Czike László

 

A rendszerváltás utáni államrend kérdései

 

1. Bevezetés

A dolog úgy kezdődött, hogy ‘megint csak’ (bár most még viszonylag távolinak tűnik a következő országgyűlési választások 2006. évi idő-pontja!) pártprogramot kellene írni; végre olyat, amely nem az 1990-es ‘rendszerváltó állam’ illegitim pótcselekvésének toldozott-foldozott legújabb kori ‘változata’, hanem valamilyen eredendően eredeti vízió, egy olyan állam elvi leképezése, amilyent valójában látni szeretnénk.

 

Egy olyan államrend és egy olyan cselekvési program, mely a magyar állam történelmi gyökereihez tér vissza, a történelmi múlt autentikus folytatása; - s mint ilyen, a népfelség elvét, a Szentkorona-tant tekinti az összes mai jogok, a cselekvési szabadság ősi jogforrásának. Előre kell bocsátanom, hogy jómagam azok közé tartozom, akik véleménye szerint a mai magyar ún. ‘liberális polgári jogállam (demokrácia)’ nem legitim, legalábbis a felsorolt történelmi okok miatt: (1) Magyar-ország elveszítette politikai, jogi és tényleges függetlenségét, amikor a II. világháború végén, 1944. március 19-ikén országunkat megszállta a hitleri német hadigépezet, a Wehrmacht. (2) A párizsi békekötéssel a győztes nagyhatalmak (USA, Anglia, Franciaország és Szovjetúnió) lezárták ugyan a világháborút; ám Magyarország a szuverenitását nem nyerte vissza - a német katonai megszállást felváltotta az orosz, amely ‘ideiglenes’ jelleggel 1991. júniusáig tartott. (3) Időközben 1990-ben lezajlott az ún. ‘rendszerváltás’, amit 15 év történelmi távlatából szín-játéknak (tragikomédiának, pamfletnek vagy még inkább egyszerűen bohózatnak) tekinthetünk, mivel nem a népfelség elvéből indult ki, s nem is állította helyre a hiteles magyar állam jogfolytonosságát - ‘csak úgy’ bevezetett egyfajta nemzetközi látszat-demokráciát; nép-nemzeti sajátosságaink figyelmen kívül hagyásával, illetve teljes mellőzésével. Ez az ún. ‘polgári jogállam’ nem szerves folytatása sem a Kiegyezés (1867.) utáni, monarchisztikus keretek közötti polgárosodásnak, sem a II. világháború előtti Horthy-korszaknak; - sőt, megkísérli kitörölni ‘emlékezetünkből’ a szocialista Magyarország minden kétségtelenül megszerzett, felépített tényleges vívmányát, valamint 1956. történelmi csodáit is, amelyekkel államjogi, polgárjogi és demokrácia-teremtési, illetve humanisztikus értelemben példát mutattunk a szabad világnak.

 

A rendszerváltás nem a történelmi gyökerek talaján, nem a népfelség elve alapján és főleg nem a nép valós akaratából történt; így az általa létrehozott polgári jogállam - minden látszólagos vagy valós ‘erényei’ ellenére - illegitim; a teljes politikai és államjogi szervezeti rendjével, berendezkedésével együtt. Meg kell állapítsuk, hogy a rendszerváltás révén kialakult struktúra nem más - nem több, nem jobb -, mint a volt reformkommunista diktatúra voluntarista államának megerőszakolt, új spontán mutációja; pontosabban annak toldozott-foldozott tökéletlen változata. Lehetséges, hogy az ‘átalakítás’ (peresztrojka) eredménye tökéletesen kielégíti az annak lényegét kiagyaló idegen nagyhatalmak és háttérhatalmi szellemi műhelyeik érdekeit és igényeit; de a magyar nép ‘ez irányú szükségleteit’ semmiképpen nem. Mikor valamiféle új, a történelmi magyar nemzet jövője felépítésének ország-programján gondolkozunk; elvileg szükségképpen kétfajta megoldás között lehet választani: (1) Vagy folytatjuk a mára kialakult skizofrén demokratúra toldozását-foldozását és akkor semmivel nem vagyunk különbek, mint ‘rendszerváltó’ honi eurokommunistáink; vagy (2) ‘Mindent’ elölről, a gyökerektől kezdünk újra; vagyis olyan új típusú államot alkotunk, amely nem is hasonlít a jelenlegi ‘állatorvosi ló’ torz-képződményhez. Szeretnénk az utóbbi elvárásnak megfelelni, hogy végre kiléphessünk a bűvös körből; melyben a frissen kikelt globalizációs elitünk vezetett tévútra valamennyiünket. Nézzük mindenekelőtt a jogforrásokat:

 

Drábik János írja az „Uzsoracivilizáció” II. kötetében az alábbiakat: „Ezen írás célja figyelmeztetni a magyar Országgyűlés tagjait - és a magyar állampolgárokat - az Európai Únióba történő belépéssel járó óriási hátrányokra és Magyarország függetlenségének a végleges fel-adásával járó veszélyekre. Először is azt kíséreljük meg bizonyítani, hogy az államok feletti JOGOT, amely az államot kötelezi, az állam a „JOG uralmának” durva megszegése nélkül nem változtathatja meg, ha igényt tart arra, hogy jogállamnak minősüljön. A következőkben kifejtjük, hogy a magyar állam felett álló ezen nem megváltoztatható JOG a magyar történelmi alkotmány, melyet a Szent Korona jelképez és tartalmilag a róla szóló tan foglal össze. A Szent Korona-tan egy-ben a magyar nép metafizikai háttere, a nép-és nemzetvallás szerepét is betöltő transzcendens dimenziója. Végül rátérünk, hogy a belsőleg fokozatosan elbürokratizálódott és antidemokratikussá átalakult EU beolvasztja Magyarországot. Ebből az ellenőrizhetetlen kolosszussá növekedett államok feletti birodalmi struktúrából nem lehet kilépni, és kizárni sem lehet senkit; - tehát végleg elvész a magyar nép saját önrendelkezése, az ország függetlensége, a történelmi alkotmány jog-folytonosságának a helyreállítása és ezzel együtt a magyar föld. Mert a magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép. Érdemes-e vállalni fejenként és évenként 19 ezer forintért - optimális esetben is csak ennyi előnnyel járhat az EU-tagság - ezt a nemzeti önfeladással járó, Trianonnál is nagyobb tragédiát jelentő sorsdöntő lépést? Az EU ma már sokkal inkább az egykori Szovjetúnióhoz hasonlít, mint az eredeti Közös Piachoz. Felmértük már, objektív ismérvek alapján, hogy mennyi hátrányt jelent ez a beolvadásig elmenő integráció? És közöltük-e ezt megfelelő formában az ország népével? Elemeztük-e, hogy kinek kell jobban a másik? Az Európai Úniónak kell-e Magyar-ország bekebelezése, és a vele járó hatalmas haszon, - vagy nekünk, magyaroknak, az önrendelkezésünkről való végleges lemondásunkért az évi 19 ezer forint?!”

