdónk a hibás! Rá se ránts, kérlek, vetkőzz neki, vesd le a nadrágodat, ülj le a székre, s a bejárat felőli oldalról tartsd magad elé az esernyőt - nehogy neglizsében lássanak a lányok, mikor a forró teát hozzák!” Jezowski mindenben vendéglátójára bízta, s az utasítás szerint máris kényelembe helyezte magát. Az enyhén illatos, vizes nadrágot a tűzforró radiátorra terítették száradni, amitől már 5-10 perc múlva vizeldeszagú párával telt meg a szoba levegője, mire kinyitották az ablakot. Tudták: a rövidebbre tervezett beszélgetés megnyúlt időtartamát ettől kezdve már nem a mondanivaló hossza, hanem a nadrág száradási ideje határozza meg... Megitták a teát, s kíváncsian fürkészték egymást. „Kérdezz csak bátran, ha valamit nem értesz!” - szólt Koszmer, mintegy olvasva Jezowski tekintetében.

 

„Mondd, ez a lepkevadászat valódi, vagy csak álca?” - „Itt minden valódi; de mindennek kettős valódi értelme van: egy külsődleges, meg egy rejtett. Minket, s az egész Rendünket kettős finanszírozás élteti - egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia az állami költségvetésből, másrészt Rendünk tagjai, mint szponzorok a vállalati támogatásukkal.” - „???”. - „Légy nyugodt, minden rendben van, a dolog abszolút szervezetten működik. Ha valaki netán „vizsgálódni” akarna - ami eleve kizárt esemény -, csak teljesen szabályos támogatási és tagi szerződéseket talál, valamint teljesen hétköznapi számlákat és átutalásokat. Egyébként minden fontosabb hivatal, intézmény megfelelő vezető pozíciójában a Rendünk tagja ül; - aki természetesen jól ismeri az aktuális azonosító jelzéseket, szimbólumokat. Ma (s még közel egy évig) a kardoslepkevan érvényben; amely iraton a pillangó szerepel, azt zöld (gyorsított) úton kell elintézni, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Tavaly pl. a pöttyös nyakkendő volt „divatban”; - kész röhej, minden jelentős kultúrösszejövetelen valósággal nyüzsögtek a pöttyös nyakkendősök!”. Jezowski ránézett a névjegyre, s látta, hogy annak is a jobb felső sarkában piros-fehér-zöld, kardos pillangó virít. „De mutatok valamit, hogy formális és átvitt értelemben is megértsd a lényeget! - folytatta Koszmer. Nézz rá, jó erősen a lepkére! S a képét emeld olyan közel a szemed elé, hogy az orrod hegyével megérinthesd. Bandzsíts egy kissé, amíg a kompozíció két hasonló foltja össze nem csúszik. Ekkor lassan távolítsd a képet, körülbelül 30 centiméterre az orrod hegyétől. Nézd merően a kompozíciót, és továbbra is bandzsíts! Néhány másodperc múlva a jobb és a bal szem által látott képek átfedik egymást, és előtűnik a háromdimenziós kép. Most, így, mit látsz?”

 

Jezowski szolgaian végrehajtotta vendéglátója utasításait, s meglepve kiáltott fel: „Egy arany rózsakeresztet látok!” - „Nos, mint látod: a lepke az adekvát forma; s a rózsakereszt a rejtett tartalom. Így vagyunk a világgal is: mert kik profánok, szimplán lepkevadásznak néznek bennünket, miközben mi őrizzük az ősi tudást.” - fejezte be tanítását Koszmer elnök.

 

Ekkor csöngött a telefon. Valamilyen „építési tervrajzról” esett szó, amelyet az Elnök jó előre megígért valakinek a vonal másik végén. Miután Koszmer letette, Jezowski félve megkérdezte: „Mi az építési tervrajz?” - „A társadalom politikai szerkezetének gyökeres átalakítására irányuló átfogó, új koncepció. Nagyon jó, hogy megkérdezted, látom, hogy komolyan érdeklődsz a közös dolgaink iránt! Éppen ezért kértelek magamhoz. A feladatod az lesz, hogy készíts ‘építési tervrajzot’ a keresztény magyar világnézet és a szocialista gondolkodásmód összebékítésére, és tegyél konkrét javaslatot a személyekre is, akik egy feltételezett nagykoalícióban együttműködve vezethetnék az országot!”.

 

Megbeszélték még, hogy Jezowski jelentkezik Koszmernél, amint a koncepcióval elkészült, s akkor ‘kap tőle’ polgári foglalkozást is, amiből legálisan megélhet. A nadrág időközben megszáradt, s Jezowski felöltözve eltávozott.