 

Amikor Drábik János a fenti sorokat írta; Magyarországon még nem zajlott le az EU-ba belépéssel kapcsolatos népszavazás. Mondhatjuk úgy is, hogy elemzését felvilágosító célzattal írta, - éppen azért, hogy aki megérti ez irányú ‘választói felelősségét’, az szavazzon nemmel...

Ma már a kérdés, illetve a nemzetállam függetlenségéért aggódó fel-vetés nagyjából aktualitását vesztette, mert 2003. tavaszán a magyar nép ‘ügydöntő kisebbsége’ - a vonatkozó jogszabály szerint érvényes szavazással - eldöntötte, hogy Magyarország az EU tagja legyen. (Sőt, 2004. májusában az Európai Únió ‘teljes jogú’ tagjai is lettünk.) Még teljes súllyal, az államjogi problémakör teljes spektrumában felmérni sem vagyunk képesek: mi minden hátránnyal járt ez a döntés?! Annyi mindenesetre biztos, hogy a magyar függetlenség - örökre? - elveszett; és a magyar föld, a magyar haza egyetemes részvénytulajdonná, úgy- nevezett szabad mozgású tőkévé alakult át. Történelmünknek tehát itt a vége; - ettől kezdve lehet beszélni magyar régióról, népviseletről és népi táncról, magyar zenéről és kultúráról, de önrendelkezésről nem. Ha teljesen tárgyszerűek vagyunk, azt kell mondanunk, hogy ezentúl a magyar népnek már nemcsak a harácsoló, pazarló reform-kommunista establishmenttel kell megküzdenie, hanem az EU szintén méregdrága, igazából ‘működésképtelen’, szintén velejéig korrupt bürokráciájával is. Az adóterhek szó szerint megduplázódhatnak, amit pl. az általános forgalmi adó jelentős hányadának átutalási kötelezettsége reprezentál, amint hogy a legújabb ‘rémhírek’ szerint Magyarország szinte már a belépéstől számítva nettó befizetővé válik, ami lényegében azt jelenti, hogy az EU részben már a magyar állampolgárok adóbefizetéseiből is fogja támogatni például a dán mezőgazdasági kisvállalkozókat; míg a magyar mezőgazdasági kisvállalkozók számára olyan teljesíthetetlen termelési feltételeket írnak elő, amelyek kihúzzák a kisgazdáink alól a talajt (a termőföldet), hogy százezrével váljanak földönfutó munka-nélküliekké. Innentől kezdve már nemcsak a magyar kommunista párt rendőrsége fog vigyázni ‘a fennálló demokratikus rendre’, a renitens tömegmozgalmak csírájában való elfojtására, hanem belga, francia és olasz vízágyúk néznek majd farkasszemet a netán mégis tüntetőkkel...

 

Petőfi Sándor gondolatai váratlan fordulattal nyerik vissza százötven-egynéhány évvel ezelőtti aktualitásukat: ha a magyar nemzet egyszer újból fellázad; nemcsak az itthoni, de európaúniós kamatrabszolga-tartóit is le kell majd győznie, vagyis csak egyvalami segíthet rajta, a világforradalom, amelynek végeredménye globális világszabadság lesz. Sajnos az események jóval gyorsabban peregnek, mint ahogy az ötven éves rémálmából alig 15 évvel ezelőtt ‘felébredt’ magyarság ezt követni, illetve feldolgozni képes: az ún. rendszerváltással elvették a népfelség-előjogunkat, a társadalmi tulajdonunkat; az európaúniós beléptetéssel pedig a nemzeti függetlenségünket és a földet, vagyis a hazánkat is tőlünk. Mi tízmillióan ebből nem vettünk észre - semmit!

 

A magyar társadalom sajnálatos, eléggé el nem ítélhető módon össze-verekedett azon, hogy ‘a vonat’ jobboldali, vagy baloldali ablakaihoz ülhessen, napfényre vagy árnyékba; - miközben az expresszvonat az összes rajtaülőt (a menetiránnyal szemben ülőket is) egy szakadék felé röpíti, amelynek a mélyére zuhanva minden ‘előny’ az értelmét veszti. Ilyenformán lényegében ‘már csak nosztalgiázgathatunk’ államjogról, vagy bármiről, ami az ezeréves államiságunk egykori öröksége volt; - többé már sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egy világállami integrációs tömb (értsd: az Európai Únió) egyik provinciája (régiója!) vagyunk csak, amely nem ‘a nagyok’ (az alapítók) egyenrangú társa, hanem afféle perifériális végvár - Bizánccal és a Balkánnal szemben. Ezek után már csak az lehet a nagy történelmi kérdés, hogy békésen, újabb világháború nélkül olvadunk-e majd össze egyetlen közös világ-állammá az Amerikai Egyesült Államokkal, vagy előbb még megérjük a gigászok, az Egyesült Európa s az Egyesült Államok világháborúját, s csak az (Armageddon) után jön létre a végső fúzió. Akár így történik majd, akár úgy; álmodozni - legalábbis egyelőre - még nem tilos...

2. Állam feletti és állami jog

Vannak a társadalmi együttélés által felfedezett, vagyis az állam felett álló alapvető szabályok, melyeket az állam nem változtatgathat kedve szerint bármikor s önkényesen. Ezeket az államnak is be kell tartania. Folytatva az említett Drábik-könyvből vett idézetet: „Az állam által alkotott jogszabályok csak a hatalmi helyzetben lévő embercsoportok akaratát fejezik ki. Amikor létrejöttek a mai értelemben vett modern államok (értsd: a minket most felvevő Európai Únió alapító államai),parlamentek és kormányok, akkor az állam felett álló, s az állam által alkotott jogszabályok kezdtek összekeveredni. Azt, hogy egy kormány miként használja fel egy ország, egy nemzet vagyonát, gazdálkodási erőforrásait, miként igazgatja és osztja el azokat, nem általános jog-elvek szabályozzák. Az állam törvényhozó s kormányzati szervei által megalkotott jogszabályok zöme ebbe a körbe tartozik. (Itt kiegészítő megjegyzést kell tennem. Krisztus tanítása szerint a földi javak haszna minden egyes embert megillet, a teremtés természetes isteni jogelvei szerint. Ezért a termelőeszközök, a termelés valamennyi hozadékát is egyenlő arányban kellene elosztani. Ugyanezen elvek kibontását meg-találhatjuk II. János Pál pápa szociális enciklikáiban. Csak szavakban ugyan, de hasonló gondolatmenetet követett a megbukott kommunista utópia is, a „Mindenki dolgozzék képességei szerint, és részesedjék a megtermelt javakból - szükségletei szerint!” elv nyílt deklarálásával.)

 

Az ilyen állami akaratot képező jogszabályok azonban rendszerint (!) nemcsak az állami és kormányzati alkalmazottakra vonatkoznak, ha-nem minden állampolgárt érinthetnek. Ilyen pl. az adók kivetése és beszedése. A társadalmi igazságosságot kifejező általános szabályok és az állami akarat érvényesítését szolgáló jogszabályok tehát össze-keveredtek, és eltűnt az a lényegbevágó különbség, hogy a társadalmi fejlődés nyomán kikristályosodott általános szabályok az állam felett állnak, az államot kötelezik, és az állam sem változtathatja meg őket, az állam akaratát, pl. a kormányzati döntéseket kifejező előírásokhoz hasonlóan. Ott tartunk, hogy a törvényhozó testületek, a parlamentek egyformán hoznak olyan ún. törvényeket, melyek az állam felett álló, és az állam által sem megváltoztatható jogokra vonatkoznak, s olyan jogszabályokat, melyek csak az állam és a kormány akaratát fejezik ki, és melyekben az állam az állampolgárait kötelezi és nem önmagát. Pedig a nyelv is élesen különbséget tesz a JOG és az állam akaratát képviselő jogszabály, a törvény és a rendelet között. (...) Az állami hatalom túlságosan rátelepedett a társadalomra; a kormány és a köz-igazgatás gyakran önkényes akarata jogszabályi formát öltve ugyan-olyan tiszteletben részesülő törvénnyé vált, mint az állam felett álló igazi jog, a nagybetűs JOG. Ez a körülmény a partikuláris érdek-csoportok gyakorta változó akaratának olyan jogi státust adott, mely kizárólag az általános emberi érdeket kifejező JOG-nak jár. Ugyan-akkor azt a félrevezető látszatot kelti, hogy egy választott testület oly’ legitim felhatalmazással bír, amely a felette álló általános emberi szükségleteket, érdekeket és értékeket kifejező JOG-ot is bármikor, önkényesen megváltoztathatja. Ez végül ahhoz a téves hiedelemhez vezetett, hogy a társadalom - és azok az alapvető szabályok, amelyek lehetővé teszik annak a működését - tetszés szerint manipulálhatók; elég megválasztani egy országgyűlést és az máris elfogadhat egy új Alkotmányt. Ez ahhoz hasonlítható, mintha elégséges lenne, hogy a Duna menti országok parlamentjei jogszabályban kimondják: a Duna mától kezdve fordítva folyjék, a Fekete-tengerből a Fekete-erdőbe. A marxista utópiát mára felváltotta a kamat-kapitalista utópia, amely szerint a világ csak a magánpénz-gazdaság globális rendszerében, egy központi kormányzat alatt létezhet, amelyben nincs többé helye és szerepe a nemzetállamoknak. Ha egy ország törvényhozói idáig el-jutnak (sajnos, mint fentebb mondtam: ez már múlt idő: ‘eljutottak’!) és - anélkül, hogy bizonyítani tudnák! - állítják, hogy Magyarország számára előnyös, ha lemond a saját alkotmányáról, ha feladja önálló jogszabály-alkotását és szuverenitását, akkor az önkényes döntések folyamata már alig megállítható. Tudnunk kell, hogy a most tervezett alkotmány-módosítás egy olyan Európai Únióba tereli be Magyar-országot, amely Európai Únió felszámolja az önálló magyar államot, annak függetlenségét és szuverenitását. Ennek a legfőbb bizonyítéka, hogy az Európai Únió 180 ezer oldalnyi joganyagában egy sor sincs, miként lehet a belépő országnak e nemzetek feletti államalakulatból kilépni. Ha pedig nem lehet kilépni, azt jelenti, hogy Magyarország végleg lemond (!) önálló állami létéről, saját alkotmányáról és jog-szabály-alkotási jogairól. De nemcsak kilépni nem lehet az EU-ból, de kizárni sem lehet egyetlen belépett tagállamot sem. Ez jelzi, hogy egy erősen demokrácia-deficites, bürokrata kolosszussá vált, államok feletti szerveződéssel van dolgunk. Ez léphetett az önrendelkezésüket megtartó, egykor még szabad államok önkéntes társulása helyébe. Az eredeti ‘Közös Piac’ a szociális piacgazdasággal rendelkező államok önkéntes társulása volt, - azért, hogy bizonyos funkciókat együttesen hatékonyabban láthassanak el. Ma már ez a múlté! A jelenlegi túl-centralizált, elbürokratizálódott EU jobban hasonlít az egykori SZU-ra (Szovjetúnióra), mint a korábbi Közös Piacra.”