 

Két hét alatt főhősünk megírta a „Keresztény szocializmus” című tanulmányát, amit vaslogikával, legjobb tudása és ismeretei szerint alkotott meg. 2000. decemberében jártunk. Elküldte írását a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnökének, s várta, hogy mi következik. Egy hét múlva jelentkezett is Langsdorff Koszmer, és a megbeszélés színhelyéül megjelölte az egyik dunaparti palotát. Ez a beszélgetés ezúttal igen rövid ideig tartott, és nem egy szobában, hanem a tágas aulában, két oszlop- Jákin és Boáz? - között zajlott le. „Igen értékes a munkád - kezdte Koszmer -, ámde engedd meg, hogy a végkövetkeztetéseidet „módosítsam”! Egyrészt még nem döntöttük el, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt „ejtsük-e”, vagy sem. Másrészt viszont, amennyiben mégis „leváltanánk”; akkor sem Németh Miklós lenne az egyezményes miniszterelnök (aki keresztény s szocialista is egyszemélyben), hanem akkor a Horn-vonal jön vissza, valamilyen formában. Ettől függetlenül a levezetésed hibátlan; - ám a politika nem tudomány, és nem érzés kérdése, hanem a hatalom művészete. Jól jegyezd meg ezt a továbbiakban!”

 

Jezowski állt csalódottan, mint egy anyátlan kisgyermek (motherless child), akinek elvették a játékát. Koszmer távozóban még utána szólt: „Amint megígértem, beajánlottalak két multi tanácsadónak: a KPMG-nek és a Deloitte & Touche-nek, majd ők jelentkeznek megbízással nálad!” Jezowski felderült: mégiscsak lesz munkája...

 

Vác, 2003. augusztus 26.

 

A szigorúan titkos jegyzőkönyv

 

Nincs az a hátborzongatóan valószerű history fiction, mely váratlan fordulataiban, kápráztató színességében felülmúlhatná a valóságot.

Mégis, meg lehet próbálni.

Hátha sikerül.

 

Olvasható az interneten egy eredetinek, hitelesnek látszó, hivatalos pecséttel, minősítéssel is ellátott jegyzőkönyv, amely ma is köztiszteletnek örvendő, mi több, a társadalmi elismerés garádicsain azóta még sokkal magasabbra is lépett személyeket hoz összefüggésbe egyrészt egymással, másrészt a rendszerváltás bizonyos, eleddig hivatalosan (a sajtóban) nem ismertetett kulisszatitkaival.

Kelt: 1988. február 12-én, amikor a nemzet még aluszkált.

 

A jegyzőkönyvben – amelyet úgy 6-8 évvel ezelőtt olvashattam először – több név, illetve szervezet is szerepel; olyan konkrétumok, amelyek összefüggései egyszerűen nem lehetnek valaki rosszindulatú fantáziájának a torz agyszüleményei, viszont a kirakós-játék mozaikkockáit csak olyasvalaki lehet képes helyesen s értelmesen összerakni, aki egyébként is járatos a (magyar) nagypolitika sajátosan okkult – vö. pl.: rózsadombi és pártpaktumok, választási-és népszavazások, spontán és rabló privatizáció, olajügyek, körkörös bankkonszolidáció, stb.) háttérműhelyeiben és mahinációiban, tehát ismeri azt az általános algoritmust, dekódoló eljárást, mellyel a valós összefüggések, mint rostélyon át a titkosírás szövege, maradéktalanul előhívhatók, feltárhatók. Ügynökök, egykori (akkori) szigorúan titkos tisztek nevei olvashatók a jegyzőkönyvben, olyanoké, mint például a Firkász, a Hindu vagy a Festő.

Etnikai azonosító, és két foglalkozás, mint fedőnevek?

Kik lehetnek ők?

 

Mint tudjuk: összesen három olyan „hivatalosan is elismert” szervezet létezik a világon – s így Magyarországon is -, amelyből egész életen át nem lehet kilépni.