 

Nos, itt álljunk meg egy rövid kitérőre! Drábik kvázi tréfásan említi, hogy egy parlamenti többségi döntéssel akár a Duna folyásirányának megfordítása is ‘jogerőre’ emelhető. Pedig ez nem vicc! Emlékezetes, hogy tízegynéhány éve, amikor a magyar állam ‘felrúgta’ a dunai vízi-lépcső (Bős-Nagymaros) közös felépítésére irányuló államszerződést: Szlovákia önhatalmúlag elterelte a Dunát eredeti medréből; felépítette és egyoldalúan működteti is az erőművet, miáltal - máig mindenfajta jogkövetkezmény nélkül - megfosztotta a tájvédelmi Szigetközt szinte minden természetes vízutánpótlásától. Vagy: néhány évvel ezelőtt egy ausztrál-román aranykitermelő vegyes vállalat (az Aurul) a Körösökön keresztül ciánnal, majd több ízben is nehézfém-sókkal szennyezte be a Tisza teljes magyarországi szakaszát (mindmáig jogkövetkezmények nélkül). A rendkívül súlyos havária kipusztította a Tisza közel teljes élővilágát, aminek többszáz-tonna hal, a fél hortobágyi madárvilág és számtalan házi és vad emlősállat esett áldozatául; - nem beszélve az óriási árbevételi veszteségről, ami az idegenforgalmat érte. Amikor már mindenki reménykedni kezdett a Tisza ‘gyors regenerálódásában’ és kezdtünk volna megfeledkezni az iszonyatos károkról, - akkor jött minden idők legnagyobb tiszai árvize, amely ugyan ‘patyolat-tisztára’ moshatta (!?) a szennyezett folyómedret, viszont ezrek otthonát tette lakhatatlanná, újabb tízmilliárdos károkat idézve elő. Hogy is jön ez ide? Úgy, hogy tudományos tény, miszerint az egyre fokozódó tiszai árvízveszély, s az egyre súlyosbodó effektív károkozás úgyszintén a voluntarista, nemtörődöm kormányzatok tevékenységének számlájára írható: a tiszai árvíz a felelőtlen ukrajnai erdőirtások következménye, hiszen sűrű erdők híján semmi nem fogja fel, nem köti meg a lezúduló vízáradatot, történetesen például a tavaszi hóolvadáskor...

 

A természetes emberi jogok és az állami jogszabály-alkotás egymásba keveredése a rettenetes XX. század liberális erkölcsi fellazulásának egyenes következménye, amit egyesek ráadásul a felvilágosodott, s az Istentől ‘végre megszabadult’ (az államot az egyháztól és a vallástól különválasztó) emberi elme legnagyobb vívmányának tekintenek. Az ember az angol polgári és a nagy francia forradalom ‘sikereitől’ kvázi megrészegülve a saját kezébe vette sorsának irányítását, és elkezdte a társadalmi folyamatok globális liberalizálását, istentelenítését és oly nagyléptékű manipulálását, ami törvényszerűen általános csillag-hulláshoz is vezetett. Az ember Istennel együtt az isteni törvényekből eredő erkölcsi normákat is ‘kidobta az ablakon’; - és elkezdte azokat módszeresen ‘kicserélni’ állami jogszabályokra, ami általános eszmei zűrzavarhoz és nihilhez vezetett. Ha végig tekintünk pl. a XX. század magyarországi történelmén; láthatjuk, hogyan szabadult el apránként a liberális pokol. A felvilágosult (értsd: Illuminátusok Rendje) szabad-kőművesség első globális-monumentális projektje az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolása volt. A saját, olajozottan működő (háttér-) hatalmától megrészegült ‘Rend’, minden eddig felhalmozott tudásnak fölébe helyezve önelégültségét, szétverte azt az ökológiai rendszerként is megalapozott, természetes dunamenti ‘birodalmat’, amelynek szét-esése a Kárpát-medence ökológiai, gazdasági, társadalmi, politikai és kultúrális vérkeringését romba döntötte, s mely káosznak a mai napig issza a levét, látja csak a kárát valamennyi ország, amely a Monarchia tagja volt. Eszemben sincs védelmembe venni a Habsburg-dinasztiát, népeket elnyomó gépezetét - történelmi bűnei egyértelműen minősítik. Tény azonban, hogy a Duna-Tisza egybefüggő vízrendszere, valamint a medencét körbefonó Kárpátok hegykoszorúján belüli térség olyan rendszert képez, mely az élet minden fontos vonatkozását tekintve egytermészetes módon együttműködő nemzet-közösséget hozott létre. Ez a természetes kooperáció (önellátás!), a komparatív előnyök kölcsönös kihasználása, a rokon mentalitás azonnal felbomlott, és érzelmileg is gyűlölködő ellenségeskedésbe csapott át, amikor katonai erő (háború) alkalmazásának ‘eredményeként’ feldarabolták. Ennek lett a szomorú (oka és) következménye legelőbbaz I. világháború, majd a trianoni békediktátum, a nagy októberi oroszországi forradalom, a magyar ‘tanácsköztársaság’, a német revánstörekvés, a II. világháború, a zsidó holocaust, a párizsi békeszerződés; - de még sokkal később a boszniai és a szerbiai háború (a NATO bombázásai), Jugoszlávia szétesése, a műállamként összetákolt Csehszlovákia szétválasztása, s az a képtelen helyzet is, hogy ma Magyarországot csupa ‘kvázi’-ellenséges ország veszi körül (Ausztria, Szlovénia kivételével), holott minden oldalról magyarlakta, eredetileg magyar területek övezik.