 

1. Titkosszolgálat

2. Szabadkőművesség

3. Maffia

 

Nem ostobaság feltételezni, hogy léteznek, létezhetnek személyes kapcsolódások, átfedések. Mint tudjuk, a rendszerváltást nevezik „módszerváltás”-nak, „ügynök-rendszerváltásnak”, célozva annak alapvető hamisságára, valamint arra, hogy valójában kik is hajtották végre. Ismeretes, hogy a Kádár-rendszer – legalábbis hivatalosan – tiltotta a szabadkőműves páholyok működését. A tetszhalott páholyok felélesztése, működésük újra engedélyezése a hírhedt kommunista szabadkőműves, Kádár felettes énje, a magyar kultúrát a szintén hírhedt 3 T-vel kézivezérlő Aczél György nevéhez fűződik, akit egyébként mindmáig feltérképezetlen érdekek és szálak fűztek például a Soros Alapítványhoz, de pl. Antall Józsefhez és Orbán Viktorhoz is. Az ún. rendszerváltással fekete bárány lett a komplett belbiztonsági hálózat (III./III.), de semmilyen pejoratív hatás, bírálat vagy leépítés nem érte a hírszerzőket és a kémelhárítókat (III./I. és III./II.); mi több, a rendszerváltó állam ezeket a hálózatokat változatlan állománnyal átvette és működteti is, mind a mai napig. Miáltal egyrészt legitimálta, másrészt rehabilitálta is, minden korábbi, a rendszerváltás előtti tevékenységüket is. Így a kommunista titkos-ügynökökből a haza folytatólagos, autentikus őrzői, mitikus hősei, stb. lettek, magyarán szólva megdicsőültek, s ott folytathatták tovább, ahol abbahagyták. Ők voltak/lettek a leépülő nemzetállam és a felépülő világállam közötti összekötők. A napnál is világosabb, ám a mai napig leplezett összefüggés, mely szerint a rendszerváltást valójában a rejtőzködő világállam (pl. a Bilderbergi Csoport) rendelte meg, úgy, hogy a nagyhatalmak vezető politikusai révén egyeztetett a magyar potentátokkal, akik a feladat végrehajtását természetszerűleg a fedett ügynökeikre bízták. A megegyezés alapvető dokumentuma a Rózsadombi Paktum.

 

A párhuzamos történelem történetírói szerint a titkos paktum aláírói a következő személyek voltak:

Antall József, az Orvostörténeti Múzeum igazgatója, a rendszerváltás utáni első, megválasztott miniszterelnök (1990-1993).

 

Horn Gyula, a reform-kommunista kormány külügyminisztere, a második „szabad” ciklus miniszterelnöke (1994-1998).

 

Pető Iván levéltáros, a Szabad Demokraták Szövetsége elnöke.

 

Paskai László, bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek.

 

Göncz Árpád műfordító, későbbi köztársasági elnök (1990-2000).

 

Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZelnöke.

 

Boross Péter, előbb belügyminiszter, majd miniszterelnök (1994).

Már ami a közismert, hivatalos társadalmi funkcióit illeti.

 

Jóskabácsi, a rejtélyes történet talán főszereplője, akinek a máig őrzött inkognitója nem véletlen. Lehetséges, hogy a Rózsadombi Paktum szállásadója, de az is lehetséges, hogy a Világállam okkult szálláscsinálója (szaknyelven = rezidense) volt.

 

Ők voltak hát „a valódi rendszerváltó ősatyák”, nem az ifjú, lánglelkű „bátor, békés forradalmárok”, amilyeneknek/akiknek Orbán Viktor a Fidesz alapító atyáit mindig is beállítani igyekezett…

Tehette – ő nem írta alá a Paktumot; mint láttuk, ott sem volt.

Node ha nem titkos ügynök, nem szabadkőműves, nem ávós, nem szálláscsináló vagy szállásadó, akkor kicsoda Orbán Viktor?!

Hogyan kötelezheti őt is, egy fiktívnek bélyegzett, ám következményeiben nemzetsors-döntő, nagyon is valós paktum minden egyes pontja, ha egyszer nem írta alá? Mert hát azért 20 év alatt csak kiderült, hogy Orbán Viktor sem lehet Csaba királyfi, vagy a szakrális császári trónörökös, jobb-vagy balkézről fogant alteregója…

 

Sándor András írta például Orbán Viktorról, még 1997-ben:

"Orbán Viktort a bilderbergi ‘kerek-asztalnál’ jelölték ki a számunkra, és már javában programoznak is minket, hogy jövőre őt válasszuk meg Antall és Horn után harmadiknak, s azt higgyük, a mi akaratunk. Megvan ennek a technikája. Rutinkérdés ez. A baromfigyár leghorn-tyúkjai is azt hiszik, hogy a Teremtő ketrecbe teremtette őket, automata etetővel. Nem mintha Orbán Viktor nem lehetne szabad körülmények között is alkalmas a magas tisztségre. Lehet, hogy alkalmas lenne, lehet, hogy nem. Világért sem bántjuk őt. Abban azért mégis van némi különbség, hogy egy nemzet a saját élet-működése során termel ki a maga számára egy kormányfőt, vagy pedig valahol előírják a számára. Ám ha történetesen Kossuth Lajost előírták volna valahol kormányzó-elnöknek, - minden bizonnyal nem lenne ott a képe ma a szobám falán. Vagyis hát a bunda ismeretében nem olyan auguri művészet tudni, ki lesz a bajnok. A Pető megtette a kötelességét, a Pető mehet. A Horn megtette a kötelességét, a Horn mehet. Orbán Viktor! - Parancs! - Hozzám! - Parancs! - Jövőre maga lesz a főbizalmi! - Értettem!"

 

De vajon mi lett az „új” rendszer által számkivetett, megtagadott, utólag „jaj’be rút!”-nak minősített III./III.-asokkal? Akik mellesleg az előnevelői voltak az átvett/befogadott felsőbb ügynökosztályoknak. Az önátmentő menekülés hevében komplett ügyosztályok alakultak át szabadkőműves páholyokká, talán Aczél javaslatára. „Tudunk” olyan nyugalmazott KGB-tábornokról, aki később egy előkelő páholy nagymestere lett, de a közéletben nem erről az „oldaláról” vált közismertté. Első embere közvetítő lett a szolgálatok és a szabadkőművesség között. Neki nem kellett belépnie sehová.

 

Jim Marrs „A titkos uralom” című könyvében egy bekezdésben utal is arra, hogy a fentebb felsorolt titkos szervezetek valójában együttműködnek, vagyis osztozhatnak a világállami hatalomban.

Íme az idézet:

 

„(...) Nyilvánvaló, hogy az összeesküvések e homályos és szövevényes hálója a valóságnak egy olyan szintjére utal, amellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln kijelentették: „Kétségbevonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szervezett, egységes keretintézmény létezéséről, amely összehangoltan dolgozik a háttérben, gyakran más szervezeteket használva álcaként. Ezt a keretintézményt sehol nem nevezték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy ez valójában a Sioni Rendház.” Ezután eltöprengtek a Rendháznak ‘az európai ügyek sötét alvilágával’ összefüggő rejtett tevékenységén, „ahol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a hírszerző ügynökségek között, ahol a befolyásos üzleti körök össze-fognak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek homályos, titkos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kémkedés, a pénzhatalom és a szervezett bűnözés között húzódó határvonalak lassan összemosódnak és egyetlen zavaros érdekterületté válnak, melyben Európa kereszténydemokrata pártjai, az európai egységet célul kitűző különféle mozgalmak, királypárti klikkek, újfajta lovagrendek, a szabadkőműves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend és a Vatikán egy hatalmas örvényben egyesülnek ideiglenesen (?!) valamilyen közös cél érdekében.”

 

Jézusom! - sőt, Jezovicsom! -, a Jóskabácsi, csak nem a Sion Bölcseinek megbízottjaként adott szállást a Rózsadombi Paktumnak?

 

Az említett internetes dokumentumot – vajh’ ki tehette fel, milyen okból és céllal? – most, a fenti idézetek tükrében átírtam.

 

A jegyzőkönyv eme legújabb átirata – az eredeti keretet megőrizve – most arról szól, hogy az eddig már megismert szereplőkön túl, létezik egy titokzatos személy, akinek a kilétét sűrű homály fedi, és aki nemsokára színre lép, hogy beteljesítse vérvonala karmáját.

Ha ez igaz, úgy nagyon jó – ha nem, nos…

Isten irgalmazzon a magyaroknak!

 

 

 

 

 

 