 

Ha az ember (értsd pl: a szabadkőműves háttérhatalom) önhittségében megbontja egy tájegység (vö.: a Kárpát-medence) ökológiai és etnikai rendszerét, - akkor súlyos következményekkel: lavinaszerű természeti katasztrófákkal illetve társadalmi konfliktusokkal, kataklizmákkal kell számolnia. Éppen ez történik, ezt éljük át - egészen napjainkig... Ha a tájegység még ma is egységes államrendben élhetne - értsd: Kossuth Lajos ‘álma’, a Dunamenti Köztársaság - ; vagy laza államszövetség, konföderáció, amely ‘egység’ ma is Európa egyik legerősebb hatalma lehetne, a Nyugat-Római Császárság (EU!) és Bizánc maradéka közt, ellensúlyozandó az orosz hegemóniát, illetve revansista törekvéseket: soha senkinek, egyetlen tagállam kormányának sem jut(hat)na eszébe, hogy elterelje medréből a Dunát, holt folyóvá szennyezze a Tiszát és a mellékfolyóit, vagy hogy kiirtsa a kontinentális őserdőket, állandósult árvízveszélyt idézve elő. A térség azóta fellángolt etnikai ellentéteit is ‘ápolva eltakarná’, s megoldaná/elsimítaná a közös gazdasági érdek...

 

Békét csak a valódi, természetes egység helyreállítása jelenthet. Ámde ehelyett első fokon a még meglévő nemzetállamok egymással szembe-fordítása, szétszakítása, ‘versenyeztetése’ (NATO, Európai Únió és Terrorellenes Koalíció, stb.) folyik. A térségben még jelentős az orosz befolyás is; ugyanakkor egyre erősödik, gyakoribbá válik az amerikai katonai beavatkozás (Bosznia, Szerbia, stb.; Taszár és Constanza már amerikai stratégiai támaszpont); - amely egyrészt természetellenes és idegen (inkompatibilis) szempontokat és erővonalakat hív életre a már amúgy is sokat szenvedett népek és országok között; másrészt olyan USA-hegemonisztikus (világállami) integrációs törekvéseket is takar, amelyek szöges ellentétben állnak a részleges, több ütemben elképzelt európai-úniós ‘gyarmatosítás’ érdekrendszerével, hiszen az egységes Európa megteremtése távlati értelemben már az USA egyeduralmának megtörésére is irányul. Másod fokon pedig (már most is) a nemzeti államok tudatos szétverése folyik, valamilyen zavaros, vagy nagyon is átgondolt ‘uniformizálási terv’ keretében; - pedig a Kárpát-medence országainak s népeinek perspektivikus felemelkedését a békés együtt-élés feltételrendszerének helyreállítása szolgálná, amelyben minden etnikum megőrzi eredeti, évezredes identitását; ugyanakkor kölcsönös gazdasági és kultúrális ‘szolgáltatások’ nyújtásával érvényesíti saját komparatív előnyeit. Magyarán: a medence ökológiai és társadalmi egységét sem az Európai Únió, sem az új Atlanti Paktum integrációja nem fogja megteremteni, s nem tudja garantálni; ha minden az eddigi trendek szerint folytatódik - a térség általános válság-övezetté alakul.

 

Drábik János fölemlítette az adózás kérdését; mint olyan szabályozást, amelyet a mindenkori kormányzat által alkotott operatív jogszabályok valósítanak meg, mely ‘törvények’ nem tartoznak az általános ember-jogi „JOG” fogalomkörébe, amelyekhez az állam sem ‘nyúlhat’ hozzá. Ezek a kérdések igazából nagyon messzire vezetnek; alkalmasint pont ugyanoda, ahová az előző bekezdésekben megfogalmazott kérdéskör. Az ember elszakadt, elrugaszkodott Istentől és a természettől; önhitt s voluntarista gondolkodásával sorban felborítja az együttélés, a szim-biózis eredeti, ősi rendszereit és azokat saját, működésképtelen ócska tákolmányaival helyettesíti be. Az originális természet törzsfejlődése és az emberi civilizáció évezredeken át ‘zavartalanul’ működő szerves evolúciója helyébe egy polimerizált műanyagokra és művi erkölcsre; pragmatikus (profitábilis), de mélységesen gonosz szisztémára épülő génmanipulált természetet és klónozott társadalmat helyez, amelynek ékes bizonyítékai azok a ‘jogszabályok’, amelyeket az emberek szűk militáns csoportja alkot a túlnyomó többség kizsákmányolására, élet-feltételeinek ‘minimalizálására’, - végső soron a megsemmisítésére. A liberális demokrácia, amely ma - legalábbis ‘Nyugaton’ - az állami lét kizárólagos megtestesítője, valójában a történelem legsunyibb és legaljasabb diktatúrája, amely eddig példátlan vagyoni és jövedelmi különbségek állandósításával csak egy szűk elit számára biztosítja a létező összes emberi szabadságjog élvezetét, míg az óriási többségtől megvonja ugyanezeket a jogokat. Miféle globális demokrácia lehet az olyan, amelyben az emberiség 20 %-a sajátítja el a javak 86 %-át, - míg a szegény 80 %-nak mindössze a javak 14 %-a jut?! Ezt a rendet éppenazok a globális - de álszent módon még a nemzetállamok jog-rendszerén és törvényhozásán áterőltetett! - ‘törvények’ hozták létre és garantálják hosszútávon, amelyeket a parlamentek ún. ‘többségi szavazással’ alkottak meg, holott eme jogszabályok homlokegyenest ellentétesek az alapvető, a természetes, az (isteni) erkölcs alapján megfogalmazott emberi jogokkal. A káosz ‘rendjét’ megteremtő és fenntartó kétfajta törvény a vagyonra és a jövedelmek adóztatására vonatkozik, ezek: (1) Az egyetemes részvénytulajdon; illetve (2) Az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó ‘törvényei’. Eme jogszabályok alapvetően emberiségellenesek; szemben állnak alapvető emberi jogainkkal! A személytelen, egyetemes részvénytulajdon olyan - jogtalan - privilégium, egyszeri (s azután öröklődő) kivételes helyzet örökre konzerválása, mely egyrészt semmilyen összefüggésben nincs a ‘tulajdonos’ emberi kvalitásaival, személyes teljesítményeivel, - ám az önmagát folyton szaporító működő tőke (a portfolió = a ‘pénzt szülő pénz’) automatikusan feljogosítja a tőkést, hogy dinamikusan bővülő dinasztiát alapítson mások munkája gyümölcseinek a kisajátítására. Másrészt: akié a pénz, azé a hatalom. A le-és megfizetett parlamenti többséggel megszavaztatott társasági törvény belső automatizmusa gondoskodik arról, hogy a társadalom a liberális demokrácia összes országában két kasztra, a pénzes hatalmi elit szűk, és a bérrabszolga nyomorgók mindegyre népesebb kasztjára váljék szét. Az egyetemes részvény-magántulajdon ‘törvénye’ megvalósítja a vagyon s a hatalom fokozódó, öncélú koncentrációját és centralizációját; - szemben Isten (Krisztus) tanításával, amely szerint a Föld javai egyenlően osztandók szét. Döbbenetes, hogy a liberális demokrácia, a globális kapitalizmus képes önmagát a széles néptömegek előtt keresztény társadalomként aposztrofálni, illetve deklarálni! Azonban mindez még semmi...! Nem elég a tőke számára, hogy a profit minden értéket felfaló emberellenes mechanizmusa révén folyamatosan biztosítja önmaga növekedését; de gondoskodik arról is, hogy az emberi munkából származó jövedelem-elemek mindegyikét több-kevesebb sikerrel szintén kisajátítsa, az adó és a járulékok állami törvényeinek mechanizmusa felhasználásával. A globalizálódó világ, a nemzetállamok szétverése legfőképpen az adó-törvények koncepcióján és realizálásán keresztül érhető tetten. Azt jól tudjuk, hogy Európában (és bárhol a világon) vannak gazdagabb, és vannak szegényebb (alacsonyabb jövedelemszintű) országok. Olyan országot azonban nem ismerünk, melynek népei, polgárai egyaránt ne panaszkodnának az adóterhelés abszolút nagyságára, arányára és növekvő mértékére. Az életszínvonal persze országonként változó, más és más; - ám mivel az emberek a már megszerzett jövedelmüket, életminőségüket maradandó adottságnak tekintik, csak a változásra, a változó tendenciákra érzékenyek. Az adóprés pedig a világ minden országában egyre erőteljesebb, aminek eredendő oka a már globálissá fejlődött kamatos-kamat mechanizmusban keresendő, mely lényege szerint a globális pénztőke uralma alá vonta a nemzeti valuták bank-jegykibocsátásának korábban nemzetállami monopóliumát. A nemzet-államok költségvetései tendenciájában tartósan deficitesek, elsősorban az esztelen, és minden határt túlszárnyaló fegyverkezési hajsza, illetve a (szintén esztelen) gazdasági növekedés mindenáron való, szüntelen forszírozása miatt. Ezt használja kia magántulajdonban, mégpedig egy szűk körű globális elit magántulajdonában lévő pénztőke abból a célból, hogy a semmiből - bármiféle teljesítmény felmutatása nélkül - pénzt teremtsen kizárólag a maga gazdagodása javára. „Adjátok a kezembe egy ország pénzügyeit, s már nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeit!” - mondotta Amschel Rothschild, a Rothschild-dinasztia (eredetileg bankház) megalapítója; s a nemzetközi pénz-oligarchia őt tanítómesterének tekintve, azóta is ezt az utat követi. A nemzetállam csak úgy tudja büdzséjét bővíteni, ha többlet-pénzforráshoz jut. Ezt a korábbi évtizedekben (értsd: az 1970-es és az 1980-as években) főleg külföldi államkölcsönök (Világbanktól és Nemzetközi Valutaalaptól) felvételével lehetett a legegyszerűbb módon megvalósítani. Tudni kell, hogy a világ jelentős nemzetközi hitelintézetei szinte kivétel nélkül az Amerikai Egyesült Államok, annak szövetségi bankja, illetve a Wall Street; - egyszerűbben fogalmazva ‘a dollár’ befolyása alatt állnak. A nemzetállamok a hiteleiket dollár-milliárdokban vették fel; így állami eladósodásuk is dollárban kifejezve következett be. Tudni kell azt is, hogy a szóban forgó bankok soha nem valódi pénzt kölcsönöztek ki, hanem olyat, amelyet ‘csak papíron’ teremtettek a jövőbeli kamatos-kamat bevétel reményében. Amikor a különböző nemzetállamok már reménytelenül eladósodtak; - a hitelt nyújtó bankok (és a befolyásuk alatt álló nemzetközi pénzszervezetek pl. az IMF, az OECD) elkezdtek tendenciózus feltételeket diktálni az adós nemzetállamok monetáris politikájával kapcsolatban, aminek az a lényege, hogy „a kormánytól független Nemzeti Bank megteremtése jogcímén” az irányításuk alá vonták a nemzetállamok nemzeti bankjait, vagyis magyarul: ‘kivonták a forgalomból’ ezen bankok jegykibocsátó monopóliumát, funkcióját. Ennek a lépésnek az a célja, hogy blokkolják a jegykibocsátó bankok pénzteremtő (vásárlóerő-bővítő) működését, vagyis megakadályozzák, hogy az állami költségvetést a nemzetállam központi bankja tetszés szerinti mértékben finanszírozhassa. A Nemzeti Bank ‘függetlensége’ azt jelenti, hogy nem természetes módon a saját nemzetállamától függ, s nem annak olajozott működéséért dolgozik, hanem természetellenes módon a nemzetközi pénz-oligarchiától, és annak jólétét szolgálja. E pillanattól kezdve a nemzetállam büdzséje - s ezen keresztül az ország konjunktúra-helyzete - kizárólag ‘a külföld jóindulatától’ függ, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az eladósodott állam csupán akkor jut megfelelő mértékű, újabb és újabb hitel-ellátmányhoz, amennyiben az általa megvalósított bel-és külpolitikai irányvonal ‘a nemzetközi elit’ kívánalmainak maradéktalanul megfelel. Mivel a nemzetállam innen kezdve csak az erre szakosodott nemzetközi hitelintézetektől kaphatja meg a ‘zavartalan működéséhez szükséges’ hiteleket; - nyilvánvaló, hogy kamatfizetési kötelezettséggel, adósságszolgálattal is ezeknek a bankoknak tartozik megfelelni. A nemzetállamok leírt eladósításának lényege tehát: (1) Megfosztani azon képességétől, hogy költségvetését önmaga finanszírozza; (2) A világközpont kamatrabszolgájává tenni. A kamatos kamat ‘törvénye’ szerint ugyanis az adós nemzetállam el-adósodása egyre csak fokozódik, a visszafizetendő tőkeösszeg egyre csak nő; az állami büdzsé egyre nagyobb hányada fordítódik csak az improduktív kamat-fizetésre, - minek következtében az ország GDP-teljesítményének egyre nagyobb hányada áramlik ki külföldre, a pénz-oligarchia zsebébe, mint kötelező harács. Gondolom, nem kell külön, aprólékos részletességgel bizonyítanom, hogy a kamatos kamat leírt törvénye úgy, ahogy van, Isten akarata ellen való, s nem szolgálhat más célt, mint hogy egy militáns kisebbség, a nemzetközi pénzügyi elit kizsákmányoló uralma alá hajtsa az egész emberiséget. A leírt mechanizmus ugyanis munka és teljesítmény nélkül, érdemtelenül juttat növekvő jövedelemhez és vagyonhoz egy ‘kiváltságos’ réteget, mindenki más kárára. Ráadásul még csak azzal sem enyhíthetjük a tényálladékot, miszerint ez a kamat a kikölcsönzött pénztőke jogos hozadéka, költsége lenne, hiszen nemlétező pénzt helyeztek ki, ám nagyon is valóságos kamat-összeg beszedése céljából. Mindez pedig úgy függ össze az adók kivetését és beszedését szabályozó ‘törvények’ megalkotásával, hogy a nemzetállam parlamentje kénytelen minimum annyi adót beszedni a lakosságtól, amennyi a külső adósságszolgálat kamatkiadásait fedezi. Magyarországon mintegy 2000-2500 milliárd forintnyi adót mindenképpen be kell szedni ahhoz, hogy az ország ki tudja fizetni ‘esedékes’ adósságterheit. Ez az állami költségvetés kb. 40-50 %-át teszi ki, növekvő irányzattal. Ez az a pont, ahol igazából tetten érhető a mára kialakult nemzetközi, globális pénzügyi rendszer embertelensége. Ugyanis a kamatos-kamat fizetési automatizmus által gondoskodik arról, hogy a nemzetállam pénzügyi és politikai elitje el-idegenedjék a saját népétől, s közvetlenül a világ-elit ‘részévé’, annak kliensévé, majd kiszolgáló rabjává váljék, szembefordulva hazája és nemzete nyilvánvaló anyagi és politikai érdekeivel. Az adómértékek, melyek mára a fentiekben leírtak alapján kialakultak; már kizárólag a világ-elit gazdagodását szolgálják, s olyan mértékek, amelyek régóta teljesíthetetlenek az egyszerű nép, az átlagember számára. Amikor az adók már oly elviselhetetlenek, hogy a becsületes befizetésük csak az ‘adóalany’ effektív élete rovására teljesíthető, akkor azok beszedése az emberiség elleni bűntett. A következőkben felsorolok néhány tényt, amely ékesen bizonyítja, hogy a magyar állami vezetés,a pénzügyi és a politikai elit igazából már 15-20 éve saját népe és nemzete helyett a globális világ-elit érdekeit szolgálja, busás jutalék fejében:

 

• A magyar állam folytatólagos eladósítása, 1982-től folyamatosan.

• Az illegitim rezsim (diktatúra) adósságának átvállalása 1990-től.

• Visszafizethetetlen államadósság (20 - 80 Mrd USD) felhalmozása.

• Deficites költségvetés, fizetési mérleghiány - további eladósodás.

• Önkéntes, illegitim állami lemondás a nép társadalmi tulajdonáról.

• A nemzeti működő tőke átjátszása a multiknak (privatizáció).

• Növekvő kamatszolgálat teljesítése a pénz-oligarchia számára.

• Magyarország beléptetése az EU-ba, szégyenletes feltételekkel.

• A magyar bérek ‘befagyasztása’ az EU-s színvonal egyötödén.

• Olyan minimálbér deklarálása, amelyből lehetetlen megélni.

• Olyan létminimum deklarálása, amely a hajléktalanok sorsa.

• Olyan nyugdíjak rendszeresítése, amely a lassú haldoklás ‘bére’.

• Csillagászati társadalombiztosítás árán haldokló egészségügy.

• A kórházak, a gyógyítás ellehetetlenítése; tervezett privatizációja.

• Életképtelen és igazságtalan nyugdíjrendszer működtetése.

• Csillagászati közszolgáltatási díjak és gyógyszerárak fenntartása.

• A kisvállalkozások tudatos, szándékos tönkretétele.

• A mezőgazdasági vállalkozók, a kisgazdák ellehetetlenítése.

• A termőföld, a haza ‘működő tőkekénti’ kiárusítása.