Tárgy: magyarországi rendszerváltás/fedett azonosságú személyiségek Jezowski Krisztián személyi dosszié   GLOBÁLIS VILÁGÁLLAM magyar alosztály SZIGORÚAN TITKOS! Előzmények, tényvázlat: A Christian Jezowski fedőnevű célszemély very important person, aki még saját maga sincs tisztában származásával, valódi gyökereivel, családi és nemzeti hovatartozásával, nem-hogy bárki más tudná, vagy tudhatná róla a teljes valóságot. Jezowski Krisztiánt – másik két személlyel együtt – a magyar nemzetben, Magyarországon, a Magyar Köztársaság „állami” felségterületén, magyar néven rejtettük el, önmaga elől is, - egészen addig a pillanatig, amíg a végidők közeledtével nem válik szükségessé és indokolttá valódi kilétének a felfedése. Nevezett célszemély elsőrendű értelemben: cél; de egy másik, fontosabb, és ezért még fedettebb projekt útmutatása szerint eszköz, egy még magasabb cél elérése érdekében. Jezowski sem az egyik, sem a másik küldetéséről nem tud, - azt hiszi, hogy spontán választották ki valamilyen világállami ügyben. Feladat: A fentiek értelmében és messzemenő szem előtt tartásával, el kell kezdeni Jezowski Krisztián alapkiképzését, és fel kell őt készíteni a templomos-szabadkőműves beavatásra, - mielőbb ráállítandó őt arra az útra, amelyről többé nincs letérés. Fel-készítése során különös figyelmet és gondosságot igényel az a tény, hogy Jezowski ténylegesen szakrális személyiség. Ez egyrészt azt jelenti, hogy kiképzése és beavatása a legkisebb részletekbe menően kizárólag „a szabad akaratából” történik, másrészt viszont azt is, hogy új személyiségének kifejlesztése során akár nem várt nehézségek, konfliktusok, sőt, speciális eljárást igénylő helyzetek is adódhatnak, ha „megszólal a vér hívó szava”. A korai önfelismerést meg kell akadályozni, akár tudatmódosító szerek megfelelő dózisú adagolásával is. Jezowski Krisztián felkészítését természetszerűleg csak a leg-avatottabb személyek végezhetik; olyanok, akiket a Rend már hosszú évekkel ezelőtt kijelölt erre a szakrális feladatra. A célszemély megfigyelését két magyarországi ügynökünk, - a Festő és a Hindu végzi. Kapcsolatainak szervezésére Jezovics a legalkalmasabb testvér, - szenteljen különös figyelmet arra, hogy a hitünk legkényesebb dogmája, a Baphomet-kultusz, mielőbb Jezowski személyiségfejlesztésének központi elemévé váljék. A pszichológusi feladatokat Jezovecz testvérre bízzuk. Egyes nevek szótövének meglepő azonossága csak véletlen. Végrehajtandó az ősi szabadkőműves eskü* terhe alatt. Készítette: Jóskabácsi Aláírás: Árpibácsi Jelen jegyzőkönyvet a "Selyemgombolyító" titkos irattárában kell elhelyezni, a Rend „top secret” eljárási szabályai szerint, szigorúan elkülönítve a „Rendszerváltás” és a „Demokrata Fórum”, illetve más projektek bizalmas dossziéitól. „A világ a titok által létezik” (Széfer ha Zóhár)

 

 

 

 

A szabadkőműves eskü*

 

Íme, az eredeti, ősi szöveg: „Esküszöm az Istenre*, a világegyetem nagy építőmesterére, hogy a szabadkőművesség titkait soha föl nem fedem, s abból, amit a szabadkőművesek gyülekezetében hallani, látni vagy érezni fogok, senkivel semmit sem közlök, legyen az nő vagy férfi, mielőtt jó eleve meg nem győződtem arról, hogy valódi testvér. Ígérem, esküszöm, fogadom, hogy soha semmi olyast sem nem írok, sem nem metszek, sem nem vések, sem nem nyomtatok, sem nem faragok, sem nem rajzolok, sem bárminemű hasonlót nem teszek, sem engedni nem fogom, hogy valami olyast írjanak, messenek, véssenek, nyomtassanak, faragjanak, vagy rajzoljanak, avagy bárminemű hasonlót tegyenek papírra, ércre, homokba vagy földbe, vagy bármi egyébre, mi ujj, vagy valamely eszköz nyomásának enged, legyen az mozgó vagy szilárd, vagy folyékony anyag; ezenkívül ígérem, esküszöm, fogadom, hogy hű leszek ehhez a páholyhoz vagy ahhoz, melynek tagja leendek, s csak javára és kárának és ártalmának elkerülésére fogok törekedni, hogy minden ember, de különösen megszorult testvéreim iránt szánakozó leszek, és hogy védeni fogom a hazát, s igyekezni fogok hazám javát előmozdítani. Ha ezek közül csak egynek is ellene cselekedném, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át a szívemet, s hasamat felmetszvén, szaggassák ki beleimet; megcsonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol huszonnégy óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérző tetemeit pedig égessék meg és bocsássák szélnek a hamvaimat, hogy még emlékem se maradjon nemcsak a szabadkőművesek és más becsületes emberek között, de általában a föld színén se! – Isten* engem úgy segéljen!”

 

*”Isten” - értsd: a Világegyetem Nagy Építőmestere.

 

 

 Ajánlom még a szerző honlapját is...

 http://www.czl.gportal.hu/