 

Csak néhány kiragadott példa a fentiek illusztrálására. Sehol a világon nincs olyan magas mértékű társadalombiztosítási kötelezettség, mint Magyarországon; és sehol nem nyújtanak érte ilyen keveset. A magyar átlagos kényszer-kisvállalkozó (aki önmaga főnöke és beosztottja) évi mintegy 400 ezer forint társadalombiztosítást köteles fizetni; akkor is, ha csak a minimálbér (53 ezer forint/hó) megtermelésére és kivételére képes, sőt, akkor is, ha egész évben nincs egyetlen forint árbevétele! A népkínzó magyar adórendszer ‘feltalálta’, hogy a kisvállalkozó még a semmiből is köteles járulékokat fizetni; - holott ezért senkitől semmi ellenszolgáltatásban nem részesül, hiszen ‘betegállományban’ éppúgy kénytelen dolgozni, mint egészségesen, nehogy éhen haljon. Emellett a magyar kisvállalkozó még a minimálbér után is 20 %-os személyi jövedelemadót fizet, mert a magyar adórendszer külön büntetéssel is sújtja: nem elég, hogy munkanélküli, még azon összeg után is köteles adót fizetni, mely után senki másnak nem kell adóznia. Az állam nem képes nélkülözni ezeket az alapvető emberi jogoknak ellentmondó adóbefizetéseket sem; hiszen már ma is évi 2000-2500 milliárd forint adóbevételt kell beszednie csupán ahhoz, hogy teljesíthesse a külföldi adósság szolgálatát, - miközben a politikai pártok, valamint az éppen regnáló kormányok folyamatosan az adóterhek mérséklését ígérik és hazudják. Arról sem beszélnek szívesen hivatalosan, hogy önmagában az EU-ba való belépés is jelentős többlet-adózást követel majd, hisz a burjánzó és korrupt EU-bürokráciát is a tagállamok befizetéseiből kell eltartani; - és ugyebár ‘már hírlik is’: Magyarország ‘szinte azonnal’ nettó befizetővé válik, ami többek között pl. az általános forgalmi adóbevétel jelentős hányadának átutalásából ered!

 

Az elmondott példákkal azt kívántam érzékeltetni, hogy ‘ez a liberális demokrácia’ valójában népeket elnyomó és kizsákmányoló rendszer; a világkapitalizmus legmagasabb foka (vö. pl. Lenin imperializmus- elméletével!), amelyben már nem a nemzeti burzsoázia áll szemben a nemzetállam ‘bérrabszolgáival’; - hanem a minden eddigi mértéknél mértéktelenebb kizsákmányolást egy globális világelit valósítja meg a kamatos-kamat törvénye alkalmazásával, amelynek során ‘fiktív pénz’ kikölcsönzése révén jut (teljesítmény nélkül) folyamatos, és egyre növekvő mértékű kamat-jövedelemhez, miáltal uzsorakamat-függésbe taszítja az egész világ dolgozó (kamatrabszolga) polgárait.

 

Tudjuk, hogy ma a világ kereskedelmi forgalmának lebonyolításához szükséges pénzmennyiség csak mintegy a tízezred-része (!) annak a - részint az uzsorakamatokból, részint a pénz derivatíváiból származó - ‘tőke-összegnek’, amely mint ‘működő tőke’ ténylegesen (!) kamatot szed a valós teljesítményeket előállító termelőktől. Ez a nemzetközi pénzszivattyú tehát valósággal elemi erővel, legális kamat-jövedelem formájában mintegy ‘kiporszívózza’ a termelők eredeti jövedelmeit a gazdaságból, és ezeket a csillagászati jövedelmeket kizárólag a saját hasznára, zömmel improduktív célra (pl. fegyverkezésre, háborúkra) fordítja, ahelyett, hogy visszaforgatná azokat a termelő szférába. Ezért lehetséges azután - sajátságosan magyar példát véve alapul! -, hogy pl. Kulcsár Attila, 8 általánossal képzett bankállami főbróker, kormány-tagokkal is összefonódott, közös páholyban vígan eltőzsdézhet súlyos tízmilliárdokat az állami büdzséből, miközben pl. a mezőgazdasági kistermelők már ahhoz sem kapnak hiteleket a kereskedelmi banktól, hogy szerényke termelésüket évről-évre változatlan szinten újíthassák meg, miközben értékesítési áraik amúgy sem fedezik a költségeket. A termelési célokra minimális hitelekhez sem lehet hozzájutni, - piszkos tőzsde-ügyletek céljaira: bármikor. Az anyagi termelésnek már nincs értéke, csak a pénz derivatíváival üzletelő spekulációnak. Azért van ez csupán, mert 10 ezerszer annyi tőke ‘szedheti’ farkaséhesen a kamat kamatos kamatját is, mint amennyi tőke termeli a fiktív hozadékok kifizetéséhez (realizálásához) szükséges állami adóbevételeket!

 

Amíg a világ pénzügyi, politikai, hatalmi és társadalmi folyamatait, de még a kultúrát is a kamatos kamat törvénye, a munka által termelt értékek uzsorakamat-vámszedői irányítják, ameddig a tőke-és pénz-folyamatokat nem valós teljesítmények, az ember által felhasználható valódi értékek előállítása motiválja, hanem a mohó, öncélú és parazita spekulánsok harácsolása, ameddig a tőke az értékek helyett a bóvlik termelését hitelezi; ameddig az emberiség valamennyi tagjának jóléte helyett egy szűk kisebbség, a pénz-oligarchia, a pénzügyi és politikai világelit hatalmának koncentrációja az elsődleges (GDP-) növekedési szempont; - amikor a nemzetállamokat éppen feloszlatják, azért, hogy az emberekből a legősibb összetartozás lelki kohézióját is kiirtsák egy birkanyájként terelhető amorf világ-csőcselék atomizált masszájának létrehozása érdekében, hogy bármit megtehessenek velünk: addig és akkor (már) csak álmodni szabad, lehet és van értelme egy optimális államrendről, amelynek legfőbb gyakorlati célja minden egyes ember életminőségének javítása, lelkének s személyiségének felemelése, és a békés, konstruktív együttélés feltételeinek a megteremtése, mindenütt az egész Földön.

 

 

A teljes anyag innen letölthető